Óceán ​az út végén 688 csillagozás

Neil Gaiman: Óceán az út végén

AMIKOR EGY EMLÉK FELENGED, A MÚLT SZIVÁROG KI BELŐLE

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Ami a világon túlról jött? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van.

Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.

Eredeti mű: Neil Gaiman: The Ocean at the End of the Lane

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
180 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155272431 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2013
150 oldal · ISBN: 9786155442698 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2013
180 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155272219 · Fordította: Pék Zoltán

1 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Neil Gaiman

269 tag · 168 karc · Utolsó karc: 2017. november 18., 16:37 · Bővebben


Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Lettie Hempstock


Kedvencelte 127

Most olvassa 32

Várólistára tette 306

Kívánságlistára tette 258

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
vicomte MP
Neil Gaiman: Óceán az út végén

Ezt a könyvet még tavaly, alig valamivel a negyvenedik születésnapom után olvastam el, egyetlen, estébe nyúló délután alatt.

Fáradt voltam, és néha már belecsúsztam a félálomból az álomba, ahonnan a fejemben felcsendülő zene rángott ki időről-időre, de csak nem akaródzott abbahagyni az olvasást. Mert Gaiman ezzel a regényével elérte azt, amit eddig csak a novelláival tudott: nem egyszerűen a magaménak éreztem a könyvet, hanem, olyan volt, mintha feltenné és megválaszolná azt a leginkább kínzó kérdést, ami már régóta nem hagy nyugton:
„Hogy lehetsz boldog ebben a világban? Lyukas a szíved. Kapu van benned az általad ismert világon túlra. Ahogy nősz, azok a helyek majd hívnak. Sosem felejtheted el őket, nem lesz olyan, hogy a szívedben ne keresnél valamit, amit nem kaphatsz meg, amit igazán el sem tudsz képzelni, aminek a hiánya tönkreteszi az éjszakáidat, a nappalaidat és az életedet, amíg utoljára le nem hunyod a szemed, amíg a szeretteid nem adnak neked mérget és adnak el anatómiai célra, és még akkor is lyukasan halsz meg, jajongsz és átkozod a rosszul leélt életedet.”

Igen, ilyen lyukas szívű férfi vált belőlem is, mint Gaiman hőséből – és persze magából Gaimanből is –, akit néha még mindig elfog a szomorúság, hogy milyen szűkössé vált az a világ, ami annak idején végtelen volt.
Sajnálom, hogy az én szívemen nem tágult ki annyira ez a rés, hogy azok a furcsa világok, amelyek néha-néha még színessé teszik az álmaimat, keresztülférjenek rajta, és másokkal is képes legyek megosztani őket.

Annak viszont mérhetetlenül örülök, hogy találtam egy írót, aki emlékszik, milyen volt gyerekként hinni a csodákban.
Azokban a csodákban, amitől óceánnyivá nő egy kacsaúsztató az út végén.

6 hozzászólás
>!
Algernon +SP
Neil Gaiman: Óceán az út végén

Elmesélte nekünk. Ahogyan csak ő tudja. Nekünk, a sosem fel nem növő gyermekeknek, hogy nem a világ lett kisebb, mi lettünk nagyobbak. Kalózokról és űrhajósokról olvastunk, aztán amikor felnőttük, rájöttünk, csak kivágott erdők vannak mindenhol, és atomhulladék. Talán nem is éri meg felnőni.
Ő emlékszik rá. Minden egyes gyermeki rezdülésre, az otthontalan világ csodáira, a sehol nem talált helyre, a meg nem értett magányra, a hitehagyott csend zajára. Elmondja nekünk, hogy nem vagyunk egyedül. Sosem voltunk.

Gaiman istenekkel szórta tele a jenki földet, csillagporral hintette meg az éjszakáinkat, melyet Álom nagyúr őriz nekünk, adott nekünk egy másik világot, mely talán elveszett, de mégis mindig ott volt nekünk.
Higgy neki. Ő tudja miről beszél. Érdemes meghallgatni.
Hiszen ő ébren is tud álmodni. És mindenre emlékszik.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2013
180 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155272219 · Fordította: Pék Zoltán
>!
Hanna I
Neil Gaiman: Óceán az út végén

Kevesen képesek ilyen jól használni a szimbólumokat, és kéne még néhány olvasás, hogy minden a helyére kerüljön, hogy még inkább értékelni tudjam azt a könnyedséget, ahogy a 198 oldalas, vékony könyvben, pontosan annyi szóval, amennyire szükség van, Neil Gaiman képekkel és hangulatokkal köt és old jeleneteket. Ajtó a szívben. Féreg a családban. Óceán egy vödörben. Gyönyörű, takarékos a szöveg, suttogva is kiabál, nem vagánykodik, hanem őszinte és kerek.
Nagyon tetszett. Amikor elolvastam, egy hangyányi hiányérzetem még volt, de percről percre megszűnt és már csak a különlegesség élménye maradt.

Bővebben: http://sfmag.hu/2013/06/19/neil-gaiman-ocean-az-ut-vegen/

>!
n P
Neil Gaiman: Óceán az út végén

Nagyon népszerű író, sokan kedvelitek, több díj bezsebelője. Na de nincs még @n -díja és most megkapja.Igen, így elsőre, mert nagy a bizalmam. Kellő borzongással sikerült éjszakánként a sötét folyósokon botorkálva, rám bízott fiatalok álmát őriznem tőle. Tetszett. És mintha előre sejtettem volna, mert egyből két könyvét hoztam ki a könyvtárból. A másik, ami majd akkor következik, ha ezt feldolgoztam, az Amerikai istenek lesz. Jelenleg 86%-on áll a könyv tetszési indexe. Meglátjuk. Engem nem könnyű meggyőzni, mert örök kételkedő vagyok. Vagy valahogy így van.

>!
Riszperidon P
Neil Gaiman: Óceán az út végén

Ez a könyv számomra egy kis csoda volt. Gaimannel még csak most kezdek ismerkedni, de ha ő ilyen változatosan ír, biztos, hogy elő fog lépni a kedvenceim közé.
Egy nagyszerű, fantasztikus fantáziavilágot festett le, ami már az elején beszippantott. Tipikusan egy olyan könyv, amit simán el bírnék olvasni egy ültő helyemben, ha genetikailag úgy lennék kódolva, hogy fél óránál többet nyugodtan meg tudnék ülni a senekemen.
Magával ragadó csodatörténet, átszőve egy varázslatos mese és mondavilággal.
Ismét egy igazi megható mese felnőtteknek, köszönöm az élményt és a szülinapi ajándékot @Lisie87, kedvenc lett! ^^
Egy hibája van, hogy túl rövid!

8 hozzászólás
>!
Briggan
Neil Gaiman: Óceán az út végén

Ebben a karcsú kötetben olyan dolgokat fogalmazott meg Gaiman, amit én nem, vagy csak nagyon nehezen tudtam volna. Szép keretbe foglalt a történet, egy középkorú férfi visszatér gyermekkora színhelyére, és a kacsaúsztató mellett üldögélve visszaemlékezik a gyermekkorára. Én is ott ültem, és a főszereplő mellett magam is visszaemlékeztem. Olvasás közben a saját emlékeim is bekúsztak a leírtak mellé, néha újra kellett olvasnom egy-két bekezdést, mert nem tudtam eldönteni, mi volt a fikció és az emlék.
Miután kiolvastam (egy röpke délelőtt volt), másnap vittem is el az ikertestvéremhez, hogy muszáj elolvasnia. Utána a szüleimhez vándorolt a könyv, és egy szombati családi összejövetel alkalmával kitárgyaltuk, próbáltuk megfejteni a sok jelentésréteget. És emlékeztünk mi is, együtt.
Családom egészének nevében írhatom, hogy mi, lyukas szívű felnőttek, hálával tartozunk ezért a könyvért. Köszönjük!

3 hozzászólás
>!
Oriente P
Neil Gaiman: Óceán az út végén

Néhány órával a könyv befejezése után még nehezen fogalmaztam volna meg, mit is olvastam. Szépen szerkesztett, egymásba ágyazott rétegekből épül fel a történet, de ezt meg jól keresztbemetszik a lehetséges olvasatok, és hát elbizonytalanodtam, vajon minden réteget áteresztettem-e magamon.
(A könyv felett merengve ókori teremtéstörténetek, a Végtelen történet, de a Miyazaki-féle Chihiro szellemországban is eszembe jutottak, talán ez kellőképpen illusztrálja töprengéseim csapásvonalait…)

A viszonylag egyszerű kerettörténetben egy középkorú férfi visszatér gyermekkora színhelyére és emlékezni kezd… aztán a hétéves kisfiú mikrovilága, melynek határait a ház, a kert, a szülők, könyvek és játékok jelölik ki, egyik percről a másikra átcsusszan valami szürreális-imaginárius nézőpontba, ahol egy ősi nyelv és ősi törvények tartják a teremtéselőtti lényeket rejtett helyeiken, ahol kevesek titkos tudása és hatalma szorítja le és rejti el a káoszt a rendezett világ réseiben. A fantasynek és rémmesének álcázott történet az emberi kultúrák mitikus gondolkodásmódját egyesíti egyfajta kozmikus perspektívával, legalábbis a három-az-egyben inkorporálódó háromgenerációs Hempstock-család teremtő-őrző-javító hatásköre, vagy a kacsaúsztatóként manifesztálódó ősanyag-óceán szimbóluma csupa ilyen asszociációt ébresztettek bennem.
Aztán van ennek a könyvnek egy másik olvasata, ami a szabad, tiszta, gyermeki fantáziát egy olyasféle ősi, elemi tudáshoz hasonlítja, ami a felnövekedéssel egyre csak szűkül, majd feledésbe vész. Hősünknek viszont van egy lyuk a szívében, egy átjáró, és emiatt nem veszíti el teljesen a kapcsolatot gyermeki énjével még felnőttkorában sem. Ettől persze nem lesz teljesebb, vagy boldogabb, csak másmilyen… Például író.

2 hozzászólás
>!
Kelemen_Hanna P
Neil Gaiman: Óceán az út végén

Csodás volt ez a szép, lassú folyású, fantáziadús és erős hangulatú történet, vagyis nem is történet annyira, mint inkább visszaemlékezés, rendrakás az emlékek között.

>!
kvzs P
Neil Gaiman: Óceán az út végén

Gaiman megint varázsolt. Néha nem tudom eldönteni, hogy mese amit ír, vagy csak az igazság, amit már nagyon sokan elfelejtettünk. Ő viszont még emlékszik és emlékeztet.
Tükör ez a könyv, és varázslat, és kedves mese, ami megmutatja, hogy ahogy felnövünk mennyit veszítünk, mert elfelejtjük a gyerekként fontos dolgokat, és ahogy „felnő” az emberiség, hogyan lesz egyre szegényebb, mert nem foglalkozik az ősi gyökerekkel, amik összetartanának.
Ezt a vékony kis kötetet kortól függetlenül bárki kezébe odaadnám, mert egyrészt elringatóan gyönyörű a nyelvezete, és csodálatos képeket, mondatokat lehet benne olvasni, másrészt mindenki megtalálhatja benne azt, amire szüksége van, és mindenkit emlékeztet az igazán fontos dolgokra.

>!
Sol
Neil Gaiman: Óceán az út végén

Na, és akkor most kéne írni egy kritikát, ami többet mond annál, hogy „ggg… gggah… nnyö” – mert kb. így éreztem magam a könyv minden egyes oldalánál. Ez egyszerűen nem lehet igaz! Hogy az istenbe születhetett egy gyerekkori visszaemlékezésből egy ENNYIRE FANTASZTIKUS KÖNYV?! Ugyanis ez lenne a könyv koncepciója: visszaemlékezés a gyermekélet varázslatos világára, ahol minden, ami történik, felrúgja a racionalitás szabályait. Ahol minden esemény túl van a felfoghatón és könnyen értelmezhetőn. Vagy valójában az egész rémegyszerű, csak mi nem vagyunk képesek felérni felnőtt fejjel? Aki már felnőtt, nem is élheti át a csodát, amit a gyermek még a szürke hétköznapokban is tapasztal? Talán igen, talán nem. Legyünk nyitottak a lehetőségre!

A szereplők igen találóra sikerültek: a 7 éves kisfiú, akit nem nevezünk nevén, valahol mindannyiunkban ott lapul kalandvágyával, érett gondolkodásával, a csodák és a varázslat iránti elfogadásával. A Hempstock-család három nőtagja három különböző látásmóddal ugyanazt a nagy egészet jeleníti meg, a kis Lettieről meg néha úgy éreztem, hiába csak 11 éves (de vajon mióta is az?), mégis az egyik legbölcsebb és legcsodálatosabb lélek a világon. Sokat gondolkoztam rajta, minek is nevezzem őket. Olvastam kritikát, ami boszorkányokat, varázslókat, sőt, angyalokat emleget, de számomra a mindenhatóságukkal olyanok voltak, mint az istenek. A mellékkarakterek, mint az anya, az apa, a húg és a dajka is megállják a helyüket.

Teljes értékelés: http://konyvvadaszok.blogspot.hu/2016/03/neil-gaiman-oc…


Népszerű idézetek

>!
legrin SP

Embernek lenni nem vizsga, kedvesem, azon nem átmegy vagy megbukik valaki.

172. oldal (Agave, 2013)

2 hozzászólás
>!
winrudi

A könyvek társasága amúgy is biztonságosabb, mint az embereké.

19. oldal (Agave, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: könyv
>!
Zzss

A felnőttek ösvényeket követnek. A gyerekek felderítenek. A felnőttek megelégednek azzal, hogy ugyanazt az utat járják meg százszor, ezerszer; a felnőtteknek talán eszükbe sem jut lelépni az ösvényről, bebújni rododendronok alá, megkeresni a lyukat a kerítésen.

63. oldal (Agave, 2013)

>!
szil0214

A gyermekkori emlékeket néha elfedi és betakarja mindaz, ami később rárakódik, ahogy egy felnőtt zsúfolt szekrénye alján az elfeledett gyerekkori játékokat, de sohasem vesznek el végleg.

15. oldal, Előszó (Agave, 2013)

>!
RandomSky

Ahogy öregszünk, fokozatosan a saját szüleinkké válunk; ha elég sokáig élünk, látjuk az időben ismétlődő arcokat.

16. oldal (Agave, 2013)

1 hozzászólás
>!
winrudi

– Soha semmi nem ugyanolyan. Se egy másodperc, se száz év múlva. Mindig tajtékos és zavaros. Az emberek ugyanúgy változnak, mint az óceán.

161. oldal (Agave, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: változás
>!
Miamona

Könnyebb valami meghatározott és láthatótól félni, mint olyasmitől, ami bármi lehet.

138. oldal (Agave, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: félelem
1 hozzászólás
>!
LucaWolf

Többet éltem könyvekben, mint bárhol másutt.

23. oldal (Agave, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: könyv
>!
legrin SP

Mindenki másképp emlékszik, sőt két ember sem emlékszik semmire ugyanúgy, akár ott voltak, akár nem. Lehetnek egymás mellett, de annyira nem értenek egyet benne, mintha két különböző földtekén állnának.

170. oldal (Agave, 2013)

>!
winrudi

Ez a baj az élő dolgokkal. Nem tartanak nagyon sokáig.

53. oldal (Agave, 2013)


Hasonló könyvek címkék alapján

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
George R. R. Martin: Kardok vihara
George R. R. Martin: Sárkányok tánca
George R. R. Martin: Trónok harca
George R. R. Martin: Királyok csatája
Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet
George R. R. Martin – Gardner Dozois (szerk.): Zsiványok
Robert Silverberg: Lord Valentine kastélya
George R. R. Martin: A Storm of Swords
George R. R. Martin: A Clash of Kings