Neverwhere (Neverwhere) 69 csillagozás

Neil Gaiman: Neverwhere Neil Gaiman: Neverwhere Neil Gaiman: Neverwhere Neil Gaiman: Neverwhere Neil Gaiman: Neverwhere Neil Gaiman: Neverwhere Neil Gaiman: Neverwhere Neil Gaiman: Neverwhere Neil Gaiman: Neverwhere Neil Gaiman: Neverwhere Neil Gaiman: Neverwhere

Under the streets of London there's a place most people could never even dream of. A city of monsters and saints, murderers and angels, knights in armour and pale girls in black velvet. This is the city of the people who have fallen between the cracks.
Richard Mayhew, a young businessman, is going to find out more than enough about this other London. A single act of kindness catapults him out of his workday existence and into a world that is at once eerily familiar and utterly bizarre. And a strange destiny awaits him down here, beneath his native city: neverwhere.

Eredeti megjelenés éve: 1996

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Headline, 2017
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781472234353 · Illusztrálta: Chris Riddell
>!
Headline, London, United Kingdom, 2016
448 oldal · keménytáblás · ISBN: 1472228413 · Illusztrálta: Chris Riddell

6 további kiadás


Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Marquis de Carabas · Richard Mayhew · The Lady Door · Mr Croup · Mr. Vandemar

Helyszínek népszerűség szerint

London


Kedvencelte 18

Most olvassa 11

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 25


Kiemelt értékelések

chibizso>!
Neil Gaiman: Neverwhere

A Sosehol olvasása közben visszagondoltam gimnazista énemre, amikor a Csillagporon keresztül felfedeztem Gaiman világát, mindent kivettem a könyvtárból, amit ő írt (meg persze, ami bent volt… például az Amerikai istenek sosem) és végigdaráltam a nyáron, meg milyen boldog voltam, amikor második angliai utam során megvettem egy vidéki Waterstonesban a Neverwhere-t 8 fontért. Volt ez már lassan 5-6 éve.

Pénteken (szeptember 16.) lesz 20 éves Gaiman ezen regénye, de még most is elérte, hogy visszatérjek kicsit tinédzser éveimbe, amikor nagyon sokat jelentett nekem az író. Megvolt a Soseholban az a sok apróság, ami miatt most is egyik kedvenc fantasy íróim közé tartozik Gaiman: a régi mesék vagy épp horror/gothic fiction minták megidézése vagy kicsavarása, a varázslat természetes és megkérdőjelezhetetlen mivolta a világban. Ami viszont nekem új volt ebben a regényében (bár lehet csak az angol nyelv miatt volt egyértelműbb) az, hogy végig éreztem, hogy Gaiman hamisíthatatlan brit író. Átszövi a történetet az a tipikus fanyar angol humor, ott van mind a történésekben és a párbeszédekben, de legerőteljesebben a narrációban. Sokszor mosolyt csalt az arcomra.

Azonban egy valamire nagyon haragszom Gaimanre ennél a könyvnél: ahogy a világot felépítette. Rengeteg jó ötlet van benne, meg maga a másik London ötlete is jó, a Sosehol egyik leghíresebb példája ennek a témának (még ott van Miéville Patkánykirálya, akkor a Darker Shade of Magic és még rengeteg más mű). De! De… Végig az az érzésem volt, hogy csak addig építette ki London Belowt, amíg az a cselekményhez kellett. Esetlen, de jóravaló főhősünkhöz, Richardhoz hasonlóan én is rengeteget faggatóznék a földalatti Londonról. Pár dologra kapunk magyarázatot (pl. Lady Door családja, a kulcs stb.), de Richárdhoz hasonlóan sokszor morcos voltam, hogy sokszor egy-egy mondattal el van intézve egy-egy felmerülő kérdés (Például, amikor megkérdezi, hogy az alsó népek honnan tudják, hogy hol lesz a következő Floating Market. Annyi a válasz rá, hogy tudják és egymásnak nem hazudnának róla…). Tolkienhez vagy George Martinhoz és más fantasy írókhoz hasonló részletes világépítést nem várok egy 370 oldalas regényben, de talán jobb lenne, ha legalább az az érzésünk meglenne olvasás közben, hogy a regényben láttottaknál azért sokkal nagyobb és fantasztikusabb világban járunk.

Ettől eltekintve a Sosehol bőven beillik a nagy Gaiman művek közé (pl. Csillagpor, Amerikai istenek). A szereplők szerethetőek, rengeteg jó ötlet van benne és minden szálat elvarrt, a történet szempontjából nem éreztem hiányt az olvasás végén.

3 hozzászólás
littlelinda P>!
Neil Gaiman: Neverwhere

Lassan 5 éve, hogy magyarul olvastam ezt a könyvet, így nem emlékeztem annyi mindenre, de nagyon jó volt megint elmerülni a történetben. Richard kalandjai, története és London Below nagyon gyorsan magába szippantja az embert. Imádom a könyvben, hogy sok főszereplő van, de – talán Richard kivételével – mindegyikük egy nagyon erős karakter, és a mellékszereplők sem a felejthető kategóriába tartoznak – szerintem sosem volt még három kedvenc szereplőm egy könyvből, de itt imádtam Huntert, Mr. Croupot és Mr. Vandemart is, és még Door is ott van a nagyon kedvelt szereplők között :) Imádtam, hogy a könyv egyben egy turista út is London metróin keresztül, annyira sok látványosság vagy híres megnevezés tűnik fel a könyvben. A vége pedig az, amit korábban is vártam, és örülök, hogy erre jól emlékeztem, nagyon csalódott lettem volna, ha spoiler. Olyan sok minden történik a könyvben, hogy nehéz lenne pár mondatban összefoglalni, de számomra az izgalmassága, érdekessége, humora és fordulatossága miatt az egyik kedvenc Gaiman könyvem – és persze az írásmódja miatt is: könnyed, követhető, a leírásokban pedig tipikusan Gaiman :)
Úgy láttam, szeptemberben megjelenik egy új könyv, ami a Neverwhere világában játszódik, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz – remélem a története csatlakozik majd valamilyen szinten ennek a könyvnek a történetéhez :)

FitzwilliamDarcy667>!
Neil Gaiman: Neverwhere

Igazából ez is egy klasszikus Gaiman könyv. Nagyon sokáig semminek sincs értelme, csak történnek a dolgok, de egy idő után szerencsére itt is minden rendeződik és minden értelmet nyer. Richard karaktere nem volt annyira szimpatikus, de ez jó volt, mert pont így viselkedne valaki, aki belekerül ebbe a világba, tehát hiteles, de idegesítő karakter volt. A többi karakter annyira nem emelkedett ki számomra, talán a Marquis volt még az, aki effektíve csinált is valamit és érdekes volt. Door tudott ajtókat nyitogatni, Hunter meg nagyon klassz testőr, de ennyi. Összességében nekem nagyon tetszett, a London Above és Below világ nagyon jó ötlet, az elhagyott metróállomások pedig nagyon rejtélyesek, akárhol találkozok velük, itt pedig eléggé központi szerepet játszanak. A könyv végső üzenetével pedig teljes mértékben egyetértek, ha valamit nagyon sokáig átél az ember és többet lát a világból, akkor nem fog tudni visszailleszkedni oda ahonnan kiszakadt.

Banditaa P>!
Neil Gaiman: Neverwhere

A legjobb urban fantasy, amit valaha olvastam. Imádtam. Gaiman egy csoda. Bár visszamenne még Alsó Londonba pár történetért…

Vörös_Rébék>!
Neil Gaiman: Neverwhere

Neil Gaiman egyik legjobbja. Minden megvolt benne, amiért szeretem az írásait, az irónia, az erős atmoszféra és a kissé kifacsart, mindent a fonákjára fordító, gazdag fantázia. Sokszor nem is az alaptörténet fog meg a könyveiben, hanem az a rengeteg részlet, amivel megrajzolja a(z általában kismillió) helyszínt és szereplőt és ez nem volt másképp most sem, London Below, a Floating Market, Marquis de Carabas, Old Bailey és a Down Street csakis Neil Gaimannek juthatott eszébe. És én bármikor visszatérnék ebbe a világba. A fél csillagot azért vonom le, mert akadt egy kis hiányérzetem olvasás után, mert nem minden kérdésre kaptam választ a lezárásban, a fő konfliktus (és annak okozója) szerintem elbírt volna némi további kibontást, de ezzel együtt is annyira magával ragadott a hangulata, hogy nem tudok érte haragudni.

jevus>!
Neil Gaiman: Neverwhere

Ezek után máshogy tekintek a londoni metróhálózatra. Nekem hogy nem tűnt fel eddig, hogy ott élet van?

5 hozzászólás
Aliko P>!
Neil Gaiman: Neverwhere

Egy átlagos, sikeres és rém unalmasabb ember, egy haláltól is megmenekülő márki, egy árvaságra jutott, menekülő nyitó, és egy ördögien ügyes bábmester angyal története Alsó és Felső Londonban. Ahol a metróállomások életre kelnek, ahol a hidakon hömpölygő sötétség gyerekeket rabol, ahol az idő megreked és az eltűnt és az elveszett dolgok is meg vannak, csak máshol, máshogy és máskor.

Gaiman megteremti a Fenti modern London, a rend, ellentéteként a káoszt, a Lenti Londont a saját feudális társadalmával, vándorló vásárával, és különleges szereplőivel (pl. patkányszavúak, vagy akár maguk a patkányok).

Ha átcsúszol a résen lent maradsz, kivéve ha van egy kulcsod és egy nyitód, akkor döntened kell a fent és lent között, mert csak az egyiket választhatod.

A történet főhőse Richard Mayhew, egy fiatal és sikeres üzletember, aki épp a házasságra készül Jessicával, amikor az utcán egy bajbajutott lány segítségére siet.spoiler

Lényegében az ő magára találásáról szól a regény, de persze kapunk egy kis igazság keresést egy csipetnyi nyomozást és a metróban kóborolva megismerjük a Lenti világot is.
A kötet utolsó nagy kérdéseként a fent és lent, a normál és a más kérdéskörét boncolgatja az író. A főszereplő válasza sem egyértelmű, hiszen saját döntését megbánva ébred csak rá, hogy a normális nem feltétlenül egyezik a jóval.

A Sosehol egy nagyszerű sodró lendületű regény, szerethető karakterekkel, meglepő fordulatokkal, Gaiman hihetetlenül szórakoztató stílusában egy teáskanálnyi humorral és egy csipetnyi öniróniával megfűszerezve.

Olvasásra fel. Ezt csak ajánlani tudom mindenkinek!

peters P>!
Neil Gaiman: Neverwhere

A Csillagpor és az Amerikai istenek olvasása után biztos voltam benne, hogy akarok még tőle könyvet olvasni, a Sosehol már három éve porosodott a Kindle-ömön, most sikerült elolvasnom. Ez a verzió egyébknt az író „legkedvesebb” szövegváltozata volt, amihez mellékelték még a Neil Gaiman: How the Marquis Got His Coat Back c. magyar fordításban talán nem létező (?) rövid történetet is.

Gaiman egyik erőssége, hogy úgy tud a valóságtól nagyon elrugaszkodott meséket mondani, hogy miközben felépíti ezt a másik világot, London alatt, nem is gondolkozom azon, hogy ez mennyire lehetetlen, nem visít az agyam, hogy hagyjam abba az olvasást, mint sok fantasy vagy scifi esetén. Nincs túl sok párhuzamos szál, az esemény folyamatosan pörög, számomra nem voltak hullámvölgyek a könyvben. Számomra ez az írásmód, ilyen történettel, ilyen oldalszámon pont 5 csillagot érdemel.

>!
400 oldal · ASIN: B000FC130E
Viktoria_Agnes_Takacs P>!
Neil Gaiman: Neverwhere

Objektiven nezve a tortenet lenyeget nem ez a vilag legzsenialisabb konyve, Gaimannek megis sikerul mindebbe valami olyan egyedi bajt es szerethetoseget vinni, hogy az ember elegedetten es mosolyogva teszi le a konyvet. Sok eleme juttatta eszembe Terry Pratchettet, nyilvan ez korantsem veletlen.

Raving_rossz_ügyfél>!
Neil Gaiman: Neverwhere

Ajjaj, az a sok csalfa, gonosz, rossz természetű nőszemély :)

Első próbálkozás Neil Gaiman könyvekkel. Hangoskönyvként, az író felolvasásában hallgattam meg. Szerintem ez is nagyon sokat hozzátett az élményhez, az egyik legjobb felolvasó, akit eddig hallottam.
A feléig átlagos meseszerű történet, onnan viszont egyre erősebb és letehetetlen.
A szerző – csak ez alapján az egy regény alapján írom – nagyon jól ír (bár az én ízlésemnek túlságosan is sok meseelemet alkalmaz), remekül ért a hangulatteremtéshez, a világteremtéshez és az önismereti- és egyéb problémák fantasy-be ültetéséhez, de nem estem hanyatt.


Népszerű idézetek

Izolda P>!

I want to go home. Then he mentally underlined the last sentence three times, rewrote it in huge letters in red ink, and circled it before putting a number of exclamation marks next to it in his mental margin.

136. oldal

negyvenketto P>!

The night before he went to London, Richard Mayhew was not enjoying himself.
He had begun the evening by enjoying himself: he had enjoyed reading the goodbye cards, and receiving the hugs from several not entirely unattractive young ladies of his acquaintance; he had enjoyed the warnings about the evils and dangers of London, and the gift of the white umbrella with the map of the London Underground on it that the lads had clubbed together to buy him; he had enjoyed the first few pints of ale; but then, with each successive pint of ale he found he was enjoying himself significantly less; until now he was sitting and shivering on the pavement outside the pub in a small Scottish town, weighing the conflicting merits of being sick and not being sick, and not enjoying himself at all.

(első mondat)

negyvenketto P>!

'Who were they?' asked Richard.
She shrugged. 'It dun't matter,' she said.
'Then what makes you think that they wouldn't have been pleased to see us?'
She looked at him rather sadly, like a mother trying to explain to an infant that, yes this flame was hot, too. All flames were hot. Trust her please.

Chapter Four

negyvenketto P>!

Varney looked like a bull might look, if the bull were to be shaved, dehorned, covered in tattoos, and had suffered from complete dental breakdown. Also, he snored.

Chapter Four

Izolda P>!

So the day became one of waiting, which was, he knew, a sin: moments were to be experienced; waiting was a sin against both the time that was still to come and the moments one was currently disregarding.

230.

negyvenketto P>!

'Is there anything, really, to be scared of?'
'Only the night on the bridge,' she said.
'The kind in armour?'
'The kind that comes when day is over.'

Chapter Four

chibizso>!

Richard had originally imagined London as a grey city, even black city, from the pictures he had seen, and was surprised to find it filled with colour. It was a city of red brick and white stone, red buses and large black taxis (which were often, to Richard's initial puzzlement gold, or green, or maroon), bright red postboxes, and green grassy parks and cemeteries.
It was a city in which the very old and awkwardly new jostled each other, not uncomfortably, but without respect; a city of shops and offices and restaurants and homes, of parks and churches, of ignored monuments and remarkably unpalatial palaces; a city of hundreds of districts with strange names – Crouch End, Chalk Farm, Earl's Court, Marble Arch…

Chapter One

Kapcsolódó szócikkek: London · Richard Mayhew
chibizso>!

'Lovely fresh dreams. First-class nightmares. We got 'em. Get yer lovely nightmares here.'

110.

bagolyfiók>!

Richard put his head on one side. 'Excuse me,' he said. 'I know this is a is a personal question. But are you clinically insane?'
'Possible, but very unlikely. Why?'
'Well,' said Richard. 'One of us must be.'

53. Chapter Three (Headline, 2013)

chibizso>!

Richard was not an enthusiastic holder of pigeons, even at the best of times. 'I don't see the point in this,' he explained. 'I mean, it's not a homing pigeon. It's just a normal London pigeon. The kind that craps on Lord Nelson.'

40.


Hasonló könyvek címkék alapján

J. K. Rowling: Harry Potter and the Goblet of Fire
Ransom Riggs: Hollow City
Rick Riordan: The House of Hades
Derek Landy: Playing with Fire
C. S. Lewis: The Lion, the Witch and the Wardrobe
Holly Black – Cassandra Clare: The Silver Mask
Christopher Paolini: Inheritance
Terry Pratchett: Wings
Jessica Townsend: Nevermoor (angol)
Pierdomenico Baccalario: The Door to Time