Death ​– Halál (Sandman: Az álmok fejedelme) 93% 164 csillagozás

Mi mást adhatnék erre a csodás gyűjteményre, mint öt csillagot. Manapság a képregényrajongók karácsonyországban érezhetik magukat, a szó jó értelmében, és nem Hill által kitaláltakban.
Ez a kötet pedig valami fantasztikus, mind kívül, és belül. De ezt már sokan ékesszólóan elmondták előttem. Bevallom Gaiman-tól még semmit nem olvastam, és a Sandman világában sem vagyok járatos. De nekem ez így elsőre nagyon tetszett, kellő lökést adott, hogy akarjam mindkettőt ezek után. Csak remélni tudom, hogy egyszer a Sandman kötetek is megjelennek teljes egészében honi nyelven.
Kötetünk főszereplője maga a halál, akit már sokan sokféleképpen próbáltak megformázni, ilyen-olyan sikerrel. Gaiman-nek is a rengeteg illusztrátornak, akik a köteten dolgoztak, mondhatni sikerült egy szerethető halált megalkotni. Ez a gót kislány mindenkinek a szívéhez nő, ha elolvassa ezeket a történeteket.
Az élet – és gondolom, nem tőlem hallod először ezt a hasonlatot – egy betegség.
Nemi úton terjed, és minden esetben végzetes. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal van tele a könyv, de azt hiszem ezt velősen megfogalmazta az író.
Rövidebb és hosszabb történetekkel találkozhatunk a könyvben, nem térnék rá ki részletesen, annyit mondhatok, hogy mindegyik nagyon ütős, elgondolkodtató.
Kedvenceim Az élet mindig drága, és a Teljes élet lett.
Az elsőnél egy tizenéves fiú problémáival nézhetünk szembe, aki nem egy mintacsaládból származik, és már ennyi idősen is teher lett neki az élet. A halál pedig, mint minden századik évben élhet egy napot. Egy nem mindennapi történet keveredik ki ebből a napból. Minden apró döntés fordulópont lehet az életben, talán alakulhatott volna másképp is az egész.
A Teljes élet olvasása közben pedig egy fiatal tehetség életébe nézhetünk bele, hogy hogyan is fordult fejre az élete, miután híres lett. Nagyon is mindennapi problémákat boncolgat, mert bizony biztos sokan küszködnek azzal, mint Foxglove.
A képi világ itt olykor igen sötét, de én minden képkockáját szerettem. Minden szereplőnek szembe kell nézni önmagával, és bebizonyosodik, hogy ki mennyi áldozatot képes hozni a másikért. Mindenképpen hat csillagos az egész történet!
A nagy alakú artok is fantasztikusan mutatnak ilyen méretben. A halál az életről, a könyv utolsó kis története, pedig szintén zseniális lett.
Ezt bizony nem csak képregényrajongóknak ajánlom, és köszönet a kiadónak, hogy ilyen minőségben hozta el nekünk. A fordítók is nagyon jó munkát végeztek. Csak így tovább Fumax! ;)

Bő másfél éve, a The Absolute Death-nél már leírtam egyszer, mennyire szeretem ezt a képregényt. Most álljon itt még egyszer, mert ha valami, ez a képregény megérdemli, hogy még egyszer leírjam, mennyire jó.

Gaiman messze nem szokványos Halál karakteréről 2011 nyarán olvastam először, a Tükör és füst lapjain, rémképeim szerint az utószó jellegű eszmefuttatásban, de ebben már nem vagyok teljesen biztos. Abban viszont igen, hogy a karakter helyből felkeltette a figyelmemet, ha másért nem, azért mindenképp, mert eleve vonzanak a Halál-jellegű karakterek. Kellett még azért néhány év, mire hozzájutottam a magyarul megjelent négy Sandman kötethez, és még néhány, mire vettem a bátorságot, és belevágtam angolul a sorozatba.
Kedvelem ezt a karaktert. Egyik pillanatban még lökött és cserfes a következőben süt róla a komolyság, és hiába ő a Halál néha sokkal élesebben érti és látja az életet, mint az élők.
A kötetben helyet kap pár fejezet a Sandman-ből, illetve Halál néhány rövidebb, és két hosszabb története. A Sandman-fejezetek, és a rövid történetek abszolút élvezhetőek önállóan is, és remekül bemutatják a karaktert, megadják a hátteret ahhoz, hogy a két hosszabb sztori igazán élvezhető legyen.
Szerintem olvassátok el, mert érdemes. Arról nem is beszélve, hogy gyönyörű.
Nekem kedvenc. Még mindig.

