A ​hatalom 420 csillagozás

Naomi Alderman: A hatalom

A ​nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek.

Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is.

A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás…

Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni?

A hatalom az elmúlt évek legnagyobb könyvsikereinek egyike, megjelenése óta megtalálható a legfontosabb sikerlistákon, 15 héten át szerepelt a New York Times mérvadó listáján. Már több, mit két tucat nyelvre lefordították, rendkívüli aktualitásával, melyben egy új, nők irányította jövőt vizionál, jelentős visszhangot váltott ki az irodalmi életben, a közéletben, a sajtóban és a politikában. Sorra kapja a fontos elismeréseket, a New York Times az év tíz legjobb könyve közé választotta, ahogyan Barack Obama is ajánlotta, mint az év egyik legfontosabb könyvét.

„Provokatív, korszak-meghatározó thriller.” (Guardian)

„Az éhezők viadala és A szolgálólány meséje –… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek

>!
XXI. Század, Budapest, 2018
384 oldal · ISBN: 9786155759093 · Fordította: Borbély Judit Bernadett
>!
XXI. Század, Budapest, 2018
384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155759086 · Fordította: Borbély Judit Bernadett

Enciklopédia 2


Kedvencelte 34

Most olvassa 39

Várólistára tette 450

Kívánságlistára tette 373

Kölcsönkérné 12


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Naomi Alderman: A hatalom

Fixa ideám, hogy azok az igazán okos, fifikás, maradandó alkotások, amelyek számos olvasatban képződnek le a számtalan olvasó gondolatvilágában. Amikor belevágsz egy új olvasmányba, akár elvárásokkal, akár anélkül, nem mindegy, hová fut ki a történet, kapsz-e a regénytől „házi feladatot”, ülepszik/rétegződik/formálódik-e benned a szerző vélt, vagy valós koncepciója. Magyarán érdekel/elgondolkodtat-e a téma, a problémakör és hány féle-fajtasága van/lehet a mondandó megközelítésének? A hatalom legfőbb erőssége szerintem éppen ez. Sokszor mondom, ahány olvasó, annyi regény, ami itt ráadásul az olvasást követő idő múlásával az érintettben is dinamikusan változhat.
Így válhat a kezünkben a disztópia, a gender-központú, feminista beállítódású akcióregény, a motringgal ügyesen operáló társadalmi scifi, akár egy szép kerek alternatív történelmi regénnyé, amelynek gyökerei az elmúlt, vagy a jövő ötezer évének bármely pontjába beágyazódhatnak. Ezt az utóbbi koncepciót például zseniálisan támogatná a regényt keretbe foglaló levélváltás Naomi és Neil között, amihez finoman tercelnek a fejezetvégi történeti, régészeti leletek grafikái és azok magyarázatai. De végül is Rajtad múlik, hogy mit akarsz kiolvasni, befogadni Naomi Alderman sorai közül.

A négy kiemelt karakter kidolgozása, az események nézőpontjukon keresztül való bemutatása – a szereplők nemétől függetlenül – tökéletesen hitelesre sikeredett, hátborzongatóan valószerűek a motivációk, a reakciók, a lehetséges érzelmi beállítódások, a potenciális érdekütközések, a tisztán modellezhető direkt és közvetett szándékok. Félelmetes, ahogyan a fehér- és feketegazdaság, a politika, a vallás, és a mindezeket manapság kérve/kéretlenül a pofánkba toló, mindenható média járja egymás körül azt a gusztustalan, perverz táncot, amelynek a végén tökmindegy, hogy Roxy, Margot, Allie és Tunde férfi, vagy nő, esetleg vuki, vagy semleges nemű. A lényeg az, hogy a hatalom, attól félelmetes és hátborzongató, mert birtokosai azért teszik, amit tesznek, mert megtehetik.

És itt jön az én újabb fixa ideám a képbe, mint Marcus Portius Cato Maiornak, az ő Carthago delenda estje, miszerint ez a regény csordultig van aktuálpolitikával, mindennapjaink savas társadalomkritikájával, a 21. század humánumának alját képviselő, izzó szégyenbélyegként köztünk élő, kisstílű, demagóg hatalom-technikusokkal, akik csakis azért teszik, amit tesznek, mert a polgár, a kisember hagyja ezt, közönyt színlelve félrefordul, és bezárkózik a még biztonságosnak vélt magánbunkerébe. A jó szándékú átlagember (szégyenemre velem együtt) még mindig hiszi, hogy ebben a globális mocsokban, csukott szemmel, zárt fülekkel tiszta maradhat, ha tevőlegesen nem árt.

De mi van, ha egy nihilista, fatalista, vagy más -izmust kergető, sikált agyú baromnak végül mégis eszébe jut a legeslegújabb kori Endlösung gyakorlati megvalósítása, és hatalmában is áll megtenni azt. Ötezer év alatt el(kő)baltáztunk mindent, amit lehetett, hát nyomjuk meg a gombot és kezdjük akkor újra!
Szóval, úgy vélem a regény esszenciája abban rejlik, hogy „A hatalom formája mindig ugyanaz: végtelen, összetett, folyamatosan elágazó. Miközben élő, akár egy fa, egyre csak növekszik; önmagában teljes, de egyben sokaság is. Megjósolhatatlan, hogy milyen irányt vesz; a saját törvényeinek engedelmeskedik.”

Ajánlom a könyvet, szerintem van benne valós erő, és nem csupán nyersen A hatalom.

Bea_Könyvutca P>!
Naomi Alderman: A hatalom

Lenyűgözött ez a női hatalommal felruházott világ, amit Naomi Alderman megteremtett, elgondolkodtatott, hogy a hatalom birtoklása és rossz felhasználása hová juttathat egy társadalmat és felkavart, hogy mivé tette az embereket, elsősorban a nőket a hatalom és az erő tudata, másodsorban pedig a férfiakat milyen tettekre és viselkedésekre kényszerítette az alárendeltség és a félelem.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2018/05/naomi-alderman-hat…

Oriente>!
Naomi Alderman: A hatalom

„Férfivédő törvényekre van szükség” – szögezi le a regény közepe táján UrbanDox, egy radikális szervezet vezetője. És itt még nem is sejtjük, hogy a kissé paranoid fröcsögések árja mögött tulajdonképpen józan előrelátás csordogál.

Szóval megint egy feminista regény? Egy trendi gender sci-fi?
Olvashatjuk annak is, de sokkal több annál: mert sokkal okosabb annál. Alderman szerintem nem nőkről akart írni a férfiakkal szemben, vagy férfiakról a nőkkel szemben, hanem arról, hogy mi történik, mi minden történhet meg, ha egy jól lehatárolható embercsoport jut egy tetszőleges, de vitathatóan önkényes előny birtokába. Lehettek volna ezek a zöldszeműek, a szeplősek, a fekete bőrűek, a 180 centinél magasabbak… de a nők lettek azok, és mi mással lehetne tökéletesebben bevonni az olvasót ebbe a gondolatkísérletbe, ha nem a nemi identitással és nemi különbözőséggel, hisz ebben a kétpólusú rendszerben mindenki érintett, és ez mindenkit érdekel – egyszerűen nem távolíthatod el magad.

Azért is okos könyv, mert – ahogy erre mások is rámutattak már előttem – folyamatában ábrázolja a változást, a következmények hullámait és lehetséges útjait, vagyis nem készen kapjuk a „disztópiát”. A nézőpontok sokfélesége, a lassú építkezés egészen hihetővé teszi a reakciókat és eseménysorokat, idővel el is feledkezünk arról a tényről, hogy maga a kiinduló jelenség milyen egy ad hoc, képtelen ötlet. A lényeg, hogy kialakult, hogy van, és hogy kezdeni kell vele valamit, akár nő az illető, akár férfi. spoiler A válasz pedig nem az lesz, hogy a nők jobbak, vagy rosszabbak a férfiaknál, ha fizikai előnyhöz jutnak, hanem hogy az emberek mind a való életben, mind ebben a fiktív történetben megtesznek dolgokat, nagyon durva dolgokat, sokszor egyszerűen azért, „mert megtehetik”. (Egyébként sokat mutathat szerintem a könyv a gyengeségről, az áldozatszerepbe simulásról is azoknak, akik nem értik a gyengéket, vagy – szerencséjükre – nem ismerik az elemi félelmet.)
Hogy mennyire nem a nemekhez, vagy akár egyéb, általános társadalmi értékrendek elfogadásához avagy megkerüléséhez köti a szerző az emberi alaptermészet mélyebb és lényegesebb vonásait, az számomra a négy főhős közül kifejezetten az egyikben spoiler kristályosodott ki, aki szerintem a legösszetettebb, a legérdekesebb karakter, egyszersmind pislákoló fény a sötétben, legalábbis az utolsó fejezetek elkerülhetetlen összeomlásában. Persze ahogy mondani szokás, egy fecske nem csinál nyarat.

Ínyenceknek is ajánlom a könyvet, mert kísérletező: nem-kanonikus elemek törik meg a narrációt (pl. látszólag szervetlenül beékelődő, de sokat sejtető ábrák), formák keverednek (pl. csetelés, újságcikkek, dokumentumok ékelődnek a főszövegbe), nem is beszélve a fiktív levélkeretről. Na igen, van a könyvnek egy vége, ami önmagában is kerek egész, és akkor jön az az utolsó pár oldal, a duplafedél, amiről itt már rég megfeledkeztünk. Gyanútlanul lapoztam tovább magam is, mintha valami utószóhoz érkeztem volna… és akkor becsap a villám, akarom mondani a katarzis. Én legalábbis itt dobtam el az agyam, ekkor értettem meg, mennyire merész és milyen nagyon messze ment el ez a gondolatkísérlet.

Végezetül egy tűnődés a regény címével kapcsolatban. Nem rossz a magyar cím, nem is tudnék jobbat kitalálni, de nem tudom nem észrevenni, hogy az eredeti The power jelen esetben mennyivel kifejezőbb. Az angol power szó egyszerre jelent fizikai erőt és nem feltétlenül fizikai természetű tekintélyt, befolyást, továbbá konkrétan utalhat az elektromos áramra. Nem lennék meglepve, ha eleve ennek a szónak a jelentésrétegei szülték volna az elektromos lányok ötletét. :)

1 hozzászólás
Spaceman_Spiff IP>!
Naomi Alderman: A hatalom

Képzeld el, hogy a nők ugyanazt megtehetik a férfiakkal, mint amit ők tettek velük. Mindazt, amit a történelem folyamán valaha elkövettek.

Csak ennyit kér Naomi Alderman. Semmi többet.

Azt gondolod, ez nem nagy szám? Szerintem gondold újra! Akkor is, ha férfi vagy, akkor is, ha nő.

Elsőre valóban nem tűnik többnek a könyv, mint a most felfutó női (feminista?) disztópiák újabb tagja. Szépen megírt próza, érzékletes jelenetekkel, néhány izgalmas központi figurával, de ennyi. Ja, még egy könyv, ami arról szól, hogy a nők mennyit szenvedtek és szenvednek ma is a férfiak uralta társadalomban. A szolgálólány meséje, csak pepitában?

Még mindig nem érted a lényeget.

Mert akár nő vagy, akár férfi, gondold el, mi történne, ha az eddig jobb esetben „csak” másodrendű emberi lények, akik mellesleg az emberiség fele, egyszer csak olyan hatalomra tennének szert, amit nem lehet se ellenőrizni, se elvenni, se legyőzni. Olyan erőre, amivel teljesen átalakíthatják a világot, azt, amiben férfiként privilégiumokat élvezel, nőként viszont hátrányokat. Azt a helyzetet, hogy a férfi uralkodik, a nő pedig alávetett neki. Néha-néha megremegteti kissé ezt a rendszert egy-egy női szabadságjogi mozgalom, a nők elnyomása elleni kampány, de alapvetően még mindig előre le vannak osztva a lapok mindenki számára, aki ebbe a világba születik. Képzeld el, hogy fordul a kocka.

Látom, kezded felfogni, miről is beszélek. Látom a szemedben a felismerést.

Ez a könyv nem azért brutális erejű, mert kegyetlenkedéseket mutat be. Van benne az is dögivel, de ne engedj a látszatnak. Ez a könyv arról szól, ami a címe: a hatalomról. Mert nem az a kérdés, mi a hatalom, hanem hogy mit lehet kezdeni vele. Mert amikor a Lányok Napján kiderül, hogy évezredek óta egy eddig rejtett szerv lapul minden nőben, amivel halálos áramütést okozhatnak bárkinek, hirtelen minden megváltozik. Akiknek eddig hatalmuk volt, azok kezdenek rájönni, hogy ez a hatalom lassan semmivé foszlik. Akiknek pedig eddig semmijük nem volt, mostantól a legnagyobb erővel rendelkeznek. Lépésről lépésre, napról napra válik egyre egyértelműbbé, hogy minden, de szó szerint minden megváltozik.

