Lovas ​az éjszakában 8 csillagozás

Natig Raszul-Zade: Lovas az éjszakában

„Király vagyok!” – kiáltja diadalmasan, torkaszakadtából játék közben a tízéves Zorik. Király vagyok, az élet királya, érezheti a harminckét éves Zohrab, a "nagy organizátorok vitathatatlan fejedelme, amíg be nem csukódik mögötte a börtönajtó. A két időpont között történetekről pedig „kórrajzot” ír a fiatal szerző, aki a szemünk láttára, elevenen boncolja fel a csillapíthatatlan becsvágyú kisfiúból életet habzsoló felnőtté lett hősét, és kegyetlen logikával vezeti a történetet a végkifejlet felé, ami után, meglehet, még mindig következik valami…

Eredeti cím: всадник в ночи

Eredeti megjelenés éve: 1983

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 1984
134 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630736357 · Fordította: Hering Margit

Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Ezüst P>!
Natig Raszul-Zade: Lovas az éjszakában

Azerbajdzsán irodalmából eddig még soha semmit, de a teljesen véletlenül és nem túl sokat sejtve választott Lovas az éjszakában jócskán megalapozta a bizalmat, egyúttal igencsak kedvet csinált a további kísérletezéshez. Bár a mindössze nagyjából százharminc oldalba sűrített történet elbírna még legalább ugyanennyit, múlt és jelen szigorúan csak a lényegre koncentráló, szikár epizódjai szinte kiáltanak ugyanis a részletezésért, ez az egész alkotásra jellemző szűkszavúság az egyetlen, amit a regény rovására lehet írni.

A mű főszereplője a harmincas évei elején járó, egzisztenciáját kétes, de remekül fialó üzletekkel megalapozó Zohrab – régi idők gengsztere a javából. Hogyha napjaink hőse volna, és egyik aranyfogú barátja lefotózná (természetesen valamelyikőjük almás telefonjával), Zohrab lenne az a fickó, aki a karcsúsított ingében, lezseren megkötött nyakkendőben, önelégülten vigyorogva pózolna a bakui alkonyatban, miközben a lemenő nap fénye egyszerre csillanna meg az övébe tűzött, aranyozott stukkeren és a háttérben álló, elegáns, fekete terepjáró motorházán, egy olyan terepjáróén, amire halandó emberfia csak abban az esetben teremthetné elő a szükséges pénzt, amennyiben nemcsak a tulajdon jóságos édesanyját, de még a lelkét is eladná a nemes ügy érdekében. Ha előbbit nem is, az utóbbit bizony csak rubelkötegekre cseréli Zohrab, aki éjszakában vágtázó, sebzett, összezavarodott, de szabad és komolyabb bűnöktől nem terhelt éjszakai lovasból idővel éjszakai ragadozóvá válik. Kisfiúként még művésznek készül, ám a pokolba vezető utat kövező jó szándéktól hajtott, végtelenül elfogult, fiuk korlátait felismerni képtelen szülők hamis vágyakat, illúziókat keltenek benne, így aztán Zohrab számára az alkotás örömforrás helyett pusztán az elismerés kivívásának és az anyagi javak megszerzésének eszközévé degradálódik. Az ügyes, de türelmetlen, lobbanékony fiú tömegeket lenyűgöző szobrokat akar alkotni, miközben azonnali sikerre és elismerésre vágyik, mert úgy hiszi, a művészt az „azonnal” és a „tökéletes” teszik művésszé, lehetőleg persze minél fiatalabb korban. „Huszonhárom éves, és még semmit sem tett a halhatatlanságért”, fut át fiatal srácként Zohrab agyán a gondolat, az egyike azoknak, amik felbolygatják a lelkét, és a lehető legrosszabb irányba vezetik. Nagy szüksége lenne valakire, aki valami hasonlót javasolna neki, mint az Egy tökéletes nap című regényben Emma a bizonytalankodó Sashának: „Éljen, írjon, és kész.” Csak így. Ennyi az egész. Alkosson, és közben érezze jól magát. Ne a hírnévért, ne az anyagiakért, ne azért, mert más boldogsága nincs az életben. Hiszen az igazi veszteség nem az, ha huszonhárom évesen még senki nem ismeri a nevünket, hanem az, ha az elismerés görcsös hajszolása közben elfelejtjük, milyen jó a magunk örömére, lazán, de szívvel-lélekkel létrehozni valamit.

Raszul-zade regénye remek munka, úgy profi és magabiztosan felépített, hogy közben mintha csak a szomszéd srác mesélne nekünk, lezseren, ugyanakkor értelmesen, fontos, jó emberismeretről tanúskodó megállapításokat téve, gyakorta vaskos, de mindig a legjobbkor beszúrt, elképesztően működő poénokkal. Pont azért, mert gyakorlatilag minden a helyén van, érződik igazán erősen, milyen iszonyatos kár, hogy Raszul-zade csak ennyire keveset beszél el nekünk ebből a sztoriból: mintha épp csak egy kis, de azonnali függőséget okozó ízelítőt nyújtana át, majd feltámadó érdeklődésünkkel mit sem törődve, az összes jelenetnél idő előtt leeresztené a függönyt. Pedig ezt a történetet vétek volt ilyen rövidre fogni: hatalmas lehetőségek rejlenek benne, és még nagyobbat ütne, ha Raszul-zade engedné jobban kibontakozni.

kratas P>!
Natig Raszul-Zade: Lovas az éjszakában

Érdekes volt követni a két szálon futó történetet… érdekes, de nem jó.
Szomorú – de manapság sem egyedi – történet, hogy egy tehetséges és egyedi ember a környezete hatására mennyire rossz irányba tud eljutni élete során. És az is, hogy ilyenkor nem feltétlenül a sajnálat az, amit érezni lehet és alighanem pont ezért nem tudtam szeretni a főszereplőt és így a könyvet sem.

Eule P>!
Natig Raszul-Zade: Lovas az éjszakában

Kellemes kisregény, pont egy vonatútra való terjedelemben.

Tetszett a két szálon indított cselekmény, ahogy már a kezdetekkor felsejlik, hogy ebből semmi jó sem fog kisülni. Pszichológiai jellemrajznak sem utolsó, hiszen folyamatosan Zohrab jellemének alakulást figyeljük – voltaképpen erről szól a kisregény, a helyszín, a mellékszereplők csak díszletek. Azt is mondhatnám, a kisregény megmutatja, mivé válhat egy elkényeztetett egyke, akinek középszerűségét a szűk család az egekig magasztalja.

anesz P>!
Natig Raszul-Zade: Lovas az éjszakában

borító: 4
tartalom: 5
stílus: 5
szereplők: 4
élmény: 4
mondanivaló: 5

Nem mindennap olvas az ember azeri szerzőtől, de ide érkeztem az ázsiai körutam során, és ez nem is volt rossz választás. Két idősíkon játszódnak az események, és ez tulajdonképpen egy fejlődésregény, még ha nem is túl jó végkifejlettel. Kedvenc témám jelenik itt meg: Hogyan ismerhetjük fel talentumainkat és mire használjuk őket azután? Eltékozoljuk, áruba bocsátjuk vagy kamatoztatjuk? Meddig etikus hasznot húzni ezekből? Mikor ütnek vissza ránk bumerángként?
A főszereplő már korán magában hordozta a kegyetlenséget, a bosszúállást. Mivel sikeresen megúszta, egyre gátlástalanabbá vált és félresiklott az élete, még ha ezt kezdetben a csillogó külsőségek el is takarták.
A cím nagyon tetszik és van is funkciója.


Népszerű idézetek

Ezüst P>!

Zohrab bánatosan nézett volt titkárára, és azon morfondírozott, hogy milyen könnyű lakájjá tenni az embereket, és később milyen nehéz ezt visszacsinálni.

38. oldal

Ezüst P>!

Ezért sokat kellett dolgoznia, illetve sok pénzt keresnie; már motoszkált benne a gondolat, hogy a kettő nem egy és ugyanaz.

106–107. oldal

Ezüst P>!

Reménykedett, hogy elviszik a fiát a seregbe, hátha ott megjött volna az esze, ki gondolta volna előre, egészséges gyerek, micsoda langaléta – hát erre nem kiderítik, hogy lúdtalpa van, nem hagyták, hogy embert faragjanak belőle…

108. oldal

Ezüst P>!

Hát ez az. A legröhejesebb, amivel tele vannak a könyvek – hogy valaki figyelmesen belenézett egy embertársa szemébe, és szomorúságot, tétovázást, félelmet, szerelmet vagy más ehhez hasonló ostobaságot olvasott ki belőle. Üres fecsegés, buta beszéd az egész, legalábbis napjainkat illetően – senki nem néz már a másik szemébe, és még ha belenéz is, akkor se olvas ki belőle semmit. Nem érünk rá. Fütyülünk rá, hogy mit fejez ki a másik ember tekintete.

101. oldal

Ezüst P>!

[…] csak nyugalom, mindenki maradjon a helyén, szívbetegek feküdjenek a padlóra […]

102. oldal

Ezüst P>!

Az ügyek intézését egy másik öreg vette a kezébe. Két év múlva elvitte az infarktus. Berezelt az öreg a félelemtől, közölte az aranyfogú a többiekkel, vidáman villogtatva aranykoronáit. Azon nyomban kivertek belőle kettőt – halotti toron nem illik vigyorogni.

126. oldal

Ezüst P>!

– Ugyan már, ugyan már, Zohrab – kotkodácsolt Mehti, eltolva Zohrab kezét a pénzzel. – Semmi esetre sem fogadom el! Száradjon el a kezem, essek a villamos alá, ha elveszem, legyenek éhező árvák a gyermekeim, ha elveszem! – De amikor Zohrab határozott mozdulattal a zsebébe dugta a pénzt, már nem makacskodott tovább, egy pillanat alatt elfelejtkezett az átkairól.

86. oldal

kolika>!

Az érdektelen munka olyan munka, amit fél kézzel, lélek nélkül is lehet végezni, fusimunka, amit csak a pénz kedvéért csinál az ember, így gondolkozott a fiú, és észrevétlenül, fokozatosan hozzászokott ahhoz, hogy mindent fél kézzel csináljon, kapásból, gyötrődés, kínlódás nélkül, szinte oda se figyelve.

81. oldal

kolika>!

… az apa jó szándékú, épületes prédikációkat tartott, időnként túlságosan is erősen körítve egoizmussal, ami az előrelátó apa feltételezése szerint a tehetséges ember legfontosabb vonása kell legyen. Mindent a saját javunkra és hasznunkra teszünk, a jövőnkért, még ha öntudatlanul is, a jót is azzal a céllal kell cselekedni, hogy megbízható barátokkal vegyük körül magunkat, akikre nehéz időkben számítani lehet, akik ugyanilyen jóval fizetnek, méghozzá százszorosan, tehát végső soron a jótett is önzés.

49. oldal

Ezüst P>!

Egy dolog áll előttem, mondom neki, az, amit most elviszek Moszkvába a kedvesemnek.

112. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Makszud Ibragimbekov: A csodaszer
Kurban Said: Ali és Nino
Afaq Masud: Szabadulás
Eduard Topol: A Birodalom széthullása
Mirza Ibrahimov: Eljön a nap…
Kurban Said: …és Mohamed az ő prófétája
Mehti Huszejn: Apseron
Frei Tamás: Agrárbárók
Juszif Szamedoglu: A kivégzés napja
Mérő Vera: Lúg