Gyémántkor 82 csillagozás

Neal Stephenson: Gyémántkor Neal Stephenson: Gyémántkor Neal Stephenson: Gyémántkor

Száz ​évvel később járunk, egy olyan világban, melyet a nanotechnológia gyökeresen átalakított. Automaták állítanak elő mindent az élelemtől a ruházatig, az újságok okospapíron megjelenített, személyre szabott hírforrások, a városok saját immunvédelemmel rendelkeznek, és a mesterséges gyémánt az egyik legolcsóbb és legtartósabb építőanyag. Az emberek ugyanakkor a múltat idéző, szigorú kasztrendszerben élnek, vallásuk, politikai hovatartozásuk, kulturális preferenciáik és természetesen vagyoni helyzetük alapján tagozódva.
Nell a legalacsonyabb rendű munkásosztályba született, ahonnan a fennálló társadalmi rend szerint nincs kiút. A kislány kilátástalan élete azonban egy csapásra megváltozik, amikor négyéves korában kezébe kerül egy arisztokrata gyermekeknek szánt tankönyv. Ennek leckéi felnyitják szemét környezete csodáira és megértetik vele, hogy csak úgy viheti valamire, ha sorsának alakítását saját kezébe veszi.
Az amerikai szerző regényét méltatói neoviktoriánus… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1995

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
Metropolis Media, Budapest, 2011
296 oldal · ISBN: 9789639828599 · Fordította: Juhász Viktor, Maleczki Balázs Miklós
>!
Metropolis Media, Budapest, 2011
288 oldal · ISBN: 9789639866010 · Fordította: Juhász Viktor, Maleczki Balázs Miklós
>!
Metropolis Media, Budapest, 2011
584 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639828957 · Fordította: Juhász Viktor, Maleczki Balázs Miklós

Kedvencelte 6

Most olvassa 5

Várólistára tette 77

Kívánságlistára tette 41

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
marschlako P
Neal Stephenson: Gyémántkor

Aki ismer, tudja, hogy a kiberpunk nem a szívem csücske, Neal Stephenson e korai regénye azonban teljesen magával tudott ragadni. Nem mondanám tökéletesnek, mert helyenként van egy kis hullámzás benne, de az általa teremtett világnak (valamint Stephenson szatirikus stílusának) van valami különleges varázsa. Nekem sokat lendített az olvasmányélményen ez a végtelen-történet-szerű (s ugyanakkor mégis annyira más) könyv-a-könyvben szál is.
Az elején nehezen indult be, nagyon kellett kapkodnom a fejem, hogy ebből most mi fog kisülni, de aztán elég gyorsan sikerült felvennem a történet ritmusát. Ismét egy olyan világba csöppentem, amelyben kifejezetten rühellnék élni, s Stephenson mégis el tudta érni, hogy ne tudjam letenni a könyvet: a Gyémántkor világa és stílusa mellett szereplőinek (különösen Nellnek, természetesen) is sikerült közel kerülniük hozzám annyira, hogy érdekeljen a sorsuk.

>!
vicomte P
Neal Stephenson: Gyémántkor

Míg Stephenson előző regénye, a Snow Crash szinte vegytisztán a cyberpunk klisék kiforgatására épült, addig a Gyémántkor már lényegesen kevésbé parodisztikus, és a merész ötletei ellenére is sokkal átgondoltabb, sőt tudományosan is megalapozottabb, mint az volt.

Az első pártucat oldalon az író kivégzi (szó szerint!) az utolsó tükrös napszemüvegben feszítő utcai szamurájt, hogy aztán nagy lendülettel vethesse bele magát annak a jövőnek a bemutatásába, amelyből számomra a tipikus cyberpunk regényeknél sokkal hihetőbbnek ható kép bontakozott ki.
Ennek a világnak az alapja a nanotechnológia mindennapossá válása, ami gyökeresen átalakítja a tudományt, a gazdasági erőviszonyokat, és társadalmi berendezkedést, sőt a regényt magát elmozdítja a transzhumanizmus irányába.

Persze Stephenson most sem veszíti el a meglehetősen fanyar és szatirikus – és ezért nem is mindenki számára átütő – humorérzékét, így aztán nekem a konfuciánus és a viktoriánus* kifinomultság és irodalmi stílus szembeállításán, és az egyes szereplők irodalmi előképein (Pl. a kínai Dr. X-ben nem nehéz felismerni a Dr. Fu Manchu figuráját) erősen vigyorognom kellett.

A regényt elsősorban mégsem ezek miatt ajánlanám a modern sci-fi-vel csak most ismerkedőknek, hanem mert a fő cselekményszál egyik fő mozgatója egy nanotechnológiával létrehozott könyv, egy igazi Végtelen Történet, amely interaktív módon reagálva a való világ eseményeire mesél (és mellesleg tanít is) a főszereplő kislánynak, annak négy éves korától kezdve.

Ezek a részek, amelyek hol a komoly (néha komor) tündérmeséket, hol a tanmeséket idézték, kimondottan élvezetesek voltak a számomra, és azt hiszem minden moly álma egy ilyen könyv.

A Gyémántkor egyetlen kisebb hibáját az információ adagolás módjában és a szálak elvarrásában találtam, ugyanis bizonyos eseményeket és fordulatok mögött rejlő okokat nem, vagy csak nagyon sokára magyaráz meg az író, ami miatt bevallom, néha elvesztettem a fonalat és olyan érzésem támadt, mintha kimaradt volna egy-egy fejezet a magyar kiadásból.

* Mivel a regény 1995-ben íródott, Hongkong Kínához történő visszacsatolása előtt, nem hiszem, hogy túl elrugaszkodott kijelentés, hogy ez az esemény is fontos szerepet játszhatott az inspiráló események között – különösen a politikai vonulatnál (a két Kína szembeállása; Kína viszonya a "barbárokhoz") szembeötlő ez.

4 hozzászólás
>!
Zsola
Neal Stephenson: Gyémántkor

Egy nagyon érdekes olvasási folyamaton vagyok túl. Volt, hogy úgy faltam a könyv minden egyes betűjét, hogy letenni sem tudtam, máskor meg úgy taszított magától, hogy még csak megfogni sem akartam. Mindenesetre örülök, hogy nem hagytam abba, mert egyszerűen hihetetlen az, ahogyan Stephenson továbbgondolja a technológia, a kultúra és a művészet (és még sok minden más) továbbfejlődését/átalakulását. Ettől függetlenül viszonylag mélyről indult ez a regény (3 csillag). Az elejét, ami Nell apjáról szólt, unalmasnak találtam és így utólag feleslegesnek is érzem. Talán ezzel, egy a világról alkotott átfogó kép bemutatása lehetett a célja Stephensonnak, ezt viszont sem ekkor, sem a későbbiekben nem sikerült teljes mértékben megvalósítania. Talán nem is lehet, hiszen annyira színes, annyi ötlettel telezsúfolt ez a világ, hogy ennyi oldalban egyszerűen nincs rá mód, hogy egy átfogó képet kaphassunk róla. Úgy érzem, hogy erre a sokszínűségre és ötletmennyiség bemutatásra egy kicsit ráment a történet is. Nekem valahogy egy icipicit kevés volt. Talán egy lassabban, de mozgalmasabban építkező trilógiát is lehetett volna írni ebből a rengeteg kitűnő ötletből és akkor mind a cselekményt, mind a világot jobban ki lehetett volna bontani. Nellen kívül a szereplők sem kerültek túl közel hozzám. Viszont ami nagyon tetszett az az olvasó és a benne szereplő történetek. Ezeken keresztül mutatja be (zseniálisan) Stephenson Nell mesék általi szellemi fejlődését. (Tényleg nem lehetne olyan e-könyv formátumot kitalálni, hogy mondjuk fejezetenként egy a szöveghez hű audió hatást is produkáljon? Mondjuk, erdőben játszódik a fejezet: Madárcsicsergés, szél zúgása a fák között stb. Ha lenne, ilyen szerintem sokan választanák ezt a formátumot még akkor is, ha ugyanannyi vagy akár még több az ára, mint a nyomtatott könyvnek.) Nagyon jó volt a keleti és nyugati kulturális ellentétek és különbségek bemutatása. Ezeket sokszor csak finoman, árnyalva kapjuk, de mindvégig hozzátartozik a könyv atmoszférájához. Végül, ami mindent vitt nálam az a nanotechnológia és annak ezer és egy féle felhasználási módja. (Felsorolni is képtelenség lenne mindet) Elsősorban ez az a plusz tényező, ami minden fentebb említett hibája ellenére felértékeli ezt a regényt és kap tőlem 4,5 csillagot 3,5 helyett.

5 hozzászólás
>!
kvzs P
Neal Stephenson: Gyémántkor

Ez egy ötletekkel igencsak telezsúfolt, sűrű könyv. Van ugyanis benne nanotechnológia, transzhumanizmus, interaktív mesekönyv -amiben a történet is az olvasóhoz igazítva változik-, konfucianizmus, érdeklődési körre és/vagy származásra alapuló „államok”, viktoriánusok, és sok-sok egyéb nyalánkság. Sajnos az ötletbörze mellett a szereplők és a történet kicsit háttérbe szorultak. A főszereplőink ugyanis eléggé kétdimenziósak, és a fejlődésük is elég erőltetettnek hat, a történet meg mintha csak azért kanyarogna, hogy még több újdonságot bele lehessen zsúfolni a könyvbe. Sajnos sokszor döcög is a szöveg, illetve a levegőben lóg egy-egy rész, ami az élvezeti értéket jelentősen tudja csökkenteni. Ennek ellenére élvezetes olvasmány lehet mindenkinek, akit érdekel egy lehetséges jövő.

>!
Gerof
Neal Stephenson: Gyémántkor

Meglehetősen nehéz olvasmány. Ha a cselekményt tekintem, néha kissé jobban szétfolyt a kelleténél, el-elvesztettem a fonalat, nem került minden részlet a helyére. Pláne, ha hosszas leírásokba volt beleszőve, lásd a másoknak is problémát okozó dobolós részek. Ettől függetlenül jó kis történet, a szereplőkkel sem volt gondom, bár azért túl eredetinek nem nevezném őket.
A „science” része érdekes módon könnyebben emészthető volt. Stephenson nem veszett el a részletekben, ha az ember valamennyire nyitott rá (különben minek olvas sci-fi-t), némi odafigyeléssel felfogható.
A professzionális nanotechnológia adta a legszembetűnőbb technikai vívmány a regényben, de én sokkal érdekesebbnek találtam a társadalomrajzot. A különböző kultúrák, szubkultúrák (regényben sokszor törzsnek nevezve) nem csak a magukénak vallott kulturális és etikai értékek mentén különülnek el (sokszor valamilyen etnikai jelleg is párosul), hanem igyekeznek megvalósítani egyfajta földrajzi izolációt is. A gyakorlatban pl. az ún. viktoriánusoknak minden nagyobb városban van egy saját elkerített és őrzött területük. A többi szubkultúrának hasonlóképp, aminek kiterjedését és tényleges elszigetelődését befolyásolja befolyásolja a tényleges gazdasági és társadalmi hatalmuk. Ezt az ötletet én nagy érdekesnek találtam; ha összevetjük a jelennel, azt látjuk, hogy a különböző szubkultúrák teljes keveredésben élnek egymással. Az ember összejár a hozzá hasonlókkal, onnan választja barátait, de nem egymás szomszédjában (egy kerületben, városban stb.) laknak. A könyvben felvázolt helyzet jobban emlékeztet a 100 évvel ezelőtti (és korábbi) helyzetre, ahol az ember szomszédjának valószínűleg ugyanaz volt a vallása, műveltsége, kb. ugyanolyan elveket vallott a gyereknevelésről, viselkedésről stb. Nyilván az igazán nagy városokra sokkal kevésbé érvényes ez a fajta visszatekintés, hiszen azokban többnyire mindig volt némi keveredés (pl. különféle nemzetiségű kereskedők, betelepült iparos mesteremberek stb.). Fel lehetne hozni ellenérvként, hogy de most is vannak kínai negyedek, „gettósodás” meg egyebek, de ezek jobbára csak etnikai vagy vagyoni helyzet alapján való elkülönülések, a regényben az egyes törzsek esetében jóval hangsúlyosabbnak éreztem a szeparáció kulturális komponensét.

A másik, ami még megállított olvasás közben, hogy mindig elcsodálkozom azon, hogy valakinek nem teljesen nyilvánvaló, hogy ahhoz,hogy egy gyerekből épkézláb, jó képességű felnőtt legyen, nem elsősorban jól átgondolt nevelési terv szükséges. Mindez semmit sem ér, ha nincs mögötte hiteles (ami nem tökéleteset jelent) felnőtt. A három kislány által (Nell, Fiona, Elisabeth) bejárt életúton ez jól észrevehető.

ÉS még kiemelnék egy harmadik dolgot is. Ha jól értelmeztem, amit olvastam (van némi kétségem), és nem magyarázok bele túl sokat, akkor azt sikerült leszűrnöm, hogy a szerző sugalmazása szerint az intuíció is adhat éppoly helyes választ egy problémára, mint a racionális logika. Persze hiányzik belőle a visszakövethetőség és ellenőrizhetőség, de a végeredményt tekintve ugyanolyan hatásos. Nem pont ezt vártam egy olyan sci-fi regénytől, ami igyekszik komolyan venni a „sci”-t is. Noha jómagam is egyetértek vele.

Szóval elég tartalmas könyv volt, néha nehezebben ment az olvasás, de szerencsére olykor meg lehet pihenni egy kis „tündérmesével”, bár a mire Nell a Turing-kastélyba ért, már ott is alaposan kellett figyelni.

>!
Metropolis Media, Budapest, 2011
584 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639828957 · Fordította: Juhász Viktor, Maleczki Balázs Miklós
>!
Joshua182
Neal Stephenson: Gyémántkor

Ez nem egyszerű kölyöksztori. Ez más. Az oktató jelleg megvan, de közben jóval sötétebb. Rekonstruálatlan Grimm-mesére emlékeztető tartalom. Átütő cucc.

I. kötet:
Szóval ez lenne a neoviktoriánus poszt-kiberpunk? Azt hiszem, tetszeni fog!
Bár eleinte nem voltam biztos ebben. Kicsit nehezen indult be könyv, és eleinte sok volt a technológiai újdonság, enyhén töménynek éreztem, de szerencsére az első rész végére megszűnt ez a benyomás.
Elhűlve tapasztaltam, hogy ’96-ban íródott a könyv, ehhez képest egyáltalán nem éreztem korszerűtlennek, ennek az író érdemein kívül valószínűleg az az oka, hogy főként a nanotechnológiára épít, mely tudományterület talán a legkevesebbet fejlődött, legalábbis a 20-30 évvel ezelőtti jóslatok tükrében. Így továbbra is nyitva az ajtó Stephenson elképzelései előtt, ez pedig kedvezően befolyásolja a könyv élvezeti értékét.
Mert ebben a posztapokaliptikus, az emelkedő vízszinttel állandó háborúban álló (sziget)világban nyüzsögnek a technológiai újítások, (nano)kütyük, érdekes közlekedési eszközök, többhöz saját elnevezést is alkotott az író, és ha ez nem lenne elég, akkor „immunokulák”, fázisgépek és anyagszerkesztők (ez utóbbi egyfajta „limitált” bőségszarunak is beillik) színesítik az összképet.
Az ábrázolt társadalom sem mindennapi. Egy multikulturális(!), enklávék, klánok, hitközösségek által felszabdalt Kínában járunk, ahol a nanoszíntű csúcstechnológia és a konfuciánus tanok – ha nem is kényelmesen, de – megférnek egymás mellett spoiler.
Ami pedig leginkább tetszett, az a mű „könyv a könyvben”-karakterisztikájú cselekményszála. Elöljáróban csak annyit, hogy az interaktív technológiák az itt már ritkaságszámba menő valódi könyveket is bekebelezték, ennek ellenére fontos szerepet kap egy nagyon különleges könyv, mely azzal együtt is, hogy rendelkezik a csúcstechnikával, a „hagyományos” ismeretátadás jegyében változtatja meg gyökeresen egy kislány életét. Ezzel a szerző belesző a történetbe egy képlékeny, meseszerű szálat, melyet az időnként kicsit nyakatekert, humoros párbeszédek ellenére sem tudok másként értelmezni, mint egy modern ódát az olvasáshoz, a könyvekhez. Óriási pluszpont!
Szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből, az első rész megadta a megfelelő alaphangot.
Csillagozni majd csak a második rész után fogok, most úgy érzem, hogy kb 3,8-ról indult, és olyan 4,2 körül áll jelenleg, de ahogy szakavatott molytársam, @ViraMors mondaná, itt még bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is! :)

II. kötet:
Picit veszített a varázsából a dolog számomra a második kötetre, talán túl hosszúra nyúlt az előkészítő fázis az egyes cselekményszálakban, legalábbis a végkifejlet érezhetően sokkal mozgalmasabb volt. Az ötletek továbbra is ütősek, a „dinamikus színház” egyes apektusai mellett a „dobolók” is igencsak megdolgoztatták a képzelőerőm.
A világ megalkotása kimondottan jól sikerült, hajlamos voltam időzni, bámészkodni benne, de az utolsó, akciódúsabb részeknél erőteljesen éreztem, hogy ebből több kellett volna a regénybe, szerintem igazán feldobta volna.
Az elmaradhatatlan szőrszálhasogató rovatom: Nell kalandjai más betűtípust kaptak, ami rendben is lenne, de egyúttal a betűméret is lecsökkent ezeknél a fejezeteknél, ez pedig eléggé zavaró lett a második kötetre, néha úgy éreztem, hogy kifolyik a szemem.
Összességében így sincs gond vele, négy csillag, de erős négy csillag…

