Beszélnek ​a régi kövek Ózd környékén 0 csillagozás

Nagy Károly: Beszélnek a régi kövek Ózd környékén

E kötet keretein belül nem volt mód minden község legfontosabb iratainak közlésére, annál is inkább, mert ez gyakori ismétlődéseket jelentett volna, így sok esetben hagyatkoztunk a szomszédos községek hasonló jellegű, illetve tartalmú forrásainak közlésére; csak akkor közöltünk látszólag azonos szövegű forrásokat, ha azokban helyi sajátosságként valami fontos eltérés mutatkozott. A megfelelő szövegrészeknél segítségül, ilyen esetekben, utalásokat alkalmaztunk.
E kötet összeállításával nem az volt a célunk, hogy történelemkönyvet, vagy helytörténeti monográfiát írjunk. Segítségül szánjuk ezt a válogatást ahhoz, hogy emberközelbe kerüljön a múltunk, hogy az olvasó el tudja helyezni szűkebb hazáját az ország történetében. Nem titkoljuk, hogy szeretnénk segíteni, hogy a község földjeire, házaira, utcáira és főként lakóira a kötet olvasása után más szemmel nézzenek, tudatában az elmúlt dolgoknak, átértékelve ezzel a jelen valóságát, átlátva a fejlődés útját.

Tartalomjegyzék

>!
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630146592

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság
Balogh Béni: Éleskővár kincse
Csorba Piroska – Fedor Vilmos: Miskolci legendák
Hekeli Sándor: A cukrász
Boros Péter: Az Eger-Putnok vasútvonal
Nováki Gyula – Sárközy Sebestyén – Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig
Erdey Gyula – Vigyázó János: Lillafüred
Kovács Béla: Noszvaj
Nagy Géza: Nemesbikk krónikája
Szeberényi Lehel: Hét nap