Égből ​hullott három alma 68 csillagozás

Narine Abgarjan: Égből hullott három alma

Egy örmény népmesében három alma esett le az égből, egy annak, aki látta, egy annak, aki elmesélte, egy pedig annak, aki meghallgatta. A regény egy idős pár mágikus szerelmén keresztül mutatja be a 20. századi örmény történelem pusztító évtizedeit. A kis hegyi falu lakói is megszenvedik a népirtás borzalmait, azonban a szerelem, a fájdalom, a bosszú és a megbocsájtás, a barátság és a viszály olyan erős összetartó erőt képez az ott lakók között, hogy azt csak az éhínség képes meggyengíteni. Narine Abgarjan művével 2016-ban elnyerte a rangos Jasznaja Poljana irodalmi díjat.

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Typotex, Budapest, 2019
292 oldal · ISBN: 9789632799926 · Fordította: Goretity József
>!
Typotex, Budapest, 2019
290 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632799926 · Fordította: Goretity József

Enciklopédia 24


Kedvencelte 21

Várólistára tette 129

Kívánságlistára tette 80

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma

A leggyönyörűbb mesék mélyén szinte mindig ott rejtőzik a kegyetlenség, hiszen csak a hétfejű sárkánnyal való véres küzdelem után juthatunk el a boldog befejezésig. És talán az Égből hullott három alma meséje sem csurogna sűrű, illatos mézként, gyógyító balzsamként az olvasó lelkére, ha nem tudná, hogy történetünk színhelyénél nincs nyomorúságosabb, elátkozottabb örmény falucska a kaukázusi hegyekben. Földrengés, aszály, éhínség, háborúk tizedelik a kis település lakóit, nincs olyan család, amelyik ne viselne mély gyászt és ne siratná gyermekeit, unokáit.
Maran falu krónikája mégis az életigenlésről, az élet ünnepléséről szól. Amikor a sors elviselhetetlenné válik, csodálatos módon mindig ott a jóbarát, aki a kezét nyújtja és megosztja a terhet. Ha az otthon rideg és szeretetlen, kivirul a könyvtár, a legkedvesebb könyvek között lonccal, hegyi liliommal, méhrajjal, az eresz alatt fészket rakó fecskékkel, átutazó hangyabollyal. Lenyügözőek a helyi népszokások és ünnepi fogások is, itt tényleg hamuban sül a finom édesség, a krkeni, reggelente tojásból, cukorból készül a gogol-mogol, fehérboros kukoricaliszt-bundában pedig a brinza. Az örmény néplélek elválaszthatatlan a finom mágiától, szinte természetes, hogy fehér pávakakas őrzi a nemesi család utolsó sarját, és az elhunyt házastárs esténként makacsul elfoglalja a verandát. A falu életét áthatja a csodavárás, a legnagyobb ígéretet hordozó varázslat pedig akkor következik be, amikor már csak tizenhárom öregasszony meg nyolc öregember marad, hogy megünnepelje.
A szépséges nyelvezettel megalkotott kötet egy bűbájos kisregényt és néhány személyes hangvételű novellát foglal magában, legszebb vonásuk pedig talán az ősökkel, az elvesztett, szeretett családtagokkal való folytonos, eltéphetetlen kapcsolat, és az az éltető remény, ami nem ismer legyőzhetetlen akadályt, nem ismer lehetetlent.

10 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma

Ha a jövő évben készítek listát a 2020-ban olvasott legjobb könyvekről, akkor ennek a könyvnek már biztos ott a helye, mindegy, hogy mennyi könyv vár még rám ebben az évben. Annyira szerettem ennek a könyvnek a világát, a hangulatát, a humorát, hogy a végtelenségig tudtam volna még olvasni.
Egy minden szempontból nagyon különleges és nagyon szívet melengető könyv. Imádtam és ajánlom mindenkinek, mert olyan világba repít és olyan élményt ad, ami ritka, mint a fehér holló. Vagy a fehér páva? ;)
Csodálatosan szép történet, fantasztikus szereplőkkel, keserédes eseményekkel, szív- és léleksimogató mese.
Bővebben: https://konyvutca.blogspot.com/2020/02/narine-abgarjan-…

4 hozzászólás
eme P>!
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma

Én ezt a könyvet nagyon szerettem, főként az első, címadó írást. Kisregény nagy szívvel és lélekkel. Gyógyír, balzsam, mese. Varázslatos mágikus mese, tele megpróbáltatásokkal, nehézségekkel és tragédiákkal, de amelyből mindezek ellenére sugárzik az élet és a remény. Hangulata, színei, illatai pedig menthetetlenül elkábítják az embert. Rég olvastam ilyen lélekmelengető csodát.
A helyszín Maran, egy elnéptelendő, az enyészet útjára lépett kis falu, ennek emberkéz és természet által pusztított múltjában és jelenében barangolunk. Egy kis mikrokozmoz, amely nemcsak Márquez Macondóját, de Tokarczuk Őskorát is felidézi az emberben. Előbbinél kevésbé pesszimistább, utóbbinál jóval gördülékenyebb, szervesebben összeálló egész. Amit Tokarczuknál kifogásoltam (l. link), azt Abgarjan, szerintem, mesterien kivitelezi. Úgy tud mesélni, hogy az ember maraninak érzi magát, Szevjonac Anatoliját, Vaszilijt, a kovácsot és a falu apraja-nagyját meg közvetlen szomszédjának tudja. A narrátor úgy képes megtartani a kellő távolságot, hogy közben lépten-nyomon érződik, nemcsak jól ismeri, de szereti és meg is szeretteti története alakjait. De nemcsak a hely és emberei élők, az elbeszélés mágikus realizmusa is az, minden elemével, amelyek szépen, szinte észrevétlen természetességgel simulnak bele a történetbe, mindennek megvan a maga helye és értelme.
Közben pedig néprajzi érdekességek, népi ízek és gyógymódok, babonák és bibliai utalások, anekdoták és történetmorzsák mozaikjából kirajzolódik a falu története. A falué, amely fájdalom és csodavárás között éli életét. Amely felkészült a bölcsen elfogadott végre, de amely egy erősnek bizonyuló életforrás – az egymás felé fordulás tudása, a bizalom, az összefogás, az emlékőrzés – révén váratlan ajándékot kap. Égből hullott három almát. Annak, aki látta, annak, aki mesélte és annak, aki hallgatta. Mert ez a hallhatatlanság titka: a generációkon át átörökített, átadott tudás. Az átélés mellett az elmesélésre és meghallgatásra való készség. A könyvtár, a rajzokban való megörökítés, a füvek és virágok titkának őrzése mind-mind menedékként és gyógyírként funkcionál a regényben. A generációk közti kommunikáció az, ami reményt adhat. A múlttal való együttélés, annak elfogadása. És a jövőbe vetett kissé irracionális hit. Mert a rá vonatkozó sokkal racionálisabb tudást nem biztos, hogy el lehet ép ésszel viselni. Tudjuk: minden esemény annak visszatükröződése, ami korábban már volt. Érhetik-e meglepetések az embert?
Abgarjan nagyon szépen, finoman szőtt képekben vizsgálja az élet leglényegesebb kérdéseit. Az életet meghatározó értelemadás működését. A hitbe fojtott fájdalmat, a múlt feldolgozását, a váratlanul jött remény erejét.
A kötet második felének elbeszlései is hasonló kérdéseket feszegető pillanatképek. Talán kevésbé optimisták és kevésbé kidolgozottak, mint a kisregény. A középpontban háború, felvillantott sorsok, a ma elnéptelenedő falvai, tékozló fiak és lányok, a kiüresedett otthonok fájdalma. A köddé és délibábbá váló valóság, amely addig él, míg elhagyod.
Igen, én ezt a könyvet nagyon szerettem…

7 hozzászólás
Ezüst P>!
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma

Sejtelmem sincs, miféle varázspor lengi körül a kaukázusiak bölcsőjét, hogy felnővén ilyen csodálatos mesélőkké lesznek, de úgy tudnak történetet szőni, hogy az bőséggel kimeríti a fantasztikus fogalmát. Nem lóg ki a sorból az örmény származású orosz írónő, Narine Abgarjan sem – Égből hullott három alma című regényétől a szívem úgy olvadt darabjaira, mint vaj a krumpli alatt, miközben azt éreztem, magam is kész vagyok kitárt karral fogadni a boldogságot.

Menstruációról olvasni még sosem volt ilyen izgalmas, mondhatnám az elejéről szólva – a regény ugyanis egy váratlan, illetve a kor okán indokolatlan és aggodalomra okot adó menstruáció történetével indít, és legyen bármennyire furcsa, már itt olyan lenyűgözően kezd szövődni a meskete, hogy az ember csak akkor lenne hajlandó letenni a kötetet, ha tőből levágnák a könyvet tartó kezét. Abgarjan regénye igazi ajándék az olvasónak. Ajándék, akárcsak Anatolijának Vaszilij. Szép (a maga tiszta szépségével számomra olyan, mintha nagy kedvencem, a Fehér zászlók húgocskája lenne), bájos és végtelenül szeretetreméltó, de soha nem érezzük ostobán ábrándosnak, holmi rózsaszín és édes pirulának, amit valóság helyett próbálnak lenyomni a torkunkon. A valóság itt is csak valóság, fájdalommal, veszteségekkel, halállal. Ám nincs benne sem gúny, sem harag, sem kételkedés. És meglehet, ettől lesz annyira gyönyörű ez a mese. Igazi menedék a léleknek, mert nem röhögi ki a reményeket. Épp ellenkezőleg, kincsként óvja, majd beteljesíti őket. Hasra voltam esve minden egyes betűjétől, ahogy az összes szereplőtől, értelemszerűen még a kutyától is.

Az Égből hullott három alma elképesztően jó regény (a kötet végén szereplő néhány novella pedig csak korona a koronára), erősen bízom benne tehát, hogy fényes kezdet kapujában állunk, és hamarosan Narine Abgarjan további alkotásait is élvezhetjük majd magyar fordításban.

4 hozzászólás
ppeva P>!
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma

Szerelem első olvasásra. :)
Szemeztem vele már a könyvesbolt kirakata előtt is, nagyon tetszett a borítója. De azt hittem, mese, és a név alapján valamiért arab szerzőre gondoltam. Aztán mikor váratlanul ajándékba kaptam, és közelről is szemügyre vehettem, egyből tisztázódtak a félreértések. A szerző oroszul író örmény írónő, akinek az édesanyja a Hegyi-Karabahból származik, a történet meg nem mese, hanem annál sokkal, sokkal csodálatosabb.
Nem volt kérdés, hogy beelőzi a kilométeres várólistámat, és sürgősen nekilátok elolvasni.
Azt mondtam, csodálatos a történet? A történet maga végtelenül szomorú, bár reményteli a kicsengése. A nyelvezet az, ami csodálatos, egyszerűen nem lehet betelni vele. Meg a látásmód, a tragédiákból, halálokból, szerencsétlenségekből, természeti és egyéb katasztrófákból való új és új felemelkedés. A nehéz mindennapok csendes, szívós kitartása. Az új élet reménye, a nem várt, nem kért, váratlan szerelem. A túlélés, a remény. És mi más a remény, mi más a jövő, mint a gyermek. Ez a világvégi, félig-meddig kihalt, öregek lakta falu is csak azért maradhat fenn az idő krónikájában, mert vannak gyerekek, akik megörökítik, továbbviszik szüleik, nagyszüleik, népük történetét.
Nem találok rá szavakat, milyen nagy hatással volt rám ez a könyv. Egyértelműen kedvenc.
Remélem, hamarosan elérhetőek lesznek további kötetek is az írónőtől.

mate55 P>!
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma

Amikor a torok összeszorul és a szem nedvessé válik. Várakozás egy csodára. És jön. A világ tetején. Amikor a lakosok a külső eseményeket inkább visszhangként érzékelik. Valahol háború van. Melyik? Első vagy második? Vagy néhány a „modernek” közül? Nem számít. Nem fontos. Fontos az, hogy éhínség kövesse, és az angyalok a kék oszlopokra leszállva, lelkeket vegyenek el. A titok nyitja meglepően egyszerű. Az olvasás valódi ünneppé válik. Miért? Mert belőlünk, saját vágyainkból, félelmeinkből, szeretetünkből, tiszteletünkből – emberségünkből táplálkozik. Nem kerestem benne mély értelmet és globális ötletet, nem! Csak pihentem, és közben szívből szórakoztam, „álmodtam”, nevettem. Csodálatosan kellemes érzés ilyen kevéssé ismert gyöngyszemekre akadni. Az ilyen könyvek mindig bearanyozzák a napomat (éjszakámat), és gyakran a következő néhányat is, mert az érzés, amit maguk után hagynak, kóboráramként ott szaladgálnak bennem és váratlanul fel-felbukkanva melengetik lelkemet. Ilyenkor mindig azon tűnődöm, hogy miért nem ismerik, pedig egészen biztos vagyok abban, hogy a legtöbben hasonlóan vélekednének róla, mint én. Hiába na, a világ másképp működik, de szerencsére bőven akadnak benne ilyen történetek, csak mázli kell hozzájuk, hogy rájuk akadjunk, és persze olyan Kedves Moly-ismerősök, mint spoiler. Kedves álmom van – kicsinek látni magam. Például ötévesnek.

8 hozzászólás
Annamarie P>!
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma

Életemben nem hallottam a Jasznaja Poljana irodalmi díjról, melyet Narine Abgarjan 2016-ban elnyert, de az biztos, hogy ez a könyv minden díjat bezsebelhetne, az én személyes kitüntetésemet meg is kapja!
Az örmény szerző saját felmenőinek világába meríti bele olvasóját. De ez nem egy egyszerű vízzel leöntéses keresztelés, hanem a tűz és lélek beavatása. Az eszköze pedig nem más, mint a szavak hatalma, de azt a legszélesebb és legmélyebb mértékig kihasználja. A legkeserűbb realitásba beleszőtt mágia tündérfonalának segítségével kiemeli az emberi létezést, annak csupasz földi valóságából, és isteni magaslatokba emeli. De miért is ne tenné, hiszen az írónő létezése már maga a csoda, az isteni elrendelés oka.
Az ötvennyolc éves Anatolija halni készül.
"Pénteken, nem sokkal dél után, amikor a nap átbukott a zeniten, és méltóságteljesen a völgy nyugati széle felé gördült, Szevojanc Anatolija lefeküdt meghalni.”
Szépen kikészíti a halotti ruháját, elrendezi a környezetét, felfekszik ravatalos ágyára, de a halál csak nem jön. Helyette azonban jön más. A hatvanhét éves Vaszilij személyében élete legszebb és legvarázslatosabb élménye, egy szerelem. A pár kapcsolatának tükrében megismerjük múltjukat, s az ő múltjuk az örmény nép múltja. Háború és éhínség, kihalás szélére sodródó közösség, és ebbe a pusztulatba beleszülető remény magja, maga az élet. A hegyvidéki, köd lepte falu életét átlengi a mágia, és Abgarjan prózája ettől nem csupán a marani nép történelme, hanem ontológiai magyarázata. Hogyan is képes létezni, létben maradni ilyen megpróbáltatások közepette ez a nép?

A kötet első nagyobb egysége Anatolija és Vaszilij története, mely után kisebb írások találhatóak. Bár itt egy másik időszakba lépünk, kicsit nyersebb és zordabb körülmények uralkodnak, mégis ugyanannak az éremnek egy másik felét láthatjuk. Itt kevesebb hangsúly pihen a misztikumon, és nagyobb teret kapnak a természeti képek, az illatozó fűszerek, a dús levű gyümölcsök, a napszag és esőillat.
Varázslatos ez a könyv, maga a csoda. Mert nem elég, hogy lélegzetelállító a szövege, de ezen felül saját életünk nagy kérdéseire is válaszol; van-e még nyitva ajtó, kapunk-e még lehetőséget, van-e értelme annak, hogy vagyunk, miért csap olykor arcul az élet. A remény könyve!
Kedvenc lett! Őszintén ajánlom mindenkinek, aki hajlandó elvarázsolódni!

8 hozzászólás
robinson P>!
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma

Abgarjan izgalmasan ír, miközben az élet és a halál közötti reményről és a továbblépésről mesél. Léleksimogató gyöngyszem ez a kisregény.
https://gaboolvas.blogspot.com/2019/09/egbol-hullott-ha…

2 hozzászólás
Uzsonna>!
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma

Vano, mivel értelmesen gondolkodó ember lévén minden megmagyarázhatatlan dologhoz szkeptikusan viszonyult, azonnal megpróbált az eseményeknek valamely racionális értelmezést adni, ám miután ez sehogyan sem sikerült neki, csak legyintett egyet, megadta magát, és megbékélt azzal, hogy vannak dolgok, melyeket szokványos szavakkal lehetetlen megmagyarázni, melyeket emberi ésszel lehetetlen felérni.

Egy ilyen történet gyönyörű szavai után nekem már nincs mit írnom.
ÉLET árad minden sorából, hiába a háború, éhínség, öregedés és kihaló falvak. A REMÉNY árad belőle és bízhatunk, hogy a pusztító események névtelen áldozatainak története megmarad. Csupa EMBERSÉG ez a történet, amiből nekünk csak tanulni lehet.
Egy égből hullott alma lapul a tenyeremben és nagyon vigyázok rá!

Habók P>!
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma

Hogy lehet úgy írni háborúról, éhínségről, földrengésről, csaknem elpusztult faluról, halottakról, halottakról, halottakról, hogy az ember csak azt mondja, ne legyen vége, tartson még a mese, tartson sokáig??? Olvasom ezt a csupa tragédia, végtelenül szomorú történetet, és könnyes szemmel nevetek. Szomorú, és gyönyörű és vidám. És kedvenc.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Ezüst P>!

Ha egyszer boldogsággal ajándékoztak meg, fogadd el hálával. Ne sértsd meg az ég jóakaratát, légy méltó az ajándékhoz, amellyel kitüntettek téged.

204. oldal

Ezüst P>!

Tata azt mondta: az éghez az öregek meg a gyerekek vannak a legközelebb. Az öregek azért, mert hamarosan elmennek, a gyerekek meg azért, mert nemrég érkeztek. Az előbbiek már sejtik, az utóbbiak pedig még nem felejtették el, milyen illata van az égnek.

273. oldal (Berd)

1 hozzászólás
szadrienn P>!

Az éjszakai eső áztatta kert ilyenkor ködlepelbe burkolózik – a köd rátelepszik a fák hegyére, vattacsomóként ül a ciprusok mohás ágain, átsejlik a hatalmas birsalmafa ágai közül –, a sárga színű, érdes héjú termések élesen kiütköző zárványként hatnak a tejfehér takarón.

Macsucsa

mate55 P>!

Minden ember életének megvan a maga értelme, minden ember életének megvan a maga háborúja.

132. oldal

Ezüst P>!

Csöndben, békésen ebédeltek. Keveset beszéltek, kerülve a témát, viszont annyi közvetlenség és hétköznapiság volt a kanálcsörgésben, a kérésben, hogy adják közelebb a sót, vagy vágjanak egy darab sajtot, a házi kenyér száraz végében és egy-egy korty vízben, hogy Anatolija először érezte úgy, hogy az élet nem adottság, hanem ajándék.

104. oldal

2 hozzászólás
szadrienn P>!

Aztán felszáll a köd, és a juharfák arany és vörös színétől tarkállanak a dombok, a környék sűrű naspolya- és csipkebogyóillatot áraszt, fenyő és harmatos földiszeder aromája terjeng – az ősz múlásával gyümölcse émelyítően édes és hatalmas, háromnál több bele sem fér az ember tenyerébe.

Macsucsa

robinson P>!

… – jaj, kislányom, mennyire hasonlítasz mindkét szülődre, mintha csak benned egyesülne az a két boldogtalan lélek.

Ezüst P>!

A háború az embereket vagy ateistává teszi, vagy buzgó hívővé. Harmadik lehetőség nincs. A háború az embereket vagy jóvá, vagy hitvánnyá teszi. Harmadik lehetőség nincs. Egyáltalán, a háború nem tűri az árnyalatokat, az utalásokat. Teljes szívéből gyűlöl téged, és nem vár megbocsátást. Embertelenül erős és aljas ellenfél.

253. oldal (Háború)

Annamarie P>!

November
Az elmélkedések hónapja kökény – és fűszerillatú hónap. Gránátalma, dió és a vágás mentén gyorsan sötétedő birsalma illatú.

4 hozzászólás
robinson P>!

– Milyen nap van ma?
– Csütörtök.
– A csütörtök jó nap.


Hasonló könyvek címkék alapján

Antonia Arslan: Pacsirtavár
Mihail Solohov: Csendes Don
Karen Szimonjan: Visszavárunk, Natanael!
Elif Şafak: Az isztambuli fattyú
Monti Zsolt: Nagyszüleim kilenc élete
Frank McCourt: Angyal a lépcsőn
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Tóth Krisztina: Akvárium
Móricz Zsigmond: Árvácska
Dragomán György: A fehér király