Engedetlenség 68 csillagozás

Naomi Alderman: Engedetlenség

Ronit ​Krushka harminckét éves, New Yorkban él, és leszbikus létére főnökével, egy nős férfival folytat viszonyt. Apja halála után visszatér szülővárosába, Londonba. Ortodox zsidó családból származik, de nem gyakorolja a vallást, és rég elhidegült apjától is, aki befolyásos rabbi volt. Hazatérése nem mentes a konfliktusoktól: a hagyománytisztelő közösségben, ahol felnőtt, már Ronit puszta lénye is hajmeresztő provokáció.
De a sokkhatás kölcsönös. Ronit viszontlátja unokatestvérét, Dovidot, akiből rabbi lett, ráadásul Ronit régi szerelmét vette feleségül. Ronit nem tér magához: unokatestvére és régi szerelme is egész más, mint annak idején.
Ronitot friss tapasztalatai arra kényszerítik, hogy mindent átértékeljen, amit az életről gondolt.

Naomi Alderman 1974-ben született Londonban. Rendszeresen ír a Guardianbe, a Bath-i egyetem oktatója. Az Engedetlenség az első regénye – az ebből készült amerikai filmet Magyarországon A rabbi meg a lánya címmel vetítették,… (tovább)

A rabbi meg a lánya címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 2006

A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek

>!
XXI. Század, Budapest, 2019
302 oldal · ISBN: 9786155915055 · Fordította: Feig András
>!
XXI. Század, Budapest, 2018
302 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155915048 · Fordította: Feig András

Enciklopédia 15


Kedvencelte 7

Most olvassa 6

Várólistára tette 110

Kívánságlistára tette 95

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 MP
Naomi Alderman: Engedetlenség

Az utolsó lapok egyikén – Ronit, az egyik főszereplő szájába adva – elrejt a szerző egy mondatot, amely nem csak a regény vezérmotívuma, hanem roppant egyszerűen az egész történet summázata is lehet egyben:

”Az utóbbi időben elgondolkodtam két létállapoton – az egyik: melegnek lenni, a másik: zsidónak lenni.”

Ezzel a gondolattal mintegy szájba is rágja, hogy mekkora telitalálat a regény eredeti címe, a Disobedience, vagyis szófogadatlanság, engedetlenség, az írott, vagy íratlan parancsok, az utasítások, egy közösség, egy vallás dogmáinak, vezérlő eszményeinek és szokásjogának figyelmen kívül hagyása, sőt értelmezhető mindez egyfajta passzív rezisztenciaként is. Valóban erről szól a regény. Többszörös áttéten keresztül vesézi ezt a dilemmát Alderman. Hiszen nem elég csapás, hogy egy végletekig zárt ortodox zsidó közösség szakrális vezetőjének lányaként vadóc lázadónak szülessék valaki, mindezt megfejeli a kamaszévek világra ébredésével eljövő felismerés a saját nemi identitásával kapcsolatban. A helyzet, amikor a világ többi részével folyton szemben álló mikroközösséged egyszer csak szövetséget köt a világ egészével, és szembefordul veled. Hiszen te lógsz ki a sorból…
…mindenki sorából, minden olyan sorból, amelyet konvenciók és konzekvensen beszabályozott rendszerek alakítottak, önmaguk létjogosultságát legitimizálandó. Kirekesztődsz minden életből, kitaszíttatsz minden világból.
Mit tehetsz hát? Engedetlenséget fogadsz magadnak…
…vagy úgy, hogy nyíltan szembeszállsz minden világok minden parancsolatával, vagy látszólag behódolva, hazudva a mindennapok külsőségeit, belülről – lelked mélyén, passzívan – tagadod meg az álszent, képmutató rendszert.

Lehetne ez a regény egy egyszerű háromszögelős szerelmi történet, azonban Alderman feminizmusa és az előzőekben taglalt komplex probléma (élve)boncolgatása nem hagy kétséget afelől, hogy mélységes mondanivalót rejtő, valódi kult-regényt tartunk a kezünkben.

Addig, amíg szinte izzadó tenyerű, ifjú jesíva bóherként olvashattam a regényt, amíg a történet sajátos vallási és szociológiai töltettel elárasztott közegét átható különös hangulat uralkodott az íráson, addig lehetséges kedvencként faltam a lapokat. Aztán valahogy ellaposodott. Mintha egy ponton túl Alderman mondanivalója már minden szavában, pontjában és vesszőjében elmondatott volna, mintha nem lett volna teljesen bizonyos abban, hová futtassa ki a történetet, hol üt a legnagyobbat, és kell-e a végére még amolyan bestselleres csattanó is. Valószínűleg csak én éreztem ezt a bizonytalanságot, azonban ez az érzés behúzatta velem a kéziféket és kissé eltávolított Ronit és Esti édesbús, melankolikus, mégis feszültségtől forrongó történetétől.
Mindezek után is úgy gondolom azonban, hogy fontos kérdéseket feszegető regény ez. Olvasni, véleményezni kell, beszélni, gondolkodni kell róla, mert több van mögötte, mint amiről a szerző az adott keretek között fellebbentheti a fátylat.

>!
robinson P
Naomi Alderman: Engedetlenség

Tetszett a témaválasztás merészsége. Nem véletlen került filmre is a könyv.
Az Engedetlenség az olvasó számára egy szigorúan zárt, vallásos közösség életébe, hagyományaiba nyújt betekintést. A hétköznapi emberek életében is elég megosztó, sarkalatos téma tud lenni az elfogadás a melegekkel szemben. Nem is beszélve a melegek helyzetéről, arról mennyire nehéz felvállalni, kilépni a tömegből. Mindez egy zárt, ortodox zsidó közösségen belül elképzelhetetlen bonyodalmakat szül.

https://gaboolvas.blogspot.com/2018/10/engedetlenseg.html

>!
Annamarie P
Naomi Alderman: Engedetlenség

Egy angliai kisvárosban élő, ortodox zsidó közösség zárt rendszerébe nyerünk bebocsátást, ahol a helyi vezető, Ráv Krushka megtartja őszi ünnepi beszédét, majd összeesik, és meghal. Távozása óhatatlanul változásokat indukál a közösség életében, évek óta eltemetett titkok kerülnek felszínre. A rabbi felesége már hosszú ideje nem él, egyetlen leánya, a harminckét éves Ronit pedig New Yorkban telepedett le. Ahogy megtudjuk, Ronit nem csak a szülői házat és a zsidó közösséget hagyta el viharosan, hanem szakított vallási életével is. Most viszont vissza kell térni a gyökerekhez, végső útjára kell kísérnie apját, és rendeznie kell a hagyatékát is. Ez a visszatérés rengeteg érzelmet, emléket kavar fel, amivel senki sem foglalkozott a lány távozása óta. Ronitot unokatestvére, Dovid fogadja be, aki időközben megnősült, és Ronit hajdani barátnőjét, Estit vette feleségül. Ronit abban reménykedik, hogy régi barátainak szeretete majd segít átvészelni neki a gyász és a visszatérés okozta nehézségeket. De a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, hiszen itt, csak a merev vallási közegben elfogadott normák szerint lehet élni, nincs helye semmiféle másságnak vagy engedetlenségnek.

Naomi Alderman szisztematikus alapossággal építi fel azt a már-már diktatórikus, zárt vallási közösséget, melynek gondolkodását ütköztetni fogja az „engedetlenek” viselkedésével. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok az engedetlenséggel, de legtöbbünkben azért ott van ennek a lázadásnak a csírája. Ha máskor nem, hát a kamaszkorban biztos megjelenik bennünk a mindent megkérdőjelező, válaszokat kutató forrongás. Aztán valahogy betagozódunk, felvesszük szerepeinket a nyájban, és a közösséghez tartozás okán, befejezzük a kis magánakcióinkat. Az igazán fontos kérdésekben való kiállás hajlandósága azonban a tettre kész emberekben nyíltan, vagy látensen, de tovább él. Ennek okán érezhetjük, hogy van az engedetlenségben valami kis pozitívum is, az egyén hangja. Ezért vagyunk képesek együttérezni a könyv lázadóival.

Nagyon érdekes témát választott a szerző, az ortodox közösségben megjelenő homoszexualitás kérdésével foglalkozni nagy merészség. Nekem mégis lebilincselő stílusa miatt tetszett igazán, az érzelmek oldaláról történő megközelítés miatt. Sodró érzelmi lendülete vitt magával, a csendes feszültségek feloldására szűkölve vágytam. Nagyon szépen vezette végig a szerző a történetét, de a vége sajnos nem igazán tetszett. Nem tudom, mi van velem mostanában, de a végekkel sokszor meggyűlik a bajom. Túlságosan hatásvadász, olyan bravúros lett. Én valahogy érzékenyebb megoldást reméltem.
Olvasás közben számos kérdés kapcsán elkalandozhatnak gondolataink. Nem csak az engedelmesség problémája, hanem a hűség kérdése, a család megtartó ereje, a zsidónak vagy melegnek lenni gondolatokkal is elbíbelődtem, akárcsak azzal, mi jelentheti a boldogságot számunkra.

3 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir 
Naomi Alderman: Engedetlenség

Három fiatal, akiknek az életét valamilyen módon az előző generációk határozták meg. Beburkolózunk hármuk elfojtott érzéseibe, figyeljük Ronitot, amint felforgatja a kisváros békés életét, velük együtt merengünk, hogy mi lehetett volna másként, és hogy mennyire gúzsba kötött mindannyiunkat az, amit elvártak tőlünk. Pedig nincs itt rendkívüli tragédia vagy döbbenetes életút – hármójuk sorsa teljesen mindennapi is lehetne.
A csendben megbúvó érzelmek regénye ez, nagyon érzékeny, apró nüanszokra koncentráló előadásban. Alderman megkapóan épít szinte érdektelen jelenetekből társadalmi képet: minden fejezetet egy zsidó gondolattal kezd, hogy azt kibontsa, meséljen erről az életről, és hogy ez miként mutatkozik meg szereplőinknél. Ettől lesz egyfajta „megmondó” jellege is, de talán pont ezért tűnt annyira személyesnek – mert érzem mögötte az írónő saját elfojtott-kiengedett feszültségét, ami miatt tényleg életre tud kelni Ronit, Esti és Dovid.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-11-20+…

>!
pável
Naomi Alderman: Engedetlenség

Kóser és feminista regénykoktél direkt szombaton körbekínálva, hogy ne csak ortodoxok fogyasszák. Vagy másképp, bevezetés a Tóra tudományába és kivezetés a regényekéből. Kissé túl van tömve tóramagyarázatokkal és egyéb ortológiákkal (ortodox zsidó hygge, ha úgy tetszik), akárcsak a halott édesapa könyvtára, amely roskadásig van tóramagyarázatokkal meg azok kommentárjaival és a kommentárok magyarázataival (ez már szinte idézet volt). Ami mind érdekes, de inkább tűnik az egész egy kétségbeesett identitáskeresés útinaplójának. Ami megint csak érdekes lehetne, ám úgy összegabalyodnak a szálak, épp miként a tálitok végei egy jelenetben: bontófésű legyen az olvasó baljában, héber szótár a jobbjában és Góliát elszántsága a lelkében, ha végig akarja rágni magát, én ezek híján feladtam, pedig sok jó részlet tetszett, szóval tulajdonképpen ajánlhatnám is, főleg hogy nem csak kóser szexet tartalmaz, legalábbis remélem, mert ennél tovább sajnos már nem jutottam.
A belőle készült film valószínűleg fogyasztóbarátabb (főszerepben a két Rachellel!)

5 hozzászólás
>!
kratas P
Naomi Alderman: Engedetlenség

Hűha. Nagyon tud írni Ms. Alderman.
Rázós téma, egyedi környezetbe helyezve és nem is tudnám megmondani, hogy valójában mi is az engedetlenség. A bátorság, hogy saját életét élje Ronit? Vagy az, hogy visszatér és marad? Hogy felvállalják az érzelmeiket ott, ahol ennek nincs módja egyébként? Kemény volt és elgondolkodtató.

>!
csucsorka P
Naomi Alderman: Engedetlenség

Ez a regény nem lopta be magát a kedvenc könyveim közé, mégis öt csillagos az élmény, az idei évem olvasmányai közt toronymagasan vezet a legjobb regény címért folytatott küzdelemben. Bekezdésről bekezdésre döbbenten forgattam, hogy Naomi Alderman tényleg ennyire jól ír.

Mesteri a történetvezetés, a karakterek, az alapsztori, a szóhasználat, a tempó (se nem unalmasan lassú, se nem vágtató), a líraiság mértéke… most, hogy ezeket a sorokat írom, arra gondolok, talàn azért nem mászott be jobban, igazán a bőröm alá ez a történet, mert nem vagyok ortodox zsidó nevelést kapott leszbikus harmincas annyira lenyűgözött, mint mű, hogy az írással voltam elfoglalva. És kicsit szomorú is vagyok, mert nem vagyok benne biztos, hogy ezt lehet tanítani.

Szóval ha valaki egy igazán, meglepően jó regényre vágyik, válassza ezt.

