Zarah (Zarah 1.) 86% 521 csillagozás

Náray Tamásról korábban mint divattervezőről hallottam, mígnem egy tavalyi interjúban fény derült mind festői, mind írói tevékenységére is – bevallom, korábban nem volt előttem ismert ez irányú orientáltsága, pedig már megjelent két regénye is. Én mégsem ezekkel kezdtem az ismerkedést, hanem a tavaly megjelent Zarah-val.
A regény indítása, alaptémája nagyon magával ragadott, akárcsak Náray remek stílusa, a lendületes cselekmény, gyönyörű leírások együttesen jelentettek egy kellemes olvasmányélményt, megismerve Winter család 1930-as évek elején induló történetét, ahova negyedik gyermekként érkezik 1934-ben a főszereplő, Zarah. A több generáción és évtizeden átívelő családregény izgalmas, megrázó és fordulatokban bővelkedő alkotást jelentett kb a könyv feléig, ám ekkor egy nagy kanyarral irányt és ritmust váltott, letért a pályáról, leült, megtorpant. Kár érte. Igencsak szerteágazó, túl sok szereplőt és rengeteg felesleges mellékszálat felvonultató halmazzá vált. Két fejezet, a semmiből hirtelen felbukkanó szereplőit nem sikerült hová tennem a cselekményben, sem beazonosítani őket, pedig nem szokott gondot okozni ez a feladat.
A Rómában, Jeruzsálemben, Bécsben, Tel-Avivban tett kitérő, barangolás szép színfoltjai a regénynek, ahogy említésre méltó Náray kifinomult stílusa, valamint karakterábrázolása is. A Teichmann – jegyzék izgalmas és érdekes rejtélyként kíséri a cselekményt, akárcsak a családi ereklyeként funkcionáló della Francesca: Sába királynője látogatás Salamon udvarában c. festmény eltűnése, majd a jegyzékkel való együttes megkerülése. A sok tragikus, halállal végződő baleset, valamint Josefa személyének túlzott jelenléte azonban valóban sok(k) volt.
Nem emlékszem, olvastam-e korábban ilyen mértékben túlírt művet! spoiler
Zarah esetében azonban ez hatványozottan van így; Náraynak itt is hangsúlyt kellett volna fektetnie az arányokra; ahol bő, ott bevenni, ahol hosszú, kurtítani, akárcsak a szabásmintáknál.
Gondolkoztam, 3,5 vagy 4 csillag legyen-e a legtöbb, mi adható, maradt ez utóbbi, de csak a kezdeti szép indítás miatt.

Nagyon régóta szerettem volna elolvasni Náray Tamás regényét, hosszú előjegyzési listát vártam végig a könyvtárban, míg sorra kerültem.

Most viszont úgy érzem, kicsit nehéz helyzetben vagyok. Vegyesek lettek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban, de nem olyan módon, hogy túl nagyok voltak az elvárásaim, és most azt gondolom, hogy a könyv és a történet nem felelt meg a várakozásomnak.

Tulajdonképpen nagyon is megfelelt, és a könyv elején, úgy a 200. oldal környékén meg is állapítottam, hogy Náray Tamás nagyon jó mesélő, és valójában alig tudtam letenni a 740 oldalas könyvet.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2019/12/naray-tamas-zarah.html

Egyre inkább azt érzem, hogy az 1950-es évek után játszódó regények, regény részletek nem nekem valók.
Az eleje nagyon tetszett, ami a hangulatot illeti. Tökéletesen bele tudtam helyezkedni. Az események természetesen borzalmasak (2. világháború), mégis a leírások szépek.
Három szakaszra tudnám bontani.
Az első szakasz Zarah életének kezdetétől a házasságáig, gyermeke kamaszkoráig tart.
Második szakasz Zarah lányának, Jozefának a története. spoiler
Harmadik szakaszban pedig az spoiler unokákat ismerhetjük meg. Eleinte nem tudtam hova tenni az új szereplőket, de aztán világossá vált, ki kicsoda. Picit fura nekem, hogy spoiler de végül is mire való a regény, ha nem arra, hogy ami a valóságban szinte lehetetlen, az itt teljesülhet.
Ugyanakkor nagyon okos húzás volt a spoiler, így maximálisan biztosak lehetünk abban, hogy ők azok.

Sokkal jobban vártam, hogy olvashassam, mint amennyire tetszett.
A Jozefával történtekig nagyon beszippantott, aztán elindult egy zuhanórepülés. Már sokszor kifejtettem, hogy miért nem szeretem a zsidóság szenvedésiéről szóló történeteket, nem csak ők voltak vesztesei a szörnyű háborúnak, mégis mintha csak az ő szenvedésiek lennének kidomborítva, a többi nép sorsa teljesen háttérbe szorul. Ám most igyekeztem félretenni ezt a nézőpontot. Ha nem lenne elfogult a szerző, talán sikerült is volna.
Viszont az a pont rontott a legtöbbet rajta, amikor az izraeli titkosszolgálat kihallgatási módszereiről ír. Ez még rendben is volna, gondolom minden nemzet esetén ezek a szervek nem a finomkodásaikról híresek. Ám az annyira elképzelhetetlen számomra, hogy a kihallgató tiszt sajnálja, amit csinál, illetve még bocsánatot is kér a delikvenstől? Na e nekem a vicc kategória. Aki ilyen munkát végez, elfogadja az ezzel járó kínzásokat, ha valaki tényleg ennyire érzelmes, már az első pszichológiai teszt után búcsút intenek neki, elvégre itt a haza védelme a cél.
Az átvezetések is darabosak voltak nekem, illetve Zarah karakterén kívül kevés volt az igazán jó jellemábrázolás, főként a végén, az új szereplők esetében. Illetve engem picit zavart a sok-sok közhely. Persze nem vitatom az igazságukat. de ebben a regényben ez nagyon el lett sokallva.
Egyébként a stílus nagyrészt igényes, ami főleg a leíró részeknél nyilvánul meg, nem unalmasak, fenntartják a figyelmet.
spoiler
Valamikor folytatom, mert összességében nem rossz, remélem, hogy a későbbiekben beérik a regény, kevésbé lesz elfogult.

Náray Tamás most meglepett… meglepett, méghozzá nagyon pozitívan, és örömmel tölt el a tudat, hogy magyar emberek ilyen tehetségesek lehetnek akár két, egymástól teljesen eltérő dologban is.
Tetszett a történet, tetszett a stílus és maga az a tény, hogy valaki gyaníthatóan képes volt ilyen mértékű kutatómunkát végezni egy könyv kedvéért. A XX. század szinte egészét felívelő, több szálon és idősíkon futó, ám a végén egy kerek egészet adó családtörténet, amely szinte végig fenntartja az olvasó figyelmét. Néha ugyan nem értettem egy-egy szereplő és esemény felbukkanását, de természetesen a végén minden kis mozaikdarabka a helyére került. Nem tudok mást mondani: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!”

Vajon milyen regényt tud írni egy divattervező? Meglepően jót. Elvből nem olvasok celebek által írt könyveket (minőségmániás vagyok, hidegen hagy, hogy percemberek milyen írásműveket dobnak piacra), és bár Náray Tamás azért nem ez a kategória, hiszen a saját műfajában elég sok mindent letett már az asztalra, nem érdekelt annyira a divat, hogy belevágjak a kedvéért egy több, mint 700 oldalas könyvbe. Aztán egy véletlen folytán (engem kért meg egy családtag, hogy a lányának karácsonyi ajándéknak szánt könyvet hozzam el a Libriből) mégis úgy alakult, hogy belelapoztam, és egyszerűen nem tudtam letenni. Mert ez a minőségi lektűr annyira olvastatja magát, hogy viharsebesen elsüllyed a tér és az idő az olvasó körül, miközben teljes gőzzel szurkol Zarah-nak, hogy sok-sok év után egyesüljön végre a családja, amely tragikus okok miatt már nagyon régen széthullott. Érdekes műfaji elegy ez az alkotás, egyszerre izgalmas krimi, nagyívű családregény, és a szerző természetesen nem tagadta meg magát, gyönyörű ruhákban botladoznak végig a család különégesen szép nőtagjai a XX. századon, és művészettörténetből is kapunk egy kis továbbképzést. A felső tízezer köreibe vezet el bennünket a könyv, egy gazdag zsidó család történetét követhetjük végig az 1930-as évektől napjainkig, romantikára nem nagyon volt idő a történelem viharai között, titkok és a tragédiák övezik a matriarcha, Zarah sorsát, de mégsem beszélhetünk kőkemény drámáról, ahhoz túl könnyed lett a stílus, amely olyan gördülékenyen elegáns, hogy nem lehet felszínességel vádolni, miközben az igazi mélység hiányzik belőle. Nagyvilági családregény, amely egy kicsit szájbarágós, egy kicsit csacsogós, de mégis életszagú, kár, hogy a vége egy picit csillámpónis lett, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, ez a jó könyv, érdemes elolvasni!
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2017/11/20/konyvkritika_n…

Egyszerűen remekmű!
Minden megvan benne, amit én egy regényben keresek: a történelem, a kibogozni való rejtély, az érzelmek arzenálja, izgalom…
Számomra 2020 kedvence ez a csalágregény!

Náray Tamás valami hihetetlenül kreatív ember, sosem gondoltam volna, hogy még írni is ilyen fantasztikusan jól tud; bár már rég várólistás volt Zarah. Azonnal kell a folytatása is! Szándékosan lassítottam az olvasást, minél tovább benne lehessek a történetben.

A hatalmas ívű családregényt dióhéjban nem lehet összefoglalni! Egyszerűen olvasni KELL!

Hú, te jó ég! Milyen hosszú volt!
De részletesebben: Nagy fenntartásokkal álltam neki a könyvnek. Igen, bevallom, előítéletem volt. De meglepett a szerző stílusa és gördülékenysége.
A könyvvel a kapcsolatom, ahhoz volt hasonlítható, mint amikor egy rég nem látott baráttal újratalálkozom. Az első pár oldal a kézbe vevés után kicsit döcögős volt, de utána újrabelemerültem az olvasásba. Nem tudom, mennyire érthető. Jöhet a folytatás! :)

Olvasóklub elindítását terveztük pár kolléganőmmel. Májusi olvasmányunk legyen a Zarah, jött az indítvány, hisz könnyed. Így kerültem én is testközelbe a történettel.

Az első oldalak kicsapták a biztosítékot. Fárasztó volt a sok szín, anyag, ruhadarab leírása. Nem tudtam felvenni a tempót. Eldöntöttem, hogy ez nem az én stílusom. Modorosnak és zsúfoltnak találtam. Aztán bejött a második világháború. Hűha! Csak lesz valami jó is benne. A család gyötrelmeit azért volt jó olvasni, mert úgy éreztem, hogy most még ha fiktív is a történet, de valós dolgokat jelenít meg. Tetszett. Aztán megint megtört a vonal. A szembesülés azzal, hogy hát ez nem is egy „olyan” történet, lehangoló volt. De hát olvastam, mert az embernek ilyet is kell olvasni.

Habár nem voltam elájulva a kivitelezéstől, mégis időt szántam rá, haladtam vele (hisz hamarosan erről fogunk beszélni az olvasóklubban).
A csalódásom okát meg sem tudnám teljes mértékben magyarázni, hisz maga az alapötlet tetszik. Tetszik az ahogy végighaladunk egy több generációs családon, belepillanthatunk a mindennapokba, megismerkedhetünk mindenféle családtagokkal, rokonokkal, barátokkal. Viszont mégis megterhelőnek éreztem végig, olvastam és élveztem, de nem tetszett (a stílusa, a sok kitérő, a regény építkezése), hiányérzetem is volt állandóan. Valami kimaradt, de nem tudnám megmondani, hogy micsoda.

Könnyednek nem könnyed, az tény. Viszont nem is úgy nehéz, mint egy jól megírt pszichológiai vagy akármilyen más műfajű írás. Engem nem vett le teljesen a lábamról…

Hosszû, izgalmas csalàdregény. Az eleje szàmomra nagyon fàjdalmas és nehezen elviselhetõ volt. Sajnàltam a szép csalàdot, melynek tagjait màr éppen megszerettem. Izgultam a kisleànyért és Edelért. Zarah élete hosszû, eseményekben gazdag és izgalmas volt. A szerzõ egyes részeket eléggé elnagyolt,
idõnként feleslegesnek érzett eseményszálakat kapott fel ill. mellékszereplőket vonultatott fel. Összességében a könyv mégis elbűvölt és magával ragadott. Komoly hozzáértésről tanúskodnak a művészeti részek, élvezetesek a ruhák leírásai, nyilván nem véletlenül. Szépek a természetleírások is. A szerelem pedig, mint tudjuk, sötét verem. Sajnáltam Jozefát.
A könyv fedőlapjára én azt a bizonyos családi fotót tettem volna.
Muszáj a folytatást is elolvasnom!