Amerikai ​istenek 939 csillagozás

Neil Gaiman: Amerikai istenek Neil Gaiman: Amerikai istenek Neil Gaiman: Amerikai istenek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Szörnyű ​vihar közeledik…

Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a… (tovább)

Eredeti mű: Neil Gaiman: American Gods

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2017
656 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634193142 · Fordította: Juhász Viktor
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2015
648 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155049705 · Fordította: Juhász Viktor
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2013
648 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155049705 · Fordította: Juhász Viktor

3 további kiadás

Kapcsolódó zóna

!

Neil Gaiman

256 tag · 163 karc · Utolsó karc: 2017. augusztus 15., 03:45 · Bővebben


Enciklopédia 55

Szereplők népszerűség szerint

Szerda · Árnyék · Nancy (Anansi)

Helyszínek népszerűség szerint

Izland


Kedvencelte 202

Most olvassa 164

Várólistára tette 567

Kívánságlistára tette 471

Kölcsönkérné 14


Kiemelt értékelések

>!
vicomte MP
Neil Gaiman: Amerikai istenek

Az Amerikai Isteneket először közvetlenül a megjelenés után olvastam, és bármennyire is tetszett, mégis csalódott voltam, mert nem okozott olyan átütő erejű élményt, mint Gaimannek azok az írásai, amelyek a Tükör és Füstben jelentek meg.
Így utólag visszagondolva két dolgot hiányoltam a regényből: az epikus történeti ívet és azokat a felkavaró érzelmeket, amelyek miatt a Hó, tükör, almák mind a mai napig az egyik kedvenc novellám.

Mégis, most az újraolvasás közben döbbentem rá, hogy milyen mélyen beleépült ez a könyv az emlékeimbe. Több mint tíz év után nem csupán a történet fordulatai, a szereplők és a hangulat köszöntek vissza régi ismerősként, hanem rengeteg olyan motívumnak a rejtett és majdani jelentősége is megvilágosodott már jó előre, amit az első olvasáskor még nem tudtam hová tenni.

Ilyen volt a főszereplőnek, Árnyéknak a jelleme és a szerepe is.
Ez a nagydarab, kevés szavú férfi, aki mintha a regény java részében ott sem lenne – szinte végig kívülállóként viselkedik.Olyan emberként, aki sztoikus nyugalommal fogad mindent, ami vele esik.
Ám pontosan egy ilyen megfigyelő típusú karakterre van szükség, hogy a történetét nyomon követve, amelyben végül teljese elveszíti magát, az olvasó lassan összerakja azokat a szilánkokat, amelyekből összeáll egy mozaikszerűen töredezett, mégis rendkívül részletgazdag kép.

Egy kép arról az országról, amely mióta csak létezik elemészti azt, ami nincs az ínyére, és magába olvasztja azt, amiből tovább gyarapodhat, és ilyenné formázza az ott élőket is.
Magabiztossá és öntudatossá, akik számára a hit – bármilyen maszlaggal is próbálják leplezni – az önmagukba vetett hitet jelenti, ami túl gyakran fordul át önhittségbe.
És akik nem képesek ilyenné válni? Azokat előbb-utóbb kiveti magából.

A könyvben többször is elhangzik, hogy ez a föld nem az isteneknek van rendelve. Manapság már egészen biztos, hogy így igaz. Nem való azoknak a régi isteneknek, akik a hitből és az áldozatokból merítenek erőt.
Nekik lassú sorvadás és a vegetálás az osztályrészük, de az új profán bálványok – a média, a technikai fejlődés, a drogok – is csupán időlegesen nyerhetnek híveket egy olyan országban, ahol minden eldobható és lecserélhető.

Akkor mi marad azoknak, akik hinni akarnak?
Egyeseknek annyi, hogy azt, aki lebűvöli a Holdat és a Napot az égről, ne szemfényvesztőnek, hanem valódi mágusnak láthassa.
Míg Árnyéknak, aki vigíliát tartott egy isten halotti torán és önkéntesen feláldozta magát, esélyest a valódi megvilágosodásra.

>!
Bíró_Júlia
Neil Gaiman: Amerikai istenek

Csillagozás helyett legszívesebben keresnék valami közepes minőségű fotót valami Five Star Motel fényreklámjáról.

Jó, oké. Aki ismer, az tudja, hogy ennyi okkal, értelemmel és saját stílussal bíró epizód után 4 csillagnál sokkal rosszabbat nem kaphat a könyv. Azt is, hogy aki ennyi különféle mitológia alakjait, gondolkodását és világlátását képes egybeolvasztani anélkül, hogy valami homogén eprescsilisgumicukor legyen a végeredmény, arról le fogom írni, hogy zseni. Nem szeretnék csalódást okozni, tehát:

Neil Gaiman kétségtelenül zseni. És kétségtelen hobbija a szívszakasztás, változatos eszköztárral a kellemes sajgástól a rúnázott láncfűrészen át a pusztakezes facsarásig. És még akkor is sikerül, ha tulajdonképpen ezt várja az a nyavalyás olvasója – akit ő sosem nevezne nyavalyásnak, különben hogyan is oszthatna meg vele ennyi bánatot, humort, sziporkát és nyúlós-esős útleírást, lakókocsit, vegyes minőségű piák felett merengő istent, démont, dzsinnt (ó, az a taxisofőr-epizód!), megtestesült ideát és árnyékot. Meg Árnyékot, ugye. Utóbbit egyfelől patikamérlegen mérhette ki Mr. Gaiman – spoiler-, másfelől ennek köszönhetően nem kerül el a reflektor- (vagy villám?)fény azokról, akikről igazában beszélni szeretett volna.

Oda-, vissza- és minden létező horizontális és vertikális irányzékba voltam tőle, na. Akivel még nem jött szembe, annak nagyon ajánlom. Akivel már igen, az keresse meg, hova cameózta magát a szerző (szerintem…de azért gyanús).
Jót tesz a randa, szürke hétköznapok mögöttes árnyékolással, mágiával és misztikummal való feltöltésének.

7 hozzászólás
>!
csillagka P
Neil Gaiman: Amerikai istenek

Mivé leszek az istenek, ha már nem borul le előttük senki?
Most elképzelem Zeusz haragját, Thor mennydörgését vagy Amarok (indián hitvilág szerint a farkasok istene, aki segíti az embereket a vadászat során) üvöltést mikor elfelejtik őket, és a lelküket nem táplálja senki.
Hitem szerint a világ olyan, amilyennek megalkotjuk, az istenek pedig mindig megfelelnek egy adott nép és kor igényeinek. Az emberi elme hozza létre a mindenhatókat, ami a nagy Gaia (világlélek) egy kivetítése, aki mindenkinek a saját hite szerint üzen. (ettől függetlenül a mennyország nyitott vadászmező az indiánoknak, hurikkal teli táj a muzulmán férfiaknak, és édes zöld mező a keresztény jó embereknek) az ószövetség kicsit sértődős öregembere se sokban különbözik a jóságos Jézustól esetleg a bölcs Buddhától. Egy tőről fakadnak, és az emberek imái és rajongása tartja őket életben. Szeretjük elfelejteni a múltunkat, pedig a babonáink fontos részei a világunknak, szegényebbek lennénk nélkülük a Luca napi varázslás vagy éppen a Péntek 13. esetleg a fekete macska útja, közelebb hozza a generációkat. Átadjuk a következő nemzedéknek, ezzel életben tartjuk a múltat, kötődünk hozzá. Mindig lesznek új istenek, istenségnek látszó tárgyak, ma éppen az okos-telefon szelleme és a Valentin nap toborozza a követőket. Gondoljuk bele egy lakáson akkor is látszik ha nem lakják ha ki van takarítva vagy hányan könyörögnek egy autónak esetleg számítógépnek, hogy induljon már el, csak még egyszer. Lelket adunk sok mindennek és van akik ezzel visszaélnek, magukkal viszik őket a vándorlásaikra és utána elfelejtik.
Hát ez szívás, így kerültek az istenek az újvilágba és onnan a másvilágba.
Jó sokan vannak, ezért ajánlott a könyv mellé egy mitológiai kislexikon.
Harmadik könyvem Neil Gaiman-tól és az első ami igazán tetszett. Isteni volt látni a régen fényes koronával rendelkező felsőbbrendű hatalmasságok mindennapi küszködését. A vége kicsit (nagyon) kusza, ezért sajnos nem jár a maximális csillag.
spoiler

3 hozzászólás
>!
Aigi P
Neil Gaiman: Amerikai istenek

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy ez egy isteni szórakozás Istenekről? Pocsék? Jó akkor kezdjük újra.
A történetet Neil Gaimen meséli el, aki általában úgy ír túl szövegeket, hogy azt valamiért mindig megbocsájtom neki. Képes egy egyszerű novellát is kisregényméretűvé duzzasztani minden értelmes indok nélkül. Az Amerikai Istenekben azonban nem így történt, a 650 oldal ellenére sem. A regény egy pikareszk urban fantasy. Ha nincs ilyen kategória, akkor most már van. Főleg ha hozzám hasonlóan mások is elkezdenek hozzá imádkozni.
A cselekményfolyamot alkalmanként novellák színesítik, melyek akár külön is élvezhetőek. Ezek a novellabetétek a bevándorlók által az új hazába átsegített ősi istenekről, mitológiai alakokról szólnak, és ezzel együtt a kérdésről, hogy vajon hitet cserél-e aki hazát cserél. Az idő múlik és a régi istenek híveik fogyásával egyenes arányban gyengülnek. És Gaiman remekül mutatja be a legtöbbjük egyre lentebb szoruló egzisztenciáját. A régi, helyenként meglehetősen kicsinyes, néhol már-már túlságosan is emberi (milyenek lehetnének, ha az emberek teremtették őket) istenek ellenfelei az új isteneként megjelenő bálványozott internet, média és pénz. A metaforikus történet az ő csatájukat helyezi középpontba és talán tényleg Amerika lelke a tét. Vagy a világé. Az egész, úgy ahogy van bravúros, ötletes, fordulatos és mégiscsak megtartom, Isteni szórakozás. Öröm volt elveszni ebben az ismeretlen ismerős világban.

És mivel szeretek eklektikus lenni és olvasás közben többször is eszembe jutott a Popper Pétertől régebben olvasott történet, ezért megosztom azt is:

„Egy napon messzi földről érkezett aggódó zsidók keresték fel. – Rabbi, nagy baj van. A templomunkban kialudt az örökmécses. – Megpróbálok segíteni. Tudjátok, van itt a közelben egy megszentelt tisztás. Én meg ismerek egy szent imát, amit ilyenkor mondanak. Elmennek a tisztásra, a rabbi imádkozik, és az örökmécses lángra lobban. Eltelik nyolcvan esztendő és az örökmécses megint kialszik. Bál Sém Tov már nincs a földön, új rabbi van, neki panaszkodnak a megrémült zsidók. – Híveim – mondja az új rabbi –, én nem tudom, merre van a megszentelt tisztás. De az imát el tudom mondani. Imádkozik, és az örökmécses újra ég. Nyolcvan év múlva a baj megismétlődik. Már más a rabbi, mások a hívek. – Drága barátaim, akik hozzám fordultok, nagy baj van. Nem tudom, hol van az a tisztás, és a csodatevő imát sem hallottam soha. Nekünk a szemináriumban nem tanították. De ezt a történetet ismerem. És fellobbant az Örökmécses lángja.”