11 hozzászólás
>!
klaratakacs +SP
Naomi Alderman: Engedetlenség

Soha nem fogom tudni elfogadni a vallási szabályok mentén szerveződő életet, azt, hogy egy képzeletbeli világ befolyásolja azt, hogy mit egyek, hogyan viselkedjek, mit vehetek fel, kit szerethetek. Ebben a könyvben – hitelesnek tűnően – egy zsidó közösség életébe látunk bele, egyrészt egy bent élő nő és annak férje, másrészt egy közösséget elhagyó nő szemszögéből. Számomra emiatt nem is a homoszexualitás volt a történet fő vonala, hanem az, hogy külső, észérvekkel indokolhatatlan szabályrendszert meddig tud egy-egy ember elviselni. Megjegyezném, a ráv választásának folyamata, befolyásolása nagyon is világi része volt a történetnek, kapzsisággal, vagyoni erőfitogatással.
Ronit képes arra, hogy szabad maradjon a szabályok között is, mivel van háttere, szabadsága. Dovid gyenge, a történet végére pont Ronit és a felesége teszik erőssé. Esti pedig felnő sok-sok év hallgatás után, az utolsó pár oldalért megérte végigolvasni, a tóramagyarázatok miatt néhol unalmas könyvet.

>!
Belle_Maundrell 
Naomi Alderman: Engedetlenség

A hatalom szintjét nem ugrotta meg, de nem csalódtam az írónőben; ez is egy nagyon lebilincselő és eredeti könyv, amire érdemes odafigyelni.
Érdekes volt belelátni egy zárt ortodox zsidó közösség életébe – bár bevallom, nekem az ilyen szigorú szabályok szerint élő emberek mindig kicsit elborultnak tűnnek, legyen szó bármilyen vallásról –, megismerkedni a szokásaikkal. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a sok vallásos szövegnek örülök, mert közelebb kerültünk tőle a megértéséhez, vagy sokallom, mert néha már tényleg úgy éreztem, mintha hittanórán lennék, de mindenesetre érdekes volt. Számomra meglepő volt, hogy ennyire maradiak voltak a nemi szerepeket és feladatokat illetően, meg hogy milyen szigorúak pl. az öltözködési szabályok, vagy a szombat rendje.
A cím nagyon találó, én kimondottan élveztem, ahogy Ronit ellenszegült a vaskalapos hagyományoknak. Az első pillanattól kezdve szimpatikus volt, és teljesen megértem, hogy ki akart törni ebből a közegből. Ha nem lett volna leszbikus, csak feminista, vagy egyszerűen olyan nő, aki kezdeni akar valami értelmeset az életével, nem csak férjhez menni, akkor is nehéz lett volna az élet egy ilyen elnyomó környezetben, ahol bármiféle másságra ferde szemmel néztek; főleg, hogy a rabbi lányaként amúgy is biztos nagyobb figyelem és elvárás hárult rá. Bár azért az apja nem volt olyan rossz, mint amilyennek elsőre tűnt, inkább csak magába zárkózott, és mintha nem tudott volna mit kezdeni egy lázadó lánnyal.
Nagyon érdekes volt, ahogy többször is felmerült a hallgatás kérdése, meg hogy igenis ki kell állnunk magunkért, mert csak így érhetünk el változást, nem csupán a személyünkre, hanem a társadalom egészére vonatkozóan.
Estit végig nagyon sajnáltam, amiért szinte teljesen mások irányították az életét az elvárásaikkal, és nem lehetett önmaga, de jó volt látni rajta a változást a vége felé, amikor ismét közelebb kerültek egymáshoz Ronittal. Mondjuk legalább a férjével jól járt, igaz, hogy Dovid nem sok vizet zavart, de lehetett volna sokkal rosszabb is. Azért elég jó kis hármas lehettek ők gyerekkorukban, én tökre éreztem a kémiát. Jó volt látni, amikor megint „összefogtak”, és a sarkukra álltak. (Dovid fejfájásának leírása meg teljesen kiakasztott, annyira érzékletes volt, hogy már attól tartottam, menten migrént kapok.)
A vége szerintem határozottan pozitív, Estiék magukra találtak, és nekem egyértelműen úgy tűnt, hogy Ronit is megbékélt a múltjával és önmagával, és úgy tudott továbblépni, hogy közben a gyökereitől sem szakadt el.
Két könyv után teljes bizonyossággal állítom, hogy Naomi Alderman teljes mértékben nekem való író, szóval alig várom, hogy mivel rukkol elő legközelebb. Az nem kérdés, hogy nekem kelleni fog.

