A ​tanítvány 7 csillagozás

Így került Barlangvárra dr. Pakulár. Őt az egyetem maga, pontosabban a római jog tanára ajánlotta. a tanárral az idősebb András gróf személyesen beszélt, egy derék, megbízható fiatalembert kért tőle, különös kellékül azt kötötte ki, hogy a fiatalembernek, aki bár csakis valami szegény ördög lehet, emberi formája legyen.
– Mosakodjon, beretválkozzon, ne legyenek feketék a körmei – szabta ki a feltételt András gróf, amikor látta, hogy a tanár értetlenül néz rá. – Ne kelljen eldugnom, ha társaság jön hozzám – folytatta mosolyogva. – Mert volt már nálam olyan, amikor a fiú még a gimnáziummal bajlódott, hogy szégyelltem magamat miatta. Attól tartottam, hogy egyszer villával kezdi enni a mártást.
A tanár is mosolygott s óvatosan megnézte a saját körmeit.
Dr. Pakulárral meg voltak elégedve Barlangváron. Már persze csak úgy nagyjából. Igénytelen, mondhatni demokratikus külsejű emberke volt, de rendes a ruhája, sima a modora, beszélni is lehet vele, ami azt jelenti, hogy értelmesen felel a kérdésekre, azonfelül pedig legfeljebb egy-két szót szól.
– Nincs púpja, nem nyerít és nem büdös – mondta róla Barlangváry gróf, bemutatkozás után. – Délben majd meglátjuk, nem csurgatja-e vissza a levest a szájából a tányérjába. Ha nem, nekem megfelel.

9. oldal

– Mondja, kapitány úr, milyen érzés volt az, egyedül egy darab deszkába vagy mibe kapaszkodva úszni a tengeren, sehol egy embert nem látni, szárazföldet se látni, csak vizet és eget?
A kapitány csak evett szótlanul.
– Halálos veszélyben lenni, mert ha nem érkezik segítség, akkor el kell pusztulnia.
Befejezte és várta a feleletet. A kapitány megint ránézett, most még véresebbek voltak a szemei, az alsó szemhéja valósággal tüzelt, de nem tudta, mit kérdez tőle ez a fiatalember.
– Nos? – kérdezte biztatón.
– Hát… milyen érzés lehetett az?
– Kellemetlen volt – felelte a kapitány és ette tovább a szőlőt.

181. oldal

Mendey grófné volt a társaságban a szép asszony. Lehetőleg állt, ide-oda libegett és bekebelezte a ráirányuló tekinteteket. Zubkovics úr is pislogott feléje és egyszer közel hajolt Nagyrévihez és halkan így szólt:
– Jó bőr ez a Mendeyné! Adnék neki egy óráért egy százast!
Nagyrévi ilyent még nem hallott a kastélybeli társaságban, kicsit fel is üdült a pajzán hangtól, de csak zavartan mosolygott. Zubkovics beszélt tovább a fülébe:
– Sajnos, nem adhatok. Mégpedig két okból. Először nincs arravaló százasom, mert százasom egyáltalán nincsen, másodszor, mert kevés lenne neki. Vagy ingyen tenné, vagy egy százezrest kérne.

178. oldal

Rossz utakon járt és nem ismerte fel tévelygését. Nem tudta, hogy aki pénzt akar szerezni, annak nem azzal kell töltenie az idejét, hogy a Bűn és bűnhődést olvassa, vagy hogy olcsó jeggyel tizedszer megy el a Carmenra, hogy barátaival Spencer Herbert filozófiájáról vitatkozik, hogy amikor mindezt nem teszi, akkor sóhajtozva bámulja a nőket, akiket egy vagy két koronával a zsebében meg sem szólíthatna, amellett reménytelenül szerelmes S. Irénbe. […]
Nem tudta tisztán, hogy elnyomott és megalázott kisemmizett, az életből kitagadott robotmunkára ítélt pária, aki balsorsából csak úgy szabadulhat, ha pénzt keres. nem tudta, hogy a pénzt másképpen kellene hajszolnia. Hogy el kellene fordulnia érdeklődése minden tárgyától, hogy kereskednie kellene, adni-venni, üzleteket közvetíteni, a megtakarított garasokból valami vállalkozásba kezdeni és másokat dolgoztatni. Nem vette észre például, hogy a pénzt nem a költő keresi, hanem a kiadója. Hogy nem a jogbölcselet tanárának nagy a fizetése, hanem Imhóf Mór keres sokat, akinek ruhaüzlete van a Rákóczi úton. Nem tudta, hogy Harkányi Ede a „Babonák ellen” című könyvéért háromszáz korona tiszteletdíjat kapott, de Sándor úr, aki a Társadalomtudományi Könyvtár köteteivel üzletezett, havi ezer koronát keresett.

28-29. oldal

Hadonászott, igazgatta a le-lehullani készülő monokliját, föl-alá futtatta az ádámcsutkáját, ő megtorlást követelt. Ezzel tartozik a család Andrásnak és az önmaga tekintélyének. Hiszen híve megy annak a vút históviának a falvakba, a földekve, evvől az egész ovszág beszélni fog!
– Miféle megtorlásra gondolsz? – kérdezte a gróf.
– Hát… hát a legjobb lett volna, ha Andvás ott a pavkban lelőtte volna, mint egy kutyát.
A grófné a fejét rázta tiltakozóan.
– Ne bolondulj már – csitította a fiatalembert Barlangváry. – András már csak azért sem lőhette le, mert nem hord magánál revolvert. Másodszor, aki mást lelő, ha mindjárt egy koszos házitanítót is, azt bezárják.
Pravonszky az ég felé hányta szaporán a kezeit:
– Abszuvdum! Tiszta Ázsia!
A gróf kissé maliciózusan mondta:
– Még ha téged lőne le valaki, azt is megbüntetnék.

229-230. oldal