>!
TiaManta
Neil Gaiman: Amerikai istenek

Már érzem is a szelét ahogy közelednek felém azok, akik megköveznek, kerékbe törnek, hullám felett táncot járnak, és mazsolával etetik meg azt.
Na, szóval, huhh.. khm Nem tetszett túlzottan. Rossz nem volt, de jó se nagyon. És az általam várva várt első -úgynevezett- Gaiman hatás elmaradt. Eléggé eluntam magam Árnyék varázslatos kis kalandján. Ahol ő szerepelt. Főszerelőként ez eléggé hátrány.
Olyan volt mint egy almás pite aminek egyik része teletömött minden jóval, másik titokzatos dimenzióban megbújó zugban meg összeaszott mazsola van, ami lappangva várja, hogy, hogy lecsapjon rám. Mint ahogy a szexualitás mindenhova elhelyezése. Bár lehet csak nekem volt sok, és indokolatlan, nem értettem hogy miért kell minden istennek ezzel nyomulnia. Tudom a mai világ ilyen. Mocskos, durva, kegyetlen. Nem finomkodik, de nem mindenhol kellene ezt tolni az orromba.
Na jó, azért ennyire nem tragikus a helyzet. Az alapötlet nagyon jó, ahogy az isteneknek pár tagja is, akikkel a legkevesebbet foglalkoztak. De a régebben történtek, a mesék, azok amik megérdemelték a csillagokat. Annyival érdekesebbre sikerültek az egyszerűbb történetek, a múlt földjein. A jelenkor nagyon szürkének érződött mellette, pedig az sem volt leányálmosan csudi szép.
A lényegen, a végén, nem lepődtem meg. Abszolút erre lehetett számítani, tudva kikkel is van dolgunk. A másik csavar egyrészt végül is meglepett, de aztán teljesen kiábrándított. Nekem még el is rontotta az összképet.
A végső, keserves, sajnálatos megállapításom szerint nem nekem készült. – A csillagokon még mindig gondolkozom. –
Sok jó dolog, amit nem nekem írtak meg.

16 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Neil Gaiman: Amerikai istenek

Nem vagyok otthon a fantasy világában, ezért a véleményem nagyon szubjektív lesz. Szerintem ez egy zseniális alapötletre épülő szórakoztató misztikus kalandregény, és annak kiváló. A cselekmény izgalmas, bár utólag visszagondolva, nem több, mint egy stikli története, viszont fel van turbózva nagyszerű betét novellákkal, és ettől a szimpla sztori hatalmas kultúrtörténeti távlatokat kap. Az USA nagyon különös, multikulturális ország, gyökereiben épp úgy, mint jelenében. Gaiman hatalmas fantáziával meséli a történeteit, a betelepülők életéről és isteneikről, az amerikai kisvárosokról épp úgy, mint a szürreális álomvilágokról.
A könyv erénye még a kiszámíthatatlansága, az, hogy teljesen váratlanul ilyen humoros részekre bukkanunk:

A holló felröppent és elszállt. […] Árnyék megindult felé. A madár megvárta,
míg közelebb ér, aztán egy nagy szárnycsapással átrebbent egy másik faágra.
– Hé – mondta Árnyék. – Huginn vagy Muginn, bármelyik is vagy,
A madár megfordult, gyanakodva félrehajtotta a fejét és csillogó szeme Árnyékra meredt.
– Mondd, hogy „Soha már” – kérte Árnyék.
– Baszd meg – mondta a holló. Többé meg sem szólalt, amíg az erdőben voltak.
http://moly.hu/idezetek/36605

Máskor meg szinte himnikus a szöveg:

Hiszek abban, ami igaz, hiszek abban, ami nem, és hiszek abban is, amiről senki nem tudja, igaz-e vagy sem. Hiszek a Mikulásban, a húsvéti nyúlban és Marilyn Monroe-ban, a Beatlesben és Elvisben. Hallgass ide – hiszek abban, hogy az emberek tökéletesíthetőek, a tudás végtelen, hogy a világot titkos bankkartellek irányítják, a Földet rendszeresen látogatják az idegenek, a szépek, akik úgy néznek ki, mint a ráncos lemurok, meg a csúnyák, akik teheneket boncolnak és el akarják venni tőlünk a vizet meg az asszonyokat. Hiszem, hogy a jövőnk egy nagy rakás szar és azt is hiszem, hogy állatira jó lesz, és egy napon visszatérnek az indián szellemek és mindenkinek szétrúgják a seggét…
http://moly.hu/idezetek/6304

