Nemes István (szerk.)

A ​Káoszfattyú 12 csillagozás

Nemes István (szerk.): A Káoszfattyú

Persion ​északnyugati tartományában elszabadult a pokol. Emberevő szörnyeteg tartja rettegésben Veynor lakosait, ami nem csak megöli és meggyalázza áldozatait, de a húsukból is lakmározik. Veynor bárója tekintélyes vérdíjat tűz ki a Rém fejére, százával érkeznek a szerencsevadászok, kalandorok, ám legtöbbjük örökre elvész, mielőtt beszámolhatna arról, miféle nyomot követett.
Némelyek a hegyi falvakban bujkáló, Elfgyalázó néven elhíresült törpét, Storrit, a gerondari Káosz-hadjárat veteránját gyanúsítják a szörnyűségekkel. Még saját lánya is őt vadássza vérszomjas gnollfalkájával. Váratlan fordulat hát, amikor kiderül, hogy a mogorva törpe maga is a Veynori Rém üldözésére indul, méghozzá épp az addigi legádázabb ellensége felkérésére. Csupán egyvalaki van a csapatában, aki sejti, hogy miféle rémségnek – Yvorl fattyának – a nyomában loholnak…
Vagy talán még ő is tévúton jár?

John Caldwell & Dougal Glendower regénye fogja egybe a fordulatos és akciódús… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

A művek szerzői: Soren Ward, Dougal Glendower, John Caldwell, Anthony G. Morris, David Winter

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Cherubion Fantasy Exkluzív Cherubion

>!
Cherubion, Budapest, 2012
446 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155228032

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

Razor P>!
Nemes István (szerk.): A Káoszfattyú

Soren Ward: Elérni a folyót: A nyitó novelláról túl sokat nem lehet mondani. Elég rövid, de megágyaz a kötet fő történetének.
Dougal Glendower: Elfgyalázó: A hét szamuráj találkozása a fantasyvel. A történet stílusával nekem nem volt problémám, egyedül az „in medias res kezdés, majd időben visszaugrás” bökte a csőröm. Storri kompániája érdekes bandának tűnt, szívesen olvasnék még a korábbi harcaikról.
John Caldwell & Dougal Glendower: A Káoszfattyú: Az antológia címadó regénye kissé döcögösen indult be, hogy aztán egy jókora, kaotikus csatába menjen át a közepe táján. Bevallom, a két szerző közti váltás nekem nem igazán tűnt fel, már igencsak benne jártam a sztoriban, mikor megfordult a fejemben, hogy ezt már biztos István írta. Kaotikusnak neveztem a csatát, mert igen gyakran váltott a történet ott nézőpontot. A kevesebb talán egy kicsit jobb lett volna, de így sem volt vészes. A humor nagyjából a helyén volt, bár itt-ott már sokalltam egyes szereplők szerencsétlenkedéseit. A fő rejtély viszont tetszett, a fordulatok nem voltak rosszak, ill. jó volt betekinteni valamelyeset a gyíkemberek világába.
Anthony G. Morris: Scyssath kincse: Izgalmas, kalandos és akciódús történet volt ez. Az elején picit én sokalltam a jelzőket a fivérek leírásánál, de aztán túllendültem ezen és jó kis sztorit kaptam. Az utolsó fordulat mondjuk elég kiszámítható volt, de cserébe kárpótoltak a karakterek, szívesen olvasnék még a testvérek kalandjairól.
David Winter: A Mocsár Hangja: A kötetzáró novella nagyon szépen bemutatja a Badra-mocsárban élő gyíkemberek világát, bár konkrétan a társadalmukról nem túl sok minden derül ki. A kötet fő szála itt ér véget, ám meglehetősen hirtelen, egy kicsit hosszabb befejezés ráfért volna szerintem.

>!
Cherubion, Budapest, 2012
446 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155228032
Lisie87>!
Nemes István (szerk.): A Káoszfattyú

Nagyon megharcoltam ezzel a könyvvel!
Úgy álltam neki, hogy végre egy jó kis fantasy, én aki a káosz világán nőttem fel, biztos voltam benne, hogy ez is olyan jó ütős lesz, mint a régi könyvek! Hát csalódtam…leginkább a kedvencemben J.Caldwell novellájában. A 400 oldalból 380-ban csak harcolnak, folyik a vér, egymást gyilkolják, mindenhol csak trancsíroznak…ÁÁÁ …nagyon uncsi volt.
A kisebb történetek még jobbak és érdekesebben is voltak, mint maga a fő cselekmény-novella! :/
Sajnálom…főleg az időt, amit elvett és a történetet, hogy ilyen …. lett.

