15. legjobb képregény könyv a molyok értékelése alapján

Az ​álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök (Sandman 1.) 241 csillagozás

Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök

A mágus és okkultista Roderick Burgess 1916-ban, Angliában, különös szertartásra készül. Célja, hogy megidézze és csapdába ejtse a halált…

Ám a kísérlet balul üt ki, és Halál helyett testvére, az Álmok Fejedelme, Sandman esik a mágus fogságába; így indul az utóbbi idők legnépszerűbb, többszörösen díjnyertes képregénysorozata. A SANDMAN borongós hangulatú, zseniális eposz, Neil Gaiman választékos prózájában és a képregényszakma legkeresettebb rajzolóinak értő tolmácsolásában tálalva, a modern mítoszok és a baljós hangulatú fantasy keveréke, amelyben a kortárs irodalom, a történelmi dráma és az ősi legendák szinte észrevétlenül fonódnak össze.

A PRELŰDÖK ÉS NOKTÜRNÖK a mítosz, a varázslat és a fekete humor páratlan elegyével mutatja be a főbb szereplőket, és indítja útjára ezt az egyedülálló, a képregények világában semmihez sem hasonlítható történetfolyamot, amelyet sosem fog elfelejteni az, aki egyszer olvasta.

Eredeti mű: Neil Gaiman – Sam Kieth: The Sandman 1. – Preludes & Nocturnes

Eredeti megjelenés éve: 1989

>!
Cartaphilus, Budapest, 2009
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632661162 · Fordította: Totth Benedek · Illusztrálta: Sam Kieth, Mike Dringenberg, Malcolm Jones III

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Lucifer · Morpheus


Kedvencelte 40

Most olvassa 8

Várólistára tette 87

Kívánságlistára tette 108

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISMP
Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök

Hogy egy örökbecsű klasszikust idézzek: „Nem is emlékszem, mikor olvastam utoljára képregényt.” :) Hogy melyik részben hangzik el? Ööö… hát valamelyikben biztosan, ott lesz az elején. Vagy a végén.
Azért vannak ám élénk emlékeim a gyerekkoromból. Nils Holgersson, Góliát, Kockás minden mennyiségben (Artúr!!!), aztán Bucó, Szetti, Tacsi… de hát ez nem az a kategória. :) Kíváncsi voltam, milyen egy felnőtteknek szánt képregény, amely ráadásul egy Hoffmann-elbeszélés (romantika kori horror) címét viseli büszkén. Lássuk.

Az egyes fejezeteket bevezető képek: hátborzongatóan gyönyörűek. Azokat szerettem a legjobban. Festményekként akármelyik galériában ki lehetne őket állítani, simán kifizetném a belépődíjat értük. Jó sokáig el lehet őket nézni, találgatni, melyik szimbólum mit jelenthet. (A homokóra vagy a lakat azért elég egyértelmű…)
A többi képet is érdemes figyelmesen nézni, vannak rajtuk néha bújtatott utalások, amelyeket jó felfedezni, megfejteni. Ami nekem egyébként nem mindig sikerült, mivel elsősorban azt a XX. századi nagyvárosi amerikai kultúrát idézik, amellyel én sose voltam szoros barátságban.*

Úgy általában ez a könyv nekem több helyütt túl amerikai volt ahhoz, hogy élvezzem, de szerencsére a szöveg többnyire időben átváltott Shakespeare- meg Biblia-idézetekre, olyankor megnyugodtam. :D Sőt még Dante öngyilkosai is belekerültek. Értékeltem.** A képeken pedig nem tudott nem középpontban lenni a Sandman, hiszen róla szól az egész, az ő alakja pedig nagyon tetszett. Először is meglepődtem azon, hogy – bár tud kegyetlen lenni – itt ő a jó. Hoffmann után nem erre számítottam. Aztán a köpenye sötétkékje kivételesen jólesik a szememnek, gyerekkorom óta szeretem ezt az árnyalatot, bármit képes vagyok megszeretni érte.*** Mellette a fekete és a sárga – tökéletes.

