Sandman: ​Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2. (Sandman: Az álmok fejedelme 4-5.) 51 csillagozás

Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2. Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2.

Minden ​idők egyik legnépszerűbb és legtöbbre tartott képregénye eddig magyarul soha nem látott oldalakon folytatódik.

Álom útja a Pokolba vezet, hogy jóvátegye egy ősi vétkét, azonban nem várt bonyodalmakba fut, amikor megtudja: Lucifer kiengedte kezéből uradalmának irányítását. Egy ősrégi, misztikus kulcs gazdát cserél, és a következmények szökőárként zúdulnak a valóságra: élőkére, holtakéra és istenekére, a látható és a láthatatlan világokra.

Majd betekintést nyerünk abba, hogy a történelem során miként érintette meg az Álomúr híres vagy éppen ismeretlen emberek életét. Egy teljesen hétköznapi lakóház nem éppen hétköznapi lakói küldetésre indulnak, hogy megmentsenek egy barátot – és utazásuk a korántsem gyermekeknek szóló mesék, a mágia és a hétköznapi ésszel elképzelhetetlen veszélyek világába vezeti őket. Az események végkifejletéhez az Álmok Fejedelmének is lesz egy-két szava…

Neil Gaiman a Sandmannel a régi mítoszokat is magához ölelő, új mitológiát… (tovább)

>!
Fumax, Budapest, 2019
528 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700999 · Fordította: Limpár Ildikó, Sepsi László, Totth Benedek · Illusztrálta: Stan Woch, Matt Wagner, John Watkis, Bryan Talbot, Mike Dringenberg, Kelley Jones, Shawn McManus
>!
Fumax, Budapest, 2019
592 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700999 · Fordította: Limpár Ildikó, Sepsi László, Totth Benedek · Illusztrálta: Stan Woch, Matt Wagner, John Watkis, Bryan Talbot, Mike Dringenberg, Kelley Jones, Shawn McManus

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Morpheus


Kedvencelte 11

Most olvassa 6

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 49

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Solymár_András IP>!
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2.

(https://www.youtube.com/watch…)

Tudom, hogy kemény és viharvert az Álmok Fejedelme, tudom, hogy cudar és komor az ő története, valahogy mégse tudok egyébként gondolni rá, mint a fenti kis válogatással. Az értékelésem pedig, amelyet éppen most írok, hogyan másként írjam, mint a szabad asszociációs írással, mi annyi szenvedést és örömöt okozott már nekem, mint az álmok és a hiányuk. Aki nem tudná, ennek a játéknak az a lényege, hogy egy pillanatra sem állunk meg az írásban, csak jön és jön és jön és jön akkor is ha nem jön, nincs egy szemhunyásnyi idő sem a gondolkodásra, az ömlik ki belőlünk, ami épp, minden tudatos kontrol nélkül történik, megszakítás és cenzúra nélkül, a helyesírás később javítódik.
Mert ilyen is az álom, csak úgy ömlik belőlünk szemtelenül, minden kontrol nélkül, de nem minden értelmet mellőzően és Ilyen Morpheus is. Persze, hogy úgy tűnhet hülyeséget beszélek, hisz hogy lehet Morpheus kontroll nélkül, mikor olyan mereven ragaszkodik az elveihez, a munkájához, hogy mindent félresöpör a szolgálat szellemében. Pontosan, ez a kontroll nélküliség, a merev szabályok mentén történő cselekedet, a tudatos kontroll hiánya, az előre lefektetetett sínek mentén történő cselekedet.

Az előző kötet tökéletes folytatását kaptuk, mindenben megfelel neki: minőségben, mennyiségben, stílusban, kivitelezésben. Vannak történetek, melyek történnek és vannak olyanok, amelyek egy előre lefektetett szálon futnak, s mindenikből megtudhatunk valamit az Álmok Uráról. Hogy miért olvasom én a Sandmant? Azt leszámítva, hogy az egyik legigényesebb képregény, amivel valaha találkoztam, ami már önmagában megérdemel egy olvasást, nem sok dolog van. A rajzstílus nem tetszik, az a tipikus, régies stílus, amely már nem rendelkezik a fekete-fehér rajzok egyszerű bájával, de még nem éri el a mai képregényekre jellemző, realisztikus, részletes, vagy egyszerűen technikailag kiemelkedő szintet. A „novellás” stílus sem a kedvencem, amikor apránként, szilánkonként kell összerakjam a főhőst, nem pedig egy koherens, jól kitalált szál mentén. Hanem akkor, oooooooh, hadd meséljek nektek azokról a pillanatokról, amik arról tettek tanúbizonyságot, hogy én ehhez a képregényhez kötődöm. Bocsi a hülye fogalmazásokért, ez a szabad asszociáció hátránya, you get, what you get, not what you want. F*ckers.

Először is Gaiman elég ügyesen használja azokat az eszközöket, amiket a történelmi fantasy egyik alapjaként illik emlegetni, a valósághorgonyokat. Ennek a technikának az a lényege, hogy igaz történetekbe ágyazzuk a misztikumot és a természetfelettit, de elég aprólékosan és finoman, hogy akár igaz is lehetne, ha feltételezzük, hogy a természetfeletti létezik? Jó mi? Mint a cipzáras banán. Fene tudja, honnan jutott ez eszembe, tudom, hogy 1-4. osztályban tanultam kortárs irodalomként. Mekkora hülyeség. Ki nem tud megenni egy banánt együltében? Gaiman történetei közel állnak a valósághoz és ez, minden tekintetbe álomszerűvé teszi az egészet, igaznak érezzük minden valótlanságával együtt.

A másik, hogy az Álomúr annyira érdekes, hogy mindent tudni akarok róla, még akkor is, ha tudom, hogy ez képtelenség, pont őróla. Mégis, minden egyes részben olyan oldalakról ismerem meg, ami oly hatalmassá teszi, mint az élet maga, s megtalálom benne önnön életem minden szegletét, minden pillanatát, az összes nyomorúságával és örömével együtt, mintha csak… ezt nem akartam kimondani valamiért, de f*ck it, én lennék Álomúr maga, mégha közel sem vagyok olyan, mint ő. De talán ugyanez a lényege az egésznek, teljesen mindegy, hogy az én harsányságom, vagy más visszafogottsága van a felszínen, a lényeg, a velő, az teljes mértékben ugyanaz. Az, ott a mélyen teljesen háborítatlan az efféle felszínes emberi hülyeségektől. A mély az egyetemes, közös és feltérképezhetetlen. Nem azért mert végtelen, ami minden tekintetben lehetséges, hanem azért, mert nincs benne egy állandó szeglet, mindössze a stabilitás illúziója, ez az emberi elme, s nekem ezt elhihetitek.

Egy másik elképesztő erős részrészrész, hogy az egész elég összefüggő, ahhoz, hogy ne síkokról beszélhessünk, hanem egy együtt lélegző, létező, leledző, lelkendező entitásról. A rajzok, a történet, a mitológia, a kiadói kivitelezés elejétől végéig egyetlen célt szolgál, az egy, lélegző egész megteremtését. Egyetlen példát hoznék fel erre, mert elég is az, épp most látom, hogy ez az értékelésem amúgy is túlnőtte magát az indokolton, de hát ki mondta, hogy az álom indokoltsága a mi területünk? A történet mitológiájában a Végtelenek észlelhetőek, de sosem teljes egészükben, mindössze egy-egy jellemzőjüket lehet megfigyelni. Morpheus ábrázolásában ez teljesen és tökéletesen, megkérdőjelezhetetlenül jelen van, ahogy képkockáról képkockára egy másik Álomúr tekint vissza ránk, kinek épp a szeme olyan mint a Fejedelemnek, vagy a szája, vagy a haja, vagy az álla, s minden egyéb képlékeny teljes mértékben.

Kegyetlen, kegyetlen jó és kegyetlen értelmetlen az egész, csak úgy van és a léte lényeges, lényegi és megkérdőjelezhetetlen. Ki értelmet keres benne, az elbukik, vagy felszínes igazságokkal tér meg a csodálatos álomutazásokról, amelyeket ezek a lapok megengednek a számunkra. Kegyetlen, kegyetlen igaz és kegyetlen kellemetlen, belemerülni egy olyan világba, hol a rációnkat el kell engedni, érezni kell és érteni, értelem nélkül, kegyetlen és kellemetlen megfizetni az árát ennek az egésznek. De ahogy a döntés a kezünkben van, mint a pokolban sínylődő lelkeknek, pontosan úgy egyértelmű, hogy a döntést már előre meghozták helyettünk. S nem tiltakozunk ellene.
Kell. Fontos. Kell. Legyen. Létezzen. Szükséges. Kegyes-kegyetlen és esszenciális, mint az esszenciát birtokló és sugárzó.

Nem tudom, hogy mennyi értelmet tudtok kiolvasni ebből, de hát… számít ez?

Van.

Deidra_Nicthea IP>!
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2.

A magnum opus feliratot a kötet hátsó bőrborítójába vésve csak akkor vettem észre, mikor befejeztem, és becsuktam azt.

Hát igen. Hát igen.

A Sandman mindig egy olyan dolgot mozdít meg bennem és markol rá elemi erővel, amit én magam is folyton keresek magamban, de úgy tűnik, ezt megragadni Gaiman bácsi képes.

Nálam nagyot mentek a rövidebb sztorik most, kicsit tartottam tőlük, hogy esetleg esetlenek lesznek, de hogy ezt mi a francért éreztem, nem tudom, egyértelműen hülye gondolat volt. A Párák évszakát örömmel olvastam újra, elképesztően jó ez a történet, nemhogy egyszer-kétszer, de minimum tizenötször olvasós, egy mitológiai massza, amiből meglepő dolgok sülnek ki a végére – és valóban érdemes elgondolkodni, hogy a céllal történő, vagy a céltalan megkínzatás-e a kellemesebb elfoglaltság ennek folyományaképp: a magunk megkínzása vajon melyik kategóriába tartozik… Bár úgy vettem ki Gaiman szavaiból, hogy az Egy/mást játszva nem nyerte el egészen a közönség tetszését, nekem ez is bejött, spoiler, kíváncsi vagyok spoiler találkozunk-e még a jövőben.

Ez az egész úgy félelmetesen csodálatos, ahogy van, ha valami, hát ez igazán megérdemli a magnum opus jelzőt. És másodjára is lélegzetelállító a limitált kiadás, valószínűleg még az utolsó kötetnél is lemegyek majd tőle egy képzeletbeli hídba.

4 hozzászólás
Judyt IP>!
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2.

Nézzenek oda, hát erről elfelejtettem véleményt írni! :-o
Nem tagadom, elfogult vagyok, mert kifejezetten szeretem Neil Gaiman stílusát, legyen szó akár regényről, akár képregényről, de még bizonyos verseit is kedvelem (mondjuk nem mindegyiket, de ez részletkérdés). :)
Viszont a Sandman képregényeket kifejezetten szeretem. Nagyon jók a történetek és a képek önmagukban is mesélnek. A Fumax pedig fantasztikusan szép kiadásban hozta el az olvasóknak. :)

>!
Fumax, Budapest, 2019
528 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700999 · Fordította: Limpár Ildikó, Sepsi László, Totth Benedek · Illusztrálta: Stan Woch, Matt Wagner, John Watkis, Bryan Talbot, Mike Dringenberg, Kelley Jones, Shawn McManus
RandomSky>!
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2.

Nem szeretnék mélyen belebonyolódni annak megfejtésébe, hogy mi ez az ájult rajongás, amivel sokan a Sandmanhez állunk, mert azt gondolom, személyiségfüggő, hogy kit talál el ez a képregény. De itt van pár lehetséges ok:
Az itt-ott még ebben a kötetben is felbukkanó DC-utalások ellenére sincs sok köze a szuperhősös képregényekhez, mégis veszettül izgalmas tud lenni – csak máshogy. Neil Gaiman, a történetek írója zseniálisan szőtte össze a legkülönfélébb szálakat, melyekhez sokat-sokat merített mindenféle mítoszokból, legendákból, jól ismert vagy obskúrus mesékből, népmesékből. Az is nagy erénye a sorozatnak, bár ez nyilván csak hosszú távon derül ki, hogy elképesztő hálót sző önnön magára tett utalásokból. Ahogy összeköti a korábbi részek egy-egy momentumát, szereplőjét egy újabbal (és ahogy aztán egy s más Gaiman későbbi munkáiban visszhangzik), az egészen elképesztő, és rengeteg izgalmas agymunkát ad az olvasónak (aki jobban teszi, ha az intuíciójára is hallgat). De hazudnék, ha azt mondanám, hogy megfeszített figyelem és folytonos visszaolvasgatás nélkül ne lenne ugyanúgy élvezhető a Sandman-sorozat. Minden egyes epizódja önmagában is kerek egész, és különleges élmény, amint jelen, igen szerteágazó és színes kötet is bizonyítja.
Bővebben: http://ekultura.hu/2020/03/11/neil-gaiman-sandman-az-al…

Kilgores P>!
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2.

Egy hajszálnyival kevésbé tetszett, mint az előző kötet, de ez még így is a képregény irodalom csúcsa.
A két hosszabb történet, a Párák évszaka és az Egy/mást játszva zseniális, főleg az előbbi. Minden fejezetben volt valami, ami a lapok elé szegezett, legyen az a Végtelen család bemutatás, a különböző mitológiák keveredése vagy Lucifer. Főleg Lucifer. Annyira örülnék, ha a Sandman kötetek végén a Mike Carey: Lucifer Omnibus 1. is megjelenhetne itthon ilyen szép köntösben, mert ez egyértelműen csak ízelítőnek volt elegendő.
A rövidebb történetek most annyira nem fogtak meg, mint az előző kötet esetében, de már ezt így leírva is degradálónak érzem. Ezek a one-shot történetek is kenterbe vernek majd' mindent, ami ma futószalagon gördül ki a kiadóktól. Alig várom a következő részt, remélem a jelenlegi gazdasági szituáció nem tesz keresztbe túlságosan.

>!
Fumax, Budapest, 2019
528 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700999 · Fordította: Limpár Ildikó, Sepsi László, Totth Benedek · Illusztrálta: Stan Woch, Matt Wagner, John Watkis, Bryan Talbot, Mike Dringenberg, Kelley Jones, Shawn McManus
Gunray>!
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2.

Na szóval .
Minél jobban olvasom ezeket a Sandman történeteket annál jobban rajongója leszek.
Most is egy szép díszkiadást kaptunk a Fumaxtól amit nagyon gyönyörű lett, és féltégla amit nem is bánok . :)
Az álmok fejedelme Morpheus újabb kalandokba esik hol a jelenben hol pedig a múltban.
Voltak benne történetek amik lekötöttek és sajnos voltak amik nem kötöttek le.
A párák évszaka jó kis történet volt kiváncsi voltam hogy a Pokol hova jut…..
Az egymást játszva is érdekes volt, az álmok voltak a lényege.
Még a kedvencem a Vadászat történet volt amiről a tündérmesék jutottak eszembe .
Többet nem mondok el kell olvasni , Mr Gaiman egy olyan utazást hozott létre ezzel a képregénnyel amiben részt kell venni. Ilyen kalandot a Setét Toronynál meg a Harry Potternél éreztem.

Best_of_Comics>!
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2.

Videó bemutató: https://youtu.be/unJ4uMc12vQ

Az első kötethez képest inkább az összefüggő történetfolyamok foglalják el a Sandman második részét, kevesebb a one-shot. Végre megismerjük a végteleneket, több már ismert karakter története folytatódik, amiből Neil Gaiman mesterien gyűrűztet ki újakat. Várhatóan őket is követjük a továbbiakban.

Ez a fajta önmagába, időnként történelmi eseményekbe, és hétköznapi pillanatokba ágyazottság az, ami a leginkább elvarázsolja az olvasót. Minden esemény és karakter nagyon érdekes, és az ügyes felvezetés miatt gyakran már az első perctől ismerősként tekintünk rájuk.

A rajzokat egy sor különböző művésznek köszönhetjük, és ennek ellenére a stílus mégis egységes maradt. A Sandman univerzum félreismerhetetlen, mégis le tudják tenni a saját névjegyüket.

Talán nem egészen nő fel az első kötet szintjére, de méltó folytatás, és messze még a lezárás!

basa>!
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2.

A legjobb képregény. Nincs még egy összetett sorozat ami ilyen gyönyörű ötvözete lenne a mitológia, fantasy, horror, és a történelem keverékének.,úgy hogy közben az emberi tettek,cselekvések és a lélek mozgatórugói 100 százalékosan hihetővé teszik a hihetetlen mesefüzért. Gaiman korai mesterműve ami ha így folytatódik életműve csúcsa lesz számomra. .Kívül-belül.tökéletes kiadvány.Köszönjük Fumax! egy Sandman rajongó

BBetti86>!
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2.

Késztetésem lenne rövidre fogni, de ez valahogy nem az a sztori, amit rövidre lehet fogni.
Morpheus, Sandman, Álom már visszatért a birodalmába, és folyamatosan ügyeket kezel. Sokáig távol volt, és rendbe kell tennie a dolgokat. Bátyja, Végzet összehívja a Halhatatlanokat: valami nagy változásnak kell történnie, és azért lesz ez meg, mert ők ott összejönnek. Álom itt szembesül azzal, hogy még Halál, a kedvenc testvére szerint is túlzás, amit egykori szerelmével tett és a pokolba száműzött. Így Álom újra kész leszállni a pokolba… De megtudjuk azt is, mi történt Álom Orfeusz nevű fiával. Mi köze volt az álmok fejedelmének a római császárhoz, Augustushoz. Az utolsó faun hogyan került át az álmok világba meghalni.
Már az lenyűgöző, ahogy Gaiman a különféle mitológiákat egyesíti. Az univerzumában elfér több isten egymás mellett, kicsit eszembe is jutott az Amerikai istenek. Van abban valami nagy ötlet, egyben humor is, ahogy a mitikus világok legértékesebb ingatlana a Pokol, és azon vetélkednek a hatalmasságok, kié legyen.
Még mindig lenyűgöz, ahogy a halhatatlanokat kitalálta. Biztos írtam a Halálnál is, de itt is meg kell jegyeznem, hogy a Halál alakja az egyik legszimpatikusabb a teljes kötetben. Nekem sokat segít feldolgozni az elmúlást témakörét, hogy tudok úgy gondolni rá, ahogy Gaiman megírta. A Halál és Álom rokonsága annyira tetszik, ahogy hasonlítanak, hogy ezt mesélgetem is, ha előkerül Gaiman, mint téma.
Remek ebben a kötetben, ahogy akár két mondatba, egyetlen utalásba olyan komplex témákat bedob a szerző, olyan mély drámákat, hogy azok szinte fejbe vernek. Ahogy újraértelmezte Augustus egész uralkodását… kész. Caesar nálam nem szerepel alapból a szörnyetegek között, de ebben a verziójában ott a helye. Lehet, hogy most a szokásosnál érzékenyebb vagyok az emberek egymás iránti kegyetlenkedésére, de amit művelt az unokaöccsével, aki a leendő hatalomért még el is tűrte…
Nincs leírva, de meggyőződésem, hogy Augustus egyetlen célja az volt, hogy spoiler Abban az egy oldalban, amikor utalás van arra, mi folyt, egy egész élet drámája ott van.
Gaiman jó az ilyen pillanatok megragadásában.
Lucifer története is – hátborzongató. Ahogy rádöbben arra, hogy talán a lázadása is csak egy nagyobb terv része volt. Ahogy megteszi az egyetlen lépést, ami a sajátja. Az az egy gondolat, hogy nem tesz ő az emberekkel semmit, maguk esnek bűnbe és szenvednek is miatta…
Gaiman valahogy úgy tudja mutatni a mitológiát, hogy az őrzi az eredeti eszményképét, de modern és a sajátjává is formálja.
A történetek változatosak, és érdemes figyelmesen olvasni. Nem egyszer volt olyan érzésem, hogy a sorok között a lényeg. Miközben jó a sztori, leköt vagy elborzaszt, néhol csak líraian szép, mint a szatír esetében, a történet mélyén ott van valami olyan emberi mélység és szépség, bölcsesség, amit nem vártam volna egy képregényben.
A Sandman volt az első képregény, ami elhitette velem, hogy érdemes képregényt is olvasni, nem csak regényeket. Most, hogy végre kaptam új részeket belőle nagyon sok év után, még mindig megvan a varázsa.

mariannkiss1980 P>!
Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 2.

Ez most nem csúszott le olyan könnyedén, mint az előző rész. Egy-egy történt volt csak, ami teljesen bejött, de a többi most annyira nem. A rajzok sem igazán. Valahogyan most nem volt meg hozzá a megfelelő hangulat.


Népszerű idézetek

ViraMors P>!

Úgy vagyunk, mint akik a nyúl üregébe estek, és… Stephen King pincéjében ébredtek.

361. oldal (Egy/mást játszva - 3: Rossz hold kel fel)

Deidra_Nicthea IP>!

– Köszönöm önöknek a magam, segédem s a stróman nevében.
A csodálatos Káint látták. Ha tetszett a műsorunk, meséljenek róla a barátaiknak! Ha nem, akkor remélem, gégerákot kapnak, és úgy döglenek meg, hogy egy szót se tudnak kinyögni többé.
Jóccakát!

147. oldal (Párák évszaka - 5. fejezet)

1 hozzászólás
ViraMors P>!

Az ég egy régi zúzódás színében tetszeleg.

483. oldal, Képlékeny terek

ViraMors P>!

Igazi kávét akarok. Ihatót.

304. oldal (Egy/mást játszva - 1: Mészárlás az 5. sugárúton)

Kapcsolódó szócikkek: kávé
Deidra_Nicthea IP>!

Nem szabad bízni a mesélőben. Csak a mesében bízz.

471. oldal (A vadászat)

Deidra_Nicthea IP>!

– (…) Én csak egy könyvtáros vagyok, aki elveszített egy könyvet.

465. oldal (A vadászat)

1 hozzászólás
Deidra_Nicthea IP>!

– Nevünket homokba írjuk; a hullámok elsimítják őket.
De van, mi megmarad utánunk.

250. oldal (Augustus)

Deidra_Nicthea IP>!

– Figyelj, vér a véremből. Bár nehéz engem feldühíteni, és szívből szeretlek, ha még egyszer félbeszakítasz, a fogammal tépem ki a gigádat.
– Bocs, papi.

465. oldal (A vadászat)

Judyt IP>!

Már nem hiszem, hogy az otthon egy hely. Inkább lelkiállapot.

444. oldal, Felébredtem, és egyikünk zokogott (Fumax, 2019)

ViraMors P>!

Először ölsz, aztán kérdezel. Nagyon okos, drágám.

348. oldal (Egy/mást játszva - 3: Rossz hold kel fel)


A sorozat következő kötete

Neil Gaiman: Death – Halál Teljes gyűjtemény

Sandman: Az álmok fejedelme sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 3.
Marjorie Liu: Monstress: Fenevad 1. – Ébredés
Mike Mignola: Hellboy – A leláncolt koporsó és más mesék
Paul Tobin: The Witcher 2. – Rókagyermek
Garth Ennis: John Constantine, Hellblazer: Káros szenvedélyek
Garth Ennis: Prédikátor 1.
Mauro Boselli: Dampyr: A Sötétség Gyermeke 5. – A kőhíd alatt
Tiziano Sclavi: Dylan Dog – Az élőholtak ébredése
Jordie Bellaire – Dan Mora – Raúl Anguló: Buffy, a vámpírok réme 1. – A gimi maga a pokol
Robin Furth – Peter David: A Setét Torony – A hosszú hazaút