The ​Ocean at the End of the Lane 100 csillagozás

Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane

The Ocean At The End of the Lane is a novel about memory and magic and survival, about the power of stories and the darkness inside each of us.

It began for our narrator forty years ago when he was seven: the lodger stole the family's car and committed suicide in it, stirring up ancient powers best left undisturbed. Creatures from beyond the world are on the loose, and it will take everything our narrator has just to stay alive: there is primal horror here, and a menace unleashed – within his family, and from the forces that have gathered to destroy it.

His only defense is three women, on a ramshackle farm at the end of the lane. The youngest of them claims that her duckpond is an ocean. The oldest can remember the Big Bang.

The Ocean at the End of the Lane is a fable that reshapes modern fantasy: moving, terrifying and elegiac – as pure as a dream, as delicate as a butterfly's wing, as dangerous as a knife in the dark.

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Headline, London, 2021
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781472200341 · Illusztrálta: Leo Nickolls
>!
Headline, London, 2020
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781472260222 · Illusztrálta: Elise Hurst
>!
Headline, London, 2019
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 1472260236 · Illusztrálta: Elise Hurst

12 további kiadás


Enciklopédia 1


Kedvencelte 11

Most olvassa 3

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

Rézangyal>!
Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane

Angolul olvasva mindig az jár a fejemben, hogy biztosan nem értem annyira, mintha magyarul olvasnám és ez igazán kétségbeejtő, mert folyton megerősítést kapok, hogy borzalmas az angolom. Aztán ott a gilisztás résznél konkrétan rosszul lettem a metrón olvasás közben, mélyeket kellett lélegeznem és becsukni a szemem, hogy ne ájuljak el. Ezzel ki is derűlt számomra, hogy az angolom meglepően jó és még mindig remek a képzelőerőm.
Voltak nagyon rázós pillanataim a könyvvel, amikor azt éreztem nem tudom tovább olvasni, túl sok gyerekkori emléket hozott a felszínre, amiről felnőtként már nem szeretnék tudni, mert túl fájdalmas, keserű és bonyolult. Valami ilyesmit érezhetett Neil Gaiman is a könyv megírása közben, mert őszintén szólva még soha nem olvastam tőle ennél őszintébb és érzékenyebb könyvet. Okosan keveredik benne a felnőtt realitás a gyemeki naivitással, amitől a könyv igazán hiteles lesz.
Törékeny világ a gyermekkor, mikor magunk köré egy áttörhetetlen buborékot alkotunk, ahová úgy gondoljuk soha senki sem törhet be, nem történhet velünk semmi rossz és a világ úgy jó, ahogyan van. És akkor érkezik a VILÁG a maga valójával, a felnőtt önzőséggel, az álmok összetörésével és a buborék lassan halványulni kezd, majd végképp eltűnik és olyan csodálatos írók kellenek hozzá, hogy újból érezhessünk magunk körül, mint Neil Gaiman.

6 hozzászólás
Mesemondó IP>!
Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane

Neil Gaiman, tehát nyilván jó könyv, de azért maradt utána bennem némi hiányérzet. A végén jöttem rá, hogy végig vártam valamit, ami nem következett be; valamiféle felismerést vagy magyarázatot, amitől megfoghatóbb lett volna ez az egész álomvilág. Néha teljesen olyan érzésem volt, mintha Gaiman álmodott volna egy jót, és aztán regénybe öntötte volna úgy, ahogy van, minden vizuális elemével együtt. Egyéni preferencia, de jobban szeretem, amikor hozott anyagból dolgozik, amire rá lehet döbbenni – ld. Amerikai Istenek, Ananszi fiúk, Sosehol, stb. Itt leginkább csak misztikum volt a misztikum kedvéért. A sztori maga klasszikus Gaiman. spoiler Élvezetes, gyors olvasmány volt, nagyjából egy nap alatt le is pörgettem.

21 hozzászólás
Juci P>!
Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane

Lehet, hogy ez öt csillagot is megérdemel, még gondolkozom rajta. Annyira szép kerek, annyira a helyén van benne minden, és lehet, hogy rövid, de mély, mint egy kacsaúsztatónyi óceán. Gaiman – természetesen – kiválóan olvassa a hangoskönyvet, ajánlom!

Fearzone>!
Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane

Igazabol magyarul mar olvastam, de angolul is el kellett olvasnom.Meg mindig ez az egyik kedvenc konyvem.

1 hozzászólás
ddani>!
Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane

Szép, komoly, érzelmes, felkavaró mesekönyv, felnőtteknek, talán gyerekeknek is. Neil Gaiman fog egy csomó letisztult, gyerekkori dolgot, és rafináltan rakosgatja egyre valószínűtlenebb mozaikká, ahol egymásba fordulnak emlékek és érzelmek, a látszólagos valóság és a mesebeli igazi valóság, átélt idő és kozmikus idő (mert van benne jó adag miszitkum is, a jóféle, amolyan tanyasi-epikus fajtából). Ehhez nem kevés írói és mesélői szakértelem kell, és a tehetséges Mr Gaiman nagyon alapos munkát végzett, én úgy érzem.
Külön tetszett a gyerekszempontú elbeszélésben a fizikai érzetek nagyon érzékletes megjelenítése, a felnőttekkel szembeni tehetetlenség, és az olvasói, intertextuális réteg. Az ötvenes évek ifjúsági irodalmát is sikerül aranyosan kiparodizálni, hogy még értelmet is kapjon a történetben – de ez mellékszál, és szerencsére bőven akadnak itt mellékszálak, ahogy megtudjuk azt is, hogy akkor is működik egy szöveg, ha nem értjük minden egyes szavát. Az érzelmi megpróbáltatások és feldolgozásuk mind magával ragadóak voltak szerintem, és nagyon jó ahogy az emlékezés és a lezárás problémáit is meg tudja jeleníteni, nem utolsó sorban a visszaemlékező felnőtt problémáiként. Érdekes volt az is, ahogy mikrokozmosszá alakult ez a viszonylag mindennapi, épp csak hogy eléggé nemmindennapi környezet. Újraolvasás is kilátásban van – bár ez az utazókönyv most továbbáll, és ezúton is nagyon köszönöm a lehetőséget!

NannyOgg>!
Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane

Ez pont az a típusú Gaiman, amit a legjobban szeretek: ami nem kifejezetten felnőtteknek szól, de nem is kifejezetten gyerekeknek. Meg van az a gumicicám – az egyik –, hogy ha egy író azt mondja, hogy ezt most egy 7 éves gyerek meséli el, akkor igenis azt egy 7 éves gyerek mesélje el, és ne egy felnőtt, aki kijelenti, hogy akkor ő most 7 éves, de közben rohadtul nincs miért hinnem neki. Gaimannek elhiszem, mint a sicc. Köszi, Neil, ez jól sikerült!

5 hozzászólás
AmelieRichtfox>!
Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane

Ez az első könyvem az írótól, bár korábban már olvastam novelláit.
Sok helyen láttam már ezt a művet, de nem tudtam sokat róla. Olvasás közben folyamatosan borsódzott a hátam, de nem tudnám megmagyarázni, hogy miért. Elég furcsa érzések keringtek bennem.
Kicsit nagyon kusza a fejemben az egész történet, vannak részletek, amiket nem tudok hova tenni. Annyira nem nyerte el a tetszésem.

2 hozzászólás
Lady_Hope I>!
Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane

Ez az a könyv ami miatt majdnem kétszer is lemaradtam a buszomról. Méghozzá mind a kétszer úgy hogy a busz közvetlen előttem állt és én egyszer sem vettem észre.
Csodálatos.
Mikor megláttam a könyvtárban magamban elmosolyodtam. Emlékeztem rá hogy mikor megjelent anno pár éve akkor mindenki aki csak élt és mozgott a molyon erről beszélt és ezt olvasta és ezt várta.
Gondoltam elolvasom.
Sosem volt még jobb ötletem.
Tudtam hogy szeretem az író stílusát de sosem hittem volna hogy még akkor is imádni fogom ha nem mindig értem. Varázslatos volt eredetiben olvasni. A szereplők éltek és lélegeztek, igaziak voltak. Komolyan úgy éreztem magam olvasás közben mintha velük lennék. Annyira valóságos és illatos az a világ amit felépít hogy úgy érzed megérintheted a fák törzsét, és lemerülhetsz az óceán hullámai alá.

Bárcsak egyszer megölelhetném ezt az embert. Valami zseni. Esküszöm. :)

Vörös_Rébék>!
Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane

Húszévesen, lassan-lassan elhagyva a gyerekkort, de még zavartan topogva a felnőtt lét küszöbén, elbűvölve, de kissé kábán csuktam be ezt a kis kincset. Olyan élénken keveredik benne a felnőttek kiábrándultsága a gyerekek világával, ahol minden varázslat, ahol a kör alakban nőtt fű egy tündérkör, ahol a barátság mindenre képes, és ahol a világmindenség belefér a kert végében lévő kacsaúsztatóba. Ahol kis szilánkokban, elszórva, megtaláltam magamat és kicsit visszatérhettem gyermeki fantáziámba. Köszönöm ezt a történetet, amit az első szótól az utolsóig magaménak éreztem.

Nebula>!
Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane

„Different people remember things differently, and you'll not get any two people to remember anything the same, whether they were there or not. You stand two of you lot next to each other, and you could be continents away for all it means anything.”

