József ​Attila pszichiátriai betegségei 8 csillagozás

Németh Attila: József Attila pszichiátriai betegségei

"Pszichiáteri ​pályafutásom kezdetén – csaknem húsz évvel ezelőtt – fogalmazódott meg bennem: nem biztos, hogy József Attila skizofrén volt. Ezt a magánvéleményemet csak közvetlen kollégáimnak fejtettem ki, akik lelkesen egyetértettek velem, és e gondolat megírására ösztönöztek. Kezdő pszichiáterként nem volt bátorságom ilyen témában állást foglalni. Tíz év múlva egy szigorúan szakmai jellegű rádióriportot követő kötetlen beszélgetés során szóba került József Attila. A riporter, Esti Judit azonnal ráhangolódott „depressziós hipotézisemre”, és pár nap múlva erről készített velem egy rádióriportot. Neki köszönhetően ez olyan jól sikerült, hogy az interjú „A hónap riportja” lett. Ez azzal járt, hogy még egyszer, éjjel is megismételték a műsort. Ennek ellenére meglepően sokan hallgatták a riportot, s kivétel nélkül egyetértésükről, nézetazonosságukról biztosítottak. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a témával komolyabban foglalkozzam. Az igazi lökést az adta meg, hogy a Magyar… (tovább)

>!
Filum, Budapest, 2000
122 oldal · ISBN: 9638347880

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

Hajnalcsillag>!
Németh Attila: József Attila pszichiátriai betegségei

Rövid, de érdekes kis olvasmány József Attiláról, de leginkább a (feltételezett) betegségeiről. Aki tanult pszichológiát, annak sok ismerős fogalom lesz benne. Az író sokat idéz Illyés Gyuláné könyvéből, illetve Bak Róbert írásából is. Aki ezeket olvasta túl sok új információval azért nem találkozik. Szegény József Attila talán csak maga tudja ki segíthetett volna leginkább rajta, vagy mi. Mi már azt sem tudjuk meg soha, hogy mi történt vele valójában. Érdekes, hogy az évek alatt mennyit változik a pszichológia/pszichiátria tudománya is, az egykor biztosnak vélt diagnózisok évekkel később megdőlnek. Hát ilyen a tudomány.

Csőrike23>!
Németh Attila: József Attila pszichiátriai betegségei

Számomra a tökéletes könyv: pszichológia és József Attila együtt. Imádtam :)

sandy8994>!
Németh Attila: József Attila pszichiátriai betegségei

Korrekt, észérveken alapuló írás. Kifejezetten érdekes volt és tetszett.


Hasonló könyvek címkék alapján

Edith Eva Eger: Az ajándék
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa
Estók János – Szerencsés Károly: Híres nők a magyar történelemben
Benedek István: Aranyketrec
Hegedüs Géza: Heltai Jenő
Domokos Mátyás: Adósságlevél
Ferenczi Sándor: Klinikai napló 1932
Vasvári István: Nyolc magyar mártír költő
Szegedy-Maszák Mihály: Márai Sándor