Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Embertelen vidék 44 csillagozás
A modern civilizáció elpusztult, áldozatául esett az emberiség agressziója miatt kitört háborúknak.
Tizenhét év telt el az utolsó világégés óta, a túlélők a Tar névre keresztelt terület foglyaiként tengetik napjaikat, a túlélésért való állandó küzdelem pedig lassan felőrli az emberségüket: banditák basáskodnak felettük, gépszörnyetegek terrorizálják őket, a börtönük falául szolgáló ködfal pedig elveszejt bárkit, aki bemerészkedik az ölelésébe…
Az emberiség haldoklik, a csontjain rohadó utolsó húsdarabokon pedig az új világ dögevői ülnek tort.
Kevesen küzdenek másért, mint a saját túlélésükért, ezalól pedig a mechanikus torzszülötteket irtó vakmerő harcosok sem képeznek kivételt. A többi ember szemében kegyetlen, önző számkivetettek, akik a mindössze egyetlen tehetséggel rendelkeznek, az pedig az élet kioltása. Többségük rá is szolgált erre az ítéletre. Vadászoknak nevezik őket, közéjük tartozik egy fiatal kardforgató, Varjú is, aki már több életre elég… (tovább)
Kedvencelte 3
Most olvassa 2
Várólistára tette 51
Kívánságlistára tette 51
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Már nem emlékszem, hogy hol olvastam először erről a könyvről, de mindjárt felkeltette a figyelmemet a fülszöveg alapján. Aztán kihoztam a könyvtárból és csak tologattam, mert kicsit elrémített a vastagsága. De muszáj volt elkezdenem olvasni, mert lassan vége felé közeledett a kölcsönzési idő. És ekkor jött a meglepetés, mert pár oldal után beszippantott ez a posztapokaliptikus világ. Szabályosan beleszerettem Varjúba, a regény antihősébe, annyira zseniálisan alkotta meg a főszereplőt Nagy Sándor Ádám. Végig izgultam a kalandjait, vele örültem és vele szomorkodtam. A regényben váltakozik a múlt és a jelen elmesélése, szerintem pont megfelelő arányban. Nagyon sok dolgot tudunk meg Varjú múltjáról, ami elvezetett ahhoz, hogy milyen ember lett belőle. Nem egy vidám, happy enddel záródó műről van szó, számomra mégis kedvenc lett. Megérintette a szívemet, a lelkemet és a végén egy kicsit én is kiégtem, kicsit meghaltam Varjúval együtt. Természetesen azóta már szereztem egy saját példányt is belőle, mert biztos, hogy párszor még újra fogom olvasni. A regény további szereplői is mély benyomást tettek rám. Szinte az összes szereplő negatív karakter, de a szívük mélyén mégis emberségesek ebben az embertelen világban.
Megszületett a Vaják és az Útvesztő trilógia szerelemgyereke. Egy zseniális fantasy-t olvashattam egy érdekes poszt-apokaliptikus világgal, izgalmas cselekménnyel és lehengerlő stílussal.
A Tolvaj Jamie és a Káoszszív mellett ez a könyv az utóbbi évek harmadik kellemes meglepetése az új magyar szerzők regényei közül. Jól felépített világ, erős atmoszféra, tetszetős szöveg. Én leginkább a gemmell-i heroikus fantasy hatását érzem rajta, de ha valaki Sapkowskit mond, azzal sem vitatkozom.
Az utolsó nagy háború után 17 évvel az ismert világ csak egy sziget a mérgező köd tengerében. Romvárosok, kiborgszörnyek, rabszolga-kereskedelem, általános hanyatlás. A növényi magvak többet érnek, mint a súlyuk acélban. A vadonba – ha nem számítjuk a rablóbandákat – csak kétféle ember merészkedik. A postások, akik megpróbálják összekötni a megmaradt közösségeket, és akiket afféle népi hősöknek tekintenek, valamint a vadászok, akik a háborúból megmaradt szörnyekkel végeznek, és akiket szinte mindenki megvet. A regény hőse is efféle vadász, aki már megszokta, hogy sehol sincs helye a világban, és azokat is inkább lerázná, akik mégis megpróbálnak barátkozni vele. De még ő sem tud megmaradni teljesen kívülállónak, így utazása az embertelen vidéken egyszersmind lelki utazássá is válik. Bár maga előtt sem ismeri el, mégis az emberiesség nyomait kutatja – leginkább önmagában.
A vidék ábrázolása nagyon hatásosan jelenik meg a történetben: az első jelenetben látott romoktól a megfeneklett tankhajó köré felhúzott Patkányvároson át egészen a háborús legendából valósággá váló Bástyáig minden helyszín nagyon érzékletes. Varjú, a főhős múltja is szépen rajzolódik ki a regényben elszórt flashback jelenetekből, és sokat ad hozzá a figura jelleméhez. Egyedül azokat az „elveszett éveket” hiányolom, ami a gyerekkatonát és a felnőtt vadászt elválasztja egymástól: elvileg ekkor szerzi meg különleges képességeit, amelyek hátterét érdemes lett volna alaposabban is kidolgozni. Jelzem, a könyv első felében még kifejezetten tetszett, hogy ez megmarad rejtélynek, de a későbbiekben illett volna ezt a rejtélyt fokozatosan felfedni és megmagyarázni. Ettől, és egy hangyányi (a zsánerbe végül is beleférő) színpadiasságtól eltekintve azonban ez egy nagyon erős bemutatkozó regény, inkább sci-fi világgal, de inkább fantasy történettel, ami visszaadta a hitemet abban, hogy vannak még magyar kalandregény-írók, akik számára egyformán fontos a világteremtés és a történetmesélés.
Remek kezdeményezés a Twister Média-tól ez a [bekezdés] pályázat! Ez már a második olyan regényem volt, ami ennek a pályázatnak a nyertese keze alól került ki – érdemes ám odafigyelni rájuk!! ❤
Annyira jólesett a lelkemnek végre egy igazi, vérbeli, minden romantikát mellőző fantasy-t olvasni!! ❤❤
Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam normálisan időt szánni a könyvre és jóval kevesebb megszakítással kiolvasni, mert egyrészt nem ezt érdemelte, másrészt pedig szinte fájt, hogy el kellett szakadnom tőle! Egy fantasztikus és súlyos regényt tarthattam a kezemben, de a közel 600oldal egy pillanatra sem untatott, sőt! A főszereplőnket már elsőre megkedveltem és a többi jelentősebb szereplő is nagyon szimpatikus volt – vagy nem, a jellemüktől függően, mindenesetre jól sikerültek a karakter alkotások. :D
A könyv hangulata a Witcher-t juttatta eszembe off, némileg keveredve az Alita című filmmel, off – és mindezt abszolút nem negatívumként mondom!!
A világ egy igazi posztapokaliptikus szemétdomb, ahová még a legjobb, legmázlisabb napomon sem kívánkoznék! Ragyogó az elképzelés és a megvalósítás, ahogy az író elénk tárta.
Nagyon tetszettek a beszélő nevek, ötletes volt és nem megszokott, teljesen jól beleillettek a világba is, a harc jelenetek pedig olyan precizitással lettek felvázolva, hogy a küzdő felek szinte megelevenedtek a könyv lapjain.
Remekül lett összeállítva a történetvezetés, ahogy a jelenben haladtunk, de közben folyamatosan megismerhettük Varjú múltját, így kapva meg a teljes képet. Reméltem, hogy kiderül, honnan kapta Nora a nevét, mert biztos voltam benne, hogy jelentőséget hordoz magában. Nos, valami hasonlóra is számítottam, csak kicsit enyhébbre, mint amit kaptam. :D
Ez egy igazán remek és izgalmas könyv volt, amit végig élveztem, és amit a végén összefacsarodott szívvel csuktam be…
Köszönöm @Nagy_Sándor_Ádám, hogy egy ilyen remek regényt alkottál, és remélem, hogy több műved is napvilágot lát majd!! Sok sikert kívánok! :))
A szerző @Nagy_Sándor_Ádám első nagy regénye közel 600 oldalon ez még egy rutinos írónak is nagy feladat lenne, nem egyszerű úgy megírni, hogy ne legyen benne egyetlen unalmas rész se, szerencsére itt ez nem állt fent minden oldal izgalmas volt
A fő sztori valamilyen poszt-apokaliptikus világban játszódik valahol Európában szerintem , ahol már kevés jó ember él és a jók sem az igazi jók. Ha életben akarsz maradni mindent meg kell tenned ennek érdekében. A mellék sztoriként megismerjük Varjú életét harcát hogyan nevelkedett és miért lett olyan amilyen.
Van egy nagyon jó mondta a könyv hátulján ami mindent elárul mire is lehet számítani : „Az emberiség haldoklik, a csontjain rohadó utolsó húsdarabokon pedig az új világ dögevői ülnek tort.”
Zseniális mondat már ezért megérte elolvasni.
Szóval Varjú vándorlását követjük nyomon aki abból él , hogy szörnyekre vadászik . Nem akart senkit maga mellett tudni egyedül akar lenni és a fajtáját a vadászokat sem akarja senki szívesen szomszédként látni gyorsan végezze el a munkáját aztán tűnjön el jó messzire .
