Kedves ​Michele 6 csillagozás

Natalia Ginzburg: Kedves Michele

Kedves ​Michele!
Nagyon különös dolog történt velem, szükségét érzem, hogy rögtön elmeséljem neked. Tegnap lefeküdtem Fabióval. Fabio a könyvkiadó, Fabio Colarosa. A pelikán. El se tudod képzelni, mennyire hasonlít egy pelikánhoz. Ada barátja. Megfújtam Adától. Ebédre hívott, a vendéglőbe. Azután hazakísért, mert ünnep lévén, zárva maradt délután az iroda. Azt mondta, szeretne feljönni hozzám, megnézni a babát. Ada tett neki említést a gyerekről. Mondtam, hogy nincs otthon, elvittem ahhoz az asszonyhoz. Hogy akkor szeretné látni a lakásomat. Kínban voltam az állandó klozettszag miatt. Ráadásul elmenet úgy hagytam a lakást, a legnagyobb rendetlenségben. De erőlködött, így hát megengedtem, hogy feljöjjön. Leült egy egyetlen székre, annak is rongyos a vászonülőkéje… Miután megitta a nescafét, föl-alá kezdett járkálni a szobában, mindegyre fintorogva az orrával. Megkérdeztem, nem érez-e valami rossz szagot. Azt válaszolta, hogy nem érez. Nagy orra van, mondta, de nem érzi a… (tovább)

Eredeti mű: Natalia Ginzburg: Caro Michele

Eredeti megjelenés éve: 1973

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rakéta Regénytár

>!
Magvető, Budapest, 1980
256 oldal · ISBN: 963271217x · Fordította: Telegdi Polgár István

Enciklopédia 2


Kedvencelte 3

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Natalia Ginzburg: Kedves Michele

De ki az a Michele? Ott a neve a borítón, kell tehát legyen valaki, alkalmasint holmi főszereplő-féle. Aztán mégsem leljük sehol. Hol innen, hol onnan küld levelet arisztokrata anyjának, volt szeretőjének, testvérének, barátjának, már ha épp talál magában kedvet a körmöléshez – a tőlük viszonzásul kapott irományok mindig sokkal hosszabbak és részletezőbbek, mint amiket ő kegyeskedett papírra vetni. Szóval Michele egy titok, egy rejtett Nap, ami körül a többiek keringenek: ezek a „többiek” pedig csupa-csupa elfogult alak, aki valamilyennek látja vagy akarja látni őt – az ő beszámolóikból, leveleikből, hiedelmeiből kovácsolódik össze Michele profilja. Ginzburg rövid, kopogós mondatokból épülő regénye nagyszerű korrajz a hetvenes évek Olaszországáról, a Vörös Brigádok forró évtizedéről, de ezen felül és elsősorban egy igazi stílusbravúr is: kísérlet arra, hogy felépítsen egy irodalmi személyt tisztán bizonytalan, közvetett utalásokból, szilárd alapok nélkül. Mert amikor egy író leírja, hogy főhőse ilyen vagy olyan, ezzel óhatatlanul kinyilatkoztat, megfellebbezhetetlenül nyilvánítja ki azon akaratát, hogy milyennek lásson az olvasó valakit. Ginzburg ezt igen elegánsan kerüli el, helyettesítve a direkt, magát objektívnek álcázó leírást a környezet szubjektív meglátásaival, izgalmas és következetes textust hozva létre. Aki kukacoskodni akar, persze mondhatná erre, hogy a környezet, amelynek szubjektív meglátásaiból a Michele-kép felépül, szintén írói produktum, tehát ugyanúgy egy kinyilatkoztatás terméke – magyarán ugyanott vagyunk. Mondhatná, de nem mondja.

Ki tehát Michele? Becsuktam a könyvet, és még mindig nem tudom biztosan. Az arckép továbbra is homályos. De hát az amúgy is úgy van, hogy ha valakiről biztosan tudni kezdem, kicsoda ő, akkor ideje felülvizsgálni a bizonyosságaimat.

13 hozzászólás
>!
regulat
Natalia Ginzburg: Kedves Michele

Kétségtelenül nem tetszett. Azt hittem, hogy lesz benne valami nagyszerű, de a történet nem egy nagy durranás, a szereplők… nos a szereplők annyira középszerűek, hogy simán beférnének a hatvanas-hetvenes évek bármelyik olasz vígjátékába, ahol a középszerűséget karikírozzák ki.

Hogy akkor nem érted a csillagok számát… én sem.

Ebben a tulajdonképpen idegesítően a semmiről szóló levélregényben (mert ez egy levélregény) van valami izé. Valami amitől jó.
Nem, nem a szereplők jelleme, avagy jellemhibái… nem is a történet, ami arról szól, hogy valamikor ’68 után a középosztálybeli szülők kommunista, vagy talán egy kicsit anarchista gyermeke tiplizik Olaszországból Angliába… még csak az sem spoiler, hogy végleg, mert egyszer csak meghal.

Egyikben sincs semmi rendkívüli, és Natalia Ginzburg mégis valahogy azzá teszi… mint amikor egy igazán jó szakács közepes alapanyagokból, valami olyat készít, hogy az ember szája csak azért nem marad tátva, mert akkor nem tud rágni.
Én most emésztem Ginzburg főztjét.

>!
Magvető, Budapest, 1980
256 oldal · ISBN: 963271217x · Fordította: Telegdi Polgár István

Népszerű idézetek

>!
regulat

(…) egy bizonyos életkoron túl már úgy mártogatjuk lelkifurdalásainkat a reggeli kávénkba, akár a piskótát.

8. oldal (Magvető, 1980)

Kapcsolódó szócikkek: lelkifurdalás
>!
Gólyanéni

Néha úgy földhöz vág az élet, hogy a hazudozás, a mese az egyetlen mód a fölkapaszkodásra, arra, hogy egy kicsit jobb legyen a kedvünk.

39. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hazugság
>!
Gólyanéni

Meséld el neki, milyen vagyok, úgy össze tudja majd hasonlítani a valóságos lényemet a te leírásoddal. Az élet nyújtotta ritka örömök egyike ez: összehasonlítani mások leírását a képzeletünkbe élő képpel, aztán a valósággal.

202. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Giovanni Verga: Egy apácza története
Jean Webster: Nyakigláb Apó
Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
L. M. Montgomery: Anne új vizekre evez
Stephen Chbosky: The Perks of Being a Wallflower
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok
Alice Walker: Kedves Jóisten
Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései
Alice Walker: The Color Purple
Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér