Kín 88% 323 csillagozás

Hogyan kell felszeletelni egy embert, hogy egységsúlyú csomagokba lehessen csomagolni? – a válasz benne van a könyvben, részletes és plasztikus leírással együtt!

És nem, ez nem a legborzalmasabb jelenet. Mert hát istenem, ezek a japán nők felszeletelnek pár embert, ne akadjunk ki rajta, muszáj nekik! De előtt-közben-utána élnek, a japán valóság árnyékosabb oldalán, szenvednek, szívnak, és igazából semmi esélyük sincs, hogy jobb legyen. Még azzal együtt sem, hogy eladják piacképes tudásukat, mely szerint profin forgatva a szusi-késeiket, fel tudnak szeletelni pár hullát.

Fő erénye a könyvnek az izgalmas történetmesélésen túl a hitelesség. Mert amennyire én ismerem a japán valóságot, ez a könyv hiteles. Persze, regény, persze, dark, de ezer apró pontban stimmel, ezer apró pontban írja le a japán mindennapokat, és ezek nem azok a pontok, amik emelik az ország-imázst. Gyönyörűen mutatja be a kaszti korlátok közé zárt kilátástalan életet, és aztán azokat a számunkra irracionális kitörési pontokat is, amiken keresztül végül a főszereplők kikerülnek a társadalom és a szokások által rájuk kényszerített szerepből – és egyáltalán nem jobb, csak éppen némileg más helyzetben találják magukat a könyv végén.

Mindenkinek ajánlom, akit érdekel a modern Japán, és van gyomra olvasni róla.

A bemutatásban olvasható leírás tökéletesen bemutatja, mire is számíthatunk. Bizony, nem ajánlott mindenkinek…
A könyv lebontja a nyugati világban a japánokról, elsősorban a japán nőkről általánosan elterjedt sztereotípiák falait és egy valós, rideg és (sokszor szó szerint értendő) hús-vér világ tárul elénk.

A mű igazán nyomasztó atmoszférájú és sokszor legszívesebben felordítottam volna vagy a falhoz vágtam volna a kötetet, miközben olvastam és feldolgoztam, mi is történik. Nehéz és sokszor kilátástalan életek részesei leszünk és ami a legborzasztóbb, hogy az ilyen sorsok valósak, a szereplők nem egy kitalált fantasy világban vagy virtuális valóságban vannak, hanem ennek a kíméletlen, életnek nevezett valaminek a részei, ahonnan nincs kiszállás. És ami meglepő, hogy ezek ellenére, személyiségük, viselkedésük okán, mégsem lehet igazán együtt érezni a szereplőkkel. És mégis megsajnálja őket az ember, mikor feltárul lelki mozzanatuk egy-egy mély pontja, már-már szívfacsaró módon. Jaj, ez az állandó kettősség!
Mindeközben a mű nem ereszti az olvasót, egy ponton elindul a hullám és magával sodor minket is. Natsuo Kirino kézzelfogható világot mutat be nekünk és leírásai tapinthatóvá teszik mindezt. Nemcsak a környezet, a ruhák, az emberek külseje van részletesen bemutatva, hanem az orrunkat megcsapó illat vagy szag is élethűen van prezentálva.

Az ambivalens japán lélek másik oldalát mutatja be gyönyörűen a Macskavendég, melyet ezzel a remekművel együtt szereztem meg. Aki szeretné látni a „szigetlakók” mindkét arcát és megismerni ezt a kettős lelkivilágot, annak mind a két könyvet ajánlott elolvasnia. Számomra ez a két alkotás egy igazi lélektani és kulturális utazás volt.

Kissé hullámzó színvonalú, s ezért hezitáltam is a csillagozást illetően, ám azokon a részeken ahol a legjobb, annyira elsöprő erejű, hogy egyszerűen lehetetlen a maximumnál kevesebbet adni. Az indítás, az éjszakai műszak a fáradt nőkkel minden bűncselekmény nélkül is rögtön forrpontra hevítette a regényt. Az ő sorsuk egyébként is sokkal jobban érdekelt, mint az alvilág és a legalitás határain egyensúlyozó pitiáner, vagy éppen valamivel fajsúlyosabb bűnözőké. Remek történet a bűnben történő megmerítkezésről. A lejtőről, amelyen ugyan nincs megállás, de mégse mindegy kinek a kezében van a kormánykerék.
Depresszióra hajlamosak ne olvassák. Gyomorbajosak se.
Így utólag ráadásul úgy érzem, hogy nem is a szakszerű trancsírozás a legkeményebb ebben a történetben, hanem maga az a közeg, amelyben játszódik. A számtalan láthatatlan választóvonallal felosztott japán társadalom, alulfizetett és szigorú kontroll alatt tartott dolgozókkal, megvetett vendégmunkásokkal, és másodrendűnek tekintett nőkkel. Nagyon más ez a kép, mint amit az arcunkba szoktak tolni. Meghökkenni persze semmi okunk, mert saját társadalmunkat sem ismernénk fel kívülről szemlélve. Külön érdeme a regénynek, hogy karakterei rendkívül árnyaltak. Senki sem velejéig gonosz, legfeljebb érzéketlen, vagy buta, mint a föld. A nők nem cicababák, hanem hús-vér robotoló asszonyok. Nem domborító szépségek, inkább már többnyire túl a virágkorukon. Egyiküknek már unokája is van. Meg ha a szükség úgy hozza, kés a kezükben…

A japán könyveknek mindig olyan furcsán más hangulatuk van. Ridegebb, kilátástalanabb világot fest le.
Ezzel a könyvvel is így volt. Jó krimi volt, nem az a ˝tépem a hajam,rágom a körmöm, fúúúúú de izgi˝ , hanem a ridegségével nyűgözi le az olvasót.
Tetszettek benne a csavarok, például nem gondoltam volna hogy a nők spoiler
Tartottam tőle, de nem bánom hogy elolvastam.

Nekem mindig is furcsa volt a japán nemzet, és ezt ismét bizonyította ez a könyv.
4 kolléganő dolgozik együtt éjszakai műszakban,és egyikük megöli az erőszakos férjét,mire a másik 3 segít neki eltüntetni a holttestet. Innen kezdődnek a bonyodalmak.
Nekem konkrétan az volt meghökkentő, amilyen közömbösséggel tervelnek ki mindent, semmilyen érzelmet nem lehet felfedezni a nőkben.
Eléggé beteg hangulatú volt.

A skandináv krimiszerzők sírva kérhetik a receptet: ennél nyomasztóbb, lehúzósabb, brutálisabb írást rég olvastam. A legszörnyűbb mégis a szenvtelensége. Szenvtelen a stílus maga és női főszereplők hozzáállása is. Mondjuk nem is csodálom ebben a sivár környezetben, monoton rabszolgamunka közepette, a kasztrendszer árnyékában és rossz anyagi helyzetben. Érdekes volt, hitelesnek gondolom a leírásokat, és nem hozta meg a kedvem a mai Japánhoz. A film megnézéséhez sem.

Meglehetősen nyers, és ezért hiteles. Vagy fordítva. Nagyon, de nagyon más világ, még ha nyomokban ismerős is lehet.
A fülszövegben jelzett gyilkosság és a megoldása csak a jéghegy csúcsa. Kis betekintés a japán nők rögvalóságába.
A végét többen is kifogásolták, most már értem miért, elsőre én is csak pislogtam, hogy ez ugye nem komoly? De aludtam rá egyet és az van, hogy ez sem kevésbé eszement dolog, mint önként jelentkezni, hogy segítesz eltüntetni egy hullát, úgy, ahogy az a könyvben írva van. Már ott sem volt minden rendben a fejekben, főleg nem abban a bizonyos fejben, így én azt mondom, üsse kavics, csak egy kicsit lett még furább.

Az első pillanattól vonzott ez a könyv. Valamiért kedvelem a távol keleti irodalmat, azt a hidegséget és kilátástalanságot, ami ezekből a történetekből süt. Egészen elborzasztott az a részletesség, ahogy az írónő a gyilkosságot és az azt követő eseményeket leírja. Ezekhez a részekhez valóban kitartás kellett. Ugyanakkor teljesen beszippantott a hangulat és az egyes szereplők életének megismerése, megértése. Volt, akit egészen megszerettem, míg másokat szívből gyűlöltem. Érdekes volt figyelni, ahogy az egyes események egymásra rétegződnek és a különböző szempontok ütköznek egymással. Szinte minden oldalról visszaköszön a magány, az elszigeteltség érzete, ahogy mindenki próbálja életben tartani magában a reményt valami jobb iránt, miközben az események olykor egészen váratlan fordulatot vesznek, de mindenképpen sodornak valami elkerülhetetlen vég felé. Lenyűgöző alkotás.

Jamamoto megunva férje örökös fenyítéseit és veréseit, hirtelen felindulásból megfojtja őt. Kétségbeesve hívja az ugyancsak egy műszakban dolgozó Maszako-t, hogy segítsen neki. Az asszony megnyugtatja őt, majd egy másik munkatársukkal együtt feldarabolja a holttestet a saját fürdőszobájában. Hirtelen megjelenik egy harmadik munkatárs, Kuniko is, így őt is ráveszik, hogy legalább a kis csomagok eldobásában segítsen. Kuniko hanyagsága miatt a hullát hamar megtalálják. A rendőrség nem talál ellenük semmit, bár egy férfi élete így is tönkre megy, mivel a gyanúsítás miatt elveszíti a vállalkozását.
Maszako-t megkeresi egy régi ismerőse, hogy pénzért segítsen eltűntetni holttesteket, amibe bevonja az egyik munkatársát is. Ha ilyen sok ember tud a dologról, szinte borítékolható, hogy valakinek eljár a szája és üldözőkből üldözöttekké válnak. Érdekes, hogy a pénz hatására ki hogyan viselkedik, felszínre tör az ember igaz természete. Van, akit annyira megrészegít, hogy mohó és kegyetlen lesz tőle, de van, aki továbbra is önzetlen marad és a lehetőséget meglátja egy jobb élet reményében.
Az első japán szerzős könyv volt, amit olvastam. A szereplők a szegényebb rétegből kerültek ki. Családi körülményeik és mindennapi életük elég lehangoló volt, annak ellenére is, hogy némelyiknek férje és gyereke volt. Érdekes volt, hogy szinte mindegyik szereplő szemszögén keresztül haladt a történet, így megtudtam, hogy kit mi motivált.

Na igen, ez japán volt, japánul beteg!
Mert bizony Japán nem csak cseresznyevirágzás, precizitás meg konichiwa, és nem járkál mindenki hibrid Priuson. Élnek emberek ott is rossz helyzetben, és nagyon mocsok az alvilág. Na itt, Japán ezen részébe nyerünk betekintést. Nagyon nyomasztó történet, főhőseink élete elég kilátástalan, aztán jön egy gyilkosság, ami nem lenne jó, ha kitudódna, majd a megoldás olyan jól sül el, hogy akár még kamatoztatni is lehetne. Akár… De nem mindenkivel jó cs.szekedni, mert csúnya vége lehet.
Itt-ott kicsit vontatottnak éreztem, ezért is csak a négy csillag, de tetszett, hogy nem a csillogó Japánról szólt, a vége pedig ledöbbentett, kicsit, hm, hogy is fogalmazzak? Megrázó volt? Beteg? Egy nőnek nem kellemes, maradjunk annyiban, de a lezárás tetszett. Nem lányregény, annyi biztos!