Szó ​és szótlanság 4 csillagozás

Nemes Nagy Ágnes: Szó és szótlanság

Két esszékötetem anyagát tartalmazza ez a könyv: a 64 hattyúét (1975) és a Metszetekét (1982). Nagyjából érintetlenül hagytam a könyvek felépítését, a tanulmányok sorrendjét; úgy gondolom, leginkább ezen a módon adhatnak számot a mögöttük lévő, alakuló-születő gondolatmenetekről, témakörökről, amelyek felvetődnek, olykor visszatérnek, és nem utolsósorban arról az időbeli háttérről, amely a tanulmányok létrejöttét befolyásolta. Egy gondolkodási folyamatot láthat így maga előtt az olvasó, egy irodalmi észjárással találkozhat, amelynek megnyilvánulása azonban, papíron való megjelenése nem választható el a külső lehetőségektől, az idők járásától. Ezt a belső-külső folyamatszerűséget mindössze azzal törtem meg, hogy az első kötet irodalmi jegyzettömbjét, Naplóját kiemeltem a helyéről, és egyesítettem a második kötet Irodalmi szénaboglya című részével.
Nemes Nagy Ágnes

Róluk szól: Kassák Lajos, Áprily Lajos, Szerb Antal, József Attila, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Babits Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Rainer Maria Rilke, Saint-John Perse, Füst Milán, Hajnal Anna, Jules Verne, Jókai Mór, Canterburyi Szent Anzelm

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 1989
612 oldal · ISBN: 9631414272

Enciklopédia 11


Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

melis >!
Nemes Nagy Ágnes: Szó és szótlanság

Esszégyűjtemény. Az írások kiindulópontja irodalmi vonatkozású.
Nem tudok egységesen, valahogyan viszonyulni a könyvhöz. Mert egyes írások nagyon meggyőzőek, mások pedig nem.
Nem bánom a találkozást, nem. Adott is. Nem új ismeretet feltétlenül (van itt bőven elméleti anyag is – a versről, az esszéről, a műfordításról és nemcsak), hanem valamit, ami számomra most kicsit többet jelent annál. Viszonyulás? Hozzáállás? Létforma? Nem tudom. Ahogy nagyon alapos elméleti tudással (tárgyilagosan?) értekezik (áradozik?) arról, amiért rajong. Szebb versmeghatározással nem találkoztam. Ennyire nem éreztem még, mi is a hasonlat.

Bajom volt a szerkezettel. A gyűjtemény egészét nem tartom jó ötletnek. Szelektálni kellett volna talán. Különösen az alkalmi írások zavartak. Éreztem, hogy az összegyűlt közönségnek szól, az ünnepeltnek, nem nekem. (Hát szóljon nekem!!)

A Babitsról írt tanulmánykötetéhez tudom viszonyítani. Azt nagyon élveztem. Ebben is vannak hasonló jó pillanatok.


Népszerű idézetek

sophie P>!

Csend

De minek is annyit beszélni? Mire való ez az egész irodalom, lelkiéletünk örökös feszegetése, teregetése? Megmondta már világosan a francia romantikus: A hallgatás a nagy, a többi gyöngeség. Teljesen igaza van. A baj csak az, hogy szavakkal mondta.

551. oldal - Irodalmi szénaboglya

Kapcsolódó szócikkek: csend · irodalom
1 hozzászólás
melis >!

Úgy küldözgetjük egymásnak a szavakat, mint a kertészetek a tulipánhagymát: nálam tulipán volt, nálad tulipán lesz, útközben hagyma.

47. oldal

1 hozzászólás
melis >!

A vers részben kegyelem, részben felfedezés, részben pedig harc a valamivel több kicsikarásáért, egy talpalatnyi föld elhódításáért a tudattalantól.

58. oldal

Kapcsolódó szócikkek: vers
Wish>!

Mi marad meg a versből legtovább? Úgy hiszem, minden versolvasó memóriája nyílegyenesen válaszolja, hogy ami a versből a legtovább él, az a részlet. Mindnyájunk tudata tele van nem is tudjuk, honnan való versfoszlányokkal, nagyon messziről visszhangzó rímekkel, nagy költői művek széttördelt, szemcsés gondolatdarabjaival. És ez nemcsak azért van így, mert emlékezőtehetségünk korlátozott, hanem azért is, mert mindenki megtalálja a versben a személyesen neki szólót, s leginkább azért, mert minden jó versben van valami még jobb, van egy félmondat, egy jelző, egy szókapcsolat, ami olyan, mint a görögdinnye szíve: szükségszerű és váratlan rész-az-egész-helyett. Mindenesetre, azt hiszem, nyugodtan felvázolhatnánk a költészet kvantumelméletét, hogy tudniillik a vers kvantumokban terjed, és kvantumokban is keletkezik. Nem az egészet ragadjuk meg egyszerre, és nem az egészet írjuk meg egyszerre; egymástól mintegy független versszemcsék gurulnak be a gondolataink közé, amelyeknek azonban megvan a meghatározott súlyuk és kiterjedésük. A vers részecsketermészetű.
Mi történik azonban akkor, ha szenvedélyes olvasóként sem emlékszünk egyetlen szóra sem a versből, és mégis hat ránk, mégis körülvesz bennünket mint atmoszféra, mint arctalan tudomás? Nos, a vershatásnak ezt a másik módját nevezhetném hullámtermészetűnek. Mert a vers, úgy gondolom, részecske- és hullámtermészetű egyszerre, mint a fizikában a fény. Korpuszkulái olyan kemény hátúak, olyan ellenállók, hogy a felejtés ellengócaiként maradnak meg emlékezetünkben, hullámtermészete pedig észrevétlenül jár át minket, mint egy jó értelmű sugárhatás.

67. oldal

Véda P>!

Régi játék az anagrammakészítés, természetesen a görögöktől örököltük. Antik ünnepélyességgel foghat tehát minden játékos egy cédulát, felírhatja rá az alapszót, amelynek betűiből – lehetőleg minden betűjével – új szavakat kell alkotnia. Aki a legtöbbet alkotja, az győz. S ebből az is kitűnik, hogy itt is hajlamosak vagyunk a mennyiség bűvöletébe esni, a minőség kárára. Nem mindegy ám, hogy milyen az az anagramma, és nem minden szó nyújt igazán jó változatokat. Szerencse kell a betűanyaghoz. Itt van például ez a régészet, mint alapszó. Hogy ennek milyen anagrammái vannak… Szédülten figyeltem, micsoda szókapcsolatok bukkannak elő a betűkből, micsoda hallatlan távlatokat nyitó fogalmak rejtőznek az r-ben, a t-ben, a két é-ben. Novellák, értekezések, filozófiák csírái, dióhéjversek, körömregények nyüzsögtek a szóváltozatokban; a régészet anagrammái kivételesen sugallatosnak bizonyultak. Csak egynéhányat, csak egy kicsinyke gyűjteményt hadd nyújtsak át belőlük.

Kapcsolódó szócikkek: anagramma · szó
sophie P>!

Gólyafészek

Mert két gólyafészek van. Az egyiket Petőfi írta, még iskoláskorunkban, délibábos éggel és sok kövér gulyával együtt. A másik a valódi gólyafészek.

Mindenkinek merném ajánlani: nézzen meg egyszer egy gólyafészket, ha módja van rá. Úgy hat, mint a villámcsapás. A szemle után esetleg évekig eltarthat, míg az ember némi hasonlóságot fedez fel rajta a Petőfi-félével. Pedig Petőfi csodálatosan megbízható.

Kevés dolog elképesztőbb, mint a tárgy és a vélemény szembesítése.

551. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Petőfi Sándor
Fatma>!

A fiatalkori, irodalmi áhítat drága holmi. Megfizethetetlen, pótolhatatlan s amellett könnyen veszendő.

114. oldal (A Nyugatról)

melis >!

Mert azért tudunk mi, emberek sok mindent a világról, egymásról. Emberszabású földünk, közös tudatunk nem érvénytelenedik el akkor sem, ha alatta-fölötte másfajta világok nyílnak is. Az a tábla, hogy „Képzeld magad az én helyembe” nemcsak a régi járdaszélek régi koldusainak nyakában lóg. Ott lóg minden ember nyakában láthatatlanul, nemcsak mint jámbor óhaj, hanem mint a belső megismerés elemi törvénytáblája. És mint a törvénytáblák általában, nehéz parancsot hirdet. Tudat és tudat hasonulását, kapcsolódást és beleélést ember és ember, ember és tárgy között. Az empátiát hirdeti, a közmegegyezés, a civilizáció alapját. Ha tetszik: a közhelyet. Ahogy Chesterton szép, közhelydicsérő szavai mondják: „Világos, hogy ha a civilizáció nem közhelyekre épül, akkor föl sem épül. Olyan társadalomban nem lehetnénk biztonságban, ahol a királyi tábla elnökének döntése, hogy tudniillik a gyilkosság rossz dolog, úgy hatna, mint valami eredeti sziporka”.
A költői kép, a hasonlat civilizációs gesztus. Mint a kézfogás. Mint a híd, tudat és tudat között.

A közhely dicsérete, 22o. old.

5 hozzászólás
Fatma>!

De minek is annyit beszélni? Mire való ez az egész irodalom, lelkiéletünk örökös feszegetése, teregetése? Megmondta már vilagosan a francia romantikus: A hallgatás a nagy, a többi gyöngeség. Teljesen igaza van. A baj csak az, hogy szavakkal mondta.

551. oldal (Csend)

sophie P>!

Azonkívül úgy éreztem, hogy a mi drága Jókai Móricunk még mindig búbánatos lehet odaát, az elíziumi mezőkön, mert nem és nem vagyunk képesek eléggé használni, amit ránk hagyott. Pedig mintha állandóan előre dolgozott volna, és éppen nekünk; az eljövendő filmművészet, a televízió számára végeláthatatlan szövegkönyveket készítve, hogy soha ki ne fogyjunk a tündöklő kalandregényből, az örökké folytatásos romantikából. […]
Ha meggondolom, hogy ezzel szemben például a franciák mit hoztak ki a saját romantikájukból, filmtörténetüknek szinte első percétől fogva, hogy mit hoztak ki Dumas-ból, aki Jókainak a bokájáig sem ér, vagy Victor Hugóból, akkor elszomorodom Jókai Móriccal együtt.

474. oldal - Jókai Móric bánata / Jókai tévén

Kapcsolódó szócikkek: Jókai Mór

Hasonló könyvek címkék alapján

Szerb Antal: A varázsló eltöri pálcáját
Szerb Antal: Hétköznapok és csodák
Juhász Gyula: Örökség
Gulyás Pál: Nyugaton át kelet felé
Fejes Endre: Gondolta a fene
Géher István: Shakespeare-olvasókönyv
Lengyel Balázs: Két Róma
Cserna-Szabó András: Mérgezett hajtűk
Szentkuthy Miklós: Múzsák testamentuma
Domokos Mátyás: Hajnali józanság