Lángok ​martaléka (Zsigmond-trilógia 2.) 20 csillagozás

Nemere István: Lángok martaléka

Nemere ​István történelmi regénytrilógiájának második kötete szintén az 1380-as években játszódik. Az első kötetben megismert Zádor fia Zádor életét kísérhetjük tovább, és közben a regény lapjain felbukkannak a kor valóban élt történelmi személyiségei is. Zádor előbb mint királyi futár, aztán mint bonyolult és fontos ügyek intézője a király szolgálatában, mindjobban megismeri a korabeli Magyar Királyság viszonyait.

Zádor néhány fontos eseményben szinte főszerepet játszik, ennek megfelelően egyre magasabb körökben mozog. Ugyanakkor továbbra is egyszerű ember, ki csak kivételes képességeinek és helyzetének köszönhetően van jelen egyszerre a gazdagok és a szegények világában. Ott van, amikor a déli liga lázadóinak fogságából kell kiszabadítani néhai Nagy Lajos lányát, Zsigmond feleségét, Mária királynét. Ötleteivel segíti Zsigmond bosnyák hadjáratát, miközben kutatja egyetlen kisfiának nyomát, akit végül meg is talál. A történet folyamán nemegyszer kerül olyan helyzetbe, hogy… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Gold Book, Debrecen, 2015
360 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634263463
>!
Gold Book, 2015
ISBN: 9789634263487

Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

ZsúésKrisz_Olvas>!
Nemere István: Lángok martaléka

„Nagyon tetszett a második kötet is. Hamar a végére értem, mert nagyon kíváncsi voltam miként fog alakulni a sztori. Nem csalódtam az íróban, mindig hozott valami fordulatot a könyvben. Várom már, hogy a harmadik részbe is belekezdhessek.”
Teljes értékelésem itt olvashatod:
http://zsuolvas.blogspot.hu/2018/03/nemere-istvan-zsigm…

Cambrai17 P>!
Nemere István: Lángok martaléka

Nagyon jó lett ez a kötet is, fejlődik a karakter, egyre több egyre fontosabb ügyekben vesz részt. A családi vonal is jó, hangulatos könyv. Én egybe olvastam el a trilógiát, nem bántam meg, kíváncsi leszek a következő három kötetre is.

Tibor_Farkas_2>!
Nemere István: Lángok martaléka

Az első részt, a Leszek, mint űzött vad cíművel, gyorsan végeztem. A második kötet megerősített, hogy folytassam a trilógiát. Nagyon tetszik benne, hogy az akkori birodalmi viszonyokban nagyonis együtt kezeli az országot. Enyhe nemzetiségi villongással, amik inkább nemesi érdekek kiéleződése. Gondolok itt, Déli liga és egyéb pártok szembeállásával. Remek olvasmány így a „korona-időszakban”.

Wardruna>!
Nemere István: Lángok martaléka

Kellemes meglepetés, Nemere jó történelmit is tud írni!


Népszerű idézetek

Tibor_Farkas_2>!

– Innen egyenesen a börtönhöz megyek. Ott fogok ülni Zádor tömlöce előtt, míg te is odaérsz, és magad engeded őt szabadon. Mert én nem felejtem el azokat, akik rajtam segítettek. Azoknak én is segítek. Különösen akkor, ha már az életük is veszélybe került. Várlak a tömlöcnél! – vágta a férfi arcába, majd sarkon fordult, és viharosan távozott.

Bajban

Tibor_Farkas_2>!

„-Lángokat látok. Sok kisebb lángot. Lángoknak martaléka lészen, ki ellened szegül, avagy kit ellenségednek tartasz. Ki ellened szegül, tűz által leli halálát. Ámde te is óvakodj a tűztől, mit ellened szegülők gyújtanak orvul. Odaveszhet a lángok között az is, kit szeretsz. Ha nem vigyázol, magad válhatsz nagy tűzzé.”

A jóslat

Tibor_Farkas_2>!

Aztán már csak önnön hörgését hallotta, valahol felerősödött egy ütemes dobogás, talán a szíve volt az, egyre erősebben küzdött és dobogott, aztán hirtelen csönd lett. Nagyon nagy csönd.
Mária látta, hogy az anyja feje félrecsuklik…


A sorozat következő kötete

Zsigmond-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Csikász Lajos: Haragvó liliomok
Bán Mór: A Holló háborúja
Bányai D. Ilona: A vér jogán
Benkő László: Ország születik
Benkő László: A pozsonyi csata
Benkő László: A másik ösvény
Bíró Szabolcs: Liliom és vér
Hunyady József: Aranyhorda
Benkő László: Ármány hálójában
Benkő László: Két lélek egy testben