Seveneves ​– A hét Éva 229 csillagozás

Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

„A ​Hold mindenféle előjel és látható ok nélkül robbant fel.”

A Föld napjai meg vannak számlálva. A világ nemzetei az elkerülhetetlennel és a vészesen fogyó idővel versengve összefognak, hogy nagyszabású tervet dolgozzanak ki az emberiség megmentésére – messze a légkör felett, a bolygóközi űrben.

A maroknyi, gondosan kiválasztott túlélőnek előre nem látott technikai veszélyekkel és kihívásokkal, újabb és újabb katasztrófákkal kell szembenéznie. A könyörtelen univerzum a végsőkig próbára teszi találékonyságukat és felkészültségüket az űrben lebegő törékeny komplexumban, amely az emberi faj túlélésének utolsó záloga.

Azonban mégis az emberi természet árnyoldalai és kiszámíthatatlansága válik végső próbatételükké. A Nemzetközi Űrállomás legénységének önmagát kell legyőznie igazán. A kozmikus kataklizma és az eltelt évszázadok alatt a felismerhetetlenségig összeégett anyabolygó pedig türelmesen vár a visszatérésükre…

A Hét Éva pedig válaszol… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Fumax, Budapest, 2016
848 oldal · ISBN: 9786155514609 · Fordította: Galamb Zoltán
>!
Fumax, Budapest, 2016
854 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155514456 · Fordította: Galamb Zoltán

Enciklopédia 6


Kedvencelte 26

Most olvassa 33

Várólistára tette 275

Kívánságlistára tette 196

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

pat P>!
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

Igen. Szeretném, ha elfogyna ebből az összes példány egy hónap alatt, és újra kellene nyomni, aztán megjelenne a teljes Stephenson-életmű egy év alatt. Szeretném, ha Magyarország másfél millió ifjú sci-fi olvasó országa lenne. Ahol tömegek tüntetnek a kiadó székháza előtt (Peter F.) Hamilton könyveinek megjelenéséért. Ahol három nappal a kezdés előtt kell helyet foglalni Alastair Reynolds dedikálására. Ahol Brandon Hackett nem léphet ki a lakásából rózsadombi villájából napszemüveg nélkül.
Ha mindehhez az kell, hogy a Seveneves reklámhadjáratának zászlóshajója A marsi legyen, akkor boldogan elmondom, hogy:
– Ha A marsi a kapudrog a sci-fi világába, akkor a Seveneves az intravénás heroin;
– Ha nem (csak) azért szeretted A marsit, mert Mark Watney szexi és vicces és laza, hanem azért (is), mert a tudomány és a technika lenyűgöző és csodálatos, az emberi intellektus meg elméletileg úrrá lehet minden nehézségen, akkor olvasd el A hét Évát is;
– És képzeljétek, van benne egy egész oldal, ami csak a krumpliról szól!

Egyébként meg elmondanám még, hogy ez aztán egészen lenyűgöző, nagyszabású, nagyon okos és logikus könyv. Rengeteget megtudhatunk a rakéta-hajtóanyagokról, a Ciolkovszkij-egyenletről (ja nem, azt éppen hiányoltam, hogy bele se írták!), a Föld körüli keringési pályák rejtelmeiről (ó, a parametrika!), a kozmikus sugárzás veszélyeiről, illetve összehasonlíthatjuk, hogy a politikusok machinációi vagy a radioaktivitás jelent-e alattomosabb veszélyforrást az emberiség túlélésére nézve.
A könyv második feléből meg kiderül, hogy az emberi faj minden hülyesége, rosszindulata, egyebe ellenére is csodálatosan fantasztikus dolgokat érhet el – és talán ez a legklasszabb és a maga realista valójában is legfelemelőbb tanulság, amivel találkozhatunk.

Egyszóval: pont annyira kötelező olvasmány haladó fanoknak, mint A marsi kezdőknek (és haladóknak).

95 hozzászólás
gesztenye63 MP>!
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

"Halk, izgatott duruzsolás ad diszkrét zenei aláfestést a szülőszoba előtti feszült várakozásnak. Majd váratlanul kivágódik a műtő ajtaja és szorosan egymás nyomában kisorjáznak rajta az orvosi (kiadói) stáb csapzott, zilált, láthatóan megviselt tagjai. Miután elhal a várakozók közötti pusmogás és a csendet már vágni lehet, a stáb szóvivője elmosolyodik és határozott hangon ennyit mond:
– Tisztelt Egybegyűltek! Örömmel jelentem be, hogy Mr. Stephenson hosszú, fárasztó vajúdást követően, de minden komplikációtól mentesen csodálatos, egészséges ikreknek adott életet. Köszöntsék őket nagy-nagy szeretettel!
Megkönnyebbült sóhajok, az arcokon elömlő fesztelen vigyor, kedélyes vállveregetések, majd újabb ajtócsapódás és a lélekszakadva érkező újabb műtős szinte sikolyba fúló kiáltása:
– Emberek! Itt a harmadik! …és …és gyönyörű és életerős, bizony ám…!"

Valahogy így képzelem a regény születésének körülményeit. Belekezdtem egy nagy lélegzetű alkotásba és hamar kiderült számomra, hogy nem egy, hanem kettő, sőt három szinte önálló, de részeit tekintve tökéletesen egymásba növő regényt, egy szimbiótát és gazdatestét tartom a kezemben.
Az apokaliptikus katasztrófa alapötlete és annak továbbvitele tökéletes irodalmi alkotásként képződött le bennem (végre nem valami hollywoodi gagyi!). Kezdetben még a vezető karakterekhez is kötődni tudtam. Majd szinte észrevétlenül belecsöppentem egy rendkívül aprólékos részletekig menő fizikai, asztrofizikai, csillagászati tudományos ismeretterjesztő folyamatba, amely azonban mindvégig közérthetően, a civilek nyelvére fordítva adta át az olvasónak azokat a tudásmorzsákat, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a túlélők expedíciójának technikai, műszaki hátterét megismerhessük, logikáját elfogadhassuk. Stephenson csodálatosan, szórakoztatva tanít.
Majd a regény legvégső, legizgalmasabb szakaszába repít bennünket, ahol a Föld rekolonizálása a tét és egy roppant összetett, bonyolult, alternatív jövőkép bontakozik ki a sorok között. Ebben a részben a genetikával kapcsolatos, a több ezer éves régmúltba visszanyúló, de hatásukat igazán a jövőben kifejtő emberi döntések mögöttes tartalmáról, lehetséges hosszú távú hatásáról szóló okfejtések ragadtak meg a leginkább. Páratlanul érdekes volt, ahogy a génszekvenciákkal folytatott manipuláció milyen potenciális következményeket hordoz magában. Persze felmerül a kérdés. Ha az emberi faj (bármely formában is!) túlélése a tét, van-e (lehet-e) bármely erkölcsi korlát, határvonal, amely megszabja, hogy eddig és ne tovább!. Roppant érdekfeszítő és amellett, hogy szórakoztató a regény, rengeteg társadalmi, etikai, fejlődéstörténeti kérdést is feszeget. És nem győzöm hangsúlyozni: tanít, tanít, tanít.
Összességében csak azért vonok le egy fél csillagot, mert az elméleti fizikai, tudományos hátteret illetően olyan mértékben hendikeppel indultam, hogy számtalan alkalommal kellett visszakeresnem bizonyos fogalmakra, kontextusokra és ez kicsit hátráltatta szokásos lendületemet. Ez csupán és kizárólag engem minősít. Stephenson zseniális!

Ha bárki kedvet érez az űroperák, a hard scifi műfajának mélyebb megismerésére, ez az alkotás kiválóan megágyaz a további tudásvágynak. Csak ajánlani tudom.

csartak MP>!
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

Mit is mondhatnék, amit eddig nem mondtak el? Neal Stephenson nagybetűs SCI-FI-t írt, ami a műfaj szerelmeseinek maga a kánaán. Terjedelmes hossza miatt magába ránt, elgondolkodtat. Igazi képzeletbeli utazás volt egy alternatív valóságba, napjaink technikai, fizikai, asztrofizikai ismereteit, technikai vívmányait felhasználva mutatja be, hogyan próbálnánk meg túlélni egy végzetes katasztrófát, ahol az emberiség túlélése a lét. Az utolsó fejezetben meg még jobban szabadjára engedi a fantáziáját, egy meglehetősen fantáziadús és elrugaszkodott jövőkép tárul fel, alapos leírásokkal, így sorról-sorra tudom követni, elképzelni magamban a csodásan precízem kigondolt szerkezeteket.
Volt hogy izgultam, aggódtam a szereplőkért, de olyan is volt hogy unatkoztam, aztán újra felélénkültem. Volt, hogy mesterien keltette a feszültséget, egy izgalmas résznél, ahelyett hogy folytatódott volna a történet, előtte meg kellett tudni, levezetni, hogy mi történt technológiailag, mi vezetett az eseményekhez. Persze,ne felejtsük el, hard sci-fit olvasunk. Jó kis húzás volt. Vannak benne kis apró hibák, de összességében jól szórakoztam. Nem csodálkoznék, ha valamikor filmet készítenének belőle.

13 hozzászólás
petamas P>!
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

2012-ben ismertem meg Neal Stephensont. Egy ismerősöm, név szerint G. B. mutatott be neki, aki az egyetemen tanított. Akkor még nem sejtettem, hogy spoiler fogok találkozni.

Egy vallomással kell kezdenem: menthetetlen Stephenson-rajongó vagyok, az Anathemet minden idők legzseniálisabb sci-fi regényének tartom. Amikor a 2015-ös Könyvfesztiválon @Vladi bejelentette, hogy kiadják a szerző legújabb regényét, majdnem leestem a székről a meglepetéstől – a szerintem nem túl jól sikerült Gyémántkor után nem hittem, hogy bárki bevállalja Stephensont. Szerencsére tévedtem. :) Az elmúlt egy évet intenzív várakozással töltöttem, ami a megjelenéshez közeledve napról-napra fokozódott, hogy aztán péntek reggel átszellemült vigyorral tépjem ki @Disznóparéj_HVP kezéből a példányomat.

Hogy miről szól a könyv? Bevallom, mielőtt elkezdtem volna olvasni, egyáltalán nem néztem utána, így fogalmam sem volt róla, hogy mire számíthatok. Szerencsére nem kellett csalódnom, de azok számára, akik nem bíznak ennyire Stephensonban, mesélek kicsit. A közeljövő későbbiekben csak Zéróként emlegetett pillanatában egy ismeretlen erő hatására a Hold hét darabra hasad, majd az egyes darabok immár különálló égitestekként kezdenek keringeni a föld körül. Brit tudósok A csillagászok hamarosan megállapítják, hogy a Hét Nővér nem maradhat sokáig stabil – két év múlva a hatalmas sziklatömbök kisebb darabokká esnek szét, majd a darabkák meteoritként a Földbe csapódnak. Azok, akik az ötezer éves Kemény Eső kezdetekor nem egy bunkerben vagy a világűrben tartózkodnak, halottak. Kik legyenek azok, akiket az emberiség a világűrbe menekít az apokalipszis elől? Hogyan lehet több ezer embernek élőhelyet biztosítani az anyabolygón kívül, ahol normális esetben legfeljebb hat ember, az ISS személyzete tartózkodik? Hogyan maradhatnak életben a túlélők ötezer évig? Ezekről a hátorzongatóan izgalmas kérdésekről szól a könyv.

A Seveneves olyan, mint az Aurora és a Gyilkosság világvége előtt szerelemgyereke: egyfelől lenyűgözően részletesen mutatja be az űrállomás működését, a tervet, amelyet a kiválaszottak kimenetkítésére dolgoztak ki, valamint az útközben felmerülő nehézségeket; másfelől szépen és érzékletesen írja le, amint az emberiség felkészül önnön pusztulására. Stephenson a karakterábrázolás terén bőven túltesz Kim Stanley Robinsonon: a szereplők élnek és lélegeznek, nem csupán kellékei a történetnek, hanem aktív résztvevői az eseményeknek. Ráadásul a szerző egyáltalán nem bánik kesztyűs kézzel velük, a sorozatban bekövetkező katasztrófák során a névvel, személyiséggel, múlttal rendelkező, olvasók által kedvelt karakterek hullanak, mint a legyek.

Ha mindez nem lenne elég, a könyv kétharmadánál teljesen más vizekre evezünk: ötezer évet ugrunk előre az időben, a Kemény Eső vége utánra, amikor a túlélők leszármazottai megkezdik a visszaköltözést a Földre. Hihetetlenül részletesen kidolgozott jövőképet kapunk, amely szervesen következik a könyv első felében meghozott döntésekből. A különböző alfajokra szakadt, űrlakó emberiség társadalmi berendezkedése önmagában is megérne egy regényt, ám furcsa, idegen társadalmuk mellett a technológiájukról és az űrbeli életet megkönnyítő találmányaikról is mindent megtudhatunk. Különösen izgalmas, hogy szinte minden viszonylag kevés alaptechnológiára van visszavezetve, amit még a Földről való meneküléssel egy időben dolgoztak ki; a társadalom felépítéséből adódóan nem hoztak létre igazán új dolgokat az évezredek során, csupán finomítottak rajtuk, vagy újszerű módon kombinálták azokat. Természetesen erről a korszakról sem csupán világleírást kapunk, a cselekmény (immár értelemszerűen új szereplőkkel) ezúttal egy különös rejtély körül bonyolódik, ami hatással lehet az egész emberiségre. Bevallom, a könyv első, közeljövőben játszódó fele nekem valamivel jobban tetszett, mint a távoli jövő társadalmának leírása, ám a két történet szorosan egymáshoz tartozik, így valójában elválaszthatatlanok. No meg persze mi lett volna velem a spoiler nélkül?

Hatalmas élmény volt olvasni ezt a regényt, mindenkinek ajánlom; elképesztően szórakoztató módon szól az űrkutatásról, a Föld körüli keringési pályákról, a genetikáról és a rakétákról. A vastagsága ne riasszon el senkit, a kemény borítók között gördülékeny, sodró lendületű szöveget találhat az érdeklődő olvasó, a tudományos részek pedig részletesen, ám közérthetően lettek megírva. Bízom benne, hogy ez a kötet a Stephenson-regények magyarországi kiadásának új korszakát nyitja meg, ám ha mégsem így lenne, akkor sem veszett kárba a belefektetett munka – számomra az idei év egyik legjobb olvasmányélménye volt a Seveneves, és úgy érzem, ezt nem csak az elvakult rajongásom mondatja velem.|

8 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

Ez egy igazán hosszú könyv volt, tele tudományos fejtegetésekkel és műszaki leírásokkal, de nem bántam meg, hogy elolvastam. Viszont nem egészen azt kaptam, amire számítottam. A könyv két harmada azt a két évet öleli fel, amíg tudósaink felkészülnek a katasztrófára, és a közvetlenül utána történteket. Sajnos itt is sok helyütt előtérbe került az emberi önzés, a hatalomvágy, a büszkeség. Amikor az emberiség fennmaradása a cél, egyesek inkább feszültséget keltenek és lázadást szítanak. Az űrbéli körülmények teljesen reálisan vannak ábrázolva, hogy milyen problémák lehetnek. Napkitörés, meteoritok, a kevés helyből adódó problémák. Sok esélyük nem volt szerencsétleneknek, kész csoda, amit véghezvittek. A könyvben leírt génmódosítások remélem megmaradnak fantasztikumnak. spoiler

1 hozzászólás
Janina13>!
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

Szrap Tazmáner :D
Egyébként meg *-* Eddig sem voltam valami jó értékeléseket író egyén, és nem is most fogom elkezdeni :DDD A könyv nagyon-nagyon jó! Az első két rész, s főleg a második volt a kedvencem. A harmadiknál elfogyott a lendületem, inkább ábrándoztam arról, hogy mik lehetnek a lapokon, és én hogyan képzelem el. A lényeg, ami lényeg…..nos, azt nem mondhatom el, mert spoileres :D

31 hozzászólás
Oriente>!
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

Amíg ezt a könyvet olvastam – volt az majd egy holdciklusnyi –, gyakran pislantottam fel aggódva a Holdra: azért jó hogy egyben van.
Aztán napokig nem tudtam megfogalmazni az értékelésemet, mert A Hét Éva olyan volt, mint egy kamaszkori szerelem: rengeteg vacillálás után mertem csak belevágni, aztán mindent elsöprő rajongással tapadtam az oldalakra, hogy a leszálló ágban – mikor felszállt a lila köd – vigasztalhatatlan legyek a csalódástól.

Az egész sztori, pontosabban a regény első és második része, tulajdonképpen egy szimultán írt és végrehajtott vészforgatókönyv: az emberi leleményesség, koncentráció, reakcióidő, alkalmazkodóképesség éles tesztje, egy elképesztő tudományos kísérlet, amit viszont sajnálatos okokból kifolyólag nem lehet megismételni. Ja, és nem mellesleg időre megy, ami megköveteli a bevett eljárási sablonokban a paradigmaváltást. (Azért ez nagy trükk ám, hiszen egyébként elképzelhetetlen lenne egy ilyen szintű internacionális felpörgés.)
Úgy eredeti minden új ötlet ebben a könyvben, hogy közben elhisszük, mindez akár holnap is történhetne. És biztos van, aki vitatkozna velem, de szerintem nemhogy olvasmányos, egyenesen lélegzetelállítóan izgalmas minden strukturális és technikai leírás, űrmechanikai probléma, pályamanőver, és robotprogramozás. Ráadásul Stephenson nagyon odafigyel a magyarázatokra, szinte kézen fogva vezeti az olvasót – külső források igénybe vétele nélkül is remekül követhetők a tudományos részletek.
A második rész végéig az érzelmi bevonás is működik: egyéni szempontok, vágyak, kapcsolatok, veszteségek szubjektivizálják az epikus ívű cselekményt. Igaz, nem feltétlenül kiegyensúlyozottan, de én mindig találtam fogódzót.

És akkor következik egy látványos töréspont. A harmadik rész sem nélkülözi a monumentalitást és az elegáns ötleteket (pl. nagyon tetszettek a modern technológiák felismerhető gyökerei, az Eposz mint a kulturális kontinuitás kulcsmotívuma, a genetikai evolúció előnyeinek és hátrányainak kibontása), és zseniális maga a zárómotívum is, amely akár egy külön regényt megérdemelne. Tagadhatatlan, hogy Stephenson nagyon klasszul kitalálta, hogyan épül majd fel nulláról minden, csak lusta volt hozzá regényt írni.
Ugyanazt éreztem, amit a nemrég olvasott Távolvíz szerzőjénél: ha már olyan sok fejtöréssel kidolgozta ezt a bonyolult mindenfélét, juszt is megmutatja az utolsó szögig. Megteszi egy visszafogottan érdekes karakter, aki a legcsillogóbb ketyerétől kezdve az utolsó lepukkant liftig mindenbe be fog szállni és ha törik, ha szakad végigráncigál minket ebben a szép új világban, egyik sarkától a másikig, hogy alaposan körülnézhessünk.
Sokat gondolkodtam, mitől vált számomra visszatetszővé az az írói technika, ami feltehetően a kezdetektől jelen volt. Az első két részben azért nem veszünk el a részletekben, mert ott minden részlet létfontosságú és ebből fakadóan rettenetesen izgalmas. A harmadik rész azonban bővelkedik az érdektelen és kontextusában funkciótlan leírásokban és akciójelenetekben. Ehhez adódik két komoly fogyatékosság: egyes cselekményszálak zavaró misztifikálása és elkenése, illetve a kidolgozatlan és feleslegesen bevezetett szereplők áradata.
Nem állítom, hogy a könyv utolsó harmada minősíthetetlen, vagy kifejezetten gyenge lett volna; egyszerűen csak kiábrándító volt, mint egy szakítás.

2 hozzászólás
NewL P>!
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

Ez egy nagyon összetett regény. Három nagy, és viszonylag jól elkülöníthető részre oszlik.
Az első a Hold szétrobbanásával kezdődik, és azt az eszeveszett munkát próbálja leírni, amit az emberiség túlélése érdekében próbálnak megtenni. A második a Föld elpusztulása (legalábbis a felszínen való élhetetlenség) utáni időszakot írja le, aminek a végén 8 űrlakó marad életben. Az utolsó rész pedig az 5000 évvel későbbi eseményeket írja le.
A könyv óriási erősségének tekintem, hogy úgy tudta elmagyarázni a tudományos dolgokat, hogy még én is megértettem őket, pedig a fizika elég távol áll tőlem. A másik nagyon tetszetős eleme a könyvnek az emberek egymás közötti kölcsönhatásainak leírása. Elég élővé tudta tenni a benne szereplőket. Nekem nagyon tetszett ez a regény, ajánlom mindenkinek.
Minden tiszteletem a fordítónak, mert csodálatos munkát végzett, és pár elütési hiba kivételével semmi hibával nem találkoztam.

7 hozzászólás
Noro >!
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

Neal Stephenson egy végletekig alapos ember. Nem csak elmeséli a világvége történetét, de a matematikáját is levezeti. Az űrállomás-tervezésbe ugyanúgy bevezeti olvasóit, mint az orbitális röppályák alaptörvényeibe. A kérdés, amit ebben a könyvében feltesz, a következő: mire lenne képes a ma is megvalósítható űrtechnika, ha valóban létkérdéssé (és nem pénzkérdéssé) válna, hogy kihozzuk belőle a maximumot? A választ pedig mérnöki precizitással járja körül.

