A ​végzet iskolája (Solomancia 1.) 81% 173 csillagozás

Olvastam már pár könyvet a szerzőtől, és ez egyikre sem hasonlít. Fantasy témában alkottak pár kollégiumosat is, de idáig ez volt a leghorrorosabb, amit olvastam.
Galadriel ( igen, valóban a Gyűrük Urából kspta a nevét) egy magának való tini, akit senki sem szeret és sohasem volt egyetlen barátja sem. Már csak a túlélés érdekli, hogy valahogy az utolsó évet kibekkelje anélkül, hogy valamelyik szörny felzabálná. Így derült égből villámcsapásként éri az iskola üdvöskéje, Orion Lake érdeklődése, mert akármilyen bunkó is vele, a fiú levakarhatatlan lesz.
A szerző durvább világot alkotott, mint H. P. -é, de ennek ellenére tetszett. Rendesen lefektette az alapokat, El belső monológjaiból minden tiszta és világos, hogyan működik ez a világ. Érdeklődéssel várom a folytatást.

Engem beszippantott a Solomancia világa, míg mások unalmasnak találtál El elbeszélését, és faltam a sorokat és nagyon élveztem a főszereplő valósághű, kissé fanyar és szarkasztikus leírásait milyen szívás ebben a suliban tanulni. Minden sarokban szörnyek lesnek, malik várnak arra, hogy belekanalazz a kirakott rántottába, egyedül maradj a folyosón vagy a fürdőben vagy egyszerűen csak figyelmetlenül kinyiss egy ládát a műhelyben. El négy éve a túlélésről szól, ráadásul úgy hogy egyébként könnyedén kiirthatná a teljes Solomanciát, ha éppen ahhoz lenne kedve. Galadriel azonban mana elvű és nem hajlandó senkiből energiát nyerni a varázsláshoz. Merthogy ebben a világban, ha varázsolni akarsz elő is kell teremteni hozzá a megfelelő mennyiségű manát, különben neked annyi a következő támadáskor. El harmadik évének végére csöppenünk bele, amikor már nagyon sürgető lenne neki szövetségeseket találni, ő azonban kívülálló és mogorva stílusa miatt mindenki el is kerüli. Ez az év vége azonban más: Orion az önjelölt hős, eszeveszetten írtja a malikat, akik a végletekig kiéhezettek, így ott is felbukkannak, ahol eddig nem. Mindenki halálos veszélyben van, a végzősöknek pedig nem sok esélyük van a záróvizsga túlélésére. A feszült helyzetben El a dolgok közepében találja magát Orion oldalán és kénytelen megmutatni, hogy ki is ő valójában. Nekem nagyon tetszett, hogy El teljesen reálisan látja magát, tudja miért nincsenek barátai, és szép lassan kibújik a kagylóhéjból, és megérti anyja tanításait. Remélem jön a folytatás.

Hát bocsi ha valakinek a lelkébe gázolók, de ez a könyv valami borzalmasan unalmas volt.
Kb első 100 oldal a semmiről szól, és utána se indult be a sztori nekem ez lapos volt. Elegem volt abból hogy El állandóan azt mesélte hogy milyen az iskola milyen az anyja kik hogy állnak hozzá ez egy két oldalon rendben van de több mint 100 oldal erről szól. Felbosszant hogy egyáltalán időt pazaroltam rá, az alapvilág felépítés nagyon tetszett az egész elképzelés jó volt, csak ahogy alakult a könyv az kevés, nagyon nagyon kevés. Senki ne ezzel a könyvvel kezdjen az írónőtől.

Érzek valami nagyon modernt ebben a kötetben. Mintha Novik egészen új alapokra – stílusra? célközönségre? – támaszkodva akart volna írni egy young adult fantasy-t, mintha meg akarta volna mutatni, hogy így a 21. század húszas éveiben miként lehet meghaladni mindazt, ami eddig volt.
Szó se róla, engem simán elkapott a végeredmény: egy ennyire a szabályokra és elvárásokra fittyet hányó, de közben mégis minden ízében hozzájuk viszonyuló (akár pozitívan, akár negatívan) regényt nem is tudok nem szeretni. Nem is csodálom, hogy annyian nem szeretik, hiszen pont olyan, mintha Novik visszaolvasta volna az előző két regényét és rájött volna, hogy mit nem akar írni (talán nem meglepő: én meg azokat nem szerettem).
Az egész egy folyamatos játék – komolytalan és veszettül szórakoztató játék, ami mégis tudatosnak tűnik, olyan szépen olvad bele a korszellembe.
Valahol ugyanabból táplálkozik, mint mondjuk a Billie Eilish-jelenség (vagy ha már itt tartunk, az ilyen szempontból legalább ennyire modernnek ható Gideon), méghozzá azokból a legfrissebb generációs fiatalokból, akiknek pont elegük van mindabból, ami (és ahogy) eddig volt. Azt fogalmazza meg, ami ennek a korosztálynak a generációs élménye, de jobban tud hozzájuk szólni, mint korábban bármi. Ugyanis nyelvük és stílusuk más szabályokra épül, mint korábban, és bár az esztétikai fő szervező erő a „lesz*rom”, a mondanivaló mégis igaznak hat.
Ugyanakkor azt is nagyon izgalmasnak tartom, hogy a Deadly Classhez hasonlóan ugyanúgy az életek elértéktelenedését, a brutális halálmennyiséget és erőszakot választotta, mint amivel leginkább ki tudja fejezni a tinédzserkori szorongásokat, a kirekesztettséget és a helyüket kereső fiatalokat (akik persze a folyamatos túlélés közben rájönnek, milyenek is az emberi kapcsolatok) – nekem már ott is nagyon működött, borzasztóan erős az általa kialakított kontraszt, ehhez a varázslóiskolás settinghez pedig meglepően jól illik.
Közben persze sodró és lendületes, pontosan tudja, hogy mikor mit kell csinálnia – egyszerre építkezik belőlük és utasítja el a szokványos kliséket, ami szerintem elég szórakoztató együttállás. Nem is tudom, mikor volt utoljára, hogy ennyire nem vártam egy regényt és utána ennyire pozitívan tudott meglepni.

"Ajjaj, úgy érzem, nem a legjobb Novik-könyvet választottam elsőnek.
Egészen nagy elvárásaim voltak a könyvvel szemben, és lehet, hogy pont ez volt a baj. Úton-útfélen azt hallottam, hogy Novik egy zseni, ért ahhoz, amit csinál – amit nem kétlek –, de az biztos, hogy ez nem élete műve.
Az űrben lebegő, kifejezetten a mágikus erővel rendelkező diákok számára kialakított iskola ötlete zseniális, a felépítése pedig még inkább. Sokszor említettem már, hogy imádom a térképeket, és szerencsére a borítón belül, a fülszöveg alatt helyet kapott egy részletes példány, ami nélkül elvesztem volna a Solomancia útvesztőiben, és valószínűleg engem is felfalt volna egy félelmetes szörny. Azonban a térkép és a kitűnő ötlet nem feledteti el azt a káoszt, amit cselekménynek nevezünk…"

Bővebben:
https://fannislibrary.blogspot.com/2021/04/naomi-novik-…

Furcsa volt a párbeszédek hiánya, a zárt helyszín, a szereplők mennyisége. Ennél többel szokott dolgozni NN.
De
Mindezek ellenére vagy pont emiatt egy teljesen újfajta könyvet olvashattam NN-től. Eleinte hiányoltam a kommunikációt a szereplők között, de aztán rájöttem, hogy ez pont illik Galadrielhez, akinek egyébként nagyon csíptem a gondolkodásmódját, a beszédstílusát.
Nagyon jó könyv volt, s az utolsó mondat miatt kifejezetten várom a folytatást :)

Külcsín: tökéletes. Egyszerű és harmonikus. A kötet könnyen lapozgató, rendesen, rugalmasan hajlik (üde kivétel a GABO kiadványok közt), csodás térképpel a borító belső felén.

A sorozatnév alapján ez elvileg az az erdélyi feketemágus iskola, ahol Drakula is tanult. Ahol az Ördög fekete mágiát oktat tíz diáknak, de egy ott marad örökre, maga mellé veszi jobb kezeként „és sokkal sötétebb varázslatokat tanul, mint a többiek.”

Aztán kiderült, hogy mégsem ilyen. Mert ez egy Harry Potter-szerű YA-fantasy, csak magukra hagyott nebulókkal, akik 16 évesen kezdik a varázslósulit, de amilyen éretlen viselkedéssel, érzelmi csapongásokkal szerepeltek, sokkal fiatalabbnak tűntek. link (A főhőst a Gyűrűk Ura leghíresebb tündéje ihlette, mert Galadriel a neve, de röviden csak El. link Félig walesi, félig indiai, lány, erősnek mutatott karakter – szóval megfelel a mai diverzitási trendeknek.)

Aztán kiderült, hogy mégsem ilyen. Mert jó, ha a diákok egynegyede megéri a végzős kort (4. év), véres halált halnak, hullanak a gyerkőcök a lélekfaló szörnyek (malefikáriák, avagy becenevükön: malik – mert érzelmileg 8-évesek szintjén lévő kissrácok laknak a suliban, szóval mindent becéznek off ) áldozataiként, mert a tapasztaltabbak sem tudnak mit tenni a lények ellen. Tehát legyőzhetetlen szörnyek, tiszta lutri a túlélés. Kivéve persze Galadrielnek (link).

Az E/1. nézőpontból szóló elbeszélés meglehetősen pörgős, mégsem szemléletes. Nem jön át, hogy mi milyen, legfeljebb belegondolhatjuk, beleképzelhetjük, de elmaszatolja a leírásokat, a jellemábrázolást. Néha ilyen Szörny Rt. stílusú színességre és plüsscukimuki lénykavalkádra emlékeztetett a mókás becenevekkel, gyerekes szófordulatokkal. Máskor meg ilyen spoiler anime-brutalitásba vált. A jeleneteknek így egyre kevésbé éreztem a súlyát. Hol groteszk, hol dedós hangvétellel csak jöttek egymás után. Annyit láttatott belőlük, amennyit El elgondolt. El pedig nem túl szociális – így a szereplők közötti kapcsolatoknak is megvan egy sajátos nézőpontja. Viszont kemény lány, sötét erőknek parancsoló hősnő.

Olyannak éreztem az egészet, mintha egy kisgyerek mesélt volna el egy történetet gyerekeknek ijesztgetésként. Pedig érződik, hogy több van benne. Több lehet belőle. Talán a következő kötetekben.

A kiadvány (külső) szépségét és hajlékonyságát dicséri a négy csillag. (Sajnos jó pár elgépelés, tévesztés akad benne: link) A történet legfeljebb 3. Egyelőre. Vagy 4, ha nem veszem komolyan, és a YA / varázslóiskolás téma fricskájaként tekintem.

Nagyon féltem ettől a könyvtől a vegyes fogadtatás miatt, de szerencsére kellemesen csalódtam.
Persze nem egy olyan szépen, érzékenyen felépített regény ez, mint amit mostanában megszoktunk Novik-tól, mégis nagyon átjött az, hogy mennyire jól ír. Ezzel a sorozattal ugyanis érzésem szerint megalkotta a varázslóiskolás történetek antitézisét, amiben az összes megismert klisét megcsavarja, és túlpörgeti. Így szinte már a saját maga paródiájává teszi a történetet, de minimum görbe tükröt tart az összes műfaji jellemzőnek.
Nem ezt fogom elsőnek ajánlani, ha valaki Novik műveivel szeretne ismerkedni, de bevallom, én nagyon jól szórakoztam olvasás közben.

Nem ez lesz Novik életművének legékesebb virága, az szinte biztos.
Avagy, még az egészen jó írók is félelmetesen el tudnak baltázni könyveket.
Akkor is, ha azok egészen jó alapötleten alapulnak.
Hát még ha nem, ugyebár.

Lapos, érdektelen, a konfliktusok tök uncsik, főszereplőnk belső monológjaitól a falnak mentem, a világ légből kapott, faék egyszerű és egyáltalán nem működik. Talán a mágikus kontent miatt eggyel érdekesebb, mint egy sima ki kivel kavar és melyik tanár hülye tematikájú gimis regény, de…
Mindegy, még a nagyon félrement koncepció mellett is látszik, hogy Novik azért alapvetően jó stílusú, élvezetes szövegeket tud írni. Majd jól elolvasom az Ezüstfonást is egyszer.

Úgy tűnik nem tud olyat írni az írónő, amit ne szeretnék. Van ebben a történetben egy nagy adag fekete humor is. Kicsit beteg és groteszk. Az iskolai gyors lemorzsolódásra gondolok. Egy kis több feltárást elbírtam volna. Az leesett, hogy ebben a világban varázslótanoncnak lenni szívás. Ès mindig ott leselkedik a sötét oldal….
Már újra kellett olvasnom. Muszáj volt. Elsőre lezártnak érzékeltem, de most kérem szépen a folytatást. Közben megtudtam, hogy 2022 májusában jön a 2. rész.