Sáskajárás 15 csillagozás

Nathanael West: Sáskajárás

E könyv szerzője harminchét éves korában autóbaleset áldozata lett. Egy rendkívül ígéretes írói pálya ért ezzel véget, de nem ért véget műveinek élete. Az amerikai irodalomban ma is nemzedéktársai: Fitzgerald, Faulkner, Hemingway mellett tartják számon. Egyik legérettebb remeke a bibliai utalást tartalmazó, jelképes címet viselő Sáskajárás; Hollywood periferikus, de talmi csillogású világára annál jellemzőbb alakjai közé vezeti az olvasót. Kiöregedett csepűrágó, züllésnek induló statisztalány, idomított csodagyerek, „gyöngyösbokréta” comwboy, kisemmizett gólem, kerítőnővé vedlett ex-filmdíva és hozzájuk hasonló figurák vonulnak fel a regényben. A főszereplő Tod, a fiatal művész nagy témájának, a „Los Angeles Égése” című készülő festményének modelljeit látja ezekben a szánalmas, hol rokonszenves, hol visszataszító sorsokban. És nemcsak fölvázolja, hanem át is éli apokaliptikus látomását…

Eredeti mű: Nathanael West: The Day of the Locust

Eredeti megjelenés éve: 1939

>!
Magvető, Budapest, 1971
212 oldal · Fordította: Vándor Vera

Kedvencelte 2

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Nathanael West: Sáskajárás

Eleinte azt hittem, hogy pont jó lesz a túlértékelt klasszikusok kihívásba: céljaiban monumentális Hollywood-tabló, de a megvalósítás tekintetében elhibázott, élvezhetetlenségig szétszórt, töredezett torzó. Talán a harmadán is túl voltam már, amikor elkezdtek hatni ezek a szépen elnyújtott, tökéletesen megkomponált jelenetek, a különös, élettel teli szereplők, és ez a vészjósló, lassan felépített atmoszféra, ami az amerikai regényirodalom egyik legapokaliptikusabb végkifejletében kulminál. West egy tipikusan gatsby-s háromszögből építkezik, de teljesen újként hat, amit kihoz ebből. Van Tod, a festő, hollywood-i bedolgozó, Homer*, tipikus keleti parti naiv melák és Faye, mindenki szerelme (és amúgy meg egy… hát nevezzük felettébb ambiciózus hölgynek). És a stáblistán szerepelnek még: csóró cowboyok, extrovertált törpék, szánalmas volt és reménybeli jövendő színészek, középszerű producerek – és persze a csőcselék, akik közé talán a regény szereplői is tartoznak (még ha ezt nem is vallanák be maguknak), a csőcselék, aki alig visszafojtott indulattal várja, hogy valamiképpen az Amerikai Álom közelébe férkőzhessen, és a kezei közé kaparintsa azt. Eszméletlen kis szöveg, tele elektromossággal, szinte szétfeszíti önmagát – az „elveszett nemzedék” jelentős szellemi produktuma. Olvasásra, sőt újraolvasásra érdemes.

* Teljes nevén Homer Simpson. Véletlen volna ez?

14 hozzászólás
>!
kaporszakall
Nathanael West: Sáskajárás

Az egész kavargó cirkuszi menazsériát, ami Hollywood a harmincas években volt (meg nyilván előtte/utána is, de a hangosfilm kezdetei különösen izgalmas időszak…) kevés írónak sikerült olyan plasztikusan ábrázolni, mint ennek a korán letűnt, formabontó alaknak. Az összes különc kretén, aki e lapokon megjelenik, teljesen hihető, a mozaikszerű ábrázolás, a központi figura hiánya, a szökdécselés epizódról epizódra* egyáltalán nem zavaró. Ez a kollázs minden szabálytalanságával együtt a helyén van.

Fitzgerald befejezetlen regénye, Az utolsó cézár lett volna még ilyen ütős – tulajdonképpen torzó mivolta ellenére lett is –, de az lineáris időrendben halad, és központi figurák köré építkezik. West ezzel az írásával túllép a klasszikus szabályokon, s a látásmódjával már Brautigant előlegezi.

Rövid, kaotikus, félbolond, őrültség, de van benne rendszer: olvasásra javasolt.

* spoiler

>!
Gregöria_Hill
Nathanael West: Sáskajárás

Már csaknem mindent leírtak erről a könyvről az értékelői, amit én is gondolok, de tény, hogy nekem annyira nem tetszett. Először is igen, igen, lehetséges emberekről úgy írni, hogy a szavaktól megálljanak a lábukon, ne legyenek olyan vékonyak, hogy az első bármilyen kontaktusnál feldőlnek a szövegben, mint a seprűnyél. És hát tehetség birtokában lehet olyant is, hogy még a tánckarban hátul táncolónak is van egy kiterjedése, sőt, a cselekmény megfelelő pontján még kap két mondatot is, ami szintén a helyén van.

Úgy volt egész, mint egy ide-oda exponálós fényképész látleletei. Nem is korabeli, hanem LA-i, azon belül díszletvárosi anzix, szerintem nincs is nagyon sok karakteres korabeli díszlet benne, néha egy kis swing és néhány keménykalap, de amúgy bármelyik évtizedben történhetne azóta, és valószínűleg történik is.

Anzix: néha voltak, akik úgy kerültek a szövegbe (képeslapra), hogy mondjuk véletlenül arra gurult a szomszédból a csattogós szárnyú lepkéjük és utána futottak a takarásból, és ha már, akkor elő is adtak egy dalt. A kameraszögben kedélyes rendőrök a takarásban ütik-vágják a közönséget. Vagy tévedésből előre ültek a temetésen és így 10 mp-re szöveghíresek lettek, ami elég életszerű a bulvárban. Egy nőnek a bevásárlószatyrából begurulnak a narancsok a fotós képébe, egy kis szelet véletlen valóság egy hollywoody képeslap jobb alsó sarkában. Ilyesmikre gondolok.

Jó kollázs a hollywoodi olvasztótégelyről is, állást remélő kalandorok, csodabogarak, karrieristák, fel-, le- és eltűnő színészek, sztárpalánták, új életet kezdő némafilmsztárok, amerikai álmot remélő pályakezdők vagy még azok se, a megasztár első epizódjában bemutatott tévedések, idősek, fiatalok, kicsik, nagyok, innen-onnan. Hagyományos, vagyis inkább funkcionáló család nincs benne. Csak lapátkezű Homer Simpson* nagyon nincs jó helyen. Fel is falják.

Szóval egy csomó mindent fel tudok sorolni, ami nagyon tetszett benne. A végén mégse úgy tettem le, hogy te jó isssten, azonnal veszek egyet a századszorra is kegyetlenül kirostált magánkönyvtáramba.

*állítólag van köze :)

>!
giggs85 P
Nathanael West: Sáskajárás

Nathanael West Albert Camus-höz, vagy W. G. Sebaldhoz hasonlóan igen fiatalon, alig 37 évesen szenvedett halálos autóbalesetet. De míg a Nobel-díjas francia már évtizedek óta kihagyhatatlan a különböző legjobb / legjelentősebb írókat felsoroló listákról, és a német is lassan elnyeri méltó helyét az irodalmi kánonban, addig, újra és újra ezt kell írnom már a sokadik nagyszerű író esetében is, a Nathan von Wallenstein Weinstein néven született amerikai idehaza alig-alig ismert. Pedig a maga korában, a Törtszív kisasszony című kisregényének megjelenése után igazi sztárírónak számított, mind a kritikusok, mind az olvasók imádták. West népszerűsége főképp abban rejlett, hogy a `20-as, ’30-as évek fordulóján mert szakítani a modernista stílussal, és visszatért a legtöbb ember számára kedvelt humoros, cselekményközpontú regényhez. Ő volt az egyik első olyan jelentős író, aki nyitott a tömegkultúra irányába. Írásait többször megfilmesítették, illetve maga is dolgozott forgatókönyvíróként.

Sokak szerint az 1939-es, szintén óriási közönségsikert arató Sáskajárás a legjobb hollywood-i témájú szépirodalmi alkotás. A történet középpontjában egy szerelmi sokszög áll, aminek tagjai: a fiatal festőígéret Tod Hackett, aki készül megfesteni korszakalkotónak szánt képét, a Los Angeles égését; az érzékeny lelkületű könyvelő Homer Simpson, aki eddig semmi izgalmasat nem tett életében; a színésznői karrierre ácsingózó, de valójában inkább csak egyszerű ripacsnak tűnő Faye Greener, és még több másik hollywood-i szerencsevadász. A hangosfilmek térhódításával újabb és újabb sztárok tűnnek fel a filmvilágban és szinte nincs is olyan ember, akit ne vonzana az Amerikai Álom, a hírnév és a gyors meggazdagodás. West zseniálisan festi le a környezetet, a díszletvárosokat és a reménykedő, ám örök csalódásra kárhoztatott tömegeket. Karakterei mind egy azóta tipikussá vált filmes karaktert keltenek életre, van itt még a főszereplőkön kívül nagydumás törpe, mexikói macsó és faragatlan cowboy is. West leírásai és figurái humorosak, ám mégis jelenetről jelenetre érezni, hogy fokozódik a feszültség, ami a történet végén nem várt helyen és módon szabadul el.

A regény igazi főszereplője azonban az egyszerű tömegember. Westnél kiemelik, hogy nagyszerűen ábrázolta a tömegpszichózist. Zseniálisan mutatta be, hogy az egyénenként ártalmatlan emberek nagy tömegben hogyan válnak mindent és mindenkit elpusztító áradattá, ahogy az a sáskáknál is történni szokott. Az író számára, aki az I. világháborút követő fellendülést és az azt követő gazdasági világválságot is átélte, nem kérdés, hogy az amerikai tömegkultúra az erőszakra, a tömegek kihasználására és a becsapásra épül. A figurái motivációi is szinte csak innen erednek, egyre inkább kezdik elveszíteni normális emberi mivoltukat és maguk is egy-egy filmszereplővé alakulnak át. Űzik, hajszolják a Nagy Álmot, de a legtöbben semmit sem érnek el. Ahogy West írja: „Semmi sem történik. Nem tudnak mit kezdeni az idejükkel. Lelkileg nincsenek berendezkedve, nincs pénzük, se fizikai erejük a szórakozásra. Elnézik a hullámokat Venice-nél. Ott, ahonnan a legtöbben jöttek, nincs óceán, de ha az ember egy hullámot már látott, mindet látta már. Ugyanez a helyzet a glendale-i repülőgépekkel. Legalább lezuhanna egyszer egy gép, és láthatnánk, hogy lesznek az utasok a lángok martalékává – ahogy azt az újságok írni szokták. De a repülők sohasem zuhannak le… Rájönnek, hogy rászedték őket, és égnek a haragtól. Egész életükben mindennap újságot olvastak, és moziba jártak. Mindkettő lincselésekkel, gyilkosságokkal, kéjgyilkosságokkal, robbanással, hajótöréssel, szerelmi találkahelyekkel, tűzvészekkel, csodákkal, forradalmakkal, háborúkkal etette őket… Becsapták és elárulták őket.” A dühük pedig egyre nő, és csak arra vár, hogy elszabadulhasson.

Az elmúlt több mint 70 évben a könyv egyáltalán nem avult el. West mondanivalója manapság talán még aktuálisabb, mint a megírása idején, a történet még mindig működik, a figurák pedig klisé voltukban is felejthetetlenek. A Sáskajárás megint egy olyan könyv, amit idehaza méltatlanul elfeledtek, pedig nem kellene.

>!
sepi IP
Nathanael West: Sáskajárás

Korrekt tétel a „kavarunk-kavarunk, aztán tragédia a vége” típusú irodalomban, nem véletlenül emlegetik a Nagy Gatsbyt vele kapcsolatban. Hollywood-tablóhoz képest (két apokaliptikus tömegjelenet kivételével) keveset foglalkozik magával a filmiparral, a hősei azok a nyomorultak, akik a periférián tengődnek, és önmegvalósítás gyanánt igazából „meghalni jöttek Kaliforniába”. Valójában a kakasviadal sokoldalas leírása messze brutálisabb, mint a „Los Angeles égni fog” típusú uncsi eszkatológia – bár azt elhiszem, hogy 1939-ben ez a vízió messze jobban ütött, az meg nem West hibája, hogy mára közhely lett.


Népszerű idézetek

>!
Gregöria_Hill

Nagysága és alakja ellenére nem látszott sem erősnek, sem termékenynek. Olyan volt, mint egy nagy, meddő Picasso-atléta, aki az erezett márványhullámokat figyelve, reménytelenül töpreng a rózsaszín homokban.

61. oldal

>!
Gregöria_Hill

Nehéz lenne eldönteni, boldog volt-e vagy sem. Valószínűleg egyik sem volt, mint ahogy egy növény sem boldog, se nem boldogtalan. Voltak nyugtalanító emlékei, amilyenek egy növénynek nincsenek, de ezek az emlékek az első rossz éjszaka után elcsendesedtek.

71. oldal

>!
Gregöria_Hill

A Gingók eszkimók voltak, akiket egy sarkkutatásról szóló film megismételt jeleneteinek a felvételére hoztak Hollywoodba. Noha már régen befejezték a filmet, nem akartak visszamenni Alaszkába. Szerették Hollywoodot.

127. oldal

>!
Gregöria_Hill

Keresztülnyomakodott a vadrózsabokor, régi díszletek és ócskavasak labirintusán, megkerült egy Zeppelin-vázat, egy bambuszkerítést, egy vályogerődítményt, a trójai falovat, egy barokk palota lépcsősorát, a 14. utca magasvasút-állomásának egy részletét, egy holland szélmalmot, egy dinoszaurusz csontjait, a Merrimac felső részét, egy maya-templom sarkát, míg végül kiért az útra.

132-133. oldal

11 hozzászólás
>!
Gregöria_Hill

Sok hajó elsüllyed, és sohase jut el a Sargassóra, de álom nincs olyan, amely teljesen eltűnne. Valahol gyötör valami szerencsétlen teremtést, s egyszer, amikor az illető már eleget szenvedett, megfilmesítik a stúdióban.

134. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ray Bradbury: Holdkórosok temetője
Danielle Steel: Eljön az a nap
Mándy Iván: Zsámboky mozija
Jackie Collins: Az új nemzedék
Stella Chaplin: Kösz, ennyi!
Lauren Conrad: Sweet Little Lies – Édes kis hazugságok
John Williams: Stoner
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
George R. R. Martin: Trónok harca
Stephen King: A halálsoron