Eleven ​hal 4 csillagozás

Németh Gábor: Eleven hal

Szegedi halászlé

Az igazi halászléhez mindig eleven halat vegyünk, mert csak így ízletes a hal igazán. Vegyünk egy kisebb kecsegét, harcsát és pontyot. Tisztítsuk meg és mossuk addig, amíg föl nem bontottuk, mert a hal sokkal ízletesebb, ha a vérével együtt főzzük meg. A megtisztított, megmosott halat két ujjnyi vastagságú darabokra szeljük. Három kisebb halhoz karikára vágunk három fej vöröshagymát, ezt sóval és néhány apró hallal megfőzzük, majd szitán áttörjük és vízzel föleresztjük: teszünk hozzá egy bádogkanál szegedi paprikát, egy kevés paradicsomot, belerakjuk a halat úgy, hogy a lé ellepje és gyors tűzön vagy húsz percig egyenletesen főzzük. Kavarni nem szabad, mert akkor széthull. Ha bográcsban főzzük, abban tálaljuk be, ha nem, úgy mély tálba hirtelen belefordítjuk. A bográcsot egy kis fenyőgallyal föl lehet díszíteni.

Német Gábor 1956-ban született Budapesten. Kötetei: Angyal és bábu (Pannon, 1990.), A Semmi Könyvéből (Holnap, 1992.).

Eredeti megjelenés éve: 1994

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: JAK-füzetek

>!
József Attila Kör / Pesti Szalon, Budapest, 1994
94 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638340584

Kedvencelte 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Stendhal>!
Németh Gábor: Eleven hal

Szeretem a novellákat. Szeretem az egyperceseket. Szeretem, ha röviden, tömören, lényegre törve, humorba vagy iróniába ágyazva, esetleg más módon közölnek velem valamit. És szeretem úgy érezni (ez egyébként a versekre is igaz), hogy csak nekem szól.
Itt most nem éreztem ezt. Lényeglátó sem voltam, inkább nem jutott el hozzám az üzenet, mint igen. Képek, érzések, asszociációs láncok. Ez utóbbi azért nem volt jó, mert néha még a sajátom is visszakövethetetlen. Mondjuk a Bolero nagyon tetszett. Talán nem annyira elvont, mint a többi. Valamint a Meghalálok spoiler
Így hát, nem mondom, hogy nem jó kötet ez, biztos jó, csak Németh Gábor nem nekem írta.


Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: A telepi lány
Marilyn Miller: Az egyetlen
B. E. Belle: Megtörtek – A szeretet ereje
Ella Steel: Az egyezség
Marilyn Miller: Túl a maffián
Ella Steel: Hajsza
Ruby Saw: Leah
Ella Steel: A szeretet dallama
Susannah Skiethen: Rád találtam
Anne L. Green: Csábító vallomások