Love*Com ​2. (Love★Com 2.) 88 csillagozás

Nakahara Aya: Love*Com 2.

Risa kezd alaposan belekeveredni Ootani iránti érzelmeibe – nem tudja, hogy segítsen a srácnak újra összejönni gyerekkori barátnőjével, vagy inkább tartsa meg magának…? Ráadásul feltűnik egy korábbi osztálytárs is, aki nem jön ki jól Ootanival, de nagyon nyomul Risára… és egynyolcvan felett van!

Eredeti megjelenés éve: 2002

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Mangafan, Budapest, 2010
182 oldal · puhatáblás · ISBN: 5999883704875 · Fordította: Basa Zsófia · Illusztrálta: Nakahara Aya

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Ootani Atsushi · Koizumi Risa · Nakao Heikichi · Ishihara Nobuko


Kedvencelte 11

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 16

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Nakahara Aya: Love*Com 2.

„– A csokit… odaadtad neki?
– Bizony ám! Odaadtam én aztat nekije, ahogy az úrfi mondotta vala! Alig várom, mit kapok cserébe, úgy ám!
– Mondtam, hogy ne vágj ilyen képet!
– Én is mondtam, hogy ez biza' velem született.”

Egyre jobban tetszik ez a sorozat.
Nagyon jókat nevettem és viszonylag könnyen tudtam vele haladni.
Mondjuk az új szereplőtől (Haruka) a falra tudtam volna mászni, de ezen kívül jól szórakoztam.
Jöhet a következő rész.

5 hozzászólás
GytAnett>!
Nakahara Aya: Love*Com 2.

Még mindig aranyos kis történet, amivel könnyen, gyorsan lehet haladni.
Lett egy új szereplőnk, Haruka, akitől egészen konkrétan a falnak lehet menni. Rettentő irritáló személyiség. Látszik, hogy mennyire nem vagyok járatos a mangákban, egy ideig meg voltam róla győződve, hogy lányról van szó, ezért nem is értettem, hogy mi van. :D Nagyon tini. De szórakoztató. :)

3 hozzászólás
TiaManta>!
Nakahara Aya: Love*Com 2.

Szóval Otaninak már volt barátnője. Risa nem is lehetne meglepettebb, elvégre a „kis nyominak" is összejött valami neki meg semmi. Ráadásul tiszta Chiharu. ami azért magyarázat. Sz új szereplő Haruka a tipikus példája azoknak akiket inkább rugdosnál egy ilyen történetben, se itt még ő is tűrhető, mert csak mellékszereplő. De a lényeg Risa tényleg rájön az érzéseire lassan.

kitti_th>!
Nakahara Aya: Love*Com 2.

Aranyos, ahogy Risa próbálkozni kezd, Otani pedig semmibe veszi. Nincs is rosszabb egy viszonzatlan szerelemnél.

Lehvira>!
Nakahara Aya: Love*Com 2.

Két részre tudnám osztani ezt a kötetet. Az első felében a fő hangsúly Kanzaki és Otani kapcsolatán volt, milyen volt, miért ért véget és vajon mi lesz a folytatása. Mellékesen megjegyzem, hogy valahogy nekem egyáltalán nem hasonlított Chiharura a kinézete, az animében sokkal jobban megoldották. Örülök annak, hogy Otani a helyes döntést hozta és megtartva az ígéretét inkább Risával ment a karácsonyi koncertre. off
A kötet második felében pedig Harukára koncentrált a mangaka, aki amúgy szerintem elég idegesítő :D Mármint elég nagy a pofája ahhoz képest, hogy tudtommal semmit sem tett le az asztalra. Ráadásul Otani semmit sem követett el ellene, erre abban a pillanatban inzultálja a magassága miatt, hogy találkoznak. Nem csodálom, hogy Otani rühelli a pofáját, annak meg különösen örülök, hogy Risa sokszor megvédte őt.
Amúgy szerintem nincs baj azzal, ha egy lány véd meg egy fiút, HA mindkét félnek megfelel ez a szerep és ők tökéletesen boldogok így.

NagyEdina96>!
Nakahara Aya: Love*Com 2.

Ismét rengeteget nevettem ezen a mangán. Fantasztikusak a karakterek. Szinte nincs olyan pillanat, amikor ne szakadnék a nevetéstől a kialakult helyzetek miatt. S mindig rá tudnak tenni még egy lapáttal.
A szereplők még mindig nagy kedvencek, bár Ootani „vaksága” kezd egyre idegesítőbb lenni. Kicsit meg is sajnáltam Risat, hogy annyit kell próbálkozni a spoiler.
Amikor megjelenik a híres ex, aki nem csak összetörte szegény srácot hanem a lelkében is nagy károkat okozott, na azoknál a jeleneteknél nagyon ki voltam bukva. Borzalmas volt az a magyarázat és a lány is idegesített. Viszont itt egy dolog is bebizonyosodott, azon kívül, hogy egyáltalán nem illetek össze hogy Risa igazán szereti Ootanit, hisz képes lett volna segédkezni, hogy újra összejöjjenek. Bármit megtenne a fiú boldogságáért. spoiler
A másik érdekes jelenet, ami belép a mangába és hosszabb életű is lesz mint ez az exes sztori. Az a Risa-Haruka száll. Ez pont annyira elegendő, hogy Ootanit rendesen felpiszkálja. S talán észrevegye, hogy őneki sem teljesen közömbös a lány.

Xylaryss P>!
Nakahara Aya: Love*Com 2.

Ez egy szórakoztató sorozat. Harukival kicsit megugrott az érdeklődésem, végre nem csak a kis gyereknek kinéző kislányok ajnározását látni Ootoma részéről :D Jól megindult a történet, a dinkákból már-már szerelmesek lettek. A japán valentinozás is szerepet kapott, én meg imádom az ilyen dolgokat ^^

Börtöntöltelék>!
Nakahara Aya: Love*Com 2.

Még évekkel ezelőtt olvastam az első részét, ha nem tévedek, az volt az első manga, amit valaha olvastam. Azóta rengeteg minden történt, de ezt a sorozatot nem tudtam tovább olvasni, egészen mostanáig. Nagyon szerettem volna folytatni, de a helyi könyvtárban csak az első rész volt meg. :/ Szerencsére a FSzEK a megmentésemre sietett, ott megvolt! Az egész sorozat! Megláttam, és bár eredetileg tanulási szándékkal érkeztem, muszáj volt gyorsan elolvasnom egy-két volt, mert nincs számonkérés, ami ennél most fontosabb. :'D Szóval I read like a woman on a mission. Azóta is várom, hogy a negyedik részt visszavigyék. off
Annyira jó ez a történet! Borzasztóan aranyos és vicces. ♥♥ Risa és Ootani is kész őrültek, de imádtam róluk olvasni. :D

ValerinLanz P>!
Nakahara Aya: Love*Com 2.

Juhú, újra itt vannak a srácok! Felüdülés volt ismét a mindennapjaikról olvasni, Risa arckifejezései még mindig oltáriak. :D
Ebben a kötetben valóban felbukkant egy (kis)lány a múltból, mégpedig Ootani exe, akivel Risa úgy véli, sosem tudja majd felvenni a versenyt, és aki összetörte a srác szívét, a lelkéről nem is beszélve spoiler, Risa pedig, önmagához híven, asszisztálni próbál kedves barátja kapcsolatához… és persze jól elszúr mindent. :D
Aztán belépett a képbe Haruka is, akit egyébként magamnak is elfogadnék, ha nem nyomulna annyira. Imádom azokat a jeleneteket, amikor piszkálja Ootanit, a srácnak meg erre főni kezd a feje. :D De persze nem vagyunk féltékenyek, dehooogy!
Alig várom a folytatást! Azt is szeretem benne, hogy az animének tényleg sikerült teljesen jól visszaadnia a mangát, így mindkettőt egyformán szerethetem.

Leah P>!
Nakahara Aya: Love*Com 2.

annyi minden kimarad az animéből …
^ ^ a manga sokkal jobb ;D
Ootani olyan cuki :3


Népszerű idézetek

Krenai P>!

Lehet, hogy… Szerelmes vagyok Koizumiba?
– Siess, a következőt!
– Mi a fészkest műveltek?!
– Csak egy kis pszichológia.
– Ne irkáljatok baromságokat!!
[…]
Azt hiszem, tényleg szeretlek!
– Abbahagyni!!

152. ès 160. oldal (Mangafan, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: Ishihara Nobuko · Nakao Heikichi · Ootani Atsushi
Krenai P>!

– Ki volt ez?
[…]
– Az exem.
[…]
– Heeee?! Ezt mégis hogy?!
– Simán! Ha az ember 15-16 évet leél, megesik az ilyen!

17-18. oldal (Mangafan, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: Koizumi Risa · Ootani Atsushi
Krenai P>!

– Koizumi… mi történt?
– …Me… me… me… me… mee…
– Mit mekegsz? Kecske vagy?!
– Neeem… csak megbotlottam és fáj a lábam.

47-48. oldal (Mangafan, 2010)

Kapcsolódó szócikkek: Koizumi Risa · Ootani Atsushi
Dávidmoly>!

– A csokit… odaadtad neki?
– Bizony ám! Odaadtam én aztat nekije, ahogy az úrfi mondotta vala! Alig várom, mit kapok cserébe, úgy ám!
– Mondtam, hogy ne vágj ilyen képet!
– Én is mondtam, hogy ez biza' velem született.

Kapcsolódó szócikkek: Koizumi Risa · Ootani Atsushi
Krenai P>!

– Jut eszembe! Tegnap gyönyörű újévit álmodtam. Egy szép padlizsánnal…
– Térj magadhoz Ootani! Bár mákos vagy, a padlizsán szerencsét hoz!*

(*Ford. Megj.: Japán hiedelem szerint, ha újévkor padlizsánnal álmodsz, szerencséd lesz.)

66. oldal 2. panel

Dávidmoly>!

Oh, kösz, kedves, igazán. Nem kell a szánalmad!

103. oldal

Lunemorte P>!

– KI AZ AZ ŐRÜLT, AKI KITALÁLTA A VALENTIN-NAPOT, HEEE?!! Hülye állat!

140. oldal


A sorozat következő kötete

Love★Com sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Yazawa Ai: Nana 7.
Hino Matsuri: Vampire Knight 1.
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Heniko Sakka: Édes tini élet
Alice Oseman: Heartstopper – Fülig beléd zúgtam 2.
Leiner Laura: Higgy nekem
Leiner Laura: Ég veled
Lynn Painter: Jobb mint a filmeken
Kollár Betti: Újra a pályán
Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi