Mohamed ​élete 2 csillagozás

Nemere István: Mohamed élete

A ​vallásalapítók élete – úgy látszik –, mindig kalandokkal és veszélyekkel teli – így volt ez Mohamed próféta esetében is. Mohamed a legenda szerint közvetlen leszármazottja volt Ábrahám prófétának, a három világvallás ősatyjának annak Hágártól született elsőszülött fián, Iszmáelen keresztül. Mohamed tehetős családba született, a kuraisi törzsbeli Abdallah és Amína fiaként, Mekka környékén a mai Szaúd-Arábiában. Mohamed foglalkozása kereskedő volt. Huszonöt évesen feleségül vette munkaadóját, a 40 éves özvegyet, Khadídzsát, attól kezdve rengeteget utazott. Nyolc gyermeke volt első feleségétől, köztük Fatima, a kedvence, akinek a férje, Ali később Mohamed utódja lett. Khadídzsa halála után tíz felesége volt, többségüket politikai szövetségek érdekében vette el. Tizenöt év elteltével egyre gyakrabban tért vissza a Hira hegyre, itt jelent meg előtte Gábriel arkangyal, hogy 20 éven keresztül ismertesse vele Isten szavait. Ezeket 114 szúrába, fejezetbe gyűjtötte, és Koránnak nevezte… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Anno, Budapest, 2000
80 oldal · ISBN: 9633751195

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

gyuszi64>!
Nemere István: Mohamed élete

2023/183, otthoni polc, 1/1 eddigi értékelés

Pontosan olyan volt, mint amire számítani lehetett. Könnyű ismeretterjesztés, az objektív történelmi tényeken túlmutató környezetismertetéssel, leírásokkal, véleményezéssel/magyarázatokkal.
Pontosan olyan, mint amit 80 oldal nyújthat: tudásmegosztás, laza ismeretközlés, figyelemfelkeltés. Ha ez alapján valaki kedvet kap Mohamed életének megismerésére, nosza kereshet alaposabb, vaskosabb, talán tényközpontúbb művet.

Zizzer>!
Nemere István: Mohamed élete

Nem túl komoly könyv, de egy laza ismeretterjesztésnek jó. Egy adagra el lehet olvasni, kb. egy-másfél óra alatt.
Természetesen azért keresek egy komolyabb művet ebben a kategóriában, ez csak a bemelegítés volt.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

Zizzer>!

Az iszlámban nincsen éles ellentét a tudomány és a vallás között. Az igazi iszlám nem ortodox, nem állítja, hogy csak egy üdvözítő hit létezik és annak tűzzel-vassal győznie kell. Inkább arra buzdít, hogy a hívő gyakorolja a vallását, lelkét közvetlenül járja át az isteni világ élménye. Az az iszlámhívő, aki adakozik a szegényeknek és más módokon is magáévá teszi a tanítást, aszerint él és hálás istennek ezért a létezésért. Így aztán a hívő ellentéte, a hitetlen nem az, aki nem Allahban hisz, hanem aki nem hálás az istennek .

31-32. oldal

Zizzer>!

Ne feledjük, a szent háborúként fordított arab dzsihád szó nem csupán háborút, hanem valamiféle nagy erőfeszítést is jelent. Allah azt mondta – érvelt – hogy az igazhitűek kötelesek egy olyan társadalomért küzdeni, ahol nem lehet kizsákmányolni az elesetteket, a gyengéket. A Korán is kimondja: az emberi értékek védelmében olykor nem kerülhető el maga a háború sem.

49. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Őri Sándor: Konfuciusz élete és kora
Hegyi Dolores – Kertész István – Németh György – Sarkady János: Görög történelem
Albert Nolan: A kereszténység előtti Jézus
Mark Galli: Assisi Szent Ferenc és kora
Andreas Englisch: A Vatikán harcosa
Toni Llácer: Nietzsche
Régine Pernoud: Szent Márton
Priya Hemenway: Szentek
Eric C. Barrett: Egy féreg gondolatai Istenről, az univerzumról és rólunk
Kiss László – Bérczesi Róbert: Én meg az ének