Önfia ​vágta sebét 10 csillagozás

Nemeskürty István: Önfia vágta sebét Nemeskürty István: Önfia vágta sebét Nemeskürty István: Önfia vágta sebét

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A kötet Nemeskürty három történelmi esszéjét tartalmazza.
A Krónika Dózsa György tetteiről című ismeretterjesztő munka a források nyújtotta lehetőségekkel gondosan gazdálkodva mutatja be a parasztforradalomhoz vezető közállapotokat és a korszak politikai tényezőinek portréját. Ez történt Mohács után című munkájában Nemeskürty ráirányítja a figyelmet a mohácsi csatavesztéstől János király haláláig terjedő, történetíróilag alig feldolgozott korszak problémáira.
A 16. század első fele Nemeskürty-féle krónikájának harmadik tagja az Elfelejtett évtized. Ebben a korszakban (1542-1552) Fráter György, az önálló erdélyi állam megalapítója tesz kisérletet a három részre szakadt ország egységének a helyreállítására. A terv megbukik, Ferdinánd meggyilkolja György barátot, majd az egyes várak hős védelme ellenére, huszonhat évvel Mohács után elkezdődik a török hódoltság kora.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nemzeti Könyvtár Magyar Közlöny

>!
Magyar Közlöny, Budapest, 2014
416 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639872349
>!
Magvető, Budapest, 1983
656 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632718720
>!
Magvető, Budapest, 1980
656 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632711130

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Peske>!
Nemeskürty István: Önfia vágta sebét

Nemeskürty, tőle már megszokott módon, nagyon élvezetes és olvasmányos stílusban vezeti be az olvasót az adott kor eseményeiben. Lehet, hogy itt-ott tárgyi tévedések előfordulnak, lehet, hogy a rendszerváltás előtti kor ideológiája nyomott hagyott az író gondolkodásmódján és szinte biztos, hogy az újabb és újabb kutatási eredményeknek köszönhetően ma már vannak dolgok, amiket másként látunk és tudunk, mint 50 évvel ezelőtt. Ennek ellenére melegen ajánlom a művet, mert sok érdekes meglepetéssel szolgálhat a korszakot felületesen ismerő, átlagos olvasónak.

aliggaz>!
Nemeskürty István: Önfia vágta sebét

Nemeskürty három történelmi története annyira nem fogott meg. Mostani szemmel nézve a mai isemeretekkel egy olyan szintű ideológiát látszik képviselni ami 50 évvel ezelőtt volt.
Viszont nagyon tetszett benne a Dózsa György bemutatása valamint a parasztháború részletes képi leírása.
Kicsit dokumentum jellegűre sikerült, de nagyjából élvezhető volt. 3. csillag.


Népszerű idézetek

MissWenut>!

1513. március 4-én, pénteken ült össze a pápaválasztó gyűlés, a konkláve. Huszonöt bíboros érkezett Rómába: tizennyolc olasz, három spanyol, egy-egy francia, angol, svájci és magyar. (Már ez a szám is mutatja Bakócz reális esélyeit: tizennyolc olasz bíboros, a többség, aligha választana magyart saját maga fölé!)

23. oldal (Magvető, 1975)

Kapcsolódó szócikkek: 1513 · Bakócz (Bakács) Tamás · Róma
MissWenut>!

A keresztes hadsereg tipikusan középkori intézmény: feltételezi a pápa abszolút és fellebbezhetetlen világi hatalmát, uralkodók feletti természetes mindenhatóságát.

28. oldal (Magvető, 1975)


Hasonló könyvek címkék alapján

Zelei Miklós: Itt állunk egy szál megmaradásban
Radnóti Sándor: Az üvegalmárium
Sándor Iván: A tiszaeszlári per és 2015
Méray Tibor: A párizsi vártán
Zrínyi Miklós: Gróf Zrínyi Miklós prózai munkái
Sándor Iván: Vízkereszttől Karácsonyig
Takáts Sándor: Bajvívó magyarok
Sándor Iván: A karnevál harmadik napja
Ignotus: Egy év történelem
Gergely Ágnes: Nyugat magyarja