A történetet az elején nem nagyon értettem, többször is vissza kellett lapozni, de aztán sínre kerültek a dolgok. A végkifejletet sejtettem, aztán mégis jól meglepődtem, ezzel nincs baj. :)
Amiért levontam azt a fél csillagot (ismételten átlagolásnak köszönhetően: élmény – négy csillag, mű minősége – öt csillag), az a sok vér és erőszak. Tudom, hogy van vér és van erőszak a világban, eszemben sincs letagadni, csak nem szeretem, mikor öncélúan folyik az egyik, és művelik a másikat. Mint mikor az ember klasszikus amerikai horrort olvas, és egy darabig szereti, de egy idő után belopódzik a műélvezetbe a gondolat, hogy „a kutya is jó dógába vész meg”, vagyis hogy ha nincs külső ellenség és különösebb belső elnyomás, valamitől csak be kell tojni a hosszú téli estéken, hát kitaláljuk a horrort. Abban a korban, amikor Magyarországon, mondjuk, a nagyrévi arzénes gyilkosságok pere folyt. Tessék ránézni a tisztes fejkendős nénikék arcára a korabeli képeken, ott a horror.
Tudom, persze: amit ezek az amerikaiak megjelenítenek, az a tudattalan ösztönvilág borzalmas felszabadulása, és különben is mindannyiunkban ott lapul ez az őrület, amely felforgatja a világot kacagásával – frászkarikát. Na de mindegy, most csak zárójelben vitatkozok, és a fentiek nem vonnak le a jelen mű értékéből. :) Annál is inkább, mert amikor már tényleg elegem lett belőle, és azon gondolkodtam, mi a fenét lehet ezek után végkifejletnek megtenni – akkor kaptam egy olyan végkifejletet, amely úgy tudta helyrerakni a dolgokat, hogy közben nem mondott édes-mézes hazugságokat. Ez pedig nagyon jólesett.

Úgyhogy most egy időre Isten veled, Sandman, de biztosan találkozunk még. :)

* Úgy őszintén nálam Faulknernél nagyjából véget ér az amerikai irodalom (bocs), legfeljebb apróbb kirándulásokat teszek arrafelé (Isaac Bashevis Singer, Toni Morrison, George R. R. Martin… kb. ennyi). Érdekes módon, bár csekély a filmes műveltségem, a szuperhős-filmeket mégis megnézem, úgyhogy tudtam értékelni az ilyen poénokat, hogy „Batman? Nem, hajnali fél négy van, ilyenkor melózik”. :) De a slágerszövegek vagy John Constantine alakja például szinte semmit nem mondott.

** spoiler

*** De úgy higgyétek el, hogy még a szolnoki vasúti pályaudvar padjait is, amelyeket újabban pont ilyen színűre mázoltak.

4 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök

Az utószóban Gaiman azt írja, hogy egyáltalán nincs megelégedve a füzetekkel, csak a végére találta meg a hangját. Én erre értetlenkedve tátom a számat, hogy tulajdonképpen lehet ezt még tovább fokozni? Merthogy ez eddig zseniális volt.
Mindenesetre már annak is örülök, hogy rájöttem: Gaiman tud nekem tetszően alkotni. Pedig már kezdtem lemondani róla.

3 hozzászólás
>!
Röfipingvin MP
Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök

Próbálok rájönni, hogy miért halogattam én ezt ilyen sokáig… Egyelőre nem érkezik a megvilágosodás…
A DC világában sokkal kevésbé mozgok otthonosan, mint a Marvelében, mindenesetre ezek az összefonódó szálak Gaiman Morpheusa és a DC-s karakterek között nagyon tetszetősek. Ahogy egyébként úgy az egész képregény, cakkumpakk. Pláne azzal a rengeteg direkt és áttételes filmes, szépirodalmi, zenei és dalszövegi, képregényes, bibliai és még ki tudja milyen utalással. Egy pár felismerése ment kútfőből, de amikor a végén megláttam a Jegyzeteket… majdnem ugyanolyan lelkesedéssel, ha nem nagyobbal olvastam őket is, mint magát a képregényt.
A szöveg Gaimant dicséri, ám nem mehetek el szó nélkül a rajzolás mellett sem. Elég sötét, karcos, a történet hangulatának teljesen megfelelő. Helyenként nem tetszett (a Pokol pláne nem, de talán ez is az egészséges reakció, nem?), ill. John Dee ábrázolása aztán tényleg borzasztóra sikerült (mondjuk maga a karakter is az…). Ettől eltekintve a szövegbe rejtett mindenféle utalások mellett, a képeket is érdemes volt egy-két pillantásnál többel értékelni, és kutatni, felfedezni a mindenféle elrejtett dolgokat, utalásokat. Ez jelentősen hozzáadott a mű élvezeti értékéhez.
Most fejből meg nem mondom, hogy értékeltem e már jobban Gaiman-művet, viszont a már többször emlegetett Gaiman-mérlegem (szegény ember, hogy én mennyi kötőjeles dolgot gyártok a nevéből) most a pozitív irányba billent, kétségtelenül.
Szóval megy kívánságlistára, kölcsönzöm a folytatásait és valamikor sort kerítek rá angolul is.

