Köderdő 72% 19 csillagozás

Az aranypárduc című írást kaptam csak meg belőle.
Ma már semmi sem a régi, semmi sem jó, minden teljesen dekadens, és ez engem mélységesen kiábrándít. Ezek a jó öreg Cherubion klasszikusok viszont még mindig olyanok, mint egy korty tiszta víz. Már az óriási könnyebbség, hogy egy kalandorientált fantasy nem akar egyben lélektani drámának, fejlődésregénynek és hőseposznak is látszani, hanem pusztán és egyszerűen csak kikapcsol, anélkül, hogy az arcomba mászna. Krimiszerű elemek viszont akadnak itt is szép számmal, akárcsak a Norstraden csillagában; én meg már megint nem jöttem rá a megfejtésre – igaz, Agatha Christie-nél és társainál sem szoktam.
Leleményes megoldások, egy érdekes ellenség, szellemes az egész, na. Elvileg a Hideglelésre utal többször is, azt meg én már vagy tíz éve olvastam, a történet viszont így is érthető – az előzmények ismerete nem nélkülözhetetlen.
Ha az ember pusztán szórakozni szeretne – éspedig néha szeretne –, akkor ezek még mindig tökéletesek. Örökzöldek a maguk nemében. Éljen a Cherubion!

Douglas Rowland: Levelek a viharban: Rowland folytatja a Sárkányvérben megkezdett manó-sárkány háború történetét. Még az előző történet után is megvolt bennem a szkepticizmus, hogy miként szállhatnak szembe a manók a hatalmas sárkányokkal, de Doug szerintem hihetően mutatta be ennek lehetőségét. A történetről nem szeretnék spoilerezni, érdekes és fordulatos volt és nagyon tetszettek a múltat bemutató álomjelenetek.
Eve Rigel: Az arany párduc: Ezzel a történettel egyetlen aprócska problémám van, mégpedig az, hogy közbülső történet. Nem szükséges hozzá az előzmények ismerete ill. maga a fősztori úgy ahogy le van zárva, de ettől függetlenül hiányérzetem volt. Az ellenség mindenesetre érdekes egy fajzat és az tetszett, hogy a két tápos varázsló sem volt azért terminátor.
Raoul Renier: Az öreg koldus első, második, harmadik meséje: Ez a három történet összefügg, így egyben is nyilvánítok róluk véleményt. Jidort eddig nem ismertem, nos, most kaptam egy kis betekintést. A címnek megfelelően a három történet olyan, mintha egy el-elkalandozó koldus mesélne a múltjából. Szórakoztató volt mindhárom, de ez sincs lezárva, és tudtommal nem jelent még meg folytatása.
Colin J. Fayard: Áttörés: Elsőre valami standard fantasynek indult, ahol jön a nagy rejtélyes elpusztíthatatlan ellenség, aztán a vége csavart rajta egy kellemeset és kissé Cherubionosan zárta le.
Rob Glancey: Dekádok: Ez egy aranyos és vicces (bár nem a hangosan hahotázós fajta) történet egy a bosszúját – sikertelenül – betölteni próbáló kissé érdekes elf varázslóról.
Robert Knight: Egy jóravaló fickó: Pár oldalas szösszenet egy szerencsétlen fickóról, aki csak boldogan szeretne élni az aktuális feleségével, de ez sajnos soha nem jön össze. Némi fekete humor befigyel.
Allen Newman: Köderdő: Newman kisregényének kezdetén már sejtettem előre a befejezést, egy fő kivételével mindenki meghal, ő lesz a győztes. No, nem Newmanről lenne szó, ha valóban így történt volna :D A vándorút az idegen világon érdekesen volt leírva, a történet vége felé a gombamezős jelentnél viszont elsőre kapkodtam a fejem, hogy akkor ki hol merre pontosan, de szerencsére ez hamar le lett tisztázva. A befejezés pedig Newman-i lett, ismét.

Nagyon elégedett vagyok a kötettel, mert szinte mindegyik történetnek sikerült elnyernie a tetszésemet, egyedül az Áttörésnek és Az aranypárducnak nem. Az utóbbinak főleg azért, mert egy másik történet folytatása, ami így is érthető, de azért jobb lett volna ismerni az előzményeket is. Nagyon szerettem a Levelek a viharbant. Kicsit kételkedtem benne, hogy nem lesz olyan jó, mint az előző része, de végül lett, és még a mélységesen gonosz Khaerget is megkedveltem a végére. :) Amit a legjobban élveztem az a Dekádok volt. Kicsit kiszámíthatóak a történések, de ettől függetlenül nagyon jól szórakoztam Foztim kalandjain. :)

Remek összeállítás, a Levelek a viharban, a Dekádok, az Áttörés különösen tetszett, de az összes többi is megéri a pénzét. Nagyon jó olvasmány, többszöri alkalomra is. 5/5