>!
syeren P
Neal Stephenson: Gyémántkor

Tetszett is, meg nem is. Az események több különböző, később szépen összefutó szálon játszódnak. Nagyon igényesen megírt regény, az újszerű ötletekben sincs hiány (biotechnológia, technikai vívmányok, szintetizátorok). Számomra valahol igen ijesztő is volt ez a jövőkép, mivel épp elég realisztikus volt sajnos: a kivégzési módok, a népesség elkülönültsége, analfabetizmus, ignorancia és a reklámok (jaj!)… A dobolókat inkább ne is firtassuk. Nell igazi tünemény kislányként, nagyszerűen veszi az akadályokat és egészséges felnőtté érik. A mesekönyv is valami fantasztikus ötlet (a történetek, az egérsereg, pláne ahogyan összemosódott a valósággal) – szerencsére szépen bemutatta az író, hogy azért az sem univerzális megoldás. :)

>!
pat P
Neal Stephenson: Gyémántkor

Nos, ilyen könyvet szerintem még nem olvastatok. (Aki mégis, az legyen kedves ajánljon nekem olyat.)
Fülszöveg szerint neoviktoriánus poszt-cyberpunk regény. Bizonyára, de ezen kívül akad még benne sok más egyéb nyalánkság is: konfuciánus államigazgatási alapelvek, nanotechnológia, gyermekmese (Turing-kastéllyal!), kollektív tudattalan, robbantós lövöldözős harcjelenet, stb. Hihetetlenül mozgalmas, változatos, kiszámíthatatlan, intelligens, nagyszabású ötletparádé. Cserébe viszont a történet íve, fő iránya hajlamos kissé elmosódni, összekuszálódni. Szerintem vannak benne logikai bukkanók is, de azokról nem akarok tudni. :)

2 hozzászólás
>!
B_Petra
Neal Stephenson: Gyémántkor

Egy könyv, egy lány, egy mérnök, egy rendező-producer egy színésznő, egy iparmágnás, a címszerepekben, igazi Hollywoodi story lenne, DE NEM AZ, sajnos, inkább egy techno –tinilányregény.
A társadalom kasztokba szerveződött, faji, vallási, filozófiai, ipari – gazdasági, erkölcsi normák alapján, ki –ki a maga klánja, kasztja védelmét élvezi, a gyémántkorban, a régi világrendet elsöprő nanotechnológiai forradalmi újítások korában, ahol a manufaktúrák, a valódi tárgyak jelképezik a luxust. Azonban az új világrendet is felváltja valami újabb, valami forradalmibb, amit én a regény fő konfliktusának tekintettem. A több szálon futó cselekmény, a végén összetalálkozik, de én sok kidolgozatlan, megoldatlan, problémával maradtam a végére és néhány hogyan? Miért? sem tisztázódott.
A legérdekesebb a társadalmi szerveződés leírása volt, teljesen átláthatatlan volt számomra a földrajzi leírás, mi hol helyezkedett el, Nell hercegnő karaktere,a tanítómesék egy része érdekes volt, de a hercegnős My Little Pony jutott róla eszembe itt –ott, pedig az események a végére erősen brutális kimenetelt vettek.
Összességében nem volt sem jó, sem rossz, voltak érdekes ötletek, az első rész szerintem jobb, mivel kicsit több a fizika és a filozófia, és még szerethetőbbek a karakterek, olyan bármi lehet hangvételű ellenben a második rész kicsit untatott már.
El fogom olvasni a Snowcrash-t.

>!
Sheeana P
Neal Stephenson: Gyémántkor

Jól felépített világ, érdekes karakterek, jellemábrázolás nuku, a történet érdekes, de borzasztóan zavar, hogy egyes történetszálakat egyszerűen elejt és elfelejt. Tipikusan a „sokat markol, keveset fog” kórképe. Túl sok ötletsziporka, de ennyi ötletből sokkal, de sokkal jobb könyvet kellett volna írni. A karakterek jól kitaláltak, de szinte egyiket sem, még a főszereplőt sem sikerült megtöltenie élettel, csak egy szereplő volt, nem hús-vér figura. Kívülállóként olvastam, nem sikerült beleélnem magam a történetbe.


Népszerű idézetek

>!
marschlako P

…továbbra is ugyanúgy élték az életüket, mint addig: antilopra vadásztak a szabadban, fatüzelésű kályhával fűtötték a házat, hajnalig gubbasztottak a nagyképernyős monitorok mögött, és kézzel programoztak assemblyben.

II. kötet, 180. oldal

17 hozzászólás
>!
marschlako P

A buta és az okos ember közti különbség nem attól függ, hogy az illető amúgy tudatlan vagy művelt-e; az a különbség, hogy az okos emberek képesek megbirkózni az összetett dolgokkal is. Nem állnak értetlenül a kétértelmű vagy kifejezetten ellentmondásos helyzetek előtt sem, és ha valami túlságosan egyszerűnek tűnik, a legtöbbször gyanakodni kezdenek.

II. kötet, 38-39. oldal

>!
marschlako P

Pontosan. Ezek erkölcsi értékek. A társadalom összességében erkölcsi értékeken alapul. A világ összes gazdagsága és technológiai vívmánya is haszontalan egy ilyen alap nélkül. Ezt a huszadik század második felében tanultuk meg, amikor hirtelen kiment a divatból, hogy ilyesmit tanítsanak.

II. kötet, 81. oldal

>!
B_Petra

A kínai mondavilág szerint a démonok csak egyenes vonalban szeretnek közlekedni.

>!
Joshua182

– A könyv a kötődésig nem aktiválja magát teljesen.
– A kötődésig?
– Mint arról már beszéltünk, a könyv mindent lát és a hall a környezetében – magyarázta Hackworth. – Jelenleg egy kis termetű, nőnemű embert keres. Amint egy kislány felnyitja a fedelét, elmenti az arcát és a hangját a memóriájába.
– És kötődik hozzá. Értem.

I. kötet. 125. o

1 hozzászólás
>!
Joshua182

Az absztrakt fogalmakkal teli világban semmi sem igazibb egy csecsemőnél.

I. kötet, 192. o.

>!
Noro 

Miközben Nell Napiert nézte akció közben, a zubbonyán lengedező és csilingelő medálokat meg fonatokat, hirtelen rájött, hogy pontosan az érzelmek elfojtása teszi a viktoriánusokat a világ leghatalmasabb és leggazdagabb népévé. Képességük, amellyel mélyre tudták temetni az érzéseiket, nem kóros viselkedésforma volt, hanem misztikus művészet, ami szinte mágikus hatalmat adott nekik a természet és az ösztönösebb törzsek felett.

II. kötet, 174.o

>!
hipra

Amikor a bíró és társai kínaiul beszéltek, a KFC-re a Méltóságos és Kiismerhetetlen Ezredes Házaként hivatkoztak. Méltóságos volt, hisz kecskeszakálla fehér, akár a som virága, és konfuciánus szemmel nézve ez eldöntötte a dolgot. Kiismerhetetlen, mert magával vitte a sírba a Tizenegy Fűszer Titkát.

120. oldal

>!
B_Petra

A kínaiak roppant illemtudóak, ez a legjobb és egyben a legrosszabb tulajdonságuk is.

>!
szam42 P

Ami pedig a valószínűség-számítás törvényszerűségeit illeti, éppúgy nem lehet őket megszegni, ahogy a többi matematikai alapelvet sem. De a fizika és a matemetika szabályai egydimenziós koordináta-rendszerre hasonlítanak. Talán létezik rájuk merőleges, a fizika szemüvegén át észlelhetetlen dimenzió, ahol más szabályok írják le ugyanazokat a jelenségeket, és ahol a szabályok a szívünkbe írattak, olyan mélyen, hogy legfeljebb csak álmunkban tudjuk elolavasni őket.

II. kötet 61. oldal (Metropolis Media, 2011)

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Philip K. Dick: Különvélemény
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége
Lois McMaster Bujold: Barrayar
Ann Leckie: Mellékes igazság
John Scalzi: Vörösingesek
Ted Chiang: Érkezés és más novellák
Ted Chiang: Életed története és más novellák
Ray Bradbury: Fahrenheit 451
Walter M. Miller Jr.: Hozsánna néked, Leibowitz!