7 hozzászólás
>!
Oriente P
Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök

A Sandman első nyolc részét tartalmazó gyűjtemény szerintem elég sok sebből vérzik, bár tagadhatatlanul van benne valami, ötletek és formák valamiféle egyedi kombinációja, ami nyomot hagy.

Ha a történetet nézem, sokkal kisebb benne az egység, és sokkal nagyobb a bizonytalanság, mint amire számítottam. Mintha számos részlet és kapcsolódási pont nem lett volna kigondolva előre. A központi alak, Sandman sem tudta számomra a koncepciót kellőképpen összetartani, illetve az ad-hoc ötletek, nem mindig szerencsés kísérletezések érzetét eloszlatni, mivel az ő karaktere is változott menetközben. Zavart a stílusbeli egyenetlenség is: a mágikus-okkultista felütéssel induló fantasy egy ponton ujjlevágós, szemkiszúrós horrorba csap át, hogy a végén kilyukadjunk egy kissé erőltetett, inkább szimbólumokkal és költészettel operáló levezetésig.
Ami olyan szépen összeáll Gaiman regényeiben, az itt mozaikszerű marad, mint maguk a képregénykockák.*
Nyilvánvalóan az sem járult hozzá az olvasásom élvezeti értékéhez, hogy a kötet szabályosan hemzseg a DC Comics keresztutalásoktól, amikből egy kukkot sem értettem volna a kötet végén található jegyzetek nélkül – ezekért tehát igen hálás vagyok. De még a jegyzetekből is inkább az derült ki, mennyire kimaradt nekem ez a szubkultúra.

Mivel képregényről van szó, kéne pár szót ejteni a képi világról is. Nekem ez szintén hullámzó élményt nyújtott: volt itt egy-két nagyon hatásos megoldás, képkocka-átvezetés, illetve néhány igazán elegáns tabló, de összességében nem ragadott meg sem a grafika, sem a színvilág. Ehhez képest esztétikai szempontból egyértelműen és magasan kiemelkedtek a festett belső borítók, Dave McKean munkái.

*Az utószó elolvasása után aztán sok mindent megértettem. Egyrészt volt egy rajzolóváltás, aminek lehet köze a fenti benyomásaimhoz, másrészt Gaiman is úgy nyilatkozik saját munkájáról, hogy nehezen szokott össze a csapat az első részek megalkotásakor, és hogy ő maga is csak a nyolcadik epizódnál, a Szárnyainak suhogása címűben találta meg igazán a saját hangját.

>!
Juci P
Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök

Van egy férfi. Szeret. Szeretem. Némán, puha léptekkel lépdel az álmaimon keresztül. Csak hosszú kabátjának suhogását hallani. Mindig feketét hord. Álruhás herceg.
Néha rémálmokat hoz. Álmomban ébredek, lábam között véres massza, álomtudatomban éppen elveszítettem egy babát. Vagy a gyerekeim betegek, haldokolnak, elvesznek, nem ismernek föl.
Néha összezavaró álmokat hoz. Egy másik életből ébredek, amelyben egy másik férfival élek. Vagy férfi vagyok. Vagy gyerek. Vagy repülni tudok. Percekig tart, mire ébredés után elhalványul ezeknek az áloméleteknek az éles emléke, elbírhatatlan jelenvalósága.
Néha szép álmokat hoz. Ezekre nem emlékszem.
Könnyedén ugrál szinapszisról szinapszisra, agyam elektromos kisülései próbálják leképezni alakját, vonásait, de csak halvány kontúrja marad. Pedig minden éjjel találkozom vele. Ma is vár engem.
Ha szerencsés vagyok, reggel nem fogok emlékezni a randevúnkra.