Még az jutott az eszembe, hogy fogadnák nálunk, ha Magyarországról írna valaki ilyen könyvet? Ilyen istennel:

Felhők vannak közöttük és közöttünk – mutatott rá a magyarok istene. Szép, fekete bajusza volt, széles karimájú, poros kalapja, a vigyora pedig olyasvalakire emlékeztetett, aki alumíniumpalánkokat, új cserepeket és ereszcsatornákat árul idősebb polgároknak, de a munkadíj átutalása után rögtön továbbáll, akár végzett a munkával, akár nem.
http://moly.hu/idezetek/6326

Jó könyv, ha kikapcsolódni akarsz, érdemes elolvasni.

1 hozzászólás
>!
Chöpp P
Neil Gaiman: Amerikai istenek

Életem nehéz időszakában olvastam, mégis emlékszem az olvasása gyönyörűségére. Milyen jó volt magammal hurcolászni – annak ellenére, hogy mekkora ormótlan darab. Milyen öröm volt megfogni, kinyitni, újra és újra belezuttyanni a történetbe és sokáig nem bukkanni belőle fel. Érezni a történet gyengéden unszoló hívását nap közben, amikor nincs időm olvasni.
Ezekre emlékszem, amikor két év távlatából visszatekintek. És az erős kávé illatára, meg az emberekért fohászkodó istenekre.

>!
wzsuzsanna P
Neil Gaiman: Amerikai istenek

Ha azt mondaná valaki, hogy holnaptól életem végéig egy lakatlan szigeten kell élnem, ahová csak 10 könyvet vihetek magammal, biztos, hogy az Amerikai istenek benne lenne a 10-ben (de még az is lehet, hogy az 5-ben is). 5 évvel ezelőtt olvastam először a könyvet, és már akkor nagyon megnyert magának, de az igazán klassz érzés az volt, hogy most is úgy tudtam olvasni, mintha először vettem volna a kezembe, annyi új dologra bukkantam benne. A rajongásomat egyrészt indokolja maga a téma: kiskoromtól kezdve borzasztóan érdekelnek az istenek, és különös élményt nyújt ilyen kontextusban olvasni róluk. A másik meg, hogy Gaiman alig tud olyat írni, ami ne szippantana be rögtön: ráadásul ez a regény olyan végtelenül összetett, részlet-és műfaj-gazdag, hogy zseniálisnak tartom már a kitalálását is, nemhogy a megírását. Jól esett újra elővenni a sorozat előtt/mellé, és azt hiszem, nem ez volt az utolsó alkalom.

>!
elge76 P
Neil Gaiman: Amerikai istenek

Ilyen lassan még sosem haladtam könyvvel, de legyen az a próza érdeme, hogy saját belátásom szerint tettem így.
Elsősorban azért, mert néha muszáj volt pihentetnem és érlelnem a művet, mint a jó borokkal szokás, ugyanis kellőképp sűrű és összetett írásról van szó, amiben rengeteg dolog fonódik össze és egymáshoz kapcsolódva alkot egy szerves egészet. Ehhez pedig idő kell, hogy az ember mindent megértsen, és nem azért mert bonyolult a nyelvezete, hanem azért, mert elképesztően sokrétű.
Mítoszok és babonák, látványosságok és mendemondák, hétköznapi emberek és istenek közös sorsai kapcsolódnak össze vagy szakadnak el egymástól, mindezt Amerikán keresztül átutazva, egy álomszerű történetben, ahol minden mindennel összefügg, de az is lehet, hogy semmi nem igaz belőle, és soha meg sem történt, döntse el mindenki maga.
Mert van itt horror, szex, erőszak és szenvedés, ahogy szeretet és megértés is, bűnbánás és szerelem, mítikus allegóriák és regék, bűn és bűnhődés, igazságszolgáltatás és varázslat, hagyományok, véráldozat és régmúlt szokások egész tárháza, amelyek annyira egyszerűen és pontosan passzolnak bele a történet világképébe, mintha mindig is ez lett volna az univerzum rendje.