Először olvastam Gaimant eredeti nyelven. Nagyobb kihívást jelentett így, valószínűleg nem is értettem meg mindent, és elsiklottam dolgok felett, de nem bántam meg, nagyon tetszett.* Leginkább olyan, mint ha az író egyik novelláját bővítette volna regény méretűre, azok hangulatát adja vissza. Amilyen rövid, és viszonylag egyszerű történet, olyan szép kerek egész lesz a végére. (És most, hogy elolvastam a Köszönetnyilvánításokat, kiderült, hogy jól éreztem: eredetileg novellának szánta Gaiman, és külső biztatásra dolgozta ki nagyobb történetté.)

Első ránézésre ez egy fantasy kalandregény, gyerekmesei elemekkel. Hétéves főszereplő, E/1-ben beszéli el a történetet, a kis barátjával felveszi a harcot a gonosz lények ellen, stb. Azonban én nem adnám gyerekek kezébe ezt a könyvet. Egyrészt a cselekmény néhány eleme egyáltalán nem gyermekmesébe illő. spoiler Sok szerepet kap a halál, a gyász is. Ezért olyan, mintha lenne egy második rétege a történetnek, ami arról szól, hogy a gyerekek hogyan dolgozzák fel a körülöttük történő eseményeket, amiket nem értenek, vagy megpróbáltatást jelentenek nekik. Van egy cselekmény, ami valóságos, megmagyarázható dolgokból áll össze: spoiler, és egy másik, tele varázslattal és fantáziával, gonosz lényekkel és a főszereplőt segítő asszonyokkal. Miután a fiú felnő, csak az előbbire emlékszik, olyan, mint amikor felnőve elveszítjük a képzelet világát, és minden helyre kerül, magyarázatot kap, és a világ szürke lesz. Ahogy a főszereplő a könyvekbe menekül, ugyanúgy ebben a világban is el lehet rejtőzni, de felnőttként már nem teheti ezt meg.

Szomorú, keserédes a könyv végkicsengése, áthatja valami szomorúság az egészet. Mégis jót tesz a léleknek egy olyan kis világról olvasni, ahol az apró tavak óceánná terebélyesednek, léteznek csodák és önfeláldozás a szeretteinkért, és nem akármilyen áron, de vissza lehet űzni a rosszat oda, ahonnan előjött.

*Az indok egyébként az volt, hogy miután elolvastam az Anansi fiúkat magyarul, és nekikezdtem a Soseholnak, nagyon nem éreztem jónak a fordítást, teljesen más volt a szöveg stílusa, mint az Amerikai isteneké. Eredhetett ez persze eleve az írótól, de gyanús volt, hogy utóbbi könyv fordítója más volt, mint az összes többié, így esetleg ebből származik a különbség. Ennek csak úgy lehetett utánajárni, ha nekiállok eredetiben valamelyiknek, így tehát próbát tettem. Köszönöm @Fearzone az ajánlást! :)

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Algernon P>!

Monsters come in all shapes and sizes, Some of them are things people are scared of. Some of them are things that look like things people used to be scared of a long time ago. Sometimes monsters are things people should be scared of, but they aren't.

Algernon P>!

That's the trouble with living things. Don't last very long. Kittens one day, old cats the next. And then just memories. And the memories fade and blend and smudge together.

61. oldal

Algernon P>!

Adults follow paths. Children explore. Adults are content to walk the same way, hundreds of times, or thousands; perhaps it never occurs to adults to step off the paths, to creep beneath rhododendrons, to find the spaces between fences. I was a child, which meant that I knew a dozen different ways of getting out of our property and into the lane, ways that would not involve walking down our drive.

76. oldal

Algernon P>!

I do not miss childhood, but I do miss the way I took pleasure in small things, even as greater things crumbled. I could not control the world I was in, could not walk away from the things or people or moments that hurt, but I took joy in the things that made me happy.

Nebula>!

Different people remember things differently, and you'll not get any two people to remember anything the same, whether they were there or not. You stand two of you lot next to each other, and you could be continents away for all it means anything.

229. oldal

Algernon P>!

„I remember my own childhood vividly … I knew terrible things. But I knew I mustn’t let adults know I knew. It would scare them.”

Fearzone>!

I went away in my head, into a book. That was where I went whenewer real life was too hard or too inflexibile.

79. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Carlos Ruiz Zafón: Marina (angol)
Katherine Arden: Small Spaces
Christine Lynn Herman: The Devouring Gray
Sarah Rees Brennan: Daughter of Chaos
Bridget Collins: The Binding
Kendare Blake: Anna Dressed in Blood
Carlos Ruiz Zafón: The Midnight Palace
Susan Ee: World After
Stephen King: The Green Mile
Maggie Stiefvater: The Raven King