A regény lapjain férfiak és nők a legkülönbözőbb helyzetekben szembesülnek azzal, amit a hatalom jelent. Azzal, amit ennek az újfajta hatalomnak a megjelenése okoz a saját életükben és a világ folyásában. Lokális és globális események, személyes sorsok és a világot sarkaiból kifordító mozzanatok bukkannak fel a lapokon, közben azonban mégis megmarad az emberközeli nézőpont, ami nélkül nem lehet jól bemutatni egy ilyen óriási erejű változást. Csak személyes tragédiákon, áldozatokon, nyereségen és veszteségen, gondolatokon és tetteken keresztül lehet igazán, zsigerien megmutatni, milyen ereje is van az igazi hatalomnak. Mert a hatalomnak mindenkire hatása van, arra is, akinek van, és arra is, akinek nincs. Mindenkinek megváltozik az élete, senki nem vonhatja ki magát a hatása alól. Teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi.

Alderman zseniális. Így, egyszerűen. A hatalom pedig egyike a XXI. század legfontosabb könyveinek, ezt biztosan ki merem jelenteni. Nem azért, mert a nők elnyomásáról van benne szó. Ha elolvasod ezt a könyvet, rájössz te is, hogy az írónő sokkal intelligensebb és realistább annál, mintsem hogy egyoldalúan alakítaná a történéseket: számba vesz minden eshetőséget, és a „legvalószínűbbnél” köt ki. Mély tudásról árulkodik, ahogyan végigvezet bennünket az átalakuló világon. Alderman tudja, amit legbelül te is tudsz: az ember gyarló, és az érzelmei vezérlik. Ezek pedig könnyen átcsaphatnak szélsőségekbe, erőszakba, haragba, de a legmélyebb szeretetbe, együttérzésbe is. Hogy a hatalom megrészegít, a hatalom megváltoztatja, hogyan gondolsz a világra, ahogy a hatalom elvesztése szintén ezt teszi. Hogy az elnyomás nem múlik el nyomtalanul, és hogy attól, hogy nem látod, még te is lehetsz elnyomott vagy éppen elnyomó.

Neked is lehet hatalmad. És te döntöd el, hogyan is élsz vele.

(Eredetileg megjelent az ekultura.hu oldalán spoiler)

1 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!
Naomi Alderman: A hatalom

Tiéd az ország, a hatalom, a dicsőség
Mindörökké? Ámen?

Naomi Alderman engem teljesen megvett magának a regényével. És nem csak azért, mert egy nagyon aktuális problémát helyez a cselekmény középpontjába, hanem mert úgy érzem, nem csúszott el azon a banánhéjon, amin sokan elszoktak, ha a női-férfi egyensúlyról van szó.

Nekem nagyon tetszett, hogy itt nem egy kész világban találjuk magunkat, hanem a kezdetetektől végigkövethetjük a változások kialakulását és hogy ez hogy hat a szereplőink életére. Vannak itt fiatal kamaszlányok, idősebb nő egy férfi nézőpont is, hiszen nem mindegyikük ugyanúgy éli meg a napot, amikor a nők felfedezik, mire is képesek valójában.

De meggyőződésem, hogy a nemek közti egyensúly mellett a regény tényleg magát a hatalmat és a hatalom természetét kívánja feltárni. Hogy mit kezd vele az, akinek eddig nem volt, és hirtelen a nyakába szakad, és mihez kezd az, aki viszont elveszíti. Hogy mennyire meg tudja változtatni az embereket, legyenek akár nők vagy férfiak. Hogy mennyire könnyű túlkapásokat elkövetni a nevében és elveszíteni minden realitásérzéket.

Ha felteszem magamnak a kérdést, szeretnék-e olyan képességhez jutni, mint a könyvben szereplő nők, akkor a válaszom egyértelműen nem. Mondhatnám nektek, hogy azért, mert nem ezt tartom az egyensúlyhoz való közelítés megfelelő módjának, de ezek után a regény után inkább azt mondom, félek, vajon belőlem mit is hozna ki.

Dominik_Blasir>!
Naomi Alderman: A hatalom

Sokáig halogattam ezt az értékelést, vártam, hogy valami kikristályosodjon bennem, valami, amit érdemes lehet megfogalmazni, legalább magam számára – mármint azon túl, hogy „zseniális! olvassa el mindenki!” –, és végül arra jutottam, hogy a nyilvánvalóakon túl két aspektusa miatt morfondíroztam sokat rajta.
Az egyik a műfaji kérdés. Gyengém a kategorizálás, szeretek mondvacsinált skatulyákba pakolgatni dolgokat (hiába, rendszerető ember vagyok), de A hatalom valahogy sehova sem akart illeszkedni. Ha úgy tetszik: fantasy kiindulópontú, szépirodalmi érzetű, sci-fiként elmesélt… nos, irodalom. Mindhárom és egyik sem, talán leginkább sci-fi, de pont ezen elemeivel vagyok a legkevésbé kibékülve (a világépítés volumene és jellege okán), ami miatt nehéz erre a részére koncentrálni. Karakterdráma (csak valahogy néha a karakterek mintha (ki)szolgálnának és nem élnének), társadalmi sci-fi (csak nem eléggé) és szatíra (csak komolyan), mégis leginkább csak mondanivaló- és elmélkedés-irodalom, jelentsen ezek bármit.
És itt jön be a másik aspektus, ami mentén morfondíroztam, ti. miért is élveztem ezt a könyvet ennyire. Mert persze az utolsó három oldal annyira hibátlan, hogy nekem felhúzta a korábban 4,5 körül álló csillagot, de addig nem mindig voltam tökéletesen megelégedve (ami talán az előző bekezdésben is benne van). Remek a kiindulása; imádtam, hogy a hatalomra általánosan koncentrált és nem a női hatalomra; ráadásul mindennek a kezdetén járunk, ami önmagában veszettül izgalmas. De mindez még kevés lenne, mert szerintem ami az egésznek megadja azt a plusz réteget, az a férfi nézőpont. Így utólag már könnyű észlelnem, hogy ez az, ami nekem nagyon hiányzott A szolgálólány meséjéből vagy a Lányok csöndjéből: hogy ezeket a tragédiákat, változásokat, borzalmakat miként éli meg a másik nem. Alderman elképesztően jól rátapint erre a pontra, és (inverz módon) Tunde (akit persze Tündének mondok magamban) férfiként tökéletesen betölti az egyensúly-arány szerepet, amit szántak neki.
Vagyis: zseniális könyv. Olvassa el mindenki!

4 hozzászólás
Qedrák P>!
Naomi Alderman: A hatalom

Szerintem ez a könyv az utóbbi tíz év egyik legfontosabb műve a fantasztikum területéről.
Nem azért, mert irodalmi értelemben véve egy megismételhetetlen alkotásról lenne szó, hanem azért, mert olyan tükröt tart a nemi szerepekkel kapcsolatos mai diskurzusok elé, amelyek mindenkit elgondolkodásra késztet.

Ha jól értem a szerzőről olvasható anyagokat, akkor Margaret Atwood vette egy időben a szárnyai alá, és teljesen megérdemelten. Bár az ilyen összehasonlításoknak vélhetően nincs sok értelme, de számomra több okból mérhetetlenül többet nyújtott ez a könyv, mint a manapság oly' felkapott Szolgálólány meséje.

Az erőszaknak nincs bőrszíne. Nincs osztálytudata. És nincs neme sem. Az ember ember általi elnyomása nem attól függ, hogy mi van a lába között, vagy mire hajlamosítja őt a genetikai öröksége. A Hatalom ugyan a nők társadalomban elfoglalt helyének a megváltozásáról szól, de a szédületes ereje abban rejlik, hogy bárkit oda tehetünk a helyükre, bárkiből lehetne ebben a történetben áldozat vagy zsarnok. Lehetnek azok a szőkék vagy a szemüvegesek, az alacsonyak vagy a soványak, az ázsiaiak vagy éppen a gazdagok. Bárki. Manapság az áldozati pózolásnak valóságos kultúrája alakult ki, hatalmas követőtáborral bíró influencerek vallják magukat különféle eszmék áldozatának, holott a struktúrák pusztán a személycseréktől nem változnak meg.

A történetet az is intelligensebbé teszi, hogy „orrnehéz”, azaz nem egy létező társadalmi rendet kapunk, amelyik valamikor a régmúltban alakult át korunk társadalmából, hanem éppen ellenkezőleg. Olyan világban kezdünk, amely a miénkkel megegyező problémákkal küzd, és szép lassan csúszunk át egy másikba, ahol a szerepek alaposan kicserélődnek. A kész disztópiát pedig a keretül szolgáló levelezésbe, valamint a történelmi feljegyzésekbe és régészeti/művészettörténeti tárgyú képekbe ágyazva kapjuk meg, kiskanalanként adagolva. Ez a megoldás valósággal simogatta bölcsészlelkemet.

