3096 ​nap 344 csillagozás

A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…
Natascha Kampusch: 3096 nap

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A tízesztendős Natascha Kampuscht 1998. március 2-án az iskolába vezető úton elrabolta az akkor harmincöt éves egykori híradás-technikus, Wolfgang Priklopil. Nyolc és fél éven át tartotta fogságban a Bécs környéki házában berendezett pinceodúban. Az időközben felnőtt lánnyá serdült Nataschának 2006. augusztus 23-án sikerült megszöknie. A fogságban töltött 3096 nap története ez a könyv – ám nem pusztán eseménytörténet, hanem elsősorban lebilincselő elemzése egy meghökkentő és a mai napig megmagyarázhatatlan bűntettnek.

A letehetetlenül izgalmas kötet lapjain egy erős, öntudatos, kíméletlenül tárgyilagos és minden öncsalástól mentes fiatal nő portréja bontakozik ki. Furcsa és szívbemarkolóan felemelő nevelődési regény ez, amelyben Natascha megmutatja, hogy az iszonyatos körülmények között is képes volt felnevelni önmagát és felkészülni a felnőtt életre.

>!
Scolar, Budapest, 2010
262 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632442259 · Fordította: Bán Zoltán András

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

indián


Kedvencelte 37

Most olvassa 23

Várólistára tette 188

Kívánságlistára tette 137

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

>!
Cicu
Natascha Kampusch: 3096 nap

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

Ez a könyv, ha nem megtörtént eseten alapulna, akkor a világ egyik legjobb thillere lenne.
De így egy valóságos pszichológiai tanulmány. Ilyennek senkivel nem szabadna megtörténnie, nemhogy egy 10 éves kislánnyal.
Ki hibáztatható? A szülők a rendőrség, Prikopil anyja, aki nem vette észre, hogy mennyire beteg a fia.
Prikopil? Ő is hibás persze, sőt, de azért vegyük figyelembe, hogy egy pszichésen nagyon beteg emberrel állunk szembe, aki igazából nem tud különbséget tenni, jó és rossz között. Az Ő saját világában ez nem bűncselekmény, sőt a maga módján szerette is Natascha-t, és próbálta megvédeni az ő elméjében gonosznak ítélt világtól és emberektől.
Natascha, minden elismerésem az Övé, a szemünk előtt nőtt fel, és a körülményeihez képest nagyon jól kezelte a helyzetét, és túlélt.

15 hozzászólás
>!
eme P
Natascha Kampusch: 3096 nap

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

Hűha. Most egy kicsit gondban vagyok. Mert ahhoz, hogy ezt a könyvet értékelni tudd, ahhoz némiképp el kell szakadni a történettől, ki kell lépni belőle. Ez pedig nem könnyű, óhatatlanul beléd férkőzött, nehéz szabadulni tőle, meg attól az érzelmi, gondolati káosztól, amit kivált belőled. Nehéz és egyszerre könnyű elhinni azt, ami Nataschával történt. Nehéz, mert nem akaródzik arra gondolni, hogy fehér furgonok a te utcádban is megfordulnak. Könnyű, mert bármilyen cinikusan hangzik: egy a sok borzalom közül, amelyről nap mint nap hallasz.
De valójában mi is történt Nataschával? A könyvet olvasva úgy tűnhet, mindent megtudtunk a rablás-fogva tartás-szabadulás történetéből. Közben meg egyre erősödött bennem az érzés, hogy bizony több benne az elhallgatás, az elfedés, a hiány, a talány. Nem biztos, hogy tudatosan alakították így az elbeszélők, de könnyen lehet, hogy igen. Az igazságot csak és kizárólag Natascha tudja – vagy bizonyos szempontból talán még ő sem.
Szándékosan szóltam „elbeszélők”-ről. Ezt a könyvet ugyanis nem csak Natascha írta. Sőt olyan érzésem van, minta elsősorban nem ő írta volna. Persze a tények, adatok forrása ő volt, a megszólaló hang viszont nagyon gyakran, úgyt tűnik, valaki másé. Nem tudom, mennyiben járult hozzá a két társszerző a szövegalakításához, megformálásához, szerkesztéséhez, de az biztos: egy tízévesen elrabolt, közel kilenc évig fogva tartott, a külvilágtól elzárva felnövő, iskolákat nem végzett lány még akkor sem képes így írni, ha közben négy év telt el kiszabadulása után. Társadalmi jelenségekről, összefüggésekről emberi pszichéről, orvosi vonatkozásokról túl sok ismerettel rendelkezik az, aki itt megszólal, túl okosan, néhol már-már tudálékoskodóan elemez, néhol pszichológiai szaknyelven boncolgatja az összefüggéseket. Ha meg tényleg Natascha áll a szöveg mögött, akkor sem az ő hangja ez, hanem inkább a könyvben is említett pszichológusok, orvosok, tanácsadók hangja és visszhangja.
És itt tevődik fel a kérdés: kicsoda is Natascha Kampusch? Miközben a szövegben megszólalni tűnő Natascha határozottan, öntudatosan követeli magának a saját történetéhez való jogát, miközben kikéri magának önmaga, története mások általi kisajátítását és a celeb státust, amit nyújt, az egyrészt mások (a fent említett, közvetlenül a szabadulás után a lányra nagy hatást gyakorló szakemberek tömege) által hozott magyarázatok és elemzések sora, másrészt a közvélemény, a támadók és kételkedők, megbélyegzők számára írt mentség, egyféle apológia, magyarázkodás, mentegetőzés – féltudományos formába öntve.
Maga a könyv felépítése is ezt sugallja – az emlékezés elején bemutatott családi háttér története is az önigazolás, magyarázat része. A csöppet sem boldog, széthullt családból származó, verbális, sőt fizikai erőszaknak is kitett, szorongó, önbizalomhiányban szenvedő, gátlásos kislány eleve hátrányból indul. Kinti, fogsága előtti élete is inkább menekülés, magányba való zárkózás, a későbbi borzalmak még maradék erejét, önbizalmát is semlegesítik. A belső, lelki fogság az, amiből fel kell állni, ebből kell kiszabadulni.
Miközben együttérzően figyeled a lány vergődését, szenvedését, picit kilépve a beleérzés „kényelmes” helyzetéből, észrevehetővé válnak az ellentmondások, újabb, megváloszalatlanul maradó kérdések merülnek fel. Hogyan sikerült ennek a visszahúzódó, szorongó kislánynak ennyire manipulálnia a tettest? A saját elmondása szerint védekezési mechanizmusa által óvodás szintre süllyesztett Natascha hogyan tud ennyire pontos helyzetképet alkotni, ennyire logikusan gondolkodni, mérlegelni, bizonyítékokat gyűjteni, megfigyelni a majdani szabadulás esetén szükséges tanúskodással számolva? „Felkészültem” – mondja hihetetlen magabiztossággal az elbeszélő, aki utólag akkori ösztönös megérzéseit, tetteit is tudatosnak állítja be.

Miközben az olvasó azon morfondírozik, hogy ugyan miért nem használta ki a lány a szökés nem egy lehetőségét, furcsa, egymásnak néha ellentmondó, de mindenesetre zavaros magyarázatokat kap. Az egyik, egyébként hihető magyarázatot a pszichológiai megközelítés adja – az énjétől megfosztott, fizikailag leépült, lelki korlátok közé zárt ember tehetetlensége. A hétköznapokban oly sokszor előforduló családi erőszak helyzetével való párhuzam nem egyértelműen érvényes: Natascha a szökés révén nem az otthonából, hanem az otthonába menekült volna. Nem a családtól, hanem a családba. Ha ugyan nem hallgatott el valamit arról a családról, és ami miatt még a fogság borzalma is elviselhetőbbnek tűnt. Talán a kinti világtól, az élettől való félelme nem csak a fogság lelki következménye volt. Ki tudja… (Tény, hogy szabadulva nem tért vissza családjához.)
Másrészt számomra rettentően furcsa, és némiképp elfogadhatatlan, mikor ezt írja: „összeszorított foggal ragaszkodtam a tervemhez, miszerint a 18. születésnapomon magam veszem kézbe az életemet”. Már a fogság elején tudatosan hozza meg a döntést: tizennyolc évesen fog lépni. Mikor felnőtté válik. És tényleg: „számomra ez a 18-as állt a kis ünnep középpontjában. A szabadságot jelképezte. És azt: legfőbb ideje, hogy valóra váltsam a magamnak tett ígéretet. (…) bennem már megváltozott valami. Lassan eltűnt a kételyem, hogy vajon nincs-e tényleg igaza a tettesnek, és vajon tényleg nem jobb-e számomra itt élni, az ő gondoskodó felügyelete alatt, mint kint, a világban. Felnőtt lettem, a második énem szorosan fogta a kezem, és pontosan tudtam: nem akarok továbbra is így élni. Önálló akartam lenni. Színésznő akartam lenni, könyveket írni, zenélni, találkozni más emberekkel. Szabad akartam lenni.” Az ember nem változik meg egyik napról a másikra. Attól, hogy betöltöm a tizennyolcadik évem, nem leszek felnőttebb, mint egy nappal korábban. Nyolc év gyötrelem ezért, hogy egy jelképes nap felnőtté avasson, hogy felnőttként viselkedhessem? És ez csak egy a furcsaságok közül. (Azt sem értem, hogyan lehet erősebb a félmeztelenség miatti szégyenérzet a fogságnál, erőszaknál… Nem, ha igazán szabadulni akarsz, ennyi nem tarthat vissza, mondjanak bármit a pszichológusok. Egy ilyen határhelyzetben a szégyenérzet felesleges civilizációs máz, amely már rég lekopott az emberről.)

És még nem szóltam a majdnem mindvégig „a tettes”-ként emlegetett Priklopillal való viszonyról, ennek megítéléséről. Minden megértő pszichológiai megközelítés, keresztényi megbocsátás, felnőtt tárgyilagosság ellenére nem érzem Nataschát hősnek, kivételesnek emiatt a nézőpont miatt. Túl sok az elhallgatás, túl bonyolult és ellentmondásos minden, túl keveset láttam az igazi Nataschából.
Úgy érzem, nem az igazi történetet olvastam, nem kerültem közelebb az igazsághoz. Az elmondottaknál fontosabbak az elhallgatások. A saját történet pedig még várat magára. Az olvasónak nem kell feltétlenül megtudnia azt, nem is tudhatná meg maradéktalanul. Elég, ha Natascha felépíti magában, magának. Remélem sikerül neki.

10 hozzászólás
>!
Csoszi
Natascha Kampusch: 3096 nap

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

Megdöbbentő, durva és sokkoló. Most miután befejeztem az olvasást, még mindig nehéz felfogni, hogy volt képes Natascha túlélni mindazt a szörnyűséget, ami vele történt. Le a kalappal előtte! Nem is tudom, hogy a testi vagy a lelki bántalmazások voltak-e súlyosabbak, hogy ezek a sebek begyógyulnak-e valaha is, és képes lesz-e, hagyják-e a normális életre. Amin kiakadtam, az az emberek reakciója, miután Natascha elmenekült, illetve a média gusztustalan magatartása (bár három interjút is adott, ez nem volt elég, még több, és még hihetetlenebb sztori kellett nekik).

>!
Bibi_️3 P
Natascha Kampusch: 3096 nap

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

Érdekes volt, durva és kicsit már túl túl spirázott! a Túlspirázás, a sok túúúúl drámaias megfogalmazástól volt nálam…. Megdöbbentő, hogy mennyire le…arják úgy am Block, ha valaki eltűnik. Aztán tessék, előkerül és mindenki fogja a fejét, hogy jujujjj hát nem halt meg ?! na akkor találjunk ki valami megoldást.
Sajnálom, ami Natascha Kampuschal történt, de valljuk be,hogy ugye a korsó és a kút esete, csak a kellemetlenebbik verzió! Ettől függetlenül remélem sikerül neki tovább lépni és ha nem is teljes, de majdnem teljes életet élni.

>!
Eta IP
Natascha Kampusch: 3096 nap

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

Amiért nagyon szerettem ezt a könyvet, az az üzenete volt: embernek maradni embertelen körülmények között – azáltal, hogy Natascha újra és újra képes volt megbocsátani.
És igenis tiszteletreméltó benne, hogy embernek tekinti a bántalmazóját.
És igenis joga van arra, hogy ne skatulyázzák mindezért be a „Stockholm-szindrómás” nevű dobozba, ahol aztán már megértően tudunk ítélkezni fölötte: „hát igen, persze, hogy ezt mondja, szegény, amin keresztülment…”
Natascha, bár sosem fogod elolvasni ezt az értékelést, én itt mégis azt üzenem, hogy értelek és tisztellek. És köszönöm, hogy megosztottad velünk életed legsötétebb, legkiszolgáltottabb részét. Csodálatra méltó a bátorságod.

>!
Judit_Sike P
Natascha Kampusch: 3096 nap

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

Azt hiszem @Eme értékelésében minden benne van, amit én is el szerettem volna mondani.
De azért kifejtem a saját szavaimmal is.

Először is, ez egy borzalmas történet, és rettenetes, hogy ilyen megtörténhet a világunkban. Hogy furgonok rabolnak el gyerekeket, és évekig tartják őket fogva, olyan körülmények között, hogy belegondolni is szörnyű. Az élet írja a legrosszabb és legborzalmasabb thrillereket… mert az ember borzalmasan kegyetlen, kegyetlenebb, mint amit bármelyik író megálmodik.

A könyvben néhol úgy éreztem, hogy nem Natascha szavait halljuk, hanem egy író/írónő alakította úgy a szavakat, mondatokat, hogy egy kerek egész történetet tárjon elénk. Gondolok itt arra, hogy a három éves Natascha érzései olyan tökéletesen le vannak írva, amire biztos, hogy nem emlékezhet. Még ha néhány részlet, érzés meg is maradt neki, ilyen tökéletesen biztos nem. A szánka adtak egy gyerekkort. A másik pedig, hogy annyira ki volt hangsúlyozva, hogy ez a gyerekkor szörnyű volt, mintha ennek a hibája lett volna az elrablás, pedig csak rosszkor volt rossz helyen.
Később is éreztem a történetben, hogy valaki más szavait olvasom. Nem egy emlékezést, hanem egy megírt könyvet. Egy olyan könyvet, ami tényleg azért íródott, hogy „tessék itt van az a történet, amit én átéltem”. Közben meg úgy éreztem, hogy mégsem kapunk meg mindent, amit kéne. Úgy éreztem, hogy valami bujkál a szavak mögött, hogy az igazság ott van, mi pedig csak azt kapjuk, amit mutatni akarnak.

Az is fura volt számomra, hogy mennyire céltudatosan várta a 18. évet. Hogy majd akkor kiszabadul. Kissé furcsállom, mert valahogy nem értem, hogy lehet ez ekkora válasz valaki életében. És nem azért furcsa, mert nem érteném, hogy mennyi lelki erőt adhat neki ez a célkitűzés. Hanem azért nem értem, mert előtte is lett volna rá lehetősége, hogy kiszabaduljon. Akkor nem tette meg, mert azt várta, hogy majd 18 lesz. Hát kérdem én, nem próbálnál meg az első alkalommal szabadulni? Ja, és még egy, amikor visszatartotta a meneküléstől az, hogy spoiler. Szintén nem értem. Akármennyi történetet hallunk az életből, folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy mindent legyőzve szabadulni akartak. És akkor most ez visszatartja?

Nos, és még egy utolsó észrevétel. A Stockholm-szindróma. Annyira próbálta megmagyarázni, hogy már pedig ő nem szenved ebben, hogy pont az ellenkezőjét érte el vele… legalábbis nálam.

Ja és majdnem elfelejtettem. A rendőrség. Mondott egy két dolgot a rendőrségi nyomozásról, ami egyszerűen megdöbbentett. Aki olvasta tudja mire gondolok. Ilyenkor feláll a hátamon a szőr, hogy ez a való élet….

Úgyhogy tetszett is, nem is, de szerintem több volt benne valóban az elfedés, és az írói hang, mint az igazság, és Natascha maga.

5 hozzászólás
>!
PurpleDawn
Natascha Kampusch: 3096 nap

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

A könyv szòtlanul hagyott.
Csak az, hogy mennyire erős az emberi akarat az àtèlèshez, mennyire erős pszihikai àllapot kell ilyesmihez, ès mèg a rettent esemènyek àtèlèse utàn is, hogy valaki normàlis èletet èljen..? Lenyűgöző.
Annyira jòl van fogalmazva, minden egyes szavat amit olvastam àtèltem Natashaval, a szivem bolondul lüktetett az olyan rèszeknèl ahol valami törtènt, minden egyes gondolatot megfogtam, èreztem..
Mennyire megèrtettem Natashàt. Egy eltört lèlek, akinek csakis maga maradt, az a pici rèszecske, pici fèny önmagàbòl, ami vègül megmentette. Borzalmas törtènet, ès mègis motivàlò.
Engem nagyon szemèlyesen èrintenek a gyerek erőszakkal valò esetek, èn magam sosem voltam neki kitève, de àtèlem minden gyerekkel aki igen, ès evvel a könyvvel egy olyan szemèly szemszögèből làttam a vilàgot aki benne volt ebben a csùf, sötèt, erőszakos ès kegyetlen rèszèben neki. Sajnos ilyen emberek lèteznek, mint a tettes, ès mindèg is fognak. Sosem tudhatjuk, hogy kik ők, ezèrt MINDEN gyereket meg kell pròbàlni megòvni ilyenektől. Szìvem szakad.
Köszönöm Natashanak ezèrt a könyvèrt, hogy megosztotta velünk törtènetèt.

1 hozzászólás
>!
Hajdu_Ildikó
Natascha Kampusch: 3096 nap

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

Adnék még több csillagot is ha lehetne.
Döbbenetes, megrázó, szívet tépő, de legfőképpen és mindenek felett tiszteletet ébresztő.
Mélységesen tisztelem Natascha Kampuscht. Persze tudtam, hogy megrázó a története, találkoztam vele a híradásokban, és azt is láttam, hogy egy erős határozott nő, és azt is láttam, hogy bántotta a média, mintha nem lett volna elég ami 8 és fél év alatt történt vele.
Ez a része, ha lehet még jobban megbotránkoztatott. Hogy gyanúsították azzal, hogy eltitkolja a szervezet többi tagját, hogy majd zsarolhassa őket, de hallottam olyat is, hogy biztos önként szökött meg Priklopillal, esetleg hogy kimondottan jó dolga volt neki, azért nem lett egy emberi roncs, ezért nem szökött meg hamarabb. Csalódtam az emberekben, hogy nem hívtak neki rendőrt például, vagy hogy meg sem lepődnek egy összevert, kopasz rettegő lányon egy üzletben.
Felkészültem arra, hogy egy hatásvadász kötetet kapok egy démoni elkövetővel és egy szuperhőssé avanzsált főszereplővel.
Ezzel szemben egészen mást kaptam.
Natascha Kampusch megbocsájt, együttérez, és főként küzd, hogy önmaga maradjon. Retteg tőle és ragaszkodik a 8 év alatt látott egyetlen élőlényhez, aki egyszerre imádja őt, rabszolgaként tartja, összeveri, éhezteti és közben gondoskodik róla.

Natascha nem hajlandó a szexuális erőszakról beszélni, azt mondja, ez az egyetlen magánszférája, ami megmaradt neki, és ezzel még nagyobbat nőtt a szememben.
Egy elképesztően erős nő lett, aki nem volt hajlandó letérdelni elrablója előtt és nem volt hajlandó maestronak nevezni, 38 kilósan az éhezéstől görcsökben fetrengve, összeverve is megtartotta önmagát az 5 négyzetméteres pinceodúban.
Külső szemlélődőként néz magára, tényszerűen mesél, és kívülről, az utólag szerzett információkkal látja a pszichológiai oldalát is az eseményeknek.
Nem könnyed olvasmány, de bátran ajánlom mindenkinek. Egy új kedvenc lett.
(ma megnézem a filmet is)

29 hozzászólás
>!
Maya
Natascha Kampusch: 3096 nap

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

Nagyon sokan boncolgatták már előttem azt, hogy mennyit mond el, és mennyit tagad, vagy fojt el a nyolc évből Natascha. Én ezt rábíznám. Joga van hozzá. Engem sokkal jobban felháborított az, ami fogsága előtt és szabadulása után történt vele.
Egy gyerek sem szabadna olyan családban éljen, ahol nem fogadják el, ahol lelkileg bántalmazzák, ahol engedik, hogy azt higgye, ő a felelős a felnőttek érzelmeiért, ahol nem szeretik megfelelően. Senkinek sincs joga, hogy újra börtönbe dugjon egy felnőtt embert, aki csak saját magának köszönheti, hogy fel tudott nőni. Felháborított az a társadalom, amely nem fogadta el teljes valójában az épp csak kiszabadult, segítségre áhítozó fiatal lányt. Mérges voltam a pszichológusokra, akik a segítségnyújtás mögé bújva az agyában kurkásztak. Haragudtam a „tettes” édesanyjára és barátjára, mert többször jártak a házban és nem vették észre, hogy mi történik, miközben egy teljesen ismeretlen szomszéd látta, hogy nincs minden rendben, de persze neki nem hitt senki.
Féltem, mert ilyen alakok, ilyen fehér furgonokkal mászkálhatnak az én utcámban is.
Jó ötletnek, sőt hasznosnak tartom a történet közlését. Sok mindenre felhívja a figyelmet. Elsősorban arra, hogy jobban figyeljünk egymásra.

>!
fülcimpa
Natascha Kampusch: 3096 nap

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

8 óra. 8 nap. 8 hét. 80 nap. 8 hónap. 8 év. 3096 nap.
Ha csak a lakásunkban lennénk – ami el van sötétítve, hermetikusan el van zárva a külvilágtól –, tudván, hogy foglyok vagyunk, vajon hány napot bírnánk ki ép elmével? Nyolcat? Nyolcvanat? Esetleg csak nyolc órát? Olykor csigalassúsággal telnek az órák, percek. Gondoljunk ebbe bele. Mélyen.
Elvágynánk. Kivágynánk. Az ÉLET-be.
Prikropilnak nem volt joga ehhez. Senkinek nincs joga ilyesmit vagy hasonlót tenni. Ennyi időre magához láncolni, függőségi viszonyba rakni egy kislányt. Egy EMBERT.
Kíváncsiság, ámulás, szomorúság, düh, érthetetlenség, mélységes felháborodás kavargott bennem. Nem letehetetlen könyv. Számtalanszor eldobtam. Fizikai undor járta át a testem-lelkem….
Nem tartok kisállatokat. Mert börtönben élnének. Szabadság – de jó szó – az kell nekik: tér, friss levegő, nem egy lakás, vagy ketrec napi magánya.
Natascha az életéért gyúrt. Megalkudott, persze, hiszen kitől kapott volna élelmet? És igen…ha a fogva tartóval valami történik, ki szedi ki onnan ahová benyomta ez a csendes őrült?
Valóban így volt? Nem tudhatjuk mi történt igazán. Nem tudhatjuk, hogy mi ebben a helyzetben miként cselekedtünk volna. Én most ott tartok magamban, a fenébe azzal, hogyan nézek ki, még ha pőrén, kopaszon, csont soványra lefogyva kell kiállnom az utcára, akkor is ordítanám: EMBEREEEEK! ITT VAGYOK! SEGÍTSETEEEK!
A lényeg tényleg nincs leírva? Natascha mit tartott meg magának és miért? Egyáltalán, miért kellett ez a könyv? Tisztázni dolgokat? Nem sikerült… hiszen megannyi kérdés feszeget belülről. És, a legintenzívebb gondolatom: csak az egyik szemszögből van elénk tárva a történet. Ez nagyon fontos kijelentés.
További kérdőjelek a fejemben:
„Esténként kínzó szorongás fogta el, bevitt az ágyába, magához kötött, és testi melegséggel akarta enyhíteni nyugtalanságát.” – Hm????!!
„Mély levegőt vettem, behunytam a szemem, és megpróbáltam visszahúzódni lelkem legbelsejébe.”- túl szép mondat…
„Elviselhetetlennek éreztem, hogy a saját szabadságom miatt hosszú évekre rács mögé kerülhet.” – Miért tagadja a Stockholm-szindrómát?
A könyv nem tetszett. Túl irodalmi. A két író csodás mondatokat vetett papírra, vagy a fordító – Bán Zoltán András – dolgozott kegyetlen jól. Talán ha a tények csak úgy puritán valójukban lettek volna leírva, akkor biztos, hogy nem teszem le, nem dobom el, egyhuzamban végigolvasom.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Lunemorte MP

Néha megkönnyebbül az ember, ha a testi fájdalom rövid időre fölébe kerekedik lelki szenvedéseinek.

193. oldal

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

>!
Cicu

A regények egy másik világba röpítettek, és annyira lebilincselték a figyelmemet, hogy olykor órákra elfelejtettem, hol is vagyok voltaképpen. És pontosan ez tette létfontosságúvá az olvasást.

99. oldal

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

>!
Cicu

Sírva fakadtam, elfogott az ellenállhatatlan vágy, hogy egyszerűen eltűnjek, semmivé foszoljak a levegőben.

41. oldal

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

>!
BridgeOlvas I

Kezdetben csodálkoztam, hogy én, az áldozat képes vagyok a differenciálásra, de a társadalom, amelybe a szökésem után megérkeztem, a legkisebb mértékben sem hajlandó differenciálni. A közvélemény megtagadja tőlem a jogot, hogy akár csak eltöprengjek annak a személynek a jellemén, aki nyolc és fél éven át az egyetlen ember volt az életemben. Értetlenségbe ütközöm, ha akár csak halk utalást teszek arra, hogy hiányolom az élményeim feldolgozására adott lehetőséget.
Időközben megtanultam, hogy részben erősen ideális kép alakult ki bennem erről a társadalomról. Olyan világban élünk, amelyben rendszeresen verik a nőket, ám ők mégsem menekülnek el, noha az ajtó, legalábbis elméletileg, tárva-nyitva áll. Minden negyedik nő valami súlyos erőszak áldozata. Élete során minden második ki van téve valamilyen szexuális bántalmazásnak. Ezek a bűnök mindenütt megtalálhatók, minden ajtó mögött megtörténhetnek, minden nap, és alig néhányuk vív ki többet, mint vállvonogató, felületes sajnálatot.
Ennek a társadalomnak szüksége van az olyan bűnözőkre, mint Wolfgang Priklopil, hogy arcot adjon a benne lakó gonosznak, és ezzel leválassza önmagáról. A társadalomnak szüksége van a pinceodúmról készült képekre, hogy ne kelljen ránéznie arra a sok lakásra és kertre, amelyekben az erőszak nyárspolgárian kedélyes arcát mutatja. A társadalom az enyémhez hasonló látványos eseteket arra használja, hogy megszabaduljon a mindennapos bűnözés sok névtelen áldozatáért való felelősségtől.

177. oldal

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

7 hozzászólás
>!
Cicu

Olykor elgondolkodva rám nézett, és azt mondta: – Milyen buta dolog, hogy hozzád nincs használati utasítás.

162. oldal

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

3 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika IP

A hal nem ugorja át az akvárium peremét, mert kint csak a halál leselkedik rá.

140. oldal

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

Kapcsolódó szócikkek: hal
4 hozzászólás
>!
Cicu

Egy gyerek sokkal ösztönösebben cselekszik, mint egy felnőtt.

50. oldal

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

>!
Cicu

A test a túlélésre állítja át magát, amikor úgy reagál, hogy megbénul.

173. oldal

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

>!
Cicu

Olykor arra gondoltam, hogy talán egyszerűen el kellene fogadnom a sorsomat.
Más napokon meg azon törtem a fejem, hogy fogadnak majd odakint ennyi év utám.

236. oldal

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…

1 hozzászólás
>!
Cicu

Kapcsolatunk jelentősen megváltozott a pubertás beköszöntével.

139. oldal

Natascha Kampusch: 3096 nap A bántalmazás és megalázás nyolc hihetetlen éve…


Hasonló könyvek címkék alapján

Hyeonseo Lee – David John: A lány hét névvel
Blaine Harden: Menekülés a 14-es táborból
Judith Herman: Trauma és gyógyulás
Veszelka Attila: Pipás Pista, az átokházi tanyavilág hóhéra
Johann Franzl: I. Rudolf
Martin Pistorius: Néma üvöltés
Endrődy Géza – Kovács Gyula: A bűnügyi nyomozás kézikönyve
Kulcsár Gabriella: Iskolai ámokfutások
Brian Innes: Bűnös elmék
Esztergomi László: Ki ölte meg Bruce Lee-t?