Sosehol 87% 1339 csillagozás

„A pillanatokat meg kell élni, a várakozás bűn, mind az eljövendő idő ellen, mind a jelen pillanat ellen, amelyet az ember épp semmibe vesz.”

Talán kezdeném avval, hogy beismerem, nem vagyok egy nagy Gaiman rajongó.
Mondjuk ennek főleg az – az oka, hogy talán egy könyvet olvastam eddig tőle.
Párom nagyon szereti, de sose éreztem, hogy kézbe kellene venni.
A borítók érdekesek ugyan, de ahogy rájuk tekintettem, a szemem már máshol is járt..
Most is egy kihívás miatt esett erre a választásom.
Az elején nem éreztem rá, valahogy nem csúszott és félre is tettem.
De aztán, ahogy már lenni szokott nálam, csak be akartam fejezni és meg kell hagyni, hogy az első 50 oldal után a kezemhez ragadt.
Jó volt látni, hogy az általam oly szeretett London miképpen bontakozik ki, ha egy ilyen típusú történet karolja fel. Bár ,ami fent zajlik egy dolog, itt érdekesebb volt a lenti rész.
Belerázódásom után már gördülékenyen haladtam és eszembe se volt, hogy ne legyen mellettem, ha tudtam olvastam.
Jó látni, hogy a párom ízlése is mennyire szerteágazó, mégis tud még nekem is újat mutatni, sőt mi több, új írókat felfedeztetni és megkedveltetni.
Hiszem, hogy még olvasok tőle, és azt is, hogy jobban oda figyelek a munkásságára.
Egy élmény volt.

Csillagporos éjszakákon kutatsz a jenki istenek után, vagy figyeled a kislány titkos ajtaját. Még a Temetőbe is elmész, szólongatod Sent, hátha ott találod, de nincs sosehol sehol.
Mind Gaiman gyermekei vagyunk, poros tündérmeséket keresünk, melyeket már nekünk kell elolvasni – nem olvassák fel nekünk.
Néhol hatásvadász, egyszerű, de elnézed neki, mert látni vélted te is az Alsó világot. Mindenkinek megvan a saját elképzelése. Gaimané ilyen realisztikus, kisstílű, sötét és eszement.
Valószínűleg nem olyan, mint a tiéd, mégis elolvasod.
Ha jókor olvasod, nem csalódsz. Ha rossz az időzítésed, nos, hát akkor csak egy molyrágta könyv marad a sok közül, melyet azért emeltél le a polcról, mert megtetszett a borítója.

Kedves Olvasó! Isten hozott Neil Gaiman csodálatos világában, Fenti Londonban! Várjunk csak… lehet, hogy ez Lenti London? Akkor meneküljünk!!! Hát hogy keveredhettünk a város alatti félelmetes, bűzös csatornahálózatba, ahol patkányok járnak a nyomunkban, a rémálmok valóra válnak és vérszomjas ellenségeink lépten-nyomon az életünkre törnek?
A látszat és a sötét, kísérteties kulisszák ellenére a Sosehol nem igazi horror, sokkal inkább bizarr képzelőerővel megírt jóféle urban fantasy, bőségesen nyakon öntve elképesztő angol humorral.
Az alaphelyzet rendkívül egyszerű: pottyantsunk bele egy átlagos brit hivatalnokot a dermesztő csodák birodalmába, és lássuk, hogy boldogul a szerencsétlen. Kezdetben felettébb kínos, hogy a könyvtárjegyét mutogatja, amikor mágikus lények a torkának esnek, de mi azért bízzunk csak továbbra is benne!
Hajmeresztő, hátborzongató és rendkívül szórakoztató kalandok veszik kezdetüket parádés szereplőgárdával, és London megmutatja eddig teljesen ismeretlen arcát, alulnézetből. Tagadhatatlan, hogy az abszurd brit irodalom iránti minimális fogékonyság nagyban elősegíti a mű befogadását, de nélküle is mindenképpen érdemes vele egy bátor kísérletet tenni.
És mivel most éppen időszerű, még az utolsó pillanatban halkan hozzátenném, hogy a szerző másik regénye, A temető könyve pedig tökéletes választás lehet Halloweenre.

Londont az Isten is urban fantasy helyszínnek teremtette.

Bár eleinte nehezen rázódtam bele a regény hangulatába, utána mégiscsak elvarázsolt Gaiman agymenése. Lenti London nekem azokat az embereket jelképezi, akik kilógnak a társadalomból, akik nem akarnak vagy nem tudnak beilleszkedni. Akik nem a Harrods-ban vásárolnak és nem akarnak napi 8 órát eltölteni az íróasztal mellett.

Nagyon tetszett, hogy Gaiman az angol történelem elemeit keltette életre, főleg a metróállomások neveivel való játék zseniális. Ráadásul ennyi lökött karaktert egy helyen, akiket a végére mégiscsak megszeretsz, még a gonoszakat se tudod teljes szívből utálni, annyira kis szerencsétlenek.

Szerencsére én megint el lettem varázsolva, az meg különösen jó volt, hogy egyes helyszíneknél magamban felkiálthattam, hogy „Hiszen én itt jártam!” Egyelőre Gaiman és London iránt is örök szerelmet érzek.

Vannak írók, akikkel szemben elfogult vagyok és Gaiman is közéjük tartozik. Szerintem még nem olvastam olyan könyvet tőle, ami ne tetszett volna. Nagyon szeretem az általa alkotott fantasy világokat, helyszíneket, szereplőket. A könyv főszereplője Richard kicsit szerencsétlen, de a szíve aranyból van, Felső Londonból átcsúszik Alsó Londonba és ott próbál helytállni és segíteni Ajtónak. Nagyon élveztem Alsó London hangulatát, mintha Csodaországban jártam volna. Ismét egy zseniális történet, ami bekerült az újraolvasandó könyvek sorába.

Ha ezt a könyvet elolvasod, eztán biztosan nem tudsz úgy felszállni a metróra, mint előtte. A Mátrix óta piszkálja a fantáziámat, hogy a földalatti állomásain sokkal többnek kell lennie, mint amit látunk, a Kontroll pedig meggyőzött róla, hogy a nem használt járatok mélyén titokzatos alakok bújnak meg. Ennél fogva nem is volt nehéz befogadnom Gaiman Lenti Londonját.

http://konyvvadaszok.blogspot.hu/2018/02/neil-gaiman-so…

Talán a legjobb Gaiman, amit eddig olvastam, engem teljesen elbűvölt. Jó kis világ volt ez a Lenti London, nagyon jól, feszesen, izgalmasan felépített a sztori, szimpatikus a főszereplő. Mr. Croup és Mr. Vandemar pedig haláliak.

Sokkal jobban tetszett, mint az előző Gaiman kötetek, amiket olvastam. Még mindig nem mondanám, hogy ő az én íróm, de töretlenül fordulok hozzá újra is újra, hátha bizonyít.
Ez most számomra is egész jó volt.
Alapból imádom, ha London a helyszín, de ez igazán különleges volt, félve bár, de megnéztem volna én is a Lenti Londont.
A karakterek hóbortosak, érdekesek, ez végig fenntartotta az érdeklődésemet. Izgalmas volt és szerintem jól összerakott. Egyszerre volt sötét és mégis vidám, épp ez adja a különlegességét. Tetszettek a történelmi vonatkozások, szerintem jól használta őket Gaiman.

Én ezen az írón nem tudok kiigazodni! Imádtam Tőle az Amerikai isteneket, utáltam a Csillagport és íme egy újabb könyv, ami teljesen megosztja a véleményemet!
Nagyon tetszett az alaptörténet. Itt halkan megjegyzem, hogy Neil azt írta, hogy ez a könyv a józan eszének megőrzésére szolgált a sorozat forgatás közben, ezt nem is nehéz annyira elképzelni, ha a sorozatba belepillantunk. Kicsit bánom, hogy a PATKÁNYOK nem kaptak több szerepet, hiszen a Lenti világ egyik fontos pillérét képezik. Azt is sajnáltam, hogy a magyar fordításban nem igazán jöttek át az igazi poénok. Az eredeti angol változatban rengeteg olyan finom utalás van, ami még jobban megerősíti az olvasót abban, hogy mennyire lenti is az a Lenti London.
Nekem kevés volt ez a 200 oldal, én olvastam volna még tovább :)

http://konyvkoktel.blogspot.hu/2016/04/neil-gaiman-sose…

Gaimant szeretem, de a kedvencem továbbra is az Út az óceán végén marad tőle. Eddig az tudott a legjobban elvarázsolni, de azért akad bőven varázs ebben a könyvben is.
Ez a könyv is, mint a többi műve, megint egy nagyon egyedi, és sok helyen nyomasztó fantáziavilágba vezet minket. Ki gondolná, hogy létezi egy másik London, London alatt? Vagy épp benne? A főszereplőket nagyon tudtam szeretni, még ha a fő-főhősünk néha kicsit balek is volt szegény, de végig tudtam izgulni a vele történeket.
Ami szintén nagyon tetszett, hogy a kitalált történeten belül nagyon sokat megtudhattunk a valós London múltjából.
A könyv legvégéig azért drukkoltam, hogy főhősünk maradjon a Lenti Londonban, még ha a normál életét a Fentiben is kezdte. Hogy végül hova vetődik? Azt nem árulom el! :P