Bő másfél éve, a The Absolute Death-nél már leírtam egyszer, mennyire szeretem ezt a képregényt. Most álljon itt még egyszer, mert ha valami, ez a képregény megérdemli, hogy még egyszer leírjam, mennyire jó.
Gaiman messze nem szokványos Halál karakteréről 2011 nyarán olvastam először, a Tükör és füst lapjain, rémképeim szerint az utószó jellegű eszmefuttatásban, de ebben már nem vagyok teljesen biztos. Abban viszont igen, hogy a karakter helyből felkeltette a figyelmemet, ha másért nem, azért mindenképp, mert eleve vonzanak a Halál-jellegű karakterek. Kellett még azért néhány év, mire hozzájutottam a magyarul megjelent négy Sandman kötethez, és még néhány, mire vettem a bátorságot, és belevágtam angolul a sorozatba.
Kedvelem ezt a karaktert. Egyik pillanatban még lökött és cserfes a következőben süt róla a komolyság, és hiába ő a Halál néha sokkal élesebben érti és látja az életet, mint az élők.
A kötetben helyet kap pár fejezet a Sandman-ből, illetve Halál néhány rövidebb, és két hosszabb története. A Sandman-fejezetek, és a rövid történetek abszolút élvezhetőek önállóan is, és remekül bemutatják a karaktert, megadják a hátteret ahhoz, hogy a két hosszabb sztori igazán élvezhető legyen.
Szerintem olvassátok el, mert érdemes. Arról nem is beszélve, hogy gyönyörű.
Nekem kedvenc. Még mindig.
Szárnyainak suhogása
„Többnyire nem látnak szívesen. Félnek a Nap nélküli világtól. Bezzeg a te birodalmadba félelem nélkül lépnek be.”
Sandman, 8. fejezet, Halál első felbukkanása a képregény során. Amolyan jön a nagytesó és felrázza a kistesót jellegű fejezet, rengeteg párbeszéddel és töprengéssel, ahol Halál tulajdonképpen átlendíti öccsét, Álmot egy holtponton.* Engem már itt megvett a stílusával.
Álarc
„Ki vagyok? Csak egy barát. Időnként. Talán.”
Urania Blackwell menekülne a képességei, saját maga, a világ és az élet elől. Urania meg akar halni, de úgy gondolja, képtelen rá. Aztán egy nap váratlan vendég sétál be hozzá, és beszélget vele az életről, no meg a halálról.
Az igazság az, hogy akárhányszor olvasom el ezt a fejezetet, képtelen vagyok kedvelni Urania-t. Nekem hisztis. Halál monológja viszont mindent visz. Kedvem lenne kiplakátolni a falamra.
„Az első élőlény létezésénél már ott voltam, és vártam.
Mikor az utolsó élőlény is meghal, elvégeztem a munkám.
Felpakolom a székeket az asztalokra, lekapcsolom a villanyt, és távozáskor bezárom az univerzumot.”
Téli mese
„Lehet, hogy az emberek nem ilyen ajándékra vágynak, de akkor is megkapják. Hosszú és rögös út vezet a Naptalan Földre, és sokan örülnek majd, ha velük tart egy barát.”
Rövid szösszenet, talán egy fajta felvezetése a következő történetnek, arról, hogy miért döntött úgy Halál, hogy minden száz évben egy napot élőként tölt el.
Az élet mindig drága
„Senki nem él ingyen, Sexton. Én főleg nem.”
Százévente egyszer Halál élőként, halandóként tölt el egy teljes napot. Emberekkel találkozik, tapasztalatokat, élményeket gyűjt. Taxiba ül, hotdogot eszik, koncertre megy, beszélget. Megismeri az életet, aminek egyébként csak az utolsó pillanatában van jelen. Ebben a történetben egyrészt azt a látásmódot kedvelem, amivel Halál az élet felé közelít, ahogy minden pillanatot meg akar élni. Másrészt Gaiman történetszövési zsenijét azt, ahogyan ez az egyetlen rendhagyó nap hatással volt a különböző szereplők életére.
A kerék
„Ezt a történetet én találtam ki búfelejtőnek. Most elmesélem. De nem igaz.”
A nyitóképek alapján akár horror is lehetne, de ez az apró történet minden csak nem horror. Egy kisfiú drámája, aki a 911-es események során vesztette el az anyukáját és – természetesen – nem tud tovább lépni. Amikor először olvastam, kissé furcsállottam a grafikát, most, másodjára viszont nagyon is tetszik. Megható történet.
Egy teljes élet
„Ezt akartad mondani, ugye? Mármint… hogy túlságosan lefoglal minket az élet ahhoz, hogy észrevegyük, élünk.”
Mi az, ami igazán fontos? Mi az, amiért érdemes élni? Mi az, amiért érdemes meghalni?
Az egész kötetben talán ennek a történetnek van a legszürreálisabb képi világa, és én egyszerűen imádom érte! Csodálatosan gyönyörű, néhol kifacsart, mégis kerek egész, és remekül illik a történethez. A történethez, ahol a főbb szereplőknek egyenként kell szembe nézniük saját magukkal, és olyan döntéseket hozniuk, amik valóban egész életeket változtatnak meg.
Halál és Velence
„– Mit csinálsz itt?
– Figyelem a kaput. Várom a napot, amikor megnyílik.
– De miért nem kerülöd meg?
– Az nem lenne szabályos. És miből gondolod, hogy ugyanoda jutnék, ha megkerülöm?"
Több szálon futó történet egy régi és egy új találkozásról, ami nem múlik el nyomtalanul, és egy bálról, ami spoiler Kellemes darab, igazán élveztem a történetet, a végétől szaladgált rajtam a lúdbőr egy kicsit. Ezt a rövid hajú Halált viszont nem tudom megszokni.
Halál Galériája
Egy-két kép nem az én stílusom, de a többség nagyon szép.
Halál üzenete az életről
Ez a kivétel: erről nem szeretnék beszélni ^^;
*spoiler