>!
theodora
Naomi Alderman: Engedetlenség

A regény nagy ereje szerintem egyrészt abban áll, hogy megismerhetünk egy zárt közösséget, ami nem hasonlít arra a képre ami eszünkbe juthat ha a különböző könyvekben, filmekben megjelent közösségre gondolunk. Másrészt ott van az, hogy mit tud kezdeni ez a végtelenül leszabályozott vallási közösség a mássággal. Egyrészt Ronit és Esti valamikor kapcsolatával, de Dovid visszahúzódó természetével is. Nekem nagyon tetszett az ahogyan ennek a három szereplőnek alakult a sorsa, Dovid is tartogatott meglepetést – a gondolkodás és tetteit miatt megszerettem. Estit kedveltem meg a legkevésbé hármuk közül, de a könyv végére ő is fejlődött.

A rengeteg új információ miatt a megszokottól lassabban olvastam ezt a könyvet, és többet gondolkodtam rajta – de bevallom ez kellett, és jól esett. Ajánlom ezt a könyvet azoknak akik nyitottak a másságra – nem csak a szexuális értelemben, hanem a vallási – életmódbeli különbségekre is értve. Szép, okosan építkező regény az Engedetlenség, ami meggyőzött, hogy Naomi Aldermannak nem csak jó ötletei vannak, hanem szépen is ír!


Népszerű idézetek

>!
gesztenye63 MP

(…) Gyakorta úgy tűnhet, hogy az idő nagyon messze elsodor bennünket a kiindulópontunktól, az eredetünktől. Ám ha teszünk még néhány lépést, akkor befordulván a sarkon, ismerős hely tárul a szemünk elé. És néha úgy tűnhet, hogy a sok-sok utazás ellenére ugyanoda jutottunk vissza, ahonnét elindultunk. Ám ha a látvány hasonlít is, sosem ugyanolyan; ne felejtsük el: nincs visszatérés.

123. oldal

Kapcsolódó szócikkek: idő
3 hozzászólás
>!
robinson P

Víz nélkül a Föld nem lenne több kiszáradt buroknál, napégette és sajgó sivatagnál.

27. oldal

>!
robinson P

És akkor még az is eszembe jut, hogy ezek a lassú haldoklással telő hónapok a várakozás hónapjai is voltak egyben. És ő nem kiáltott értem. És nem kérte, hogy jöjjek haza.

66. oldal

>!
Annamarie P

Azt mondták nekem – akik szeretnek ilyesmiről beszélni –, hogy apám és anyám annak idején sokat nevetett együtt. Hogy képesek voltak egy idegenekkel teli szobában csupán egyetlen pillantással megnevettetni egymást.

261. oldal

>!
gesztenye63 MP

A boldogság nem a gondtalanság és a kényelem érzete. A boldogság az a mélyebb megelégedés, amelyet akkor tapasztalunk meg, amikor alkotunk: amikor megkonstruálunk egy tárgyat, létrehozunk egy műalkotást – vagy felnevelünk egy gyermeket. Akkor tapasztaljuk meg a boldogságot, ha hozzányúlunk a világhoz, és akaratunk szerint megváltoztatjuk.

222. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
>!
gesztenye63 MP

Könnyebb rávenni egy hegyet, hogy bárány módjára ugrándozni kezdjen, mint visszavonni egy aljas történetet, ha az már kiszökött ajkunk kapuján.

147. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pletyka
>!
robinson P

Vannak, akik minden titkot bűnös dolognak tartanak.

96. oldal

>!
gesztenye63 MP

– Beszéd – mondta a Ráv. – Ha a teremtett világ zenemű lenne, akkor a beszéd lenne benne a refrén, a visszatérő motívum.

13-14. oldal

Kapcsolódó szócikkek: beszéd · zene
>!
Annamarie P

A könyvek között azonban tökéletes rend uralkodott. Hibátlan betűrendben sorakoztak körben a szobában, mindegyiknek megvolt a maga helye, és elégedetten pusmogott a szomszédjával.

91. oldal

>!
Annamarie P

Az asszony főzött, Dovid meg evett – ez is a beszéd egy formája.

55. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

John Fowles: A francia hadnagy szeretője
Sarah Waters: A szobalány
Jodi Ellen Malpas: Egy éjszaka megtagadva
Michael Cunningham: Az órák
Jo Baker: Longbourn árnyékában
Helen Cross: Szerelmem nyara
Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai
Jennifer Probst: Elhibázott házasság
Jodi Ellen Malpas: Ki ez a férfi
William Makepeace Thackeray: Hiúság vására