A történet a 21. századi űrtechnika, robotika és genetika minden eszközét felvonultatja, hogy egy kis közösség túlélhesse a világvégét. A végletekig realista módon ábrázolt helyzetekben senkit nem kímél, úgy mutatja be a világűr embertelenségét, amilyen az valóban lehet. A kritikus pillanatokban pedig hajlamos a legrosszabb eshetőségekkel számolni. Lent a Földön spoiler viszont meglepően optimistára veszi a figurát: ilyen civilizált armageddonról ritkán olvashatunk.

A szerzőre jellemző, hogy minden fordulatot rendkívül részletes, fullerénkemény tudományos magyarázatokkal támaszt alá – valójában ezek nélkül a könyv legfeljebb fele ilyen hosszú volna. Ebben a történetben egy röppályamódosítás is nagy kaland, és Stephenson meggyőződik arról, hogy az olvasóban tudatosuljon, miért is az. (Különösen nagy kedvencei a különféle mechanikus játékszerek, amelyek a hagyományos rakétákat helyettesíthetik adott helyzetekben – karikás ostorok, centrifugális katapultok és egyéb ravasz dinamikus eszközök, amelyekkel az űrhajózás jóval költséghatékonyabb lehetne.) A könyv távoli jövőben játszódó, harmadik harmadában pedig a természettudományokhoz a társadalomtudományok is felzárkóznak, hiszen egy új világot kell felépítenie szokott alaposságával.

A regény tehát elsősorban azoknak szól, akiket nem zavar, ha a cselekmény minden adandó alkalommal átadja a helyét a részletes leírásoknak, magyarázatoknak és információdömpingnek. Valamint az sem árt, ha át tudjuk érezni a perdületmegmaradás szépségét.

1 hozzászólás
Dawnofmyth P>!
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

Ez egy nagyon érdekes utazás volt, és a fél csillag levonás csak a vége miatt van. Pont ott vált volna még érdekessé a történet. Na mindegy, :) lehet riasztó a terjedelme, és helyenként elég száraz, mégis rosszul esett amikor le kellett tennem. Engem teljesen beszippantott, kíváncsi lennék, hogy hasonló esetben a világ hogyan reagálna, milyen vésztervet találna ki. Remekül bemutatásra kerül benne az emberiség összes hibája, abszolút hitelesek a karakterek, akiket az író nem kímél. Bevallom egy kicsit lehidaltam, amikor a könyv címe értelmet nyert. Nekem nagyon tetszett, szerintem még újra elő fogom venni, de szívesen olvasnám a folytatását is :) (bár ez lehet csak álom marad)


Népszerű idézetek

Noro >!

– Az űr már csak ilyen. Olyan sok okos embert érdekel, hogy nehéz igazán új ötlettel előrukkolni.

53. oldal

gesztenye63 MP>!

(…) egy apának vagy anyának nincs annál kellemesebb, mint amikor aludni látja a gyermekét.

Első rész - Pionírok és aranyásók

Noro >!

A hold mindenféle előjel és látható ok nélkül robbant fel.

(első mondat)

Noro >!

– Ha a farkasokból néhány ezer év alatt uszkárok válhattak, képzeljétek el, mivé válhatnak az emberek, ha a szükség úgy hozza!

802. oldal

Noro >!

– A HGA hűtőrendszerét a világűr adta. A világűr mellé senki sem tervez kisegítő rendszert. Általában számítani lehet rá, hogy hideg marad.

353. oldal

Deidra_Nicthea IP>!

A jó hír, hogy a Földnek egy nap majd csodálatos gyűrűrendszere lesz, akárcsak a Szaturnusznak. A rossz hír pedig az, hogy nem lesz szép, ahogy kialakul.

35. oldal

Oriente>!

– Azt mondta, azonosítottak néhány üstököst. Hogy szűkítik a listát. Lószart. Határozott terv nélkül nem jött volna fel ide.
– A „Krisz kell a rum”-ot néztük ki.
– Hogy micsodát?
– A Grigg-Skjellerup üstököst.

132. oldal, Első rész, Pionírok és aranyásók

1 hozzászólás
Chöpp >!

Senkinek a tanácsát nem lenne szabad vakon követniük.

828. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Kim Stanley Robinson: 2312
Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás
Stephen King: Végítélet
Blake Crouch: Sötét anyag
Dave Eggers: A Kör
James S. A. Corey: Nemezis játékai
Ann Aguirre: Horda
Dan Wells: Fragments – Töredékek
James Dashner: Lázkód
Mordecai Roshwald: A hetedik szint