Az egész regénynek van egy mámorító és andalítóan bájos, néhol keserédes, de mégis komoly és mélységgel rendelkező hangulata, mintha az ember egy alternatív Föld történelemkönyvét olvasná, ahol minden ami a mi tudásunk szerint csak mítosz, az itt maga a megtestesült valóság.
A mű nyelvezete és története végig azt tükrözi, hogy akár ilyen is lehetett volna, ha nem felejtjük el az isteneket és továbbra is megbízunk bennük és hiszünk a létezésükben. De nem ez történik, és ezért szép lassan elkezdenek kikopni a világból, ahogy az újak is elfoglalják a helyüket, hogy aztán ők is rettegni kezdjenek a még újabbaktól, mert az emberi elme szeszélyes és makacs, de akár könnyen befolyásolhatóvá is válhat, így aztán ezek a hatalmas erejű lények sincsenek biztonságban.

Nehéz meghatározni a történet stílusát, de talán nem is kell, elég ha az ember csak elkezdi olvasni, és azon kapja magát, hogy még nem igazán érti, még nem tudja hová fog kifutni ez az egész, de annyira érdekes és olyan varázslatosan vonzza be az olvasót, annyi minden történik benne, annyi mellékszál és érdekes megoldás zajlik a lapok hasábjai között, hogy mindenképp muszáj tudni, hogy mi fog történni a következő oldalakon.
Nem olvastam még ilyen könyvet, pont ilyesmi hangulatút legalábbis még nem, úgyhogy ha nagyon hasonlítani akarnám valamihez, akkor a következő filmek jutnának eszembe:
Nem vénnek való vidék, Watchmen, True Detective első évad.
Persze nem sok közük van egymáshoz, legalábbis történetileg semmiképp, inkább mint földtől elrugaszkodott és mégis mélyen emberi valójuk miatt sorolnám őket ugyanabba a rekeszbe.

Fantasztikus olvasmány volt, nem tudok róla rosszat mondani, nincsenek olyan pillanatai amire azt mondtam volna, hogy ez a rész nem érdekel. Örülök, hogy elolvashattam.

.

Viszont rengeteg helyesírási hibába futottam bele, ez volt az eddigi legtöbb ilyen jellegű problémával küzdő @Agave_Könyvek kiadás. Ha nem volt benne legalább 4 tucatnyi elírás, betűkihagyás, vagy épp rosszul fogalmazott és így legépelt szó, akkor egy sem. :I

2 hozzászólás
>!
Oriente P
Neil Gaiman: Amerikai istenek

Nem mondom, hogy nem éreztem néha lassúnak vagy terjengősnek, de az Amerikai istenek az a fajta olvasmány, ami csak összeáll valahogy egy komplex élménnyé, méghozzá úgy, hogy rendesen bele is borzong a végén az ember. Sokszor gondolok azóta is a könyvre és a szereplőkre, úgyhogy be kell látnom, igazi agybakúszó olvasmány ez, ami gyökereket ereszt és idővel új gondolathajtásokat bont.

Szóval ez az Újvilág mitológiája – ami nem is annyira új, Gaiman értelmezésében.
Mondjuk a road movie életérzés és az ún. út menti látványosságok nem varázsoltak el (ez a fajta amerikai romantika sosem vonzott különösképpen), de a Közjátékok és az Akik Amerikába jöttek című kis epizódok, illetve Árnyék álmai annál inkább. Lassú tűzön kavargatott szimbólumlevest kanalazhattam frissen-véresen vagdalt emberhusival, történelmi tényekkel és spekulációkkal, bennszülött hagyományokkal és telepes legendákkal, alaposan átértelmezett mítosztöredékekkel és sok-sok fűszeres, egyedi nézőponttal. Volt neki füstje, aromája, nem lehetett nem mélyen beleszippantani. Beleivódik a bőrbe, hiába is tesszük félre időről időre szellőzni a könyvet. Szóval Gaiman megetetett a levesével, pedig közben nem volt mindig étvágyam hozzá.

PS. Általában leleményesnek találtam a magyarításokat, névátfordításokat na jó, a „pszichopomp” eléggé fájt, viszont van amit a legnagyobb fordítói erőfeszítés sem tud megoldani, például hogy a magyar szerda szónak semmi köze Odinhoz (szemben a Wednesday-jel), így eltartott egy ideig, míg kapcsoltam.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
sztimi53 P

Hiszek abban, ami igaz, hiszek abban, ami nem, és hiszek abban is, amiről senki nem tudja, igaz-e vagy sem. Hiszek a Mikulásban, a húsvéti nyúlban és Marilyn Monroe-ban, a Beatlesben és Elvisben. Hallgass ide – hiszek abban, hogy az emberek tökéletesíthetőek, a tudás végtelen, hogy a világot titkos bankkartellek irányítják, a Földet rendszeresen látogatják az idegenek, a szépek, akik úgy néznek ki, mint a ráncos lemurok, meg a csúnyák, akik teheneket boncolnak és el akarják venni tőlünk a vizet meg az asszonyokat. Hiszem, hogy a jövőnk egy nagy rakás szar és azt is hiszem, hogy állatira jó lesz, és egy napon visszatérnek az indián szellemek és mindenkinek szétrúgják a seggét. Hiszem, hogy a férfiak valójában nagyra nőtt kisfiúk, akiknek komoly kommunikációs problémáik vannak, és hiszem, hogy azért nem lehet jót szexelni Amerikában, mert kezdenek eltűnni az autósmozik. Hiszem, hogy a politikusok erkölcstelen gazemberek, és még mindig hiszem, hogy ők a jobb alternatíva. Hiszek benne, hogy Kaliforniát el fogja nyelni a szökőár, Floridát meg elönti a téboly, a sok krokodil meg a mérgező hulladék. Hiszem, hogy az antibakteriális szappan megöli a test ellenálló rendszerét a kosszal és betegségekkel szemben, ezért egy napon majd kipusztít minket a nátha, mint a Mars-lakókat a Világok harcában. Hiszem, hogy a múlt század két legnagyobb költője Edith Sitwell és Don Marquis, hogy a jade megkövesedett sárkánysperma, és hogy több ezer évvel ezelőtt, egy másik életemben félkarú szibériai sámán voltam. Hiszem, hogy az emberiség sorsa meg van írva a csillagokban. Hiszem, hogy kiskoromban jobb íze volt a nyalókának, és az aerodinamika elvei szerint egy dongó nem is tud repülni, hogy a fény hullám és részecske, hogy valahol, egy dobozban van egy macska, aki egyszerre élő és holt (de ha nem adnak neki enni, végül kétféleképpen halott macska lesz belőle), és hogy a világegyetem néhány csillaga milliárd évekkel idősebb magánál a világegyetemnél. Hiszek egy személyes istenben, aki törődik velem és aggódik értem és mindent lát. Hiszek egy személytelen istenben, aki mozgásba lendítette a világot, aztán elment bulizni a barátnőivel és azt sem tudja, hogy a világon vagyok. Hiszek a közönyös káosz, háttérzaj és puszta szerencse uralta üres univerzumban. Hiszem, hogy akik szerint a szexet túlértékelik, még sohasem csinálták jól. Hiszem, hogy az, aki állítása szerint érti, mi folyik a világban, az apró dolgokban is hazudni fog. Hiszek a tökéletes becsületességben, meg az értelmes társadalmi hazugságokban. Hiszem, hogy egy nőnek joga van dönteni, egy babának joga van élni, és az emberi élet ugyan szent, még sincsen gondom a halálbüntetéssel, ha az igazságszolgáltatás teljesen megbízható és azt is hiszem, hogy csak egy idióta bízna meg az igazságszolgáltatásban. Hiszem, hogy az élet játék, az élet egy kegyetlen vicc és az élet az, ami akkor történik, amikor élsz, és ennyi erővel akár élvezni is lehet.

249-250. oldal (Szukits, 2003)

26 hozzászólás
>!
sztimi53 P

("Amondó vagyok, egy város nem is város könyvesbolt nélkül. Lehet, hogy városnak hívja magát, de ha nincsen könyvesboltja, senkit nem tud átverni.")

162. oldal (Szukits, 2003)

Kapcsolódó szócikkek: könyvesbolt
7 hozzászólás
>!
sztimi53 P

– Felhők vannak közöttük és közöttünk – mutatott rá a magyarok istene. Szép, fekete bajusza volt, széles karimájú, poros kalapja, a vigyora pedig olyasvalakire emlékeztetett, aki alumíniumpalánkokat, új cserepeket és ereszcsatornákat árul idősebb polgároknak, de a munkadíj átutalása után rögtön továbbáll, akár végzett a munkával, akár nem.

321. oldal (Szukits, 2003)

8 hozzászólás
>!
pdaniel

Greg Brown: A sötétben veled

Az emberek a sötétben mihez kezdenek
Volt egy kis lámpásom, de az is elveszett
Kinyújtom a kezem, hátha te is azt teszed
Együtt akarok lenni a sötétben veled.

719. oldal

>!
Algernon +SP

Ha isteneket akarsz egy csoportba gyűjteni, az olyan, mint felsorakoztatni egy csomó macskát. Természetüknél fogva nem alkalmasak rá.

244. oldal

>!
sztimi53 P

Baseballsapkáján a következő szöveg díszelgett:
AZ EGYETLEN ASSZONY, AKIT VALAHA SZERETTEM, EGY MÁSIK FÉRFI FELESÉGE VOLT…
AZ ANYÁM!

29. oldal (Szukits, 2003)

1 hozzászólás
>!
Chöpp P

– Hogyan szeretitek a kávét? – kérdezte a vendégeket. – Mi feketén, mint az éjszaka és édesen, mint a bűn.

53. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kávé
5 hozzászólás
>!
sztimi53 P

A trikón ez a felirat állt:
HA NEM TUDOD MEGENNI, MEGINNI, ELSZÍVNI VAGY FELSZÍVNI… AKKOR B*SZD MEG!

29. oldal (Szukits, 2003)

>!
kisginny

Egy mese lényegét azzal lehet a legjobban elmondani, ha elmeséljük. Értik? Ha egy történetről akarunk beszélni, akkor éppen elmeséljük azt. Ez kötéltánc és álom is egyben. Minél részletesebb a térkép, annál jobban emlékeztet magára a tájra. A létező legrészletesebb térkép maga a táj, ezért térképnek tökéletesen pontos és teljességgel haszontalan lenne.
A mese az a térkép, ami a táj.
Ezt ne feledjék.

345. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mese
>!
Algernon +SP

Az istenek meghalnak. És amikor valóban meghalnak, senki sem gyászolja őket és senki sem emlékszik rájuk többé. Az eszméket nehezebb megölni, mint az embereket, de a végén őket is el lehet pusztítani.

85. oldal 3. fejezet (Agave, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: eszme · Isten

Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Lisey története
J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege
China Miéville: Armada I-II.
Kevin Hearne: Hexed – Megátkozva
Rick Riordan: Athéné jele
Rick Riordan: A villámtolvaj
Sherrilyn Kenyon: Éjféli vad
Colleen Houck: A tigris küldetése
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa
Max Gladstone: Nagyrészt halott