Sokat töprengtem azon, hogy vajon ez a könyv megérdemli-e a feminista jelzőt. Azt hiszem, igen, de nem feltétlenül azért, amiért elsőre gondoljuk. A női szereplők jelentős része ugyanis komoly pokoljáráson megy keresztül, vastagon érintve a társadalom vakfoltjait, amelyekben nők sokasága tűnik el és éli le az életét az élhető jövő reménye nélkül. De a harmadik hullámos feminizmus nyelvfabrikálóinak, vagy a 21. század numerus claususáért küzdő kvótaharcosoknak nagyon is betesz a könyv üzenete, amely szerint teljesen mindegy, hogy ebbe a képletbe a zsidót és az árját, vagy a nőt és a férfit helyettesítjük be.

Van még egy nagy erénye, amelyet az értékelések kevesebbet hangsúlyoznak, ez pedig az, hogy egyfajta hitet tesz a demokratikus berendezkedés mellett. Nem vagyok benne biztos, hogy ez egy tudatosan megvalósított szándék volt a szerző részéről, és nem is tolta előtérbe ezt a szálat, de mégis kiolvasható belőle. Az illiberális rendszerek, legyen szó egy kelet-európai államról vagy éppen egy még tradicionálisabb teokráciáról, nem alkalmazkodtak a változáshoz, vagy a kapcsolatrendszereikben, vagy a brutalitásukban bízva buktak el. A történetben megjelenő nyugati struktúrák viszont a maguk módján kezelték a kérdést, és fokozatosan gyűrűzött bennük végig a változás, esélyt kínálva a kataklizma elkerülésére. Manapság divatos a csizmánkat beletörölni az évszázadok alatt megszerzett szabadságjogokba és lefitymálva vagy relativizálva gondolni a demokráciára, úgyhogy a könyv ezen vonása nálam plusz pontot ért.

Ha feltétlenül bele szeretnék kötni ebbe az alkotásba, akkor talán a vallási vonalat említeném, hiszen például a katolicizmus pont a strukturáltsága okán állna ellen a leírt tanváltozásoknak (igaz, még ha egy fél mondat erejéig, de ezt jelzi a szerző). Megértem azokat is, akiknek a stílusa nem fekszik annyira, és valóban kíváncsi lettem volna az „átlagos”, tehát a főszereplőknél kevésbé traumatizált személyek reakcióira és gondolataira. Mindez azonban egyáltalán nem rombolta az olvasmányélményemet.

Szinte biztos, hogy elő fogom még venni. Ha egyszer fel kell majd sorolnom a tíz legmeghatározóbb olvasmányomat, alighanem bekerül közéjük Naomi Alderman könyve is.

5 hozzászólás
Morpheus>!
Naomi Alderman: A hatalom

Minden ember őrült, és a legőrültebbek azok, akiknek hatalom van a kezükben, mert a hatalom fokozza az őrületet. Igaz ez kicsiben, és nagyban is. Ezért nincsenek szuperhősök, csak szupergonoszok. Ezért vágyunk a szuperhősökre annyira tudat alatt, mert lehetetlenség. Ez a könyv is ezt mutatja meg a maga kendőzetlen módján.
Ha a férfinak van hatalma, elnyomja a nőt, ha a fehér embernek, kiirt népeket, ha egy ország vezetőjének, diktatúrába fullaszt mindenki mást, isten hatalmat adott a növények és állatok felett, hát pusztítani kezdi őket, és addig őrjöng, amíg nem lesz mit pusztítani.
Amikor az utolsó embernek nem lesz mit elpusztítania, végül magát fogja, mert pusztítania: KELL. Kár, hogy senki sem fogja látni. Epikus pillanat lesz pedig.

5 hozzászólás
pat P>!
Naomi Alderman: A hatalom

Ha azt gondoltad, hogy A szolgálólány meséje durva; ha szerinted a Horgonyhely megmondja a tutit a nők sötét oldaláról; ha megingott a bizalmad Zimbardo börtönkísérletének eredményeiben… feltétlenül olvasd el ezt a könyvet!
Gondoltam én, úgy a könyv első harmadáig, nagyon lelkesen.

Aztán rájöttem, hogy nem pont azt kaptam, amit előzetes ismereteim alapján vártam.
Mert persze, szól ez a könyv a nők elnyomásáról: ellentétbe fordít, sarkít, elviszi a szélsőségekig, rádöbbent – lényeges feminista alapmű (gondolom).
De nekem valahogy nem ez lett a könyv veleje.
Hanem inkább az, hogy bármilyen alapon osztódik az emberiség (valamely része) két táborra (nem, bőrszín, vallás, lakóhely, végzettség, testmagasság, hajszín, bármi), ha az egyik csoport előnyösebb pozícióba kerül valahogy, a másik tutira megszívja. Pláne, ha akad néhány gonosz nehéz sorsú, traumatizált, diszharmonikus személyiségű illető, aki vállaira veszi a hatalom gyakorlásának terhét…
És minden ideológia, ami bármilyen, természetes vagy mesterséges dichotómiát megerősít vagy létrehoz, az nagyon rossz.

Nézzétek csak meg a világtörténelmet.
És olvassátok el a Watchmen képregényt is. :)

5 hozzászólás
csartak P>!
Naomi Alderman: A hatalom

A történet egy gondolatkísérlet, hogy mi történik, ha bizonyos emberek (történetesen itt nők) egy olyan hatalmi eszközt kapnak, amivel birtokolnak, uralhatnak más embereket.. (nem csak férfiakat, hanem nőket és gyerekeket is)
A tárgyilagos dokumentálós, fokozatosan felvezető stílus miatt talán egyik szereplő sem kerül közel az olvasóhoz, viszont így a vége remek hangsúlyt kap.
Talán csak az a bajom vele, hogy szinte minden esetben sérült, bántalmazott, kiszolgáltatott nők szempontjából ismerjük meg a történéseket.. Ezekben az emberekben annyi a felgyülemlett düh, hogy mindenki kifordul magából, erőszakos, kegyetlen, kínzásokban örömét lelő, hataloméhes lesz. Nem hiszem el, (nem akarom elhinni) hogy ennyire fekete-fehér a világ, hogy csak így működhet. Bár ki tudja.. emberből vagyunk. Van jó, és van rossz oldalunk is. Csak eszközök kellenek.


Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

Ha szükséged van valamire, ami nemcsak úgy kell neked, hanem ami nélkül nem tudnál élni, meg fogod találni a módját, hogy megszerezd.

134. oldal

2 hozzászólás
LiLo>!

Nincs mese. El kell fogadnunk a változást, és meg kell találnunk benne a saját helyünket.

234. oldal

2 hozzászólás
Boglinc P>!

Nem az számít, hogy nem teheti meg, sem az, hogy sosem tenne ilyet. A lényeg az, hogy ha úgy akarná, megtehetné. Az ártás hatalma kincs.

89. oldal

Boglinc P>!

Mindnyájunknak van egy olyan oldala, amely tartja magát az ősi igazsághoz: valaki vagy vadász, vagy préda. Tanuld meg, melyik vagy, és viselkedj annak megfelelően. Az életed múlik rajta.

305. oldal

Szelén P>!

Senki sem kíváncsi a valós történésekre. Az igazság mindig is összetettebb volt annál, hogysem könnyen eladható árucikk legyen belőle.

283. oldal

Boglinc P>!

Egy veszélyben lévő gyerek kénytelen szeretetben élő társainál éberebben figyelni a felnőtteket.

59. oldal

Véda P>!

Csak azért teszünk úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, mert tanácstalanok vagyunk.

194. oldal

gesztenye63 P>!

A hatalom formája mindig ugyanaz: végtelen, összetett, folyamatosan elágazó. Miközben élő, akár egy fa, egyre csak növekszik; önmagában teljes, de egyben sokaság is. Megjósolhatatlan, hogy milyen irányt vesz; a saját törvényeinek engedelmeskedik. (…) Akármilyen bonyolultnak tűnik is fel, a valóságban még annál is összetettebb. Gátlástalan és szertelen, akárcsak az óceánba tartó folyók, akárcsak a villámlás.


Hasonló könyvek címkék alapján

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Giovanna Fletcher – Tom Fletcher: Eve of Man – A jövő reménye
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Jennie Melamed: Lányok csöndje
Tracy Chevalier: Isten teremtményei
Robert Merle: Védett férfiak
Pierce Brown: A sötétség kora I-II.
Justin Cronin: A tizenkettek
George Orwell: 1984
Raana Raas: Hazatérők