Északi ​mitológia 84% 1066 csillagozás

Ez nem az a Thor és Löki történet mint ami a szuperhős filmekben van, ez egy olyan könyv olyan történettel ami megmutatja mindazt ami a filmekből kimaradt. Imádom Lokit fantasztikus tényleg őrült és okos is egyszerre. Az egész világ tetszett az istenek is minden leírás na és a világfa ( még képeket is néztem róla) érdekes volt elolvasni ezt a könyvet és nagyon könnyű olvasmánynak bizonyult.

A fél csillag levonás azért, mert nem eredeti, saját ötletből írt az úr – viszont ujjgyaknak jópofa, fél nap alatt elolvasható és olykor nagyot lehet röhögni rajta.

Az utóbbi időben elkezdett érdekelni a skandináv mitológia, Thor, Odin, Loki és társai. Mikor kutakodtam, hogy milyen könyvek vannak a témában, akkor akadtam rá erre a kötetre. Nekem nagyon tetszett, nagyon jól összeszedi a mítoszokat, amik az északi, skandináv mitológiával kapcsolatosak. Tekintve, hogy több történet is van benne, voltak benne jobbak és kevésbé jobbak is. Volt egy-kettő, ami különösen tetszett benne. Korábban semmi egyebet nem tudtam róluk, mint amennyi a Marvel filmekből ki nem derül, de az abban az univerzumban felépített szereplők teljesen mások, mint ahogyan elképzelték őket az eredeti mitológiában. Remélem, találok még pár hasonlóan jó könyvet a témában.

A vége kicsit szomorú volt, azért adtam rá négy és fél csillagot, de amúgy nagyon tetszett. A Sosehol és a Csillagpor után jó volt olvasni olyan Gaiman művet, ami megint elnyerte a tetszésemet.
A skandináv mitológiáról eddig annyit tudtam, ami a Thor filmek alapján kiderült és azt imádtam.
Jó, persze, az istenségeket ismertem már előtte is, de nem tudtam semmit a mítoszaikról. Regényre számítottam, de ilyen novelláskötetbe oltott mítosz gyűjteményt kaptam, ami tetszett, hiszen Gaiman stílusa lenyűgöző. :)
Loki lett itt is a kedvenc karakterem, Thor nagyon ostoba volt, a többi isten pedig kicsinyes és önző. Ja meg vérszomjas. :(
Szomorú, de nem meglepő, hiszen minden mitológiai alak ilyen. Na jó, nem mind, de a legtöbb.
Arra biztosan jó volt, hogy kedvet kapjak Gaiman egy másik könyvéhez. A temető könyve már meg is van rendelve. :)

Ki állítaná, hogy Gaiman nem zseni a maga rendkívül sokoldalú, kreatív, mindenfelé csapongó, kitekintő és kísérletező módján?
Már az Amerikai istenekben is próbálkozott valami rendkívül bonyolult, spéci mitológia, egy fantasztikus, spirituális turmix összelögybölésével. Nem is akármilyen sikerrel. Ebben a regényben pedig, szabadjára engedve csodálatos mesélőkéjét, adomázik egy jót, az Ázok és Vánok „kárára” (mások szerint talán egyenesen "épülésére").
Szerintem a regény megítélése egyszerűen ízlés és elköteleződés dolga. Ha valaki túl komolyan veszi, az könnyedén felfortyanhat azon, hogy kedvenc nordikus mitológiai szereplőit alkalmasint sarkítva, vagy egyenesen szimplifikálva láttatja a szerző. Ebből a szemszögből aztán a nemes Thor csupán egy izomagyú „Pumped Pöröly Pernahajder”, akinek annyi ész sem jutott, hogy egy kör alakú gumiszobában ne a (nem létező) sarokba rittyentsen. Loki nem más, mint egy tőről metszett mocskos féreg, aki nem is olyan furfangos, mint amilyen kicsinyesen gonosz, és Mindenek Atyja is csak egy sörpocakos, pöffeszkedő, önző főnök.
Pedig talán csak arról van szó, hogy a szerző a maguk emberközeliségében kívánta ábrázolni a legendás isteneket, óriásokat, szörnyeket és szörnyellákat.
Mindenesetre úgy gondolom, hogy ez a rövidke szösszenet nem terhelhette meg különösen Gaiman vállait (no meg a laptopja háttértárát), és akik a szerző nimbuszából fakadóan valami eget (esetleg Asgardot) rengetőt vártak, azok valóban csalódhattak.

Gyorsan adok egy becsületes 4*-ot, hiszen nem állíthatom, hogy untatott volna, vagy nem lett volna szórakoztató. Csak hát olyan… spoiler

Neil Gaiman a Sosehol írásával elbűvölt.
Ezt a könyvet olvasva először a Gyűrűk Ura jutott eszembe. Mondjuk Midgard-Középfölde megjelenése után nem is tehettem volna másként A lelkesedésem lassan kialudt. Annyira szétszabdaltak voltak a történetek – mire belemerültem egybe máris véget ért.
Muszáj volt a felszínre bukkanni, gondolkodni.
Szeretek együtt élni a könyvvel, belebújni. Itt csak rövid időre sikerült.
Az Istenek többsége, harcias, haragos, másokkal nem nagyon törődő, gúnyos, a nőket
nem sokra tartja spoiler, elég sokszor meredtem dühödten a betűkre. Örömtelin gyilkolnak, csak úgy, a düh levezetése képpen. Nem szerettem őket.
Azt ,ahogy másokkal bántak.Ellenszenves figurák.Kivétel csak néhány akadt, mint Baldur. Ezek az Istenek pont olyan gyenge jellemek mint mi, a legtöbb esendő ember –
vagy talán még egy hajszálnyival rosszabbak.
A cseleik, eltereléseik,támadásaik, kényszerlépéseik folytatódtak, egészen a mattig.
A következő játszmát talán olyanok játsszák akiknek fontosabbak mások,
akik kicsit talán jobbak, és talán ,mondom, talán egyszer más lehet a vége..

Tanulság? Nekünk, embereknek? Tanulni a régi regékből, mondákból, mesékből.
Megismerni az északi mitológiát :)
Leszűrni amit le kell. Itt a Molyon talán a költészet sörét :)

Hát, ebben nekem a Ragnarök tetszett legjobban. Ideje volt már, furák voltak azok az istenek, gyilkolósak meg ivósak meg nem is nagyon okosak. És a humorérzékük, az nagyon furcsa volt… A szókincsük meg nem nagyon nagy.
Mondjuk az jó, hogy ezeket az igazából kevésbé ismert mítoszokat, melyek a nyugati kultúrának azért elég fontos összetevői, Gaiman közelebb tudja hozni az olvasókhoz, többen megismerik, megszeretik, ilyesmi. Ez nagyon klassz és fontos dolog szerintem.
Akár tovább is gondolnám ezt a jelenséget a közoktatás szemszögéből. Újraírhatná Gaiman mondjuk a periódusos rendszert. Meg esetleg a Boyle-Mariotte törvényt, mindjárt népszerűbbek lennének.
Martin meg mondjuk az Árpád-ház történetét.

Nehéz egy olyan könyvről véleményt mondani, ami végül is egy mitológia-gyűjtemény, amelyben szereplő összes történetet ismerjük már. Mégis más, mint a többi száraz anyag, habár a hangvételét tekintve Gaiman igyekezett megőrizni annak a látszatát, hogy ez egy rég elfeledett kötet a könyvespolcodon, amit vastag porréteg fed, mégis könnyen emészthető olvasmány.

http://konyvvadaszok.blogspot.hu/2017/12/neil-gaiman-es…

Szeretem a hasonló témájú könyveket, mindig jó Thorról és Lokiról olvasni.
Sokkal több mindent megtudtam ebből a könyvből mint a filmből, szóval nagyon megérte elolvasni. Pici kis történetek, de tetszetősek.
Neil Gaiman ismét nagyot alkotott.
Ez a borító pedig gyönyörű, imádom ezt a színt.

Gaiman mesél, újra mesél, ezúttal pedig újramesél.

Ez megint egy olyan könyv volt, amitől egy kicsit tartottam. Persze – mivel Gaiman – kellett, de nem voltam róla teljesen meggyőződve, hogy ez jó lesz nekem. Egészen őszintén: arról volt szó, hogy dolgozott bennem az a bizonyos kisördög, hogy én azért jobban szeretnék eredeti Gaiman sztorit olvasni.

A könyv pontosan az, aminek első ránézésre mutatja magát: válogatás/feldolgozás a skandináv mitológia történeteiből. Jó? Igen! Van benne valami kifejezetten otthonos. Értem ez alatt egyrészt azt, hogy jó mitológiához méltóan ezek a történetek igazi felnőtt mesék, amiket nagyon szívesen olvasgatnék – szerintem majd fogok is – hideg téli estéken takaróba burkolózva, mondjuk valami jól eső – szabadon választható – forró pia mellett. Másrészt pedig azt, hogy a könyv lapjairól igazi ismeretlen ismerősök köszöntek rám. Odin, Thor, Loki és a többiek olyan karakterek, akik könyvmolyságom és kockaságom történetében időről időre felbukkantak – és felteszem, később is fel fognak bukkanni – hol itt, hol ott. Könyvben, filmben, képregényben, játékban stb. És akkor mondjuk a helyeket és egyebeket el sem kezdtem felsorolni. Megszámolni sem lehet, mi mindenre hatott a skandináv mitológia, és bár korábban azért már utána olvastam ennek-annak, nekem kifejezetten jól esett az eredeti közegükben találkozni Odinékkal.
Gaiman interpretálásában mindez kellemesen hangulatos, tartalmas és élvezetes, engem megvett, a lepcses szájú kisördögöt pedig egyelőre hallgatásra bírta. A sok-sok apró, felfedezésre váró részlet miatt egyértelműen újraolvasós.