Nem ​kell vala megvénülnöd 2.0 13 csillagozás

Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0

Hivatali ​patkányok, lomha közszolgák és a versenyszféra kiskirályai egyaránt szereplői Nagy Koppány Zsolt új regényének. A Nem kell vala megvénülnöd 2.0 vitriolos humorral és lendületes pontossággal teremt meg egy groteszk világot, amelyik vészesen hasonlít jelenünkre. Fényező Nagyjuhász János a Só- és Egyéb Szóróanyagok Hivatalában tengeti hivatali intrikáktól tarkított, szexre és szerelemre éhes életét, ám még ő sem tudhatja, mit tartogat számára a jövő.
Egyetlen könyvet, ám valójában három regényt tart kezében az Olvasó: az ifjú-, a férfi- és az öregkor keserű, kacagtató, máskor együtt érző rajzát. A szépreményű legényévek, a családalapítás keserédes gyötrelmei után mi várhat még az emberélet útjának felén túl? Nagy Koppány Zsolt negatív utópiájában az öregek utáni szó szerinti hajsza túlélésért küzdő áldozatáért izgulhatunk.
„Nem kell vala megvénülnöd, mielőtt fejed lágya benőtt", mondja Lear királynak a Bolond. Vajon Fényező Nagyjuhász János a kellő időben vénül-e… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 2014
392 oldal · ISBN: 9789631431711

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Csabi P
Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0

Nem kell vala mindent elolvasnod 1.0.

„…nyomban látszik, hogy saját kútfőből dolgozik, a mondanivaló üresen csöng és pang, szegény, >kénytelen a stílus játékával pótolni a kiérlelt gondolatokat<…”

Örülök, hogy a 2.0 változatot olvashattam, el sem tudom képzelni milyen lehetett az 1.0.
Ez a mű – mert regénynek nevezni ebben a formában nem merem – valójában egy triptichon, bár abban jelentősen különbözik minden triptichonoktól, hogy 3 része csak meglehetősen erőltetett kapcsolatban áll egymással. Olvasás közben az az érzésem alakult ki, hogy a szerző különböző időkben íródott írásait gereblyézte itt egybe, ebből is adódik mind témában, mind stílusban ez a nagy eltérés. De nézzük a részeket sorban.

Az első rész a közhivatalról szól, egy képzeletbeliről, és azért jött létre, hogy kifigurázza azt, nevetségessé tegye, lerántsa a leplet, ecetera. És mindezt a humor, a kíméletlen szatíra nyelvén tegye. Legalább is ezt gondolhatja NKZs, és miért is cáfolnám meg? Mert kötelességem. Hogy figyelmeztessem az utánam jövőket: Vigyázat, rossz humor!
Nem tudom pontosan, milyen lehet a túlírt szöveg, erről csak úgy beszélnek, de nincs definiálva, viszont ha pisztolyt szegeznének a fejemhez, és egy vastag, de nem erotikus száj ezt hörögné felém: Hejjú madafaka, széj samtin koz áj sút jó fakin hed!, azt hiszem, „már-már loccsant velőmben” (Cseh Tamás – Bereményi Géza: Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza, Új dalok, Hungaroton, GONG 1997.) ez a könyv bukkanna fel a végső kétségbeesésben.
Kezdődik azzal, hogy minden mondat sűrűn meg van tűzdelve ()-el, – -el, „” –ekkel, meg kurzív szedéssel, ami hamar idegesítővé válik, főleg, hogy jó része simán elintézhető lenne egy vesszővel. A szöveg előrehaladtával aztán ezek megritkulnak szerencsére, talán a szerző is ráérzett ezek modorosságára, csak már lusta volt kijavítani az elejét. Azért az ötszáz olvasóért minek törné össze magát.
De mindezt könnyen megbocsátja az olvasó, ha jó poénokkal van fűszerezve a szöveg. És vannak is jó poénok. Elvétve. Az író viszont kényszert érez rá, hogy vicces legyen minden mondatban, és ez meghaladja a képességeit (megjegyzem, kevesen vannak, akikét nem). Így aztán az a néhány jó poén is megkeseredik az ember szájában, mintha csak egy nagy trágyamezőn találna itt-ott egy kis libamájat. Kell a fenének.
Ezen felül az író művelt és olvasott, ezért gyakran tűzdeli meg szövegét idézetekkel. De mivel az olvasó egy bunkó, ezért rögtön utána (naná, hogy ()-ben) meg is adja az idézet pontos helyét, ott a szöveg közben, úgy tűnik, ez fontos valamiért. Talán mert ő nem egy ilyen posztmodern izé, aki csak úgy sunyiban lenyúlja a fél világirodalmat. Így a könyv olvasható akár füveskönyvként is.
Így folyik ez, amíg csak főhősünk, János, ki nem lép a hivatal ajtaján, innen változik a szöveg (ezért is van ez az összegereblyézett érzésem), és azt kell mondjam, jó irányba. Eltűnik ez a sok sallang, a csúcspont az ÖSÖK gyűlés, ami legalább érdekes, van benne valami ígéret, hogy haladunk valami felé, és a társadalomkritika is kilép a közszolgák ekézésének zsibbasztó világából. Aztán véget ér ez a rész, anélkül, hogy bármi érdemleges történne.

A második rész elég rövid, és nem is tudom, mit keres itt, semmi köze az előzőhöz, meg az utána következőhöz sem. Pár évvel később vagyunk, János már nős, és angol tanításból/fordításból tengődik. Az angol tanítás/fordítás nyűgei villannak fel rövid képekben, egyedül a Fordítás gyönyörűsége (143. o.) című részt tudom ajánlani, ebből legalább kiderül pár kulissza titka a műfordításnak.

Aztán jön a harmadik rész, a lényeg, ezért íródott meg ez a könyv. Jócskán előreugrunk az időben, hogy pontosan mikorra, az nem derül ki, én 2045 körülire saccolom, János már öreg (de fickós) ember. Egy disztópiába csöppenünk, Jánosunk lánya és veje padlásán húzza meg magát, ugyanis itt irtják az öregeket. Mármint nem a padláson, hanem a kor Magyarországán. És nem csak partizán módra, hanem törvényileg. Tulajdonképpen János naplóját olvassuk, így aztán mindent (sajnos) az ő elbeszéléséből ismerünk meg, ami leginkább a vejével folytatott beszélgetésekből, és saját gondolataiból áll. Közben feltűnnek látszólag oda nem illő, „irodalmi” részletek, ezekre később ezt a magyarázatot kapjuk: http://moly.hu/idezetek/445664.
Szóval lehetne mindez nagyon érdekes, aktuális, problémákat feszegető, csak az a baj, hogy nem hiszem el ezt az egészet NKZs-nak. Azt nem, hogy tudja, miről ír. Folyton az az érzésem, hogy csak mellébeszél, sosem a lényegről. Hogy hogyan jutottunk idáig, azt néhány általánossággal elintézi. Hogy mi történik a világban, arról meg nem sokat tudunk meg, ugyanis a híreket az állam monopolizálta, és csak a leggazdagabbak juthatnak hozzá. Világos nem?, a propaganda legjobb eszközét vegyük el a tömegektől. És mindezt mivel magyarázza az író? Mert megmagyarázza, egyenest bele az arcunkba, szemérmetlenül, kínosan (kicsit hosszú, de érdemes elolvasni): http://moly.hu/idezetek/445662.
Később aztán feltűnik Juli, ezzel gyakorlatilag áttérünk a szex témájára, végül is jobb az, mint azon törni a fejünket, mikor töri azt be valaki más. Lesz végkifejlet is, de arról inkább nem írok, hátha lesz más is, aki végigolvassa.

Szóval összességében az a bajom ezzel a könyvvel, hogy minden bajom van vele: a nyelvezete gyermeteg, humorkodó, kerüli a lényeget, inkább a szexbe menekül előle, széteső a szerkezet, a főhős pedig egy nyikhaj, akivel képtelenség azonosulni, alig várjuk, hogy jöjjön már egy ÖSÖK kommandós, és szétloccsantsa az agyvelejét.

34 hozzászólás
>!
Juci P
Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0

Dühítően rossz könyv. @Csabi szinte szóról szóra leírta, amit a regényről gondolok (http://moly.hu/ertekelesek/1642639), ehhez már csak annyit tennék hozzá, hogy ami a legbicskanyitogatóbb volt az egészben, az a szexizmus és nőgyűlölet, ami árad ezekről a lapokról. spoiler
Ha ez mind irónia akart lenni, és a figura nevetségességét kéne fájón éreznünk, akkor jelentem, nem sikerült. Ha ez egy szerethető és esendő figura akarna lenni, akivel nekem azonosulnom kéne, és akinek a sorsáért aggódnom kéne, akkor még kevésbé sikerült. Ez egy ritka ellenszenves narrátor, aki tele van gyűlölettel és megvetéssel szinte mindenki iránt, mégis mélyen benyal bárkinek érdekei szerint.
A Jozefát úr régóta vár a polcon molyos ajánlásra, de ezek után kétlem, hogy egyhamar sorra fog kerülni.

3 hozzászólás
>!
MortuusEst
Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0

Hosszú lesz.

Ez a könyv már az első találkozáskor sikeresen kelti fel az olvasó érdeklődését. Már a címe is meglepő és érdekes. Milyen cím az, ami 2.0? Valaminek a második része? Javított kiadás? Ha igen, mit kell rajta „patchelni”, az előző verzió még tele volt hibával? Ha meg ennyire új verzió, akkor mégis mi ez az archaizálás? Szó mi szó: a címet olvasva az ember gyorsan kedvet érez a kötethez.
A meglepetések az első részben folytatódnak. Gyakran hallani a magyar irodalommal kapcsolatban olyan kritikákat, hogy hiányzik belőle a humor. (A magyar irodalom is olyan, mint a „néplélek”-ha van ilyen, sírva vígadós, komor, nyomasztó és lehangoló.) A regény címoldalára igazán kiírhatták volna, hogy tömegközlekedésen kifejezetten veszélyes lehet olvasni, hiszen nagyon vicces helyzetek születhetnek abból, ha az ember a villamoson látszólag minden előzmény nélkül felnyerít, vagy a sírással küszködve, könnyeit törölgetve kacarászik a reggeli álmosságot szemükből törölgető, avagy a fásultságot az arcukon munkaruhaként viselő (egyébként munkába igyekvő) utastársai között. Mert a három, egymástól is markánsan elkülöníthető rész közül az első egy ilyen koncentrált támadás a rekeszizmok ellen. A humor forrása meglepően hagyományos gyökerekhez nyúl vissza. Ha magyar irodalmi humort emlegetünk, Karinthy Frigyes neve megkerülhetetlenül előjön. A Tanár úr kérem még annak is rémlik, aki nem olvas túl sokat. A Nem kell vala megvénülnöd ugyanezt a jól bevált receptet használja. Mindkettőben az egyik összetevő egy egyszerű hatás: sem a diákélet, sem a bürokrácia nem szorul bemutatásra, mindenkinek vannak első kézből származó tapasztalatai velük kapcsolatban. Ez utóbbit nagyon hatásosan ábrázolja a regény. Mindenki bosszankodott már hivatalos ügyek közben sorban állás, felesleges kekeckedés, vagy egyszerűen csak a túlbonyolított ügyintézés miatt.
A regény nagyon önéletrajz-szerű. Az E/1-es személyű narrátor bennfentesként ebbe a világba kalauzol el minket úgy, ahogy elvileg soha nem látjuk, de mégis a rá zúduló szitoközönünkben ilyennek képzeljük el. Ebben nyilván hatásosan használja az iménti recept másik elemét, a túlzást. Az ideális hivatalnok soha nem dolgozik, vagy ha igen, akkor sem. Felfelé nyal, lefelé tapos. Közben meg pornót néz a hivatali idejében, a hivatal gépén. Eközben arra is van ideje, hogy a mellékest megkeresesse. Ehhez vegyünk hozzá egy bravúros elbeszélésmódot- garantált a hatás.
A második rész egy angoltanár viszontagságait meséli el.(Miután kihajították a közigazgatásból.) A nyelvi lelemények és a humor legalább olyan erőteljes benne, mint az első részben, de háttérbe szorul a nevetés, itt már néha az abszurd, sőt a groteszk határait súrolja. Az idő haladása pedig nem egyszerűen a linearitás miatt fontos, hanem az emberi életszakaszok, életkorok miatt is, hiszen míg az első rész az ifjúság, a második rész az érett férfikor szakasza. A fiatalkori útkeresés helyett a családalapítás a központi elem. A második rész epilógusa önálló darabként is megállná a helyét, igazi stílusbravúr, posztmodern csemege. Már az Epilógus cím is árulkodó: a logikusan a vége helyett a második rész közepén található. Ez a szakasz azt meséli el, hogyan lett a narrátor angoltanár: „Apám áts vala, anyám háztartásbéli.” Érdekes asszociációkat vet fel az apa ács foglalkozása, hiszen az alcím is az, hogy Az angoltanár evangéliuma. Külön elmélkedést megérne az idő és nyelviség kérdése is. Az angol nyelv többféle múlt időt is ismer, itt pedig egy magyar archaizáló szövegbe ékelődnek szintén archaizáló angol szakaszok, ráadásul egy múlt idejű elbeszélés során találunk egy a cselekményhez képest múlt idejű visszaemlékezést.( Történet a történetben, avagy past perfect? Itt kezdtem el gyanakodni, ez nem lehet véletlen. Aztán kiderült, a kötet címe is ilyen. Hiszen egy ilyen veretes mondatról az ember joggal gyanítja a klasszikus eredetet, mert bár a fülszöveg utal rá, de némi nyomozás után ki is derítettem, hogy a Vörösmarty által fordított Lear királyból van, érdekesség az, hogy más fordításokban nem kellett volna megvénülnöd van. Na ugye?) A történet mesélése is elszakad a realitástól. Ezt a harmadik rész fogja majd felerősíteni.
A harmadik rész pedig az öregkor szakasza, ami azonos címet visel a főcímmel. A humor szinte teljesen eltűnik, nemcsak a hangulat válik komorrá (ijesztővé?), hanem az narráció is irracionálissá lesz. Így ha valaki eddig az életrajz jellegre alapozta volna a mű befogadását, az most nagyon komoly bajban lehet. Pedig az író már az elején figyelmeztet: „Bármely és minden hasonlóság élő emberekkel( vagy élőnek látszó hivatalnokokkal) kizárólag a véletlenek suta összjátékának köszönhető.” Játszik az olvasóval. Elhiteti magáról, hogy életrajz, utána pedig felvázol egy jövőben játszódó, sci-fibe illő antiutópiát, ahol az öregekre vadásznak, (ami talán csak egy rossz vicc a vőjétől és a lányától) ezt is múlt időben, miközben a fülszöveg fölötti fotón kajánul mosolyog a harmincas éveiben járó író. És ez nem minden, tesz hozzá egy újabb csavart, hiszen a regény tele van a regény keletkezésére utaló kikacsintással(Vagy posztmodern szövegátvétellel, aminek a forrását következetesen feltünteti.). Ilyen például, amikor hivatalnokként bajba kerülhetne, ha kiderülne, hogy regényt ír a hivatali életről, vagy amikor a narráció naplószerűvé válik, és direkt ki is jelenti, hogy „Leteszem a tollat, mert hallom, hogy Júlia ébredezik.”. Végül pedig teljesen összezavarja az olvasót, mikor ez a naplószerűség ad absurdum a halála után folytatódik. (Ezt írja éppen…)

Vajon Nagyjuhász Jánosnak van-e esélye az értelmes öregedésre? A fülszöveg szerint a lapokon található a válasz. Nem tudom. Két dolgot viszont igen. A válaszok helyett néha sokkal fontosabb a válaszok keresése. Másrészt a válaszok keresése néha kifejezetten szórakoztató tud lenni.

2 hozzászólás
>!
oross
Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0

én nyáron sajnos mindig lassan haladok az olvasással…így egy picit ezt is elapróztam, emiatt nehéz véleményt írni. nyelvileg kevésbé ütős, mint az első regénye, azonban elég érdekes a szerkezet. nekem a harmadik rész picit kilógott, nehezen raktam össze. egyébként pedig egy újabb bizonyíték, hogy csak az tud írni, aki sokat és jól olvas…

>!
gocsi
Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0

Nagyon vegyes élmény volt ez a könyv! Az első harmad kifejezetten jó volt. Rengeteg humor, nyelvi lelemény volt benne. Szarkazmusa megragadott, ráismertem a figurákra, itt élnek köztünk. A második harmad gyenge utánzata volt az elsőnek, de még tetszett. A harmadik harmad számomra olvashatatlan volt. Értelmetlen volt és erőltetett. Sajnáltam… De az eleje miatt megérte! Azóta is kuncogok, ha eszembe jut „Dörszi hebit”

>!
lynn_esther_robillard
Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0

Zseniális regény, nagyon tetszett. Az első két rész felcsillantja a szerző kifinomult humorát és szórakoztatóan gyilkos iróniáját – hahotázva és soha le nem téve lehet csak olvasni. A harmadik rész pedig felmutatja az érett prózaíró minden mesteri és tökéletes elbeszélői fogását, gyönyörű és fájdalmas nyelvezettel és szimbolikával – illetve az iróniát is kiváló arányérzékkel fenntartva. Nagy Koppány Zsolt különleges tehetség, egyik legkiemelkedőbb kortárs prózaírónk.

>!
Lőrinczi_Gellért_2001
Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0

Már a javát leírták előttem. Amivel kiegészíteném: a cím azért 2.0 (gondolom), mert ez egy Shakespeare idézet: Lear királynak mondja a Bolond. A három rész közül az utolsó a legeredetibb, legértelmezhetőbb, ami ráadásul fontos és aktuális kérdéseket vet fel (elöregedő Európa stb). Az első rész az valami szörnyű. A humort nagyon túl tolja, íizléstelenségbe megy át sokszor. A második rész közepes novellák gyűjteménye. A harmadikról már szollottam. Egyébként a rendkívüli szexizmus ami a könyvben van erősen ront az olvasásélményen, és így az értékelésen is.


Népszerű idézetek

>!
ppeva P

Olyan hamar megszokjuk a rosszat, gondolom bölcsen, olyan szörnyen hamar, hogy az félelmetes.

204. oldal

>!
ppeva P

… hiszen jól tudom, hogy a férfi mindig a családjával a leggonoszabb, mert otthonra elfogy a szusz, a mosolygásra való hajlam és kedv, a ráfordítható és ráfordítandó idő is, meg hát a családtagokhoz amúgy sem fűzi semmi érdek, hiszen ők így is, úgy is: maradnak. De mentség ez, vajon?

241. oldal

>!
ppeva P

Szóval készültem én sok mindenre, volt egy kis képzettségem, előedzettségem. De arra, hogy öregkoromban kivégeznek azért, mert öreg vagyok, bevallom, nem készültem, pedig, pedig. Pedig lett volna rá okom, hiszen láttam fiatalon, amit láttam, és ha jobban belegondolunk, egyáltalán nincs olyan messze még tőlünk az a múltbeli kor, mikor a magatehetetlen öregembereket lebunkózta a horda, hogy ne kelljen őket tovább etetni és magukkal hurcolni.

202. oldal

>!
ppeva P

És hát arról sem szabad megfeledkezni, hogy nem ez lesz, vagy inkább lesz nélkül: nem ez az első grandiőz népirtás (az ember gonoszságán és aljasságán, az egymás ellen elkövetett bűnökön nem fogok siránkozni – siránkoztak rajta eleget, teljesen fölöslegesen). Csak most éppen másik a célcsoport. És hogy hol van Isten? Isten, ha létezik egyáltalán, vagy nem törődik velünk, vagy minden, de minden kis, helyi érdekű csetepatéba beleártja magát. És mivel ez utóbbi méltatlan hozzá, nyilván az előbbi igaz.

207. oldal

>!
ppeva P

A korábbi kísérletek egyike sem járt sikerrel: az Európai Központi Kormány eleinte ugyanis megpróbálta elérni, hogy az emberek például jókedvűen adózzanak – nyilván nem direkt, hanem jövedéki adók formájában, amit lassan minden élvezeti cikkre kivetettek. Az emberek viszont sürgősen abbahagyták az élvezeti cikkek fogyasztását – ettől viszont savanyúak és rosszkedvűek lettek, ami nagyban hozzájárult a dühös indulatok kialakulásához és fennmaradásához. És noha végül már majdnem minden drogot legalizáltak – az emberek egy része pedig nem tudott nem rájuk szokni –, a költségvetés egyfolytában óriási hiányt mutatott, ezért valami teljesen másnak kellett jönnie. És jött is, lassan, komótosan nyújtózkodott és így bontakozott ki roppant gránitszürkesége a gazdasági és társadalmi pánik ködéből.

210. oldal

>!
ppeva P

Ugyan még nem verték az öregeket, de már olyan gyűlölet vette őket körül, amely a legtöbb családot tönkretette, szétverte: a fiúk nem tisztelték többé atyáikat, nem segítették őket a szép öregedésben, és a szép öregséget követő, értelmes és nyugodt halálban, már ha van ilyen, hanem odahaza vagy a munkahelyeiken dúltak-fúltak, veszekedtek, beszóltak, és ha a saját „öregjeikkel” (divat volt így mondani) szemben nem is voltak éppenséggel gyilkos indulataik, "az összes (többi) kurva nyugdíjassal szemben igen. Az öregeket ugyan – nyugdíjnak csúfolt gyászos pénzösszegek formájában – még a Központi Kormány tartotta el (mert hiába iktatták törvénybe, hogy az utódoknak kötelező az elődeikről gondoskodniuk, a jogszabály eleve betarthatatlan volt, inkább csak amolyan erkölcsi kötelezettségnek vette mindenki, és hát szép számmal akadtak utódmentes öregek is), de mivel a dolgozók által befizetett, egyre magasabb járulék nem bizonyult elegendőnek, lassan gyakorlattá vált, hogy az elmagányosodó öregek vagyontárgyainak fejében a Központi Kormány jobban odafigyelve gondoskodott róluk: akinek volt lakása, autója, de nem volt gyereke, illetve az nem kívánta vagy tudta őt eltartani, a Kormányra ruházhatta tulajdonát – cserébe a többiekénél decensebb pénzösszeget utaltak neki minden hónap ötödikéig.
Egészen furcsa átrendeződés kezdődött el (nem győzöm hangsúlyozni, hogy nagyon lassan, egy konkrét pontban megragadhatatlanul, tehát a sajtó vagy a társadalomtudósok részéről támadhatatlanul): a képzeltnél sokkal több minden került lassan a Központi Kormány birtokába. Az emberek észre sem vették, micsoda irdatlan vagyon, és – ezáltal – hatalom összpontosul a Kormány kezében, örültek, hogy élnek, és a színvonal még mindig kicsit fölfelé megy, például mindenkinek járt ingyen masszázs, lehetett érvényesülni, nem volt arisztokrácia, származás, vérség, rang, mindenki annyira vihette, amennyire csak a tehetségéből telt.

210-211. oldal

>!
ppeva P

De száz szakértésnek is egy lett a vége: az öregeket el kell különíteni. Mert ahová a legrosszabb egyszer befészkeli magát, hiába irtják ki még az írmagját is, szöget üt az emberek fejébe, lassan kicsírázik ott, és mint a rákos sejt, burjánzani kezd – nem kell neki más, csak idő és egy kis egészségesen gyűlölködő közhangulat.

213. oldal

>!
ppeva P

A Központi Kormány viszont lassan kinyújtotta a karmait, megropogtatta a csontjait, és fölállt. Megmutatta magát teljes egészében, meghajolt, körbefordult, és megfeszítette az izmait, hadd lássuk, mire képes: pontosan emlékszem a napra (mert rövid kézfogással és egy búcsúsör fölhörpintésével éppen aznap mentem nyugdíjba), amikor bevezették a fizetős híreket.

214-215. oldal

>!
ppeva P

Addigra már csak egyetlen csatorna létezett, jobb híján internetnek nevezték, de ez magába foglalta a korábbi tényleges internetet, a televíziót, a rádiót, és az összes telekommunikációs eszközt is (az újságok már rég megszűntek). Ezen zajlott minden kommunikáció, ezen hömpölygött a híráram.
[…] e szolgáltatáson belül csomagokat hoztak létre, és mindennek fix árat szabtak. Az emberek választhattak a különböző csomagok közül (akár többre is előfizethettek, ha megengedhették maguknak): volt nagyon olcsó zenecsomag, nagyon olcsó romantikacsomag, nagyon olcsó pornócsomag, illetve elképzelhetetlenül drága hírcsomag.

215. oldal

>!
Csabi P

– És azok a közbeszúrt történetek?
– Ne törődj velük. Vőm bűnhődik bennük. A vajat, ha kérhetném…

325. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

A. O. Esther: Gombnyomásra 2.
Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis
T. S. Thomas: Londinium hercege
Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: A por hatalma
Ta-mia Sansa: A döntés joga
Bodor Ádám: Sinistra körzet
Horváth László Imre: Lett este és lett reggel
Spiró György: Feleségverseny
Tatyjana Tolsztaja: Kssz!
Andri Snær Magnason: LoveStar