Az ​utolsó reggel Párizsban I-II. 66 csillagozás

Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II. Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II. Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II.

Milyen ​hosszú az út a szocialista Magyarország szürkeségéből Párizsba, a fény és a divat városába? És vajon lehetséges-e, érdemes-e visszafelé is megtenni ezt az utat? Hogyan lesz egy furcsa, akaratos kisfiúból egy nemzetközileg jegyzett divatmárka tervezője, és hogyan tudja megtartani és megvalósítani sajátos személyiségét egy olyan rendszerben, ahol a konformizmus és az igazodás fontosabb és jövedelmezőbb, mint az egyéniség és a kreativitás? Az itthon és külföldön egyaránt híres és elismert divattervező, Náray Tamás önéletrajzi ihletésű regényének első részében ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat főhőse, Dárnay Dávid történetén keresztül. Megismerjük a főhős nem mindennapi családtagjanak sorsát és személyiségét, Dávid gyermekkorát, első szerelmeit és első tapogatózásait is a művészet irányába, melyhez aztán csak jóval később, váratlan fordulatok és szerencsés véletlenek után sikerül visszatérnie, míg végül rátalál igazi hivatására és küldetésére. De Párizs csupán a kezdet,… (tovább)

>!
Libri, Budapest, 2018
790 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633107102
>!
Libri, Budapest, 2017
790 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633107102
>!
Libri, Budapest, 2015
792 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633107102

3 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 8

Most olvassa 24

Várólistára tette 72

Kívánságlistára tette 73

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kek P
Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II.

Tudtam persze, hogy divat, varrás, ruha… Naná. Ezért lettem rá kíváncsi. Hogy odaadható-e az öcsémnek, aki szintén ilyesmivel foglalkozik. Aztán rájöttem, hogy nem. Mert Náray inkább felülnézetből locsog a tényleges munkáról, de nem ő csinálja. Nem a varrásból él. Mert az kőkemény, piszlicsáré napi hajtás, aprólékos hiábavalóság, több ezer öltés és pedáltaposás és bontás és tűzés és próba és javítás és… Szóval nem ez. Nem a gombostű mennyisége számít, hanem a tűzés pontossága. A könyv amúgy jó: lektűr és szépirodalom határmezsgyéje az eladhatóságot nem túl jól eltalálva. Mert hogy a sok olvasóhoz ez túl vastag, túl hosszú, túl drága. Lötyögő bőség egy szűk alkatra. Nincs eltalálva. Hiába olvasmányos amúgy. A sok ruhaleírás meg tönkreteszi a szépirodalmiságát: szőrszálhasogató felesleges szómenés, ami túlságosan terhes egy regénynek. Na jó, legalább az anyagfajta kitűnő – könnyű kelme –, nem bársony és brokát nehezíti itt el a szövegruhát, hanem a sok feleslegesen beletoldott anyagmennyiség. És ez nem az a butik, ahol a zöld színre 50-60 szót használva kell ruhát eladni. Nem is beszélve arról, hogy e leírásokban nincs fejlődés: már kölyökként is úgy szemlél egy-egy ruhát s a benne lévő vázt, mint szakmája csúcsán. Megértem én, hogy a szakembert ez tükrözi – csakhogy ez nem egy ruhakommentáló divatkatalógus, hanem regény, ahol ez a hangsúlybéli eltolódós felborítja a próbababát, baromi nehézzé, már-már viselhetetlenné teszi a szöveget mint ruhát.
     A tartalom: nincs jogom fanyalogni azon, hogy egy ilyen családba születni s ilyen karriert befutni, mint a regény főszereplője – egyszeri, kivételes, megismételhetetlen sors. Az élettől távoli, elrugaszkodott. Mégis a művet olvasva hamis, idillikus ábrándnak tűnik csak – smink, túl sok smink, amely már riasztóan művivé teszi az arcot. A köznek készített és kitett ábrázatot. Nyilván innen adódik az a bántó, elitista szemléletmód is, ami a sajátja a mű több szereplőjének. Prolizása levetkőzhetetlen és sértő. Aztán az ember rákeres, netes képeket nézeget ruhákról, kutyákról – és nem érti, hogy mire föl. Mert amit lát, az a tucat. Semmi egyedi. Csak a pénz adta extra, luxus, a keveseknek járó, a drágán megvásárolható domesztikált fajta, típus, stílus; de nem a kézhez szelídített, megismételhetetlen, egyetlen példány. Szóval, valahogy az íráson még finomítani kéne, hogy amit sugall, azt ne csak elhiggyem, hanem vissza is adja valóságosan, ahogy az a valóságban van. Hitelesebben. Szűkszavúbban, de eltalálóbban. A könyv végéért, ezért a hivatását feladó háziúri szmájliboldogságért meg kifejezetten kár. A személyiség nem alakul így át; a hivatás, ha hivatás, a tehetség nem mellőzhető, zárható bura alá öregkorra. Mindent leront ez a hollywoodi happy end. Bízom benne, hogy következő (írásbeli) művében eltalálja a mértéket a szerző és az még jobb, jobban szabott és szebben megvarrott lesz.
     Szó se róla: élvezet volt olvasni – de hát melyik nőt ne érdekelné a divat, a ruha, a szép?!
És egy megerősítő idézet egy másik könyvből: https://moly.hu/idezetek/855423

>!
fülcimpa
Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II.

Számomra elég az első kötet, nem megyek tovább, bár a második könyv borítóján legkedvesebb barátnőm egykori modell bátyjának arcát látom – baromi béna a haja, Béci ettől sokkal jobb fickó – , és ez sem teszi vonzóvá. Az elején azt gondoltam, hogy mindig akad olyan híresség, aki írni akar, mert közölnivalója van, de inkább tenné tovább a megkezdett feladatát, mindenki jobban járna, ha nem tudná meg mennyire rossz az irodalmi vénája, aztán valahogy felengedett az ellenszenvem, mert elkezdett jól mesélni. Na persze nem minden oldalon, de bizonyos történetek élvezhetően lettek ecsetelve. Az viszont végig érezhető, hogy az író a legtehetségesebb ember a Földön, a legnagyobb arc, a legfrankóbb fickó. Kérem, hol marad az alázat? Maradjon költői a kérdésem…

2 hozzászólás
>!
csucsorka
Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II.

Persze, hogy féltem tőle. Féltem, hogy megint jön valaki, akinek már csak egy regény hiányzott az életéből… Ugyanakkor nagyon érdekelt, hogy mit tud Náray, mint szóforgató. A pozitív csalódás nem kifejezés!

Nagyon komoly munkának éreztem ezt a két kötetet.
Az első beszippantott. Szerettem a szóvirágait, a történetvezetést és sokszor kitekintettem a címlapra, hogy biztosan jó könyvet tartok-e a kezemben. Mert bizony, sok mai írónál élvezetesebben írta meg Náray ezt a regényt, nagyon szépen egyensúlyozva a szépirodalom és a lektűr életveszélyes választóvonalán.

A második kötet már szinte csak a divatvilágról szólt, a főszereplő stílusa kevésbé tetszett már és történet sem volt olyan regényes, visszarántott a ’90-es évekbe, de nem volt rossz, nem tudta elvenni az első kötet értékét.

>!
klaratakacs +SP
Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II.

Nem vagyok divatrajongó, így Náray Tamásról nem sok mindent tudtam, azon túl, hogy divattervező. Aztán megjelentek cikkei, amik alapján rájöttem, hogy ő egy klasszikus értékek mentén gondolkodó ember és sok mindenről azonos a véleményünk. Így találtam rá a könyvére, amiben nem is csalódtam.
A divatrészeket hagyjuk, én a gallér és gomb kifejezésen túl az összes többit nem ismerem. Benne élő és figyelő emberként viszont ismerem (és vele együtt rühellem) azt a nagy magyar valóságot, ami a regény háttérét adja, legyen szó az első kötetben felvázolt alapszocializmusról, vagy a 90-es évek azóta is tartó vadkapitalista szocializmusáról.
A főszereplő Dárnay Dávid szenved attól, amit lát, próbál tenni, de mindig ütközik a fejekben lévő falakkal, az uram-bátyám rendszerrel. Aztán jön Párizs, a tanulás időszaka (a kedvenc részem a könyvben) kemény meló sok humorral, fiatalon. Majd a hazatérés a 90-es években, sokszor együtt dühöngtem Dáviddal, azokon a dolgokon, amit naponta tapasztalok mai is a saját környezetemben. Nem változott semmi.
A könyv végének kissé szirupos lezárása nem nyerte meg a tetszésem, de attól még marad az öt csillag.

>!
mazsolafa
Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II.

Nem volt gondom a csapongó írásmóddal, szeretem az ilyet, amikor fejben össze kell rakni kerek egésszé az apróbb részeket. Egy kicsit elitistának tartom, de így van ez jól. Nem egy egyszerű személyiség Náray Tamás, lehet őt kedvelni vagy utálni, de egy biztos, annak súlya van, amit ő önerőből lerakott az asztalra. Igazi művész, és azt tudjuk, hogy a művészekről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy átlagosak lennének.

>!
geszti
Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II.

Valóságos regény… annyira valóságosnak éreztem, hogy a második részben már nem is tudtam másként tekinteni rá, mint az író többé kevésbé önéletrajzi regényére. Átjött ugyanaz a gondolkodásmód és életszemlélet, amit a Náray Tamással készült interjúkban láttam, és amit nap mint nap olvasok a fb-on. Szeretem az őszinteségét, amit sokan kíméletlennek tartanak, pedig csak tükröt tart felénk, amiért inkább hálásak lehetünk.

>!
dzsinbu
Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II.

Náray Tamást szeretem, tisztelem,becsülöm azért mert olyan amilyen.Egyenes,szókimondó,értékítéletével teljes mértékben tudok azonosulni és nem utolsó sorban a humora is remek. Szorgalommal, kitartással tehetséggel megáldva jutott el idáig.A könyvből megismerjük a családi hátterét,gyermek / ifjú korát .. egészen odáig, hogy valóra vált álma:a divat világában megvalósítani elképzeléseit. Nem volt eseménytelen út.Végig lekötött, sodort magával a történet. Hol hahotáztam, hol a könnyeimet törölgettem. Szerintem nagyon jól ír ! Nagyon várom a következő könyvét:ZARAH. Már elő is jegyeztem nem bírom kivárni az e-könyv változatot.Ajánlom mindenkinek aki nyitott és befogadó. Érdemes megnézni a Krizshow-ban is és a Húzósban is. (Youtube)

A Libriből egy hozzászólás:
Aki szereti az életrajzi ihletésű könyveket, annak szívből ajánlani tudom Náray Tamás könyvét. Ez egy olvasmányos, egyben szórakoztató könyv, mely hű képet alkot a magyar társadalmi viszonyokról és az emberek felfogásáról, cselekedeteiről. Egy fiatalember életén keresztül mutatja be a művésszé válás göröngyös útját, az elismertség megszerzését, valamint a fennmaradás nehézségeit. Számos bölcs megállapítást és megjegyzést is tesz, mely a ma emberének is megfontolandó lehet. Gratulálok a szerzőnek a könyvhöz és művészi munkásságához is!

>!
barbarell_a
Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II.

Néhány éve kaptam ajándékba ezt a könyvet, viszont csak most figyeltem fel rá a polcomon. Voltak fenntartásaim, mert nem igazán tudtam, hányadán is állok Náray Tamással. Nos, most kiderült, mert imádtam! Habzsoltam az oldalakat, és a szuper történet mellett rengeteg olyan dolog elhangzott, mellyel tökéletesen tudtam azonosulni, eddig mégsem fogalmazódott meg bennem. Tanulságos volt, elgondolkodtató, tiszteletreméltó, megható, és legfőképpen motiváló – az egyik legnagyobb pozitív csalódás.

>!
agivagyok
Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II.

Hú, hát nagyon vágytam valamiért erre a történetre, és nem okozott csalódást sem. Az 1. kötet a családi történetek miatt tetszett, azonban valahogy messze állt tőlem, kicsit száraz volt, vártam az eseményeket. Az időben oda-vissza ugrálás is tetszett, szerettem a kellemes történeteket olvasni Dávid életéről. Azonban a 2. kötet volt az, amiért megérte elolvasni ezt a történtet. Azt kaptam amit vártam, Dávid rengeteget dolgozott sikeréért, tényleg rengeteget. Csak ámultam, miket élt át, hogy elérje céljait. Beleshettem a 20-30 évvel ezelőtti párizsi divat történéseibe, és a párizsi divattal foglalkozók felfogásába, ami azért nagyon érdekes, valljuk be. Nagyon szerettem olvasni, teljesen más volt, mint a megszokott. Dávid egy nagyon szimpatikus karakter volt, habár kicsit önfejű is. A kutya-szeretete elbűvölt, és az is, ahogy az emberekkel bánt. A Cili-szál pedig egyszerűen briliáns volt! Már-már elfeledkeztem róla, mikor visszatért a 2. kötetben.
Náray Tamástól természetesen nem sikerült elvonatkoztatnom a főhőst… de igazából nem is akartam.

>!
tetkósnagyi
Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban I-II.

Náray Tamásról nem sokat tudtam, azon kívül, hogy az általa tervezett ruhák számomra megfizethetetlenek. (Van olyan ismerősöm, aki vásárol tőle, de nem egy jövedelmi kategóriába tartozunk.) Így aztán nem is túlzottan érdeklődtem iránta. Belefutottam viszont néhány írásába, és rájöttem, hogy sok mindenről nagyon hasonlóan gondolkozunk, és kifejezetten jó olvasni. Az első megjelenéshez képest kicsit későn került kezembe ez a könyve, de cserébe mikor belekerült, ott is maradt. Tipikusan az a kategória, amit nem lehet letenni. Számomra a szocialista-világbeli miliő fájóan ismerős volt, pedig milyen jó lenne, ha inkább az abszurd vagy nonszensz kifejezést használhatnánk rá. De nem, sajnos ez a létező, bár nehezen élhető valóság volt. A divat világa viszont könyvekből, filmekből köszönt vissza, és olyan érzékletes az ábrázolása, hogy eszembe nincs kételkedni, benne. Én is pontosan érzékelem a szakemberek kontra kóklerek „harcát” az élet bármely területén, fel is szoktam ismerni a különbséget a gondos álca dacára. Keményen szakember párti vagyok, pedig rájuk általában nem jellemző a rózsaszín cukormázba csomagolás. Vitatkozni meg persze lehet sok mindennel, csak van, amivel nem érdemes. Imádtam ezt a könyvet, elsősorban a hitelessége miatt, s ha nem is értek mindenben egyet Dárnay Dáviddal, de érteni vélem, s szeretem. Az meg, hogy a vége utópia? Hát ennyi engedtessék meg neki, mégiscsak egy regény. 


Népszerű idézetek

>!
mazsolafa

(…) mindig az tartja magát a legtöbbre, aki a legkevesebbet ér.

>!
mazsolafa

A változások néha túl gyorsan jönnek, és legtöbbször csak a felszínt érintik. A nagy viharok képesek felkorbácsolni a folyókat, de azok után idő kell, míg újra letisztul a víz és a hordalék ismét a helyére, a mélybe süllyed.

>!
mazsolafa

Az írástudatlan ember még csak hagyján, de a félművelt ember mindennél rosszabb. Rosszabb, mint tavasszal a belvíz. Mert ha ki is süt a nap, remény sincs rá, hogy elpárologjon.

>!
mazsolafa

Kívánom neked, kislányom, hogy ahányszor csak lehet, tudd meg, mennyire mámorító érzés elsőként érni a célba. De azt is tudnod kell, hogy csak győzelmekből, az ember nem tanul semmit! Ezért kifejezetetten jót tesz nekünk, ha párszor vereséget szenvedünk, mert megtapasztaljuk, hogy a testi vagy lelki fájdalmat elküldeni nem lehet. Ha kikapunk, az már csak azért is jó, mert legalább azt is meg fogjuk tudni, mennyivel jobb érzés győzni. És tenni fogunk érte minden áldott napon.
Az életünkben ugyanis elkerülhetetlen, hogy néha veszíts.

>!
Kek P

Ahogy emelkedett a hangulat, úgy emelkedett a hangerő is, pláne, amikor az erősítőhöz csatlakozva megjelent Mátyás Peti a basszusgitárjával, és kis híján feltépte a húrokat. Az angolosok között ő volt az igazi, tőrőlmetszett rocker. Trapéz csípőnadrágokban járt, hatalmas övcsattal a köldöke alatt, és télen-nyáron ugyanabban a westerncsizmában hevítette a lábát. Szegecses bőrkarkötőket viselt, és a nyakában keresztet, órákon persze gondosan az inge alá rejtve, mert a főiskolán tilos volt a vallási jelképek viselése. Ő persze egyértelműen nem a vallás miatt hordta.
     A haját a tarkójánál összefogva viselte, és csak a szünetekben engedte szét egy elmaradhatatlan, gyors fésülködést imitálva, hogy mindenki jól kigyönyörködhesse magát sámsoni hajkoronájában. Miközben két kezével lobogtatta a válla alá érő, dús fürtjeit, hangosan sajnálkozott, sőt néhány alkalommal egészen magával ragadta a kétségbeesés, hogy ha dolgozni kezd, tuti le kell vágatni az egészet a francba, pedig mennyivel jobb lenne, ha lazábbak lennének a protokoll előírásai, és motorosszerkóban járhatná a világot meg a rockkoncerteket, természetesen nem kevés állami fizetésért, meg devizában fizetett napidíjért. Ő is a főiskola teljesen szürreális fazonjai közé tartozott – hihetetlenül okos volt, de láthatóan ibolyántúli segédfogalma sem volt arról, hogy hol él.

38-39. oldal (Libri, 2017)

2 hozzászólás
>!
mazsolafa

Eljutottál Párizsba oda, ahol ezt a legjobbaktól a legjobban megtanulhatod. Mégis mit vártál? Hogy az első hónapban átadják neked az irányítást? Nem hihetted, hogy ez így lesz. Az álmok és a valóra válásuk közötti hosszú útnak fáradságos munka a neve.

>!
Kek P

– Tudod, hogy hívják más néven a tibeti terriert? – kérdezte egyszer Péter, amikor a hangos csaholástól szinte a saját hangjukat sem hallották.
– Nem. Van más nevük is?
– Van. A talaji lárma!

679. oldal (Libri, 2017)

Kapcsolódó szócikkek: kutya
>!
mazsolafa

Az emberek meglehetősen furcsán gondolkodnak. Mindig az kell, ami a másiknak van. Készen. Tenni a lehető legkevesebbet kelljen érte.

>!
Kek P

Az egyik nyáron, amit Dávid a nagyszüleinél töltött, Néró, a fekete német juhászkutya hevesen csaholt és folyamatosan le-fel rohangált az akácfából faragott kerítés belső oldalán. A kapuban álldogált bebocsátásra várakozva Dörög Laji, a felesége, Juliska, meg a fiuk, Feri. Vannak olyan kutyák, akik bárkit beengednek, de ki már soha senkit. Okosak, mert ők megfogják a tolvajt. Létezik ennek a fordítottja is, akitől nem lehet bejönni, csak akkor, ha a háziak közül valaki az illetőt beereszti, aztán dolga végeztével mehet a vendég isten hírével, a kutyát már nem érdekli, miért is érdekelné, hiszen a gazdája nyitott ajtót. Néró azok közé tartozott, akiktől a látogató se be, se ki nem tudott díszkíséret nélkül jutni, mert a kutya úgy döntött, hogy ő aztán semmiért nem fogja a felelősséget vállalni.

152. oldal (Libri, 2017)

Kapcsolódó szócikkek: kutya

Hasonló könyvek címkék alapján

Angel Barta: Titkos szerelmi affér Párizsban
Bálint Szabina: Péntek? Csajok!
Gábor Andor: Doktor Senki
Dér Endre: Parázs
Pakots József: Egy karrier története
Bródy Sándor: A nap lovagja
Michelle Marly: Coco Chanel és a szerelem illata
Vladimír Páral: Gyilkosok és szeretők
Klaus Mann: Mephisto
Vladimír Páral: A képzelet kínja