Bűn 83% 40 csillagozás

Tévedés ezt a munkát az Iszony, pláne a Gyász után olvasni.
Nagyon más ez a regény. Jóllehet társadalmi problémát feszeget újfent – ezúttal egy férfi szempontjából – valahogy mégsem éreztem olyan mélynek, mint az előbb említett két regényt.
Nagyon erős a társadalomképe, viszont a belső vívódások nem pusztán az egyénről és annak szűkebb környezetéről szólnak, hanem erős hangsúlyt kap egyfajta politikai attitűd is – igen, az. Úgy vélem, ez a gazdag-szegény ellentétezés, a „társadalmi igazságsság” taglalása az, ami a felszínen tartja ezt a regényt és nem engedi igazán elmélyültté válni. Ezzel nem azt állítom, hogy ez a probléma nem „elég jó” egy regény lapjaira, pusztán azt, hogy valami a szerzőt meggátolta abban, hogy a mélyére ásson és elevenébe találjon a témának – mint például a Gyász esetén –; nagyon reális módon láthatjuk a vidéki fiút, aki megpróbál élni Budapesten. Érezzük a hideget, meleget, éhséget, de…
Meglehet, nem kellene számon kérnem a regényen azt a fajta mélységet, mint az előbb említett kettőn, és el kellene fogadnom egy ilyen „felszíni fejtésként”. De hiányérzetem van.

Mivel az értékelések többsége ezt a művet a Gyász-hoz viszonyítva szemléli, én megpróbálom nagyon-nagyon távol helyezni magamat Kurátor Zsófitól, és ebből a távolságból szemlélve az a határozott véleményem, hogy ez, noha teljesen más témát boncolgat, mégis ugyanolyan jó, mint a Gyász.

Ezelőtt volt szerencsém Kakuk Marci történetéhez, és az első száz oldalig az volt a meggyőződésem, hogy ez is egy pikareszk lesz, kevesebb vidámsággal, több szomorúsággal…Nos: vidámság egyáltalán nincs, cserébe kapunk helyette még ugyanannyi, ha nem több szomorúságot. Amitől féltem Tersányszkynál, az itt Némethnél valóra válik. Kovács Lajos is egy idő után felcsap „piaci polgárnak”, a piac körül legyeskedik, hogy némi kis pénzre tehessen szert, ti. bevásárlást végző asszonyoknak ajánlja fel, hogy segít hazacipelni az árut, és még nagyobb nincstelen, mert Marcival ellentétben egy ideig a csillagokkal takarózik…

Kovács Lajos nem hajlandó a számára „kijelölt” útra lépni: dolgozhatna keresztanyja férjénél, illetve egy idős özvegyasszonnyal akarják összeházasítani. Ehelyett lelép, Pesten próbál önerőből boldogulni, de a szerencsétlennek teljes súlyával nehezedik a vállára a pénztelenség, és egy idő után a lehetőségek és kilátások teljes hiánya, hogy nincsen szakmája, és egy jó adag frusztráltság is fűti, ami a meg nem élt testiségből táplálkozik, mert az amúgy értelmes, de szegény legényt még a hasonló státusban lévő nők se köpik le. Míg Kakuk Marci egy vidám figura, aki előszeretettel csapja a szelet a szebbik nemnek (pláne a házas nőknek: vö: 'Kakuk'), addig Lajos saját nyomorúságos állapotát teljes mértékben átéli.

Számomra a mű abszolút mélypontja (érzelmileg), amikor Lajos a sötét kamrában kuporog egymagában (mert a villanyfényt is sajnálják tőle!!!), miközben maradékot vetnek elé, és hallgatja a kis szobán túl az ajtórésen beszűrődő, pezsgő-zajló életet, vidám beszélgetést, kacajokat, amiben neki soha nem lesz része, miközben korábban már hallhattuk tőle, hogy mekkora boldogság lenne az, ha volna valahova az embernek lehajtania a fejét, lenne étel a gyomrában és tető a feje fölött, mert látja nővére kis zugát és még azzal is megelégedne. És mégis: Lajos korábbi vad élete, amikor barlangokban húzta meg magát, kéregetőnek nézték, stb; még az is sokkal vidámabb és valahogy emberhez méltóbb, őszintébb volt, mint ez a nyomorúságos számkivetettség a társadalomból, a „fényből”, a boldogságból, egyáltalán: az emberi nemből…

Németh László a legkedvesebb íróm. Annyira megkedveltem, hogy egy szép nap elhatároztam, hogy mindent megszerzek és aztán elolvasok tőle. Mindent megrendeltem az antikváriumban, ami csak elérhető volt, így került hozzám a Bűn is.

Időközben életem egyik legnehezebb válsága ért utol és a hullámvasúton lefelé ez a regény volt az útitársam. Korábbi élményeimhez: az Iszonyhoz, Égető Eszterhez, a Gyászhoz hasonlítottam. Sajnos ezekhez képest kevésbé éreztem mélyenszántónak vagy hozzám közel állónak, nem éreztem azt, amit mondjuk Égető Eszter esetében, hogy szívem szerint egész nap olvasnám és mint valami kincset cipelem magammal.

Hozzáteszem, hogy mindezt Németh László-mércével mérve gondolom csak így – és ez alapján nagyon nehéz egy regénynek teljesítenie. Így is magas pontszámot adtam neki, hiszen ha általánosságban nézzük, ez egy nagyon is jó könyv, csupán nem érzem minden ízében tökéletesnek, mint a fent felsoroltakat.

Nem rossz,de Németh Lászlótól nekem mindig is a Gyász lesz a kedvencem…

Komoly, de jól követhető sztori. Én azért nagyobb bűnt vártam, de ettől függetlenül kedvet kaptam még több Németh László-könyv elolvasásához.