Rakétafegyverek, ​űrhajózási hordozórakéták 1 csillagozás

Nagy István György – Szentesi György: Rakétafegyverek, űrhajózási hordozórakéták

A ​rakéta a korunkban végbemenő tudományos-technikai és hadügyi forradalom legjellegzetesebb megtestesítőinek egyike. A ma embere – mint újságolvasó, rádióhallgató vagy mint tv-néző – politikai, haditechnikai vagy űrhajózási vonatkozásban szinte nap mint nap találkozik a rakétákkal kapcsolatos kérdésekkel. A közöttük való eligazodás pedig nem könnyű feladat.

Könyvünk megjelentetését ezeken túlmenően még több további szempont is indokolja. Közülük a legfontosabbak, hogy a rakétafegyverek a korszerű hadviselés igen jelentős, emellett rendkívül dinamikusan fejlődő eszközei, s a világ valamennyi korszerű hadserege fegyverzetében megtalálhatók. Továbbá hogy a világpolitikában érvényesülő erővonalak egyike szintén a különböző hatótávolságú rakétákkal-rakétarendszerekkel – a fegyverkezéssel, illetve a leszereléssel – kapcsolatos. Végül az űrhajózásban, az űrkutatásban betöltött szerepük mondhatni meghatározó.

A könyv áttekinti a rakéták, a rakétafegyverek történetét, majd… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Zrínyi Katonai, Budapest, 1983
378 oldal · ISBN: 963326121X

Most olvassa 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Matthaeidesz Konrád: Elődeink fegyverei
B. Szabó János: A középkor magyarországi könnyűlovassága
Csonkaréti Károly – Benczúr László: Haditengerészek és folyamőrök a Dunán
Számvéber Norbert: Páncélosok a Dunántúlon
Punka György: A „Messzer”
Punka György – Sárhidai Gyula: Magyar Sasok
Illésfalvi Péter – Szabó Péter – Számvéber Norbert: Erdély a hadak útján 1940-44.
Nagyváradi Sándor – Varsányi Ernő: Katonai repülőgépek – Típuskönyv
Jacobi Ágost – Szederjei Elemér – Rohringer Sándor – Tölgyesy Péter (szerk.): Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban
Kováts Lajos: Sólymok, Héják, Nebulók