De ennek ellenére mégis találkozik olyanokkal akiket megkedvel még akkor is ha nem szívesen vallja be saját magának és szépen lassan érző emberé válik vagy valami hasonlóvá .fontosak lesznek neki mások és kész harcolni értük ráadásul ingyen ami nagy szó nála .
Összességében mit is várhatunk a regénytől ?
Harcot sok harcot kemény rideg világot sok menetelést mert mindig úton vagyunk. , itt ott árulást de azért egy kis fényt is ha engeded, hogy barátaid legyenek.
Nagy örülök, hogy elolvastattam remélem halunk még a szerzőről a közel jövőben.
Nem is tudom, hol kezdjem. A háttérvilág maga tetszett, és alapvetően a kalandozós-hősködős fantasy sztorik ellen sincs kifogásom, de… hát pont az ilyenek miatt nem olvasok túl sok epic fantasy-t. Biztos lesznek egy csomóan, akik szeretni fogják, én a harmadától kezdve leginkább rettenetesen untam, a sztori úgy nyúlt, mint egy rétestészta, teli van elgépelésekkel és a magyartalan kifejezéseket se ártott volna kigyomlálni belőle, továbbá engem borzasztóan zavart a nem túl koherens világépítés is. Kár érte. Gyanítom, hogy az epic fantasy rajongók nem fognak ennyit fanyalogni, de mit szépítsem, én nem vagyok az.
Az Embertelen vidék számomra hatalmas meglepetés volt, mivel a posztapokaliptikus regények általában nem állnak közel hozzám. Pörgős cselekményének, ügyes megoldásainak (pl.: imádtam a kibók ötletét) és jól kidolgozott szereplőinek hála, azonnal magával ragadott. Nagyon tetszett a felépítése, a sok novellaszerű történet, melyekben fokozatosan bontakozott ki Varjú személyes tragédiája, s váltak érthetővé motivációi, cselekedetei. Örültem, hogy a mágia is helyet kapott a regényben, mégpedig nagyon ügyesen használva, bár szívesen olvastam volna hosszabban arról, hogyan sajátította el Varjú a használatát. Összességében ebben az aprólékosan felépített, részletgazdag világban – bármennyire is embertelen – élvezet volt elmerülni. Köszönöm az élményt!
A világégés és katasztrófa(k) után vagyunk. Eltelt már annyi idő, hogy az élet valamilyen formában, de visszatérjen a „normális” kerékvágásba (a kibókat, rabszolgakereskedelmet, terrorizáló bandákat leszámítva), vannak városok, van minimális kereskedelem, Kevin Costner-es postaszolgálat. (Nem tehetek róla, azonnal ez ugrott be, amikor olvastam.)
Ebben a világban vándorol Varjú – minden cél nélkül. Valóban nincs célja, de ahhoz meg erős az életösztöne, hogy leüljön az útszélre és meghaljon. Jó ideig azt gondoltam, hogy ez a településről településre vándorlás fogja az egész tartalmat kitölteni, de végül minden találkozás hozzátett valamit a végkifejletthez.
Attól függetlenül, hogy nem függővéges, mégis folytatásért kiált, már csak azért is, mert tudományosan megmagyarázható furcsaságok mellett, ott a mágia is, amelyre semmilyen információ nem utal – persze, mint fantasy elemet kérdés nélkül elfogadunk, de a világfelépítés egyáltalán nem támogatja. Szóval lenne még mit mesélni.
Bár regény, sokkal inkább úgy olvastam, mint egy novellás kötetet. A végére elkezdenek összefüggeni a történetek, de addig egy-egy fejezet Varjú egy-egy megbízatása, útja. Változatos, sokféle kaland akad itt, jól komponált akció jelenetekkel. Kifejezetten tetszett ez a kardos – mágiás harcmodor, ami a hős sajátja. Izgalmas is végig, de nekem kissé nehéz volt egyik történetből a másikra váltani, így inkább hagytam köztük magamnak egy kis időt.
Megkedveltem a hőst, akinek fokozatosan ismerjük meg a múltját és vele a titkait. Mindig szomorúnak érzem, amikor valakinek a nagyszerűsége egy nagy tragédiában gyökerezik. Varjú is ilyen, és nem is tudtam eldönteni, hogy sajnáljam vagy nézzek fel rá a becsületkódexe miatt. Szívtelen gyilkosnak tűnik, de ez csak a látszat. Ha mindenki annyira törődne a másik emberrel, mint Varjú tette, a Tar nem lenne olyan zord hely.
Így különösen tragikusnak éltem meg a történet végét – aggyal felfogom, így súlyosabb és drámaiak az események, de nagyon sajnáltam azt a sok veszteséget, ami elkerülhető lett volna. Nem tudom lesz-e folytatás, ha igen, nagyon drukkolok, hogy Varjú megtalálja az elvesztett embersége maradékát, mert anélkül nem az a hős, aki korábban volt – anélkül csak simán kárhozott.
Posztapokaliptikus regénynek is működik, és nekem a vadnyugat jutott eszembe a Tarról, csak éppen egy atomkatasztrófa utáni vadnyugat. A technika maradványai, a társadalmi és emberi elkorcsosodások – nem a világépítés a lényeg – a hős és a kalandok igen – de erőteljes az a sötét, kegyetlen embernek ember a farkasa mentalitás, amiben a túlélést keresik. Embertelen vidék, találó a cím.
Ha alszom rá egyet, lehet még csillagra is többet szavazok: emlékezetesek a szereplői, sötét a világa, kalandos és izgalmas, csak most még nagyon fáj a vége.
A férfi útja nem csak fizikai, hanem lelki síkon is végigkövethető. Az egyes szakaszok nem csak fordulópontok, hanem lelki állomások – mintha azt jeleznék, hol tart a főhős a saját megtisztulásában. De a végén nincs Nirvána, a világ ennél sokkal realistább hely, ilyen „embertelen vidék ez”. Hogy közben akad néhány szörny és ellenség, az első olvasatra talán fantasztikus töltelékelem, valójában pedig színtiszta realitás, könnyen fogyasztható, jelképes formába csomagolva.
Népszerű idézetek
– Szóval mégis kincs – nyugtázta Varjú, és haloványan elmosolyodott.
– A jó kezekben azzá válik majd. Hiszek benne, hogy a tudás hatalom, ezek a könyvek pedig tudást juttatnak el ahhoz, aki tudja használni. Ki tudja…talán javul a helyzet ezen a nyomorult helyen attól, amit ma tettünk.
140. oldal
Amikor társai rálelnek, nem fogják megtudni: az eső, mint azokban a régi romantikus történetekben, mindent elrejt majd, de nem úgy, ahogy régen hitte volna. A vihar ugyanis ezúttal nem egy harcos titokban hullatott könnyeit takarta… hanem a tényt, hogy a gyilkos már akkor sem képes sírni, amikor végezni kényszerül az egyetlen emberrel, akit őszintén szeretett.
564. oldal
– Ezért kell őket motiválni valamivel. Ma talán terrorista vagyok, holnap viszont lehet, hogy még több ember jön a sivatagba, aki így gondolkodik, mint én. Ha meghalok, talán ők továbbviszik, amit elkezdtem. Érdemes jót tenni, csak azért, hogy megtegyük.
– Tévedsz – tagadott Varjú, de már csak a büszkesége kedvéért.
-Talán. De attól még, hogy a világ borzalmas, nem kell nekünk is azzá válnunk.
483. oldal
Szánalom, kapzsiság, megbánás, álnokság, gyűlölet, harag, félelem, szeretet, barátság, bajtársiasság… mindet hátrahagyta, az utolsó társa sírboltjára terítve, hiszen az élőnek nem szolgálja hasznát az ilyesmi errefelé.
Embertelen vidék ez.
586. oldal, 19. fejezet - A semmibe
Korábban sosem jutott eszébe mit is tesz, mindig a túlélésért, a holnapért vadászott vagy ölt, nem dühből vagy gyűlöletből, mint a legtöbb vadász vagy harcos, akit ismert. Kaszás más volt, nem érzett mást felőle, csak kötelességtudatot, hideg, szinte embertelen elhatározást.
334. oldal, 10. fejezet - Fagy
Az utolsó marconának sikerült szétcsapnia az egyik poharat a fején, a szilánkok pedig belemartak az arcába – ahogy a pohár alkoholos tartalma is a vágásokba. Miközben megtántorodva a pultba kapaszkodva tartotta talpon magát, arra gondolt, hogy legalább a sebeket fertőtlenítette a lőre.
33. oldal, 2. fejezet
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szabó Róbert: Kibervér 85% ·
Összehasonlítás - Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor 82% ·
Összehasonlítás - Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város 96% ·
Összehasonlítás - Leda D'Rasi: Új nemzedék 99% ·
Összehasonlítás - Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2. 93% ·
Összehasonlítás - Mark Lawrence: A Széthullott Birodalom 93% ·
Összehasonlítás - Aurora Lewis Turner: Lloyd, a belső szörnyeteg 97% ·
Összehasonlítás - Eszes Rita: Tükör a felhőkön túlra 88% ·
Összehasonlítás - Cameron Johnston: A Megtörtek Istene 91% ·
Összehasonlítás - David Gemmell: Az utolsó Őrző 90% ·
Összehasonlítás