>!
Algernon +SP
Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök

Kis éji zenének mesének ajánlja Gaiman művét – és egyszerűen nem hiszem el, hogy megint megcsinálta. Mindig elcsúszott valamin a fél-egy csillag, de ez a képregény most csillagos ötös.
Annyi minden van benne, utalások, mitológia, hős-crossoverek, szenzációs és realisztikus ábrázolás, pedig én nem szoktam képregényeket olvasgatni.
Az első történet végefelé van egy meggyötört alak a lap alján, kínok között kiáltja édesanyjának a rácsok közül: „Anya, ezek ellopták az álmaimat”.
Mert nincsenek többé álmai. Ez a képkocka egyszerűen földhöz vágott az előtörténet ismeretében, elementáris erővel zuhantam be oda emberünk mellé a cellába, tettem vállára a kezem, sajnáltam és egyetértettem az ítélettel, elborzadtam, és csodálkoztam. Egyetlen egy képkocka a lap alján!
Innen tudtam, hogy Sandman világa beszippantott.

1 hozzászólás
>!
Merielle
Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök

Legelőször Gigi (@gonoszkaktusz) mesélt nekem a Sandmanről, akkor úgy voltam vele, hogy „jól van, csak még egy képregény, biztos sablonos, majd egyszer elolvasom”. Aztán eljutottam odáig, hogy elolvassam Neil Gaiman Csillagpor, Coraline írásait, őszintén? Azt hiszem ez a Neil tud valami, mindhárom története amit eddig olvastam, egyedi, nem sablonos és még ha tartalmaz olyan dolgokat is, amiket már megírtak egyszer, akkor is tud olyat alkotni belőle, amitől teljesen egyedivé és hihetővé válik a történet. Valahogy mindig sikerül úgy kialakítania a mű cselekvéseit, hogy el tudom képzelni, hogy a főszereplő Tényleg ott van és Tényleg megteszi azokat a dolgokat amikről ír. El tudom képzelni, hogy ezek a dolgok tényleg így lehetnek, mert teljesen logikusan építi fel a szálakat.
Így volt ez a Sandmannél is, amikor elkezdtem olvastam. El tudtam képzelni, hogy talán valaki így irányítja az álmokat és, hogy valakik meg tudják idézni a Halált vagy akár Álmot, Vágyat vagy legyen szó bárkiről. Azt is imádtam benne, hogy nem fecsérelte az időt azzal, hogy kitaláljon valamilyen jól hangzó nevet a karakterekhez, nem, csak egyszerűen elnevezte őket annak, amik és nála jól is hangzottak. Meglepődtam, amikor kiderült, hogy Halál egy lány, mert arra számítottam, hogy majd pasi lesz (nem néztem előre semmit meg belőle, soha nem szoktam, még egy képet sem), mert mindig mindenhol az ilyen karakterek pasik. Erre tessék Neil ezt is máshogy csinálta, aminek kifejezetten örültem, mert miért ne lehetne a Halál egy nő?
Azt is észrevettem az írón, hogy mindig megpróbál több korosztályt megcélozni, az elején pl. nem tudtam eldönteni, hogy ez most ifjúsági vagy inkább fiatal felnőtt, de a közepe felé már azt gondoltam, hogy ááááh hagyjuk a fenébe ezt, hiszem ez felnőtteknek való! De mégis, mire a végére értem már visszaváltottam arra, hogy Igenis ez bármilyen korosztálynak szól és mindenkit le tud kötni. Szeretem az ilyet egy íróban, nem kell megcélozni csak egy közönséget, mindenkihez szívből kell szólni. Pont.
Azt hiszem kezdek Neil-fan lenni? Kezdek…azt hiszem, majd kiderül még 1-2 regénye/képregénye után. Határozottan kezdem érezni azt a kis bizsergést, bizseregj, bizsereeeeegj!
Oh, és ne felejtsem el megemlíteni, hogy Neil jó sztorija mellett a rajzok is elég szépek voltak, illett a történethez.

18 hozzászólás
>!
Saille P
Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök

Rémisztően csúnya rajzok, hagymázas történet, horrorisztikus alakok…. eléggé mást vártam. Szerencsére Gaiman is elismerte, hogy nem a legsikeresebb kezdete volt a sorozatnak. Ugyhogy a folytatast egyelőre pihentetem. Talán majd egyszer..

Borító 2,5*

>!
makitra MP
Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök

Tökéletes nyitánya egy közel tökéletes sorozatnak. Ebben a könyvben ugyanis minden benne van, ami miatt lehet szeretni Mr. Gaiman munkásságát és a képregényeket: mesteri történet, teli mindenféle kultúrtörténeti utalással az ókori Egyiptomtól kezdve az Igazság Ligájáig, és persze fantasztikus képek, amikben keveredik a rémületes a cukival.

Álom történetében összefonódik az emberi gyarlóság és az emberi értelemmel felfoghatatlan világ valósága úgy, hogy a végén a természetfelettiben is megtaláljuk azt, ami hasonlít ránk. Sandman utazása, küldetése és a végső kiábrándulás pontosan jellemez bennünket is. De a történeteket nem csak a főszereplő, hanem a mellékalakok miatt is érdemes elolvasni: Halál megértő gyakorlatiassága, a Pokol fejedelmeinek következetes gonoszsága vagy éppen Káin és Ábel érthetetlen kapcsolata is érdemes a figyelmünkre.

Örök történet modern köntösben, amit újra és újra el kell olvasni, mert mindig találhatunk benne újabb és újabb felfedeznivalót.


Népszerű idézetek

>!
Sceurpien I

Ha nem fejezed be őket időben, a mesék mindig halállal végződnek.

158. oldal

>!
Sceurpien I

Az emberek azt hiszik, az álmok nem valóságosak, mert nem anyagból, nem részecskékből vannak. Pedig azok. Nézőpontok, képek, emlékek, szójátékok és elveszett remények alkotják őket…

144. oldal

Kapcsolódó szócikkek: álom
>!
Brigi007

Ha látja Jokert, mondja meg neki, hogy siessen. A bolondok napja nem az igazi az ő kis tréfái nélkül…

131. oldal

2 hozzászólás
>!
Sceurpien I

De ha az én sziámi ikertestvérem HIV pozitív, akkor az azt jelenti, hogy…

161. oldal

>!
Brigi007

Neked adok egy érmét. Kőből készítettem.
Neked adok egy dalt. Sárból loptam.
Neked adok egy kést a hegyek gyomrából, amit átszúrtam egy halott ember szemén.
Neked adom egy patkány kitépett karmát.
Nevet adok neked, a neved legyen elveszett.
És a véremet adom az eremből, és egy tollat, amit egy angyal szárnyából téptem ki.

13. oldal

>!
Gone_Girl

– Jó estét. Asszonyom, innék egy kávét, amíg várok.
– Egy pillanat. Ötven cent lesz. Ööö… Elárulja, hogy mire vár?
– Ó, tudja, csak a szokásos. A világ végére.

152. oldal

>!
Three

Lássuk csak. Batman? Nem, hajnali fél négy van. Ilyenkor melózik…

139. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Batman
>!
Lolle

– Sisakkal vagy anélkül, itt semmi erőd. Az álmoknak a pokolban nincs hatalmuk.
– Azt mondod nincs erőm? Talán igazat szólsz… De hogy az ÁLMOKNAK ne volna hatalmuk itt? Mondd, Lucifer Hajnalcsillag… És mondjátok, démonok… Mekkora hatalma lenne a POKOLNAK, ha az itt raboskodók nem álmodhatnának a MENNYRŐL?
A néma tömeg szétnyílik előttem. Nem néznek a szemembe. Sisakomat oldalamhoz szorítva, határozott léptekkel elhagyom a poklot. Reményeim teljesülnek.
– Egy nap, fivéreim… Egy nap elpusztítom őt.

123-125. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lucifer · Morpheus · pokol

A sorozat következő kötete

Sandman sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sang-Sun Park: Tarot Café 7.
Tiziano Sclavi: Dylan Dog – Az élőholtak ébredése
Alan Moore – Dave Gibbons: Watchmen – Az Őrzők
Marjane Satrapi: Persepolis – Gyerekkorom Iránban
Daniel Knauf – Charles Knauf: Vasember – Gyilkológép
Joann Sfar: A kis herceg
J. R. R. Tolkien – Charles Dixon – Sean Deming: A hobbit – képregény
Marjane Satrapi: Asszonybeszéd
Merényi Dániel: Napirajz 2.
Simon Tofield: Simon's Cat legsajátabb könyve