sicano>!
Nemes István (szerk.): A Káoszfattyú

Igazából nekem is elég vegyes érzéseim maradtak a kötet elolvasása után, habár az előző értékeléseket elolvasva kissé más okból mint a többieknek.
Az elfgyalázó igazából kimondottan tetszett, végre egy amolyan klasszikus stílusú worluki sztorit olvashattam színes eleven karakterekkel. Az alap történet tényleg tiszta Hét mesterlövész káoszregénybe ültetett változata, de bejött! Különösen a csavar a végén, és,maga Storri figurája. Az egész kompánia érdekes volt (kivéve a zhíli óriást) plusz az (anti)hős is a Rend fellegvárából mint ellenfél. spoiler
A káoszfattyú az itt megismert karakterek történetének folytatása. Kissé vérgőzős, de én szeretem Caldwell csataleírásait így ezzel nem volt bajom, a fordulatok pedig kimondottan jók voltak, további számos érdekes karakter tűnik fel, és eleven az egész történet.
Ami viszont mégis bosszantó volt azok a szereplők furcsa változásai, akár magukhoz vagy egymáshoz való viszonyukat nézzük is. A tipikus karakterfejlődés helyett, inkább tűnt ez a két író nem túl sikeres összecsiszolódása eredményének. Ez néha a történetvezetésben is feltűnt, de ott kevésbé volt zavaró. Mindenesetre bár akadtak benne hibák, így is régebbi művek hangulatát idéző, remek regényt olvashattam. Azonban az utolsó két mű olyan szinten elrontotta ezt az élményt amennyire csak lehetett! Scyssath kincse még hagyján, túl sokat nem tett hozzá az itt felépített sztorihoz, nem is kapcsolódott szorosan hozzá, és különben is, ez még a jobban sikerült novella. Itt két drén testvért ismerhetünk meg amint megpróbálnak megszerezni egy értékes varázstárgyat. Nagyon nagy baj nincs vele, csak szörnyen sablonos, és kiszámítható. Azonban az utolsó írással sikerült mindent elrontani amit előtte 300 oldalon át felépítettek, egy borzasztó béna, összecsapott, értelmetlen lezárással. Nem az írót vádolom, egyértelműen nem az ő súlycsoportja volt egy ilyen sztori épkézláb minden kérdésre kiterjedő lezárása. Az alapötlet, hogy a gyíklények szemszögéből legyen lezárva a történet még üdvösnek is tartanék, de a megvalósítás??! Pfff..nagy csalódás.


Népszerű idézetek

Razor P>!

– Bejutnunk talán könnyű lesz. Én inkább a kifelé tartó utat gondolom nehézkesnek – jegyezte meg Sadkal.
Noel rápillantott.
– Betojtál, bátyus?
– Dehogy! – tolta el magát az ablakkerettől Sadkal. – De hogy nézne már ki a jelentésben Lores mester asztalán: bejutottunk, megtaláltuk a kincseskamrát, benne Scyssath Kelyhét… aztán kifelé jövet véletlenül lemészároltuk a teljes várőrséget és a zamwalli királyi családot, meg a két utunkba kerülő medveölő szelindeket, három meghökkent komornyikkal egyetemben…
– Kherthyomehr jót röhögne.

393. oldal, Anthony G. Morris: Scyssath kincse

11 hozzászólás
Razor P>!

Zúzzzd össze a középsssső gyertyát!
– Miért? Na, gyerünk, legalább egy indokot mondj!
Ha nem zúzod, én zúúzzzom össssze az agyad!
Lathander Dian elég markánsan érezte azokat a jeges ujjakat az agyán.
– Meggyőző indok – vinnyogta meghunyászkodva.

336. oldal, John Caldwell & Dougal Glendower: A Káoszfattyú, VII. A Veynori Agyrém

Lisie87>!

– Sheenka térde kalácsára! – mormolta, és eldobta.
A kocka gurult, gurult, úgy, ahogyan kell…

222. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Czinkos Éva – Ripp Gábor (szerk.): Japán a szamurájkorban
Czinkos Éva – Ripp Gábor (szerk.): 100 mini történet
Nemes István (szerk.): Álomvarázs
Ripp Gábor (szerk.): Két világ határán
Wayne Chapman: Halk szókkal, sötét húrokon
Varga Tamás József (szerk.): Száznevű város
Szabó István Zoltán – Gaborják Ádám – Takács Gábor – Makai Péter Kristóf – Benkő Marianna (szerk.): Az atomkatasztrófa gyermekei
Burger István (szerk.): Galaktika 292 XL
Gáspár András – Novák Csanád (szerk.): Analógia 2
Pintér Bence (szerk.): A magyar fantasztikum helyzete