Chi ​Phéo 72% 18 csillagozás

Vietnami tragédia két felvonásban. Az elsőben megismerkedhetünk Chi Phéóval, a helyi rosszfiúval*, no és persze a Méltóságos Bölccsel, Vou Dai falu előjárójával, aki amolyan huszadrangú regionális Machiavelliként leckét ad nekünk abból, miképp minimalizáljuk az alávetettek lázadási hajlandóságát: kenyerezzük le a legagresszívebb taplókat, így azok agresszivitásával kordában tarthatjuk a kevésbé elszánt peónokat. (Egy tanács kortárs önjelölt diktátoroknak: ha nincs kezünk ügyében Chi Phéo, pár focihuligán is megteszi.) A második felvonásban aztán láthatjuk Chi Phéót kissé öregebben és szétesettebben (még alig múlt negyven, de véssük észbe: akik a testi erejükből élnek, hamar öregszenek, ebben például hasonlatosak a prostituáltakhoz), amint belekeveredik egy sajátosan sajnálatos románcba, ami aztán már-már hamleti végkifejletig sodorja őt.

Rövid, könnyű olvasmány, gyorsan megvan vele az ember. Rossznak se mondanám, sőt, sokkal inkább jónak – viszont zavar vele kapcsolatban, hogy mintha két, nagyobb regényből kiemelt szemelvényt olvasnék. Persze világos, távol-keleti prózától hiába is várnánk nyugati regényekre jellemző epikus íveket, de az egész hiányosnak tűnik, olyasvalaminek, ami egyértelműen szól ugyan valami fontosról, de még egyértelműbben nem szól egy csomó minden szintén fontosról. Emiatt az érzés miatt attól félek, elég hamar el fogom felejteni, hogy egyáltalán olvastam. De a moly majd tanúskodik.

* Ő nem olyan rosszfiú, mint a könyvmolyképzős könyvek rosszfiúi, hanem egy igazi rosszfiú. Büdös, iszik, üt, hazudik. Ésatöbbi. És még kockás hasa sincs. (Azt hiszem, ez a döntő érv ellene.)

A Chi Phéo, az első próbálkozásom volt a vietnámi irodalommal. Semmilyen előzetes információm, tapasztalatom nem volt sem a szerzővel, sem pedig úgy általában a vietnámi prózával kapcsolatban. Teljesen idegen, de biztonságos vizeken eveztem vele, erre abszolút alkalmas a mű, hiszen rövid, könnyen érthető és olvasmányos.

Chi Phéo a szegények között is talán a legnyomorultabbak szűk, de annál veszélyesebb kasztjához tartozik. Szegény nincstelen, akit emberi mivoltában is folyvást megaláztatások értek egész életében. S, hogy mégis meglegyen a napi „betevője” megalkuszik és a „Méltóságos Bölcs”, az elöljáró verőembere, behajtója, pribékje lesz, és minden piszkos ügy elintézését vállalja, hogy napjait újra és újra delíriumban tölthesse. De emberünk durvasága, halott lelkének megkérgesedett burka alatt ott van az ember, aki a szebbre, a jobbra vágyott valaha, akinek voltak álmai, tervei.

Rövid kis szösszenet ez a novella, de minden megvan benne, amitől felejthetetlen és hatásos lesz: nyomor, szenvedés, humor, szerelem, beteljesületlen álmok, tragédia és egy egész társadalmi réteg elnyomása, ami ebben a sóhajnyi műben felszakad. Apró, vietnámi keserű pirula.

Érdekes és rövidke történet volt. A címszereplő egy igen rosszhírű ember, számos piszkos ügyletben részt vett. Erről szól a könyv első fele egy zsarnok elöljáróval együtt. A második fele pedig a faluba való viszatérése utáni időket meséli el egy furcsa szerelemi szállal együtt. Az egész történetet áthatotta az szegénység, a szenvedés és az emberi temrészet nem túl előnyös oldalai.

Fura kis tanmese. Írta egy 29 éves fiatalember, 1944-ben, Vietnámban.
Láttam már no színházat, láttam egy koreai színtársulat Shakespeare-darabot játszani.
Ez a kisregény pontosan beleillik a sorba.
Egy ember élete van elmesélve, nagyon széles gesztusokkal, szinte hadonászva, közben egy dobos dobol gondolatban, hogy aláhúzza az érzelmek hullámzását.
Mert van benne egy nagyon pici falu, benne egy eltévelyedett fiatalember, egy zsarnok elöljáró, és annak a szívtelen harmadik felesége, mindent megváltoztató szerelem-féleség, és az elkerülhetetlen bukás.
Szóval semmi különös, de időutazásnak megteszi.

Már régebben megszereztem ezt a kis könyvecskét, valamiért érdekelt a történet, de csak most vettem elő, mikor belefutottam a vietnámi irodalom témájú kihívásba.
Az előadásmód egyszerű, semmi cirkalmas körmondat, viszont elég sokat megtudhatunk a társadalom különféle rétegeiben élő emberek gondolkodásmódjáról. Az idős elöljáró tapasztalt taktikázása, a fiatal elöljáró dölyfössége, az együgyű, csúnya lány elkülönítettsége például mind jellemző vonások bármelyik korszak bármelyik társadalmát nézzük. Az alkoholizmus pedig tényleg komoly probléma.