Szárnyainak suhogása
„Többnyire nem látnak szívesen. Félnek a Nap nélküli világtól. Bezzeg a te birodalmadba félelem nélkül lépnek be.”
Sandman, 8. fejezet, Halál első felbukkanása a képregény során. Amolyan jön a nagytesó és felrázza a kistesót jellegű fejezet, rengeteg párbeszéddel és töprengéssel, ahol Halál tulajdonképpen átlendíti öccsét, Álmot egy holtponton.* Engem már itt megvett a stílusával.

Álarc
„Ki vagyok? Csak egy barát. Időnként. Talán.”
Urania Blackwell menekülne a képességei, saját maga, a világ és az élet elől. Urania meg akar halni, de úgy gondolja, képtelen rá. Aztán egy nap váratlan vendég sétál be hozzá, és beszélget vele az életről, no meg a halálról.
Az igazság az, hogy akárhányszor olvasom el ezt a fejezetet, képtelen vagyok kedvelni Urania-t. Nekem hisztis. Halál monológja viszont mindent visz. Kedvem lenne kiplakátolni a falamra.
„Az első élőlény létezésénél már ott voltam, és vártam.
Mikor az utolsó élőlény is meghal, elvégeztem a munkám.
Felpakolom a székeket az asztalokra, lekapcsolom a villanyt, és távozáskor bezárom az univerzumot.”

Téli mese
„Lehet, hogy az emberek nem ilyen ajándékra vágynak, de akkor is megkapják. Hosszú és rögös út vezet a Naptalan Földre, és sokan örülnek majd, ha velük tart egy barát.”
Rövid szösszenet, talán egy fajta felvezetése a következő történetnek, arról, hogy miért döntött úgy Halál, hogy minden száz évben egy napot élőként tölt el.

Az élet mindig drága
„Senki nem él ingyen, Sexton. Én főleg nem.”
Százévente egyszer Halál élőként, halandóként tölt el egy teljes napot. Emberekkel találkozik, tapasztalatokat, élményeket gyűjt. Taxiba ül, hotdogot eszik, koncertre megy, beszélget. Megismeri az életet, aminek egyébként csak az utolsó pillanatában van jelen. Ebben a történetben egyrészt azt a látásmódot kedvelem, amivel Halál az élet felé közelít, ahogy minden pillanatot meg akar élni. Másrészt Gaiman történetszövési zsenijét azt, ahogyan ez az egyetlen rendhagyó nap hatással volt a különböző szereplők életére.

A kerék
„Ezt a történetet én találtam ki búfelejtőnek. Most elmesélem. De nem igaz.”
A nyitóképek alapján akár horror is lehetne, de ez az apró történet minden csak nem horror. Egy kisfiú drámája, aki a 911-es események során vesztette el az anyukáját és – természetesen – nem tud tovább lépni. Amikor először olvastam, kissé furcsállottam a grafikát, most, másodjára viszont nagyon is tetszik. Megható történet.

Egy teljes élet
„Ezt akartad mondani, ugye? Mármint… hogy túlságosan lefoglal minket az élet ahhoz, hogy észrevegyük, élünk.”
Mi az, ami igazán fontos? Mi az, amiért érdemes élni? Mi az, amiért érdemes meghalni?
Az egész kötetben talán ennek a történetnek van a legszürreálisabb képi világa, és én egyszerűen imádom érte! Csodálatosan gyönyörű, néhol kifacsart, mégis kerek egész, és remekül illik a történethez. A történethez, ahol a főbb szereplőknek egyenként kell szembe nézniük saját magukkal, és olyan döntéseket hozniuk, amik valóban egész életeket változtatnak meg.

Halál és Velence
„– Mit csinálsz itt?
– Figyelem a kaput. Várom a napot, amikor megnyílik.
– De miért nem kerülöd meg?
– Az nem lenne szabályos. És miből gondolod, hogy ugyanoda jutnék, ha megkerülöm?"
Több szálon futó történet egy régi és egy új találkozásról, ami nem múlik el nyomtalanul, és egy bálról, ami spoiler Kellemes darab, igazán élveztem a történetet, a végétől szaladgált rajtam a lúdbőr egy kicsit. Ezt a rövid hajú Halált viszont nem tudom megszokni.

Halál Galériája
Egy-két kép nem az én stílusom, de a többség nagyon szép.

Halál üzenete az életről
Ez a kivétel: erről nem szeretnék beszélni ^^;

*spoiler

Nagyon tetszett ez a gyűjtemény, és egészen nagyszerűnek tartom, hogy megjelent magyarul ez a kötet. (Ráadásul milyen masszív és igényes kiadásban!) Iszonyatosan odáig vagyok Neil Gaiman elborult, lélekcincáló, különleges, színekben és érzelmekben gazdag történeteiért.

Halál egy abszolút jól kitalált karakter, aki pontosan tisztában van önmagával („ahogy szembesültem önmagammal, megállapítottam, hogy egy jégszívű, beképzelt, frigid spoiler vagyok”) – kicsit sikerült beleszeretnem már a legelején, ahol jól kiosztottam Álmot –, nagyon remélem, hogy találkozom még vele másutt is. (Oké, pontosítsunk egy kicsit… Remélem, hogy más NG-sztorikban is belefutok még!)

A rövid történetek közül a legjobban a Halál és Velence tetszett, de nem sokkal maradt le tőle A kerék, amiben felbukkant egy olyan Végtelen, akit még nem ismertem: Destruction (Pusztítás / Rombolás). A hosszú történetek közül a másodiknak ütősebb lett a vége, de az elsőt jobban szerettem (Az élet mindig drága), mert a 16 és fél éves, eléggé kiábrándult, halálra készülő Sexton sokkal szerethetőbb és izgalmasabb főbb mellékszereplő volt, mint a csalfa, sztár allűrökkel teli Foxglove.

Érdekes, hogy mennyien beleszeretnek Halálba! Elképesztő, hogy idősek, fiatalok, nők és férfiak elkezdenek vonzódni hozzá és direkt vagy önkéntelenül miatta másképp kezdik el élni az életüket!
Ez vajon mit jelenthet?

Bővebben a gyűjteményről:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2018/08/neil-gaim…

Hello darkness, my old friend…

Kíváncsi voltam, mennyire fog nekem tetszeni a Halál, mert a Sandmant (amennyit olvastam belőle) bár szerettem, valahogy mélyebb nyomot nem tudott hagyni bennem. Ezzel szemben Halál történetei és karaktere sokkal inkább a bőröm alá tudott hatolni.

Talán azért lehet ez, mert az élet vége, a halál kérdése mindig foglalkoztatja az embert. Milyen meghalni? Tényleg teljesen egyedül leszek a végén? És mi következik utána? Van-e tényleg utána?

Neil Gaiman részben megválaszolja a maga módján ezeket a kérdéseket, részben nyitvahagyja. Teszi mindezt furcsa, nyugtalanító, mégis mély nyomokat hagyó történeteken keresztül. Az én kedvenceim az Egy teljes élet és a Halál és Velence lett. Szerintem ezekben nézhetünk leginkább szembe a mulandósággal és azzal, hogy a halál teljese természetes része az életünknek, ami elől nem szökhetünk el.

Nagyon örülök, hogy egy ilyen igényes kiadvány végre napvilágot láthatott magyar nyelven. Alig várom, hogy sok-sok hasonlót vehessek még a kezembe, akár Gaimantől, akár másoktól.

Eklektikus képi világ, változatos színvonal, de a „legrosszabb” se megy nálam négy csillag alá.

A Téli mese nagy kedvenc lett. Körbeplakátolnám vele a lakást.

Masszív. Mindenféle értelemben. Igen, ha egy szóval kellene összefoglalnom, hogy milyen a Végtelenek közé tartozó Halál önálló kötete, akkor ezt választanám.
Mert a halál mindünket érint – a Halál mindünket megérint. És ez az érintés, legalábbis Gaiman csodálatos interpretációjában, meglepően lágy és empátiával teli. Gaiman Halála megértő és elnéző a gyarlóságainkkal szemben, és ezzel emberibb az embereknél. Nem akarok igazságtalan lenni magunkkal: Halál egy Végtelen spoiler, ezért más a perspektívája, de azért megerőltethetnénk magunkat egy kicsit jobban, nem?
Mert a karakterek csodálatosak – nekem különösen a mellékszereplők férkőztek közel a szívemhez: Boris, a testőr és pótanya; Alain gróf spoiler; Őrült Hettie, aki nem boszorkány, de megtanult pár dolgot; a vendégszerepelni beugrott spoiler; és Larry, a menedzserek gyöngye. És persze ott van Halál.
Mert a rajzolók stílusa (a helyenként csúnyácska arcok ellenére is) valahogy jól passzol ahhoz a modern mitológiához, amit Gaiman olyan értő kézzel épített fel a Sandmannel (és imádom Halál kalapját Az élet mindig drága második fejezetéből).
Mert a kötet kialakítása és kivitelezése példamutatóan igényes és lenyűgöző. Igen, egy gyűjteményes kiadásnak így kell kinéznie. Le a kalappal a kiadó előtt.
Öt ankh az ötből.

Imádtam! Szerelembe estem .. és a Halál rabolta el a szívem …

„Ez a lány… én mondom, egyszer még a sírba visz.”

Fantasztikus volt visszacsöppenni Gaiman fejébe. Továbbra is úgy érzem, hogy élete legfontosabb munkája a Sandman-univerzum, melynek egy fontos szelete ez a kötet, Halált állítva a középpontba, összegyűjtve a róla szóló történeteket. Talán ő az a figura, aki a legjobban beépült a köztudatba a Sandman-képregényekből: egy Mary Poppins rajongó, kedves gót lány, aki szembemegy a korábbi, megkövesedett halálábrázolásokkal: kasza helyett legfeljebb cilindere és ernyője van, huncutul mosolyog a csontvázvigyor helyett, bohókásan ugrándozik, és amikor kell, megértően hallgat mindenkit. Gaiman a következőt írta róla a Gondolatok a mítoszokról című szövegében: „leveleket kezdtem kapni olvasóktól, akik az én Halál karakteremet használták arra, hogy feldolgozzák szeretteik egyikének halálát, egy feleségét, egy élettársét, egy anyáét, egy gyermekét.” A Gaiman által megalkotott Halál-figura valóban megnyugtató alternatívának tűnik, mert infantilis-bohóckodós viselkedése ellenére sem válik ostobává; nagyon is komolyan veszi az életet, és felhívja a figyelmet annak természetes lefolyására.

Emellett persze jól megírt, szórakoztató történeteket kapunk, a Sandman-képregényekre jellemző vizualitással: ugyanúgy több különböző művész alkotta meg ezeket a történeteket is, mint a Sandmant. Ez is egy olyan jellemzője a sorozatnak, amit nagyon szeretek benne, hiszen a történelem során annyiféleképpen feldolgozták már az itt megjelenő archetípusokat – nem lehet kőbe vésni, milyen a Halál vagy az Álom, mindenkinek egy kicsit másmilyen. A történetek képi világa így izgalmas és változatos, és extrának még egy plusz galériát is kaptunk a kötet végére.

Nem tudok elfogulatlanul beszélni erről a kötetről, így nem is mennék bele jobban. Számomra nagyon személyes az egész Sandman-univerzum, minden extravaganciájával együtt. Halál pedig különösen meghitt hangulatú elem ebben az univerzumban. Akivel tudom, hogy még látjuk egymást.

…és végre magyarul is olvashatjuk ezt a gyűjteményt, ráadásul nagyon szép kivitelezésben! Még ilyet!

Képzelj el egy kb. 16 év körüli lányt. Fekete naci, fekete pántos felső, nyakában ankh kereszt, fekete haj, sötét smink. Haláli jó fej, bölcs és valójában időtlen idők óta létezik, kortalan és amíg van élet, addig ő sem megy nyugdíjba …

„A halál oly természetes, mint a születés.”

Neil Gaiman: Death – Halál c. képregényében életre hívja a halált, megszemélyesíti, felruházza emberi tulajdonságokkal, miközben arra próbál megtanítani, hogy Ne félj a haláltól, és értékeld az életet!

Ez volt életem első hosszabb hangvételű képregénye és megfogott, elvarázsolt, sőt lelkem mélyéig hatolt. Köszönöm a @Fumax Kiadónak, hogy lehetővé tette, ennek a fantasztikus gyűjteménynek a megjelenését! :) ♥

„Még látjuk egymást.”

spoiler

Bővebben itt írok róla: https://watchaholics.hu/2018/06/11/neil-gaiman-death-halal/

Nem annyira ismerem a képregénypiacot, de valószínűleg nem nagyon lövök mellé, ha azt mondom (jó, az új Watchment pl. még nem láttam), hogy ez az eddigi legszebb, legigényesebb magyar képregénykiadvány. Elképesztően szépen össze lett rakva minden tekintetben: kiváló a papírminőség, gyönyörűek az oldalak, oversized a méret (nem tudom, erre van-e szép magyar kifejezés) és persze, ami a lényeg, zsenális a beltartalom is.
A Tükör és füstöt imádtam, de a Gaiman regényei valahogy nem tudtak megfogni (csak az Amerikai istenek és a Csillagpor volt meg eddig), úgyhogy viszonylag semlegesen álltam neki a képregénynek, gondoltam, beleolvasok, de aztán pár óra alatt be is daráltam.
Hihetetlenül üdítő élmény volt a sok szuperhősös képregény után, amikhez mostanában volt szerencsém. Végre valami, aminek van értelme, ami tud mondani valamit rólunk, rólad, rólam. Végre valami, ami nem csak a felszínt kapargatja, eszembe is jutnak róla a Sick Of It All klasszikus lemeze címadó dalának sorai:

„Scratch the surface
Serve a purpose
Scratch the surface
Don't waste my time”

Szerencsére Gaiman egyáltalán nem fecsérli az időnket, számtalan oldalról körbejárja a címadó szóhoz való viszonyunkat és persze azt, mit jelent és hogyan működik a gyász, hogyan tehetjük értelmessé az előtte, Halál nélkül töltött rövid kitérőt, az életünket. Ami szerintem zseniális benne, hogy képes úgy ábrázolni a halált, hogy bizonyos szempontból legalább annyira mentes minden emberi érzelemtől és részvéttől mint mondjuk Lovecraft Nagy Öregjei, mégis mindvégig van egyfajta kedves bája, ami a zseniálisan eltalált karakterének köszönhető. Aki olyan kedves és jóravaló, de ha eljön az ideje, mégis kérlelhetetlen, mégsem mondhatnánk, hogy kegyetlen.
Az is nagyon jól van ábrázolva, ha valakinek a közelébe kerül a Halál, hogyan változtatja meg az életét, hogyan jön rá, hogy csak adott ideje van kijavítani a hibáit, rendezni a kapcsolatait és onnan nincs tovább, bárhogy is szeretnénk. Ezen pedig talán érdemes egy pillanatra neked is elgondolkodnod, hiszen sosem tudhatod, te mikor következel.