Szerelmem, ​Hitler 5 csillagozás

Nemere István: Szerelmem, Hitler

Adolf Hitler életében két nő játszott igazi szerepet. Az egyik fiatal unokahúga, akit perverz szexuális játékokra kényszerített, akit zsarolt és kihasznált és aki végül rejtélyes körülmények között életét vesztette a leendő diktátor lakásában. Róla is szól ez a könyv.
A másik nő Eva Braun volt, az a titokzatos, bár egyszerű lány, aki tizenhat éven át volt a férfi szeretője, de akinek a létezéséről alig néhányan tudtak a nácik uralta Harmadik Birodalomban. Hitler sohasem akart megnősülni, halála előtt pár órával mégis feleségül vette Evát. Hitler impotens volt, úgy igazán nem tudott nőket szexuálisan szeretni – Eva azonban ennek ellenére oly sokáig a szeretője maradt.
Mi kapcsolta össze ezt a két embert? Miféle szerelem volt ez – ha egyáltalán az volt? Milyen gondolatok és szándékok mozgatták Hitlert, amikor viszonyt kezdeményezett a tizenhét éves bolti eladólánnyal? És miért áldozta fel magát Eva egy olyan férfiért, akit a fél világ inkább tartott sátánnak, mint embernek…?

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Anno, Budapest, 2004
200 oldal · ISBN: 9633753112

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere
Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány
Kati Marton: Merkel
Gitta Sereny: Albert Speer küzdelme az igazsággal
Borgos Anna – Szilágyi Judit: Nőírók és írónők
Estók János – Szerencsés Károly: Híres nők a magyar történelemben
Bíró Zsuzsa: Mallarmé macskái
Anna Maria Sigmund: A nácik asszonyai I.
Horváth István: Az elszalasztott lehetőség
Földi Pál: Hitler, a hadvezér