Coraline 85% 1698 csillagozás

Ez a történet sajnos nem fog meg, se filmben, se könyvben. Engem túlzottan emlékeztetett az Alice Csodaországban-ra a fura lényekkel és beszélő macskával, csak picit ijesztőbb változatban.
Neil Gaiman stílusával sem igazán sikerült megbarátkoznom. Igaz, még csak a második könyvem volt tőle, ráadásul mindkettő meseregény, de nekem túlságosan elkapkodottnak érződnek a könyvei. Lehet, hogy a későbbiekben próbálkozom még vele, de az nem a közeljövőben lesz.

Ha már vizsgálódunk, akkor vizsgáljuk a kérdést „filozofikusan”… Hiszen ezt már megtette Révész Sanyika is, a Piramis frontembereként, amikor ’77-ben eldalolta nekünk a ”Ha volna két életem” című nótát. Tehát a fő csapás iránya: mi van az én alternatív életemmel?

Az átlagember tele van egyszerű, mégis soha be nem teljesülhető vágyakkal, úgymint „hadd aludjak addig, amíg nekem tetszik”, „ha megkívánom, varázsütésre legyen ínycsiklandó sült csirke a tányéromon”, és úgy egyáltalán, mi a retekért kéne nekem szabályok, meg konvenciók mentén élnem az én becses kis életem… Mindezek a vágyak, gondolatok ezerszeresen felfokozottan tudnak jelentkezni, amíg az ember türelmetlen, örökmozgó, folyton foglalkozásra és felfedezésre vágyó, kíváncsi tizenegy éves. S ha elég élénk a fantázia, akkor nyilván megteremti azt az alternatív világot, azt a másik életet, ahol a szekrényben lakik a titkos barát, ahol a tükör, vagy egy rejtélyes, zárt ajtó mögött képzeletbeli, vagy e világból valahogy átjutott lények tanyáznak. Ezek a párhuzamos világok, terek és idősíkok mindig gondoskodnak a maguk varázslatos teremtényeiről, legyenek azok boszorkányok, fekete macskák, hóbortos szomszédok, vagy akár „másik anyák és apák” spoiler.

Persze az életben is úgy van, hogy egyszer eljön az idő, amikor már nem kell az álságos, talmi csillogás, és jól esik, ha egy nap csak egyszerűen szürke és esős,
…és nem történik semmi,
…és nincs hová menni,
…és fenyeget a dögunalom,
de mégis ott van az igazi anyukám lisztes orra, fahéjas illata, no meg a folyton dörmögő apukám biztonságot nyújtó medveölelése. Ha nem akarjuk, akkor is felnövünk egyszer. De addig is – általában még gyerekként – eljön az idő, amikor megérezzük, hogy a valódi teremtés belőlünk, a cselekedeteinkből, érzéseinkből, vagy az igazi anyukánk-apukánk tetteiből, gondoskodásából és szeretetéből fakad. Talán ekkor már elképzelt világainkat is a helyükön tudjuk kezelni, és lehet, hogy nem rettegünk többé a különös, borzongató árnyaktól, hiszen valahol mélyen legbelül érezzük már, hogy azokat is a saját teremtő képzeletünk gyártotta.
Gaiman igazi mestere a fantáziavilágok megteremtésének. Coraline (és még véletlenül sem Caroline) története, a maga szűk másfélszáz oldalán mindent tud, amit egy gyerekmesének, egy vérfagyasztó horrornak, vagy csak egyszerűen a képzelet birodalmaiba kalauzoló történetnek tudnia kell. A könyv illusztrációi tökéletesek és a regényből készült animációs film is a várakozásomon felül tetszett.

Mindazonáltal ebben a regényben nem éreztem azt az átütő erőt, amit az Óceán az út végénben, vagy azt a csapongó, eklektikus, mágikus realizmusba hajló fantáziavilágot, amit az Amerikai istenekben megtaláltam.
Számomra közel sem ez a regény a vezérhajó a szerző, általam eddig olvasott művei sorában. De ennek ellenére feltétlenül ajánlom, hiszen kiváló alkotás.

Ez volt az első könyvem Gaimantól és jól vizsgázott. :) Nagyon tetszett.
Érdekes, egyedi világot alkotott meg az író és izgalmas történetet kerekített, emellett pedig tele van tanulságokkal. Borzongató, időnként kissé félelmetes hangulat járja át a könyvet.
Coraline egy kíváncsi, nagyon bátor lány, nagyszerű fantáziával, aki nem adja fel a reménytelen helyzetekben sem. Ugyanakkor egy átlagos kislány is, aki figyelmet szeretne a szüleitől, de abból nem sokat kap, mert mindig elfoglaltak. Milyen életszagú, ugye? Fogalmuk sincs, mi játszódik le ebben gyermeki fejecskében. Mennyi félelem, magány. Coraline pedig azonnal kap egy kis szeretetmorzsa után, holott érzi, hogy valami nem stimmel. Aztán minden félelem dacára felveszi a kesztyűt, hogy megmentse az igazi családját.
Megannyi tanulság egy felnőtteknek szánt gyermekmesében. Jöhet a következő Gaiman. :)
Kíváncsi leszek a filmre is.

Egy különös kislány egy különös kaland közepébe csöppen, és rengeteg furcsa, ijesztő dologgal találkozik. Ez egy rémisztő, titokzatos és nagyon különös könyv.
Az író gyerekeknek szánta, és talán valóban élvezik is, ha szeretik az ilyen történeteket, de szerintem egy felnőtt számára is rengeteg üzenetet hordoz a gyerekekről.
Ez egy elég egyedi darab az ennek a korosztálynak szóló könyvek között. Biztos, hogy nem is való mindenkinek. (Emlékszem, harmadikosként milyen trauma volt számomra egy ijesztő könyv, de ötödikben már simán elolvastam.) Persze ez minden gyereknél más, sőt generációnként is. Sokszor megtapasztalhatjuk, hogy mennyivel magasabb már az ingerküszöbük.
Van valami különleges Gaiman stílusában. Érthető, hogy nem mindenkinek tetszik, hiszen nagyon egyedi és különös, de akit meg éppen ez vonz, azoknak kitűnő választás. A hangulatteremtést mesterien megvalósítja, a történet izgalmas, misztikus. Könnyen érthetőek benne a tanulságok, az üzenetek.
Az egyetlen dolog, ami talán nehezebben összeegyeztethető a célközönséggel, azok az illusztrációk. Igazán hatásosak, és ugye a gyerekek még nagyon vizuálisak, ezért nagyon fokozzák a borzongást.
Összességében talán nem ez az író legjobb műve, nem ezzel érdemes kezdeni felnőttként, ha meg akarjuk ismerni a munkásságát. Gyerekeknek pedig inkább csak, ha belső a motiváció, semmiképpen sem egy erőltethető könyv. Mégsem lehet igazán lehúzni, hiszen ott van benne minden, amitől annyian szeretik a könyveit.

Pont ugyanannyira nem tetszett, mint a film. És az az érdekes, hogy nem tudom megmondani, hogy mi vált ki belőlem ekkora ellenszenvet. Ha bele gondolok, hogy a gyerekének írta a könyvet… A 10éves gyerekemnek nem adnám a kezébe. Azonban Coraline a korához képest talpraesett és ravasz volt.

Nekem ez sokkal jobban tetszett, mint az animációsfilm, amit előzőleg már láttam. :-) Tetszett az alapsztori is, a párhuzamos világ, teljesen lekötötte a figyelmemet, szórakoztató volt, élvezhető, habár nem gyerekkönyv. :-D Az illusztrációk is jók voltak. :-) Coraline és a macska nagyon szerethető volt, aranyosak, főleg a párbeszédnél bírtam a macskát. :-D Ez volt a második könyv, amit Neil Gaimantól olvastam, és eddig nagyon tetszik nekem a stílusa, és tuti, hogy még fogok tőle olvasni is jövőre is. :-) Nagyon kíváncsi vagyok a többi könyvére is. :-)

„ Elolvasva ezt a könyvet nagyon meglepődök a szerző előszaván, amiben arról van szó, hogy ezt a kötetet eredetileg az ötéves kislányának kezdte el írni. Őszintén szólva, ha nekem felolvasták volna ezt a történetet öt éves koromban, valószínűleg hosszú időn keresztül üldöztek volna a rémálmok. Nyilván így felnőtt fejjel már nem volt olyan ijesztő a történet, mint gyerekként lett volna, viszont így is voltak olyan részek, amikbe ha jobban belegondoltam, azért kirázott a hideg – nekem például a „csak gombot szeretnénk varrni a szemedre” rész volt ilyen.

Maga a történet igazából tetszett, személy szerint én nagyon szeretem a portál fantasy köteteket. Mivel a könyv eléggé rövid, így nagyon gyorsan beindultak az események és mivel ez a könyv gyermekeknek íródott, nem is baj, hogy nem lett hosszabbra elnyújtva ez a történet.”

Teljes értékelés: https://konyveskuckom.blog.hu/2020/11/08/neil_gaiman_co…

Hát ez nagyon sötét mű – érzékenyebb kisgyerekeknek semmiképp sem ajánlanám.
A történet hátborzongató, ahogy az a címkékben megjelölt műfajhoz illik. Meglepett, hogy a kis főhős mennyire talpraesett és leleményes egy ilyen rettentő „gombszemű” világban. Biztos vagyok abban, hogy hozzá hasonlóan sajnos sok valóságos sorstársa szenved a szülők figyelmének hiányától. Remélem, hogy a mű alapüzenete eljut a szülőkhöz…
A film egy másik alkotás – talán még hatásosabb az effektek miatt –, de mindkettő szórakoztató és elgondolkodtató mű.

Korábban már láttam a kötetből készült filmet, ami annyira fura volt, hogy kíváncsi voltam rá, könyvben milyennek képzelte el az író a cselekményt, a szereplőket és a helyszíneket. Alapból ijesztő elgondolni, hogy szegény Coraline-nek egyes egyedül kellett szembenéznie a „másik szüleivel”, főleg a „másik anyjával”, aki elég ijesztő karakterre sikeredett. Tartott tőle Coraline is, tudta, hogy nagyon vigyáznia kell vele kapcsolatban. Szerintem az a rész a legbizarrabb, amikor spoiler
Korábban olvastam már két könyvet Gaiman-től, de valahogy nem lett a kedvenc íróm és sokáig úgy voltam vele, hogy több könyvet nem is szeretnék olvasni tőle, mert az a kettő könyv nem nagyon jött be nekem. De jó, hogy ezt a kötetet mégis bevállaltam, mert ez volt eddig a legjobb olvasmányom tőle. Igaz az is, hogy nem a legfelkapottabb köteteihez volt eddig szerencsém, lehet, hogy azokkal is teszek majd még egy próbát.

Olvasás közben sokat gondolkodtam azon, hogy ez tulajdonképpen gyerekmese. Érdekes, egyedi világot tár elénk az író, melynek egy kislány a főszereplője. Coraline tulajdonképpen elég aranyos, korához képest elég ravasz. Tetszettek a kis illusztrációk. A legdurvább, hogy ebben a gyerekmesében, olyan életbölcsességek voltak, amiken sokszor elmélkedtem.
Kis rövid mese, szóval egy 11-12 éves gyerkőcnek szerintem teljesen olvasható, ha érdeklődik a horror iránt.