Királyi ​vér (Fagyföld 1.) 85% 20 csillagozás

Ezúton is jelzem, hogy az idei évem egyik címkéje a retro fantasy lesz. Megcsömörlöttem picit azzal, amit ez a zsáner manapság jelent, de erre most nem térek ki megint, mert sokat nyüszögtem már az utóbbi időben miatta. Jöjjenek tehát a Cherubion klasszikusok. A jó öreg Káosz ciklust is, lehet, újraolvasom.

Nem félbehagytam egyébként, hanem csak a Te is, fiam, Wilfred?-et olvastam el belőle – az olvasás időtartama és a csillagozás is erre vonatkozik. Üdítően retro darab, ilyesmire volt most szükségem, igen, régivágású fantasyre. Egy Rejtőtől ideteleportálódott, világcsavargói, kocsmatölteléki, bajbakerülői és olykor bizony pofáraesői kvalitású főhős (lásd lent, mint fent: don Fülig), körülötte régi jó ismerősök mellékszerepben (Morigan de Leroux-nak örömkönnyek közepette borultam a nyakába), és persze egy szándékoltan megkérdőjelezhető erkölcsi alapokon nyugvó, minden pátosztól fenemód kellemetesen mentes univerzum, ahol ha egy szerelmes tini véletlenségből fel találna bukkanni, abban a minutumban hányná kardélre őkelmét egy fatálisan jóhiszemű harcos-novícius és az őt egzisztenciálisan ellehetetlenítő, korhely hamiskártyás, együttvéve.

Vissza nekünk az ilyen régi, jó, klasszikus fantasyket!

A Cherubion-gárda negyedik shared-world projektje az északi Fagyföldekre kalauzol el.
Tim Morgan: Mielőtt leszáll az éj: Hangulatkeltő három oldalas szösszenet, az igazi értelmét a kötet elolvasása után nyeri el.
Allen Newman: Vadászat fagydémonra: Newman szerintem ezt a kisujjából rázta ki :) Nagyon jól átjön a jeges vidék, ill. tetszett, ahogy váltogatja a nézőpontokat.
Tim Morgan: Vének, de drének: Ez afféle átkötő mű, jópofák voltak az öreg lovagok.
Colin J. Fayard: Apám nevében: Huh, ezzel megküzdöttem – ráadásul a kötet leghosszabb történetéről beszélünk –, az eleje ugyanis piszok lassú volt, ráadásul ez az egész nőmentő projekt a teljes sztori szempontjából szerintem felesleges (a 2. kötet még változtathat a véleményemen), aztán ahogy közeledett a történet vége, úgy kezdett érdekesebb is lenni. A flashbackezés nem volt rossz, bár néhol talán kicsit sűrűn ugrált a történet az időben.
Norbert Winney: Démoni rafinéria: Humoros, rövid írás. A maga módján aranyos.
Eve Rigel: Te is, fiam, Wilfred?: A kötet második leghosszabb írása. A főszereplő nem mondható épp szimpatikusnak, egyszerűen képtelen tanulni a hibáiból. A történet folyamán két játszma is hosszabban van taglalva, ezeken talán lehetett volna kicsit kurtítani, de ez az egyéni véleményem. A történet vége némi magyarázattal szolgál az Apám nevében befejezését illetően.
Tim Morgan: Boszorkányköd: Újra főszerepben a két öreg lovag, folytatják a nyomozásukat. Kicsit talán hosszabb terjedelem jót tett volna neki, egyébként jó volt.
Eric Muldoom: Jégbe zárt emlékek: Codric Muldoom népszerű hőse, én spec. most találkoztam vele először, de szimpatikus fazonnak tűnik :D A történet jó volt, a fő sztorivonal szempontjából majd elválik mennyire játszik szerepet.
John Caldwell: Hlavklad: A kötetet záró rövid novella felveszi az eddig elejtett szálakat ill. némi magyarázattal is szolgál az élőholtak terveit illetően.

Összességében nem egy rossz antológia ez, de a kötetet kitevő két leghosszabb történettel itt-ott vannak kisebb-nagyobb problémáim. Meglátjuk, lehet a második kötet fényében majd változik a véleményem. :)