A ​Setét-barlang kincse (Lidércfény Nyomozóiroda 2.) 9 csillagozás

Nemere István: A Setét-barlang kincse

A Lidércfény Nyomozóiroda csapata két lányból és két fiúból áll. Sára, Gréta, Marci és Bence tizenhárom évesek, akik a nyári vakáció végét a Bakony egyik kis falujában töltik. De a fülükbe jut, hogy a közelben egy barlangban százéves kincs rejlik, és akcióba lendülnek. Másokat is beavatnak tervükbe, de kiderül, nem mindenkiben lehet megbízni…

Eredeti megjelenés éve: 2014

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Tilos az Á Könyvek, Budapest, 2014
248 oldal · ISBN: 9786155441738

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Jesper_Olsen >!
Nemere István: A Setét-barlang kincse

Nagyon örülök, hogy nem sokkal az első rész után ezt is elolvashattam. Nekem ez sokkal jobban tetszett, magával ragadott a történet. Talán közrejátszott ebben az is, hogy az egyik kedvenc terepemen, a Bakonyban játszódik? – Lesz még folytatás? :-)

Bubesz1998>!
Nemere István: A Setét-barlang kincse

Nekem valahogy az első rész jobban beindult, itt nekem kissé sokáig tartott, mire elkaptam a történet lendületét, de később szerencsére meg is maradt. Izgalmas volt a gyerekekkel kutatni a Setét-barlang kincse után. Az egyetlen számomra furcsa dolog Rudi bácsi és Etelka néni megjelenítése volt, mert ugyan csak a negyvenes éveikben járók, mégis néha jobban hasonlítottak egy nagyon idős nyugdíjas házaspárhoz. Értem én, hogy falu, meg ott minden más, de azért néha elvetették a sulykot.

Lillanna>!
Nemere István: A Setét-barlang kincse

Eléggé negatívan álltam hozzá, már az elején eldöntöttem, hogy nem fog tetszeni. Ám ahogy haladtam előre a regényben, úgy szippantott egyre jobban magába, és a végén már egészen élveztem az olvasást. Nem azt mondom, hogy egy nagyon szipi-szupi könyv, de jó kikapcsolódást nyújthat, és lendületes, izgalmas regény.


Népszerű idézetek

Jesper_Olsen >!

Hány és hány filmet láttak, ahol valakik kincseket kerestek, és persze a könyvekben, a filmekben mindig találtak is. Csak az életben olyan nehéz.

175. oldal

Jesper_Olsen >!

Itt falun az úgy van – tudálékoskodott Sára –, hogy amit egy ember tud, azt tudja a többi is. Ha senki sem tudja, akkor senki sem tudja.

17. oldal

Jesper_Olsen >!

Amikor mosolygott, akkor egészen más lett az arca, rokonszenves. Kis ráncok gyűltek a szeme köré, és mintha hirtelen több lett volna a haja is.

54. oldal

Jesper_Olsen >!

A „műszer” itt van a fejünkben – tette hozzá Bence, és a homlokát kopogtatta az ujjával, jól hallhatóan. Marci nem állhatta meg, hogy oda ne csípjen:
– A kopogás túl nagy visszhangja inkább azt jelzi, hogy nincs ott műszer… Meg más sem!

74. oldal

Jesper_Olsen >!

Folyamatosan jöttek az emberek a faluból: a hír még a betegeket és öregeket is mozgósította. Még jó, hogy a családorvosuk Zircen lakott, onnan járt ki hetente kétszer – ha most itt van, több csodálatos gyógyulás szemtanúja lehetett volna.

108. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ruff Orsolya: Volt egy ház
Wéber Anikó: Örökszerda
Mészöly Ágnes: A királyné violája
Nógrádi Gábor: Gyerekrablás a Palánk utcában
Böszörményi Gyula: Zsófi és az ősboszorkány
Csukás István: Vakáció a halott utcában
Ecsédi Orsolya: Sárkányugatás
Kemény Gabi: A konkrét hiúz
Ecsédi Orsolya: A baj nem jár egyedül
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő