Simon ​és Simon 22 csillagozás

Nagy Gergely: Simon és Simon

Nagy Gergely regénye három generáció, a három Simon élettörténetének fordulatait illeszti össze. Mindhárman építészmérnökök, akiknek a történelem a terveikkel, házaikkal együtt az életüket is többször lerombolja. Az olvasó jól teszi, ha lassan elengedi a fogódzókat, és hagyja, hogy magával vigye a sodrás, amelyben azért talál néhány fix pontot: egy közép-európai családregény fragmentumait, amelyek között ott a folytonos kérdés: menni vagy maradni?

Tartalomjegyzék

>!
308 oldal · ISBN: 9786155603600

Enciklopédia 14

Helyszínek népszerűség szerint

Eiffel-torony


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Nagy Gergely: Simon és Simon

Nagy Gergely regénye teljesen érvényes kísérlet arra, hogyan kovácsoljunk számos elütő fragmentumot egyetlen történetté. Simon Ferenc, az amerikás magyar elütődik egy autó által, aminek folyományaként elveszti emlékeit, és ez ügyben szakemberhez fordul. Innentől kezdve sorjáznak a rövid pillanatképek különböző időkből és helyekről, melyeknek főszereplője mind egy-egy Simon Ferenc (de ha nem Ferenc, akkor Franciska). Ez a karneváli forgatag jól illusztrálja az emlékezet képlékenységét: mindaz, amit mi integritásunk elidegeníthetetlen részeként érzékelünk, és foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá (a múltunk), csak egy pillangó álma – elég, ha egy autó nekünk koccan a kereszteződésben, és máris semmi sincs belőle.

Drukkoltam a könyvnek. Nagy valóban remekül ír: kicsi kicsiszolt eseményszilánkjai visszafogottan és pontosan ábrázolják a pillanatot, jól veszi át a történelmi szituációk hangulatát is, akár Budapest ostromáról, akár ’56-ról, akár a Monarchia végnapjairól, akár a XXI. századról van szó. Látszik, hogy dolgozott a szöveggel, fúrt, faragott rajta. Még azt is hajlamos az ember megbocsátani, hogy ezek a töredékek (néhány kivételtől eltekintve) aligha nevezhetőek történetnek – inkább csak amolyan röpke betekintések egy emberi életbe. Vártam, hogy majd ezek a fragmentumok egy nagy csattanóban találkoznak, teljesen új fénybe vonva az egészet (ó, én konvencionális olvasó!) – ha ez megtörtént volna, lényegesen nagyobb lelkesedéssel szórtam volna a csillagokat. De a szálak nem futottak össze, ami picit csalódással tölt el – ám ettől függetlenül Nagy könyvét figyelemreméltó kötetnek tartom.

6 hozzászólás
balagesh I>!
Nagy Gergely: Simon és Simon

Nagy és komoly döntés előtt már én is fordultam az előnyöket és hátrányokat egymással szembesítő listázáshoz. (Nem mondom, hogy mindig segített.) Könyvvel eddig még nem csináltam ilyet. Eddig.
Azt azért nem mondanám, hogy a könyv eleve (tehát hogy minden egyes könyv) megérdemli ezt a mérvű nekifohászkodást. Hát nem. (Talán nem ezért olvasunk.) Meg azt se hazudnám, hogy akkor most ez így a tisztelet megnyilvánulása lenne. (Ugyan kinek? Az írónak? Azért nem képzelném, hogy majd pont az én értékelésemre kíváncsi. (Ne is legyen. Csak tegye a dolgát.)) Szoktam mondani: ez az egész mégiscsak magánügy. Legalábbis belső történés.
Itt a bensőmben a bizonytalanság történt, ahhoz meg könyv esetében mégsem vagyok szokva.
A listázás sem segített. (Mármint direktben semmiképpen. Indirekt meg mi nem?)
Valahogy nem álltak meg a kijelentéseim. (Nem tudtam állítani.)
Szóltam volna le, hogy giccses?! Nem. Mert nem az.
Csak éppen azt se mondanám, hogy ment a giccstől.
Dicsértem volna az arányérzékéért? Nem, mert azért abban mégsem minden szinten erős. De az aránytalanság meg fényévekre van tőle.
Pengeélen ugyan nem táncol (nincs benne különösebb kihívó szándék), de hogy a határvonalakon mozog, az biztos. Így a kijelentéseim határvonalán egyben. A kijelentéseim között. Átcsusszan a réseken, a szabad szemmel alig észrevehető járatokon. Elslisszol, kicsúszik, ahogy egy angolna siklik ki az utolsó pillanatban a halász hálójából. (207)
Már az első sorban (a legelsőben!) meggyőzött, hogy nekem ez tetszik. De már ott ugyanúgy elbizonytalanított, hogy azért valami zavar is benne.
És ez ment végig. Hát…
Meg egy csomó téma, gondolat, éppen engem is most foglalkoztat. Egy részük persze egyáltalán nem így, más részük viszont…
Egy könnyed ambivalenssel ez nem elintézhető.
Szenvedélyesen ír, de (!) sokat és olykor szinte automatikusan.
A legtöbb, amit mondani tudok, hogy sokan szeretik úgy dicsérni a könyveket: szinte filmszerű.
Ez nem. Itt minden szagot éreztem, minden színt láttam, minden érzelmet átéltem. Mintha a szereplő valami naplószerű, személyes írások sorozatát (270.) írná meg. Annyira erős az olvasói élmény, hogy az már jelenlét, s a végeredmény nem valamilyen -szerűség. Minden epizód maga az igazi élmény.
De persze megint: hogy ti. epizódok vannak. (Vagy mik.)
És az 50. oldalnál, amikor más könyv összeáll, ebből csak úgy ugráltak szerteszéjjel az üveggolyók. (De mondom: micsoda káprázatosan kidolgozott golyók!)
Ezek után nem zárnám azzal, hogy ez baj volna. (Akár az is lehet.)
Engem ugyan zavart. Valamennyire.
De hát mégiscsak én vagyok a hülye, ha üveggolyókat akarok összemarkolni.

2 hozzászólás
giggs85 >!
Nagy Gergely: Simon és Simon

Nagy Gergely az egyik legtisztábban, legpontosabban fogalmazó szerző a kortárs magyar irodalomban, és meglepő módon képes volt úgy megalkotni ezeket az időben és néha térben is egymástól igen távol álló történeteket, hogy mind működjön, kivétel nélkül. Még akkor is, ha éppen nem történik bennük semmi különös. Egyszerre ír érdekesen ’56-os harci cselekményekről, bimbózó szerelemről, vagy csak egy pesti utcarészletről. Mind lekötött.
Sokakhoz hasonlóan én is elgondolkodtam azon, hiba-e, hogy ez a kötet nem ad egységes összképet, nem áll össze egy nagy egésszé, nem halad sehova. De szerintem nem. Mert vezetett valahova is 20. századunk? Van értelme, jelentése? Most tudjuk, hogy hova tartunk? A fenét. Nincs egységes összkép. Sose volt.
Valahogy úgy gondolom én is, mint az egyik regénybeli Simon: véletlenek vannak, az élet szinte csak ezekből áll, és ezek tényleg nem jelentenek semmit, még ha úgy is tűnik néha. Élünk, éldegélünk, történnek velünk dolgok, zajlik körülöttünk a történelem, míg egyszer csak a fejünkre esik egy virágcserép. Vagy nem.

2 hozzászólás
pepege>!
Nagy Gergely: Simon és Simon

Ígéretes darab. Novellafüzérként is olvasható, mégis több és jobb mint csupán novelláskötet. Mert míg a novelláknál én legalábbis elvárom, hogy legyen azért valami csattanója, valami igazi vége, addig Simon Ferenc(ek) és Franciska történeteinél ezt nem érzem olyan fontosnak. Kicsit hosszúra nyúlt az olvasása, ezért a sok-sok apró történet eseményeinek emlékezetembe vésésére nem sok esélyt látok, de összességében nagyon pozitív benyomást keltettek bennem. Szerettem pl. azt is, hogy egyes fejezetek cselekménye (vagy minek nevezzem) átívelt a következő fejezetbe, máskor pedig egy-egy történetszál csupán egy „novellányi” helyet kapott.

olvasóbarát>!
Nagy Gergely: Simon és Simon

„Megírta évmiljók előtt
A sors, mi fog történni majd?
Vagy a történet gálya, mit
A véletlen fuvalma hajt?
(Petőfi Sándor:
Bölcselkedés és bölcsesség, 1847)

Most kezdődött az ismeretségem Nagy Gergellyel és nem indult rosszul. Mivel szinte családregény függő vagyok már majdnem elkövettem azt a hibát, hogy elkezdjek jegyzetelni, vagy családfát rajzolgatni. Nem tettem, nem is lett volna értelme, ebben a kötetben az 1800-as évektől napjainkig minden korban előfordulnak Simon Ferencek és Franciskák, akikkel megtörténnek a történelem eseményei, ott vannak fontos pontokon. Kisemberek, nem csatákat megfordító hősök. A legnagyobb sikerük időnként a túlélés, az ostrom éveiben vagy 1956-ban. Ősök, leszármazottak, apák, fiúk, lányok, lelkészek, katonatisztek, mérnökök, jogászok, vízilabdások izgalmas szövedékét kapjuk a szerzőtől. Hősei utaznak, élnek, munkát vállalnak a Monarchia országaiban, Amerikában, Hollandiában, egyikük éppen ott van Szarajevóban a sorsfordító gyilkosság idején.
Nem állítom a regény olvasása után sem, hogy meg tudnám határozni, hogy akkor most ki kinek a kije ebben a szövevényes halmazban, de nem zavart ez az „elveszettség” a Simonok között, mert egyébként minden más tiszta, világos, érthető. Vannak közös élményeink a Simonokkal. Jól esett az olvasás ebben az esetben, nem lettem tőle depressziós, nem keseredtem el a kelleténél jobban, időnként elgondolkodtam az élet, a történelem kiszámíthatatlanságán.
A műfaji meghatározás regény, de az a regény mozaikokból tevődik össze és nem egy ember, nem egy család, hanem egy társadalom regénye. Úgy tűnik a szerzők a 2016. évben a mozaikregény formába szerettek bele, és ez Grecsó Krisztián esetében sem sikerült rosszul.
Érdekesen oldotta meg a fejezetek címadását, ahogyan a szövegből kiemelt mondatokkal határozza meg a helyszíneket, az elhangzott kérdéseket, a meghatározó tárgyakat [üvegtárgy az, csepp lakú], [A kelet-európai szem szívesen pihen meg a rendezettségen]

dacecc>!
Nagy Gergely: Simon és Simon

Nagy Gergely könyve kifejezetten jól sikerült fejezetekkel is meg lett pakolva, stílusa letisztult és gördülékeny, történetei néhol kifejezetten izgalmasak. Azonban nem érzem elég egységesnek az egészet tekintve. A különböző korokban, helyeken játszódó történetdarabok túlságosan széthúznak, túl kevés a kapcsolódási pont, ami idővel csökkenti az olvasási élményt, nekem egy kicsit rányomta ez a bélyegét a könyvre. Talán a felvezetés lezárásával keretbe foglalva az egészet enyhíthetett volna ezen.
Mindezek ellenére jó könyvnek tartom, megéri elolvasni. Úgy érzem, a későbbiekben számíthatunk kiforrottabb, összeszedettebb könyvre a szerzőtől, a potenciál mindenképpen benne van.

robinson P>!
Nagy Gergely: Simon és Simon

Tetszett, határozottan. Végre semmi depi, bár komoly és érdekes a három párhuzamos élettörténet. Olvasmányos, jó stílusú, jól kitalált témával.

kirkkaus>!
Nagy Gergely: Simon és Simon

Jó könyv, az biztos.
Több élettörténet fut egymás mellett, feldarabolva, cím nélkül. Címük persze van, de az olvasónak kell kisakkoznia, kiről is van szó éppen, ami nem könnyű, könnyen belefuthatsz csapdákba, de ez teszi átláthatóvá is a több generáció életét – párhuzamok szerint vannak elrendezve a darabkák; időnként hátborzongató látni teszem azt negyven évnyi távolságban a szereplők életét, ahogy mindketten jobb álláshoz jutnak. Csak mi az a jobb állás most és negyven évvel korábban, mennyire különbözőek a körülmények, a viszonyok, a lehetőségek, a következmények.

Viszont tényleg elég nehéz lineárisan elrendezgetni a darabokat; az ember vagy jegyzetel, vagy nincs mese, elolvassa még egyszer a könyvet, hogy átlássa, hogy tudja, mikor melyik Simonról van is szó éppen. És az nem könnyű. A könyv érzékletes, jó stílusban mesél hétköznap részleteket; ezek nem lesznek se unalmasak, se erőltettetek, hanem gördülékenyek és átérezhetőek. Látod a romos Budapestet, ott vagy a hajón vagy a hollandiai család házban ismerkedős buli közben. Kiváló a stílusa. A probléma az, hogy sok karakterrel foglalkozik több, mint száz év alatt; ez nem is baj, hanem az a gond, hogy egyszerűen mind nem érdekelhet. Engem legalábbis mindegyik nem érdekelt. És nagyon hirtelen hagytuk ott az embereinket a világkiállításon, mindig vártam, hogy ez majd az ő fejezetük lesz; kicsit lógott a levegőben az a történetszál.

A borítót pedig nagyon szeretem, pedig csak egy pohár víz, aminek, ha van mögöttes gondolata, én nem veszem észre. Egy pohár víz szigorú, összeszedett,stúdió-kék háttérrel. A könyv is szigorú, összeszedett, teljesen jelentéktelen hétköznapi emberekről és jelenetekről szól.

És közben jó, nagyon jó.

(Szeretem ezt a szétdarabolt családregényes könyvhullámot. A Jelmezbálnak is kicsit összeszedettebbnek, kevésbé öncélúnak kellett volna lennie, és jó lett volna.)


Népszerű idézetek

balagesh I>!

Franciska gyűlölte, ha sajnálják, még a szemérmesen, zavartan elkapott, másfelé fordított tekinteteket, a lehajtott fejeket is inkább el tudta viselni, mint a sajnálkozókat. Aki zavarban van, azt legalább kimozdította, esetleg fel is dúlta, ami zajlik, vagy mindez feltételezhető róla, és talán mondana, tenne valamit, csak nem képes, nem tud, nem mer. Az legalább szorong, és ebben a szorongásban azonosítja magát másokkal. Aki sajnálkozik, az fentről lefelé tekint, a többség felől a kevesebbekre, a szerencsésektől a szerencsétlenek felé, az ezektől az azok felé. S széttárja a karját: így alakult.

94. oldal [mintha lehetne bármit is ugyanúgy]

>!

A tökéletes csapdát csak nem tarthatjuk Isten művének!

41

>!

Mindig ott motoszkál bennem, máshol kellene lennem, másutt vár egy helyzet, egy képlet, amelyből már csak én hiányzom.

25

Kapcsolódó szócikkek: képlet
ppeva P>!

– Miért kérdi, tanár úr? Miért kérdi, milyen volt a múltam?
– Ötvenkilenc éves leszek holnap.
– Isten éltesse a tanár urat.
– És a gyerekkoromon gondolkodom. Meglehet, utoljára.
– Hogy érti ezt a tanár úr?
– Tudja, mikor múlik el végképp, Simon?
– Micsoda, tanár úr?
– A gyerekkor. Amikor az ember nem tud többé tökéletesen megfeledkezni magáról. Nem tudja magát feltétel nélkül odaszentelni valaminek. A napsütésnek, az esőnek, egy szelet vajaskenyérnek. Egy vonalnak, amelyet a papírra húz. A csákónak, amit újságból hajtogat. A nyavalyás, rongyokból készült futball-labdájának a hátsó udvaron, amit stadionnak képzel. Vagy akár a hólapátolásnak. Én már nemigen tudok így odaszentelődni. Egy könyvnek se.
– A munkába bele lehet temetkezni.
– Az más. Az munka. Én semmiségekről beszélek. Látszólagos értelmetlenségekről, kicsiségekről. Egy papírfecni, amiből kivágunk valamit. Egy vonal a homokban. Egy felhőminta. Egy izgalmasan letörött ág. Egy elgurult, aprócska alkatrész. Értéktelen, régi pénzérme, kopott üveggolyó. Ilyesmik.

223. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyerekkor
>!

– Tudja, mikor múlik el végképp, Simon?
– Micsoda, tanár úr?
– A gyerekkor. Amikor az ember nem tud többé tökéletesen megfeledkezni magáról. Nem tudja magát feltétel nélkül odaszentelni valaminek. A napsütésnek, az esőnek, egy szelet vajaskenyérnek. Egy vonalnak, amelyet a papírra húz. A csákónak, amit újságból hajtogat. A nyavalyás, rongyokból készült futball-labdájának a hátsó udvaron, amit stadionnak képzel. Vagy akár a hólapátolásnak. Én már nemigen tudok így odaszentelődni. Egy könyvnek se.

223

>!

Nehezen, igen nehezen hitt bármiben. De gondolta, nagyon is gondolta – kár, hogy az úgy tartotta, gondolta és a hitte között nincs még valami, egy kifejezés, egy árnyalat, mert most arra volna szükség – mondjuk úgy, meggyőződése volt, hogy saját életünkben igenis illetékesek vagyunk. Annak ellenére, hogy körülöttünk a kíméletlen emberi cselekvések végzetes oksági láncolattá állnak össze, és olykor tökéletesnek tűnő csapda zárul körénk