A ​belső hal 88% 17 csillagozás

Vajon miért akar egy állat ilyen környezetben élni? Miért jut eszébe egy halnak, hogy kimászkáljon a vízből vagy a vizes partszéleken éljen? Nos, gondoljunk csak bele: ezekben a 375 millió évvel ezelőtti vizekben szinte minden hal valamilyen ragadozó volt. Akadtak köztük majdnem ötméteresek, csaknem kétszer akkorák, mint a Tiktaalik. A Tiktaalik környezetében többnyire kétméteres halakat találtunk. Ezeknek akkora fejük volt, mint egy kosárlabda, s akkora, hegyes fogaik, mint a vasúti sínszeg. Szívesen úszkálna ön ezekben az ősi vizekben?
Nem túlzás azt állítani, hogy ebben a világban egymást gyilkolták a halak. S ebből logikusan adódtak a túlélési stratégiák is: nőj nagyra, növessz páncélt, vagy mássz ki a vízből. Úgy néz ki, a mi távoli ősünk inkább ki akart térni az összecsapások elől.
Ez a konfliktuskerülő magatartás azonban komoly következményekkel járt miránk nézve. Végtagjaink számos szerkezeti elemét vezethetjük vissza ezeknek a halaknak az uszonyaiig. Hajlítgassuk le-föl a csuklónkat. Nyissuk ki és szorítsuk ökölbe a kezünket. Ezeknél a mozdulatoknál olyan ízületeket használunk, amelyek először a Tiktaalikhoz hasonló halak uszonyaiban jelentek meg. Korábban ezek az ízületek nem léteztek, később viszont megjelentek a végtagokban.

48.

A testekből rendkívül egyszerűen ki lehet nyerni a DNS-t – bárki odahaza a konyhájában is megcsinálhatja. Vegyünk egy marék növényi vagy állati szövetet, zöldborsót, marhaszeletet vagy csirkemájat s egy kis vízzel felöntve turmixoljuk péppé az egészet. Aztán adjunk hozzá egy kis mosószappant…..(itt részletes receptleírás)…Ha egy gyanús kinézetű, fehér galuska megjelenik az alkoholban, akkor mindent jól csináltunk. Mert ez a fehér galuska maga a DNS.

149. oldal

Ha látjuk ezeket az alapvető hasonlóságokat a különböző szervek és testek között, akkor elkezdjük fölismerni, hogy a Földünket benépesítő legkülönfélébb élőlények tulajdonképpen nem mások, mint „variációk egy témára”.

89.

…a hüllőállkapocs hátsó részén lévő csontok az idők folyamán egyre kisebbek lettek, és végül az emlősök középfülében kötöttek ki. A kalapács és az üllő valóban az állkapocscsontjaiból fejlődött ki. Amit Reichert és Gaupp megfigyelt az embrióknál, az ott volt eltemetve a fosszilis maradványokban szerte a világon, fölfedezésre várva.

170. oldal

Ha belegondolunk, hogy a valaha is élt fajoknak több mint 99 százaléka már kihalt, hogy a kihalt lényeknek is csak egy parányi töredéke őrződött meg fosszília formájában, s hogy e töredéknek is csak egy még kisebb töredékét sikerül megtalálnunk, akkor bizony elég reménytelen vállalkozásnak tűnik megpróbálkozni saját ősmúltunk feltárásával.

9.

Az ember körülbelül 2 billió sejtből van összerakva, igen bonyolult és precíz módon.

105.

Ha az embriókat nézzük, akkor néha úgy tűnik, hogy az emlősök, a madarak, a kétéltűek és a halak közötti különbségek egyszerűen elhalványulnak az alapvető hasonlóságok mellett.

107.

Ha megbomlik a különböző testrészek közötti, finoman beállított funkcionális egyensúly, az az egyén halálát okozhatja. Rákos daganat például akkor keletkezik, ha az egyik sejtcsoport már nem működik együtt a többiekkel. A végtelen osztódással vagy a megfelelő időben való elhalás képtelenségével ezek a sejtek felborítják az egyéni élet fenntartásához szükséges egyensúlyt. Ahogy a zsarnokok is felbomlasztják és elsorvasztják a társadalmi együttműködés korábban kialakult normális rendjét, úgy a rákos sejtek is csak a saját érdeküket tudják követni, míg el nem pusztítják a tágabb közösséget, vagyis az emberi testet.

126-127.

Fiatal kutatóként Wilsont leginkább a szivacsok foglalkoztatták. Egyik kísérletében fölfedezte ezeknek a látszólag egyszerű lényeknek az egyik, igazán különleges képességét. Szitán átpasszírozva alaktalan sejthalmazt csinált belőlük. Az amőbaszerű sejteknek ezt a masszáját betette egy laboratóriumi csészébe, és elkezdte figyelni, mi történik. Az „amőbák” először csak ide-oda mászkáltak a csésze felületén. Aztán valami meglepő történt: a sejtek összeálltak. Először csak furcsa, vöröses sejtgombócokba tömörültek. Aztán folytatták a szerveződést, és felismerhetőbb formákba rendeződtek. Végül a nemrég még alaktalan massza egy teljesen új szivacstestté építette föl magát, melyben a különböző típusú sejtek a nekik megfelelő pozíciókat foglalták el. Wilson végignézhette, ahogy egy egész test fölépül – szinte a semmiből.

139-140.

Vettek egy algát, amely normális körülmények között egysejtű, és több mint ezer generáción keresztül nevelgették a laboratóriumban. Bizonyos idő után betettek mellé egy ragadozót, egy ostoros egysejtűt, amely képes bekebelezni más mikrobákat. Az alga nem egészen kétszáz generáció leforgása alatt kifejlesztette a maga ellenlépését: sok száz sejtből álló csomóba tömörült. Ez a csomó aztán lassanként kisebb egységekre bomlott, míg végül stabilizálódott az a helyzet, amelyben már csak nyolc sejt alkotta az egyes csomókat. Ez a nyolcas szám optimálisnak bizonyult, mivel így elég nagy lett a csomó ahhoz, hogy a ragadozó ne tudja bekebelezni, de elég kicsi is maradt ahhoz, hogy minden sejt hozzáférjen az éltető napfényhez. Az igazi meglepetés azonban akkor következett, amikor a kutatók eltávolították a ragadozót: az alga nem mondott le a „találmányáról”, és nyolcsejtes egyedekként folytatta a szaporodást. Vagyis a testnélküliségből nagyon rövid idő alatt kialakult a többsejtűségnek egy egyszerű változata.

145-146.