Az ​aspektus a magyar nyelvben 0 csillagozás

Különös tekintettel a statikusságra
Németh Boglárka: Az aspektus a magyar nyelvben

A ​monografikus munkában összegzett kutatás két fő elméleti kérdés köré csoportosul. Egyfelől a magyar aspektusrendszer adekvát, több dimenziós model­lezését célozza meg, másfelől részletes tárgyalását nyújtja a statikussággal, tehát az állapot aspektussal kapcsolatos problematikus kérdéseknek. A könyv a nyelvtudományon mint diszciplínán belül főként a jelentéselméleti kutatások sorába illeszthető, kapcsolódik ugyanakkor a mondattan, a nyelvfilozófia és a nyelvészeti pragmatika területeihez is. A mű jelentősége, hogy oly módon szolgáltat általános elméleti keretet az aspektussal, eseményszerkezettel és az állapotok nyelvi kódolásával kapcsolatos jelenségek vizsgálatához és meg­értéséhez, hogy az egyszersmind alkalmazható az olyan, „egzotikus” nyelvek esetében is, mint amilyen a magyar nyelv (a nemzetközi nyelvészeti kutatások szempontjából).
A szűk szakmai közösségen kívül a könyv érdekes és megvilágító erejű olvasmány lehet a magyar nyelv eddig feltáratlan kérdései iránt… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához Tinta

>!
Tinta, Budapest, 2012
188 oldal · ISBN: 9786155219276

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Balázs Géza: A pesti nyelv
Dankó Imre (szerk.): Békés város néprajza
Kis-Erős Ferenc: A magyar nyelv rendszeresen vizsgálva
Fazekas István (szerk.): Jasszok, zsarók, cafkavágók
Szíj Enikő (szerk.): Reguly és a tudomány „zománcza”
Széll Sándor: Buda – ősi magyar város ősi magyar neve
Cs. Nagy Lajos – N. Császi Ildikó: Magyar nyelvjárások
Slíz Mariann: Személynévtörténeti vizsgálatok a középkori Magyarországról
Vincze Veronika (szerk.): MSZNY 2017: XIII. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia
Szabó Zoltán: A mai stilisztika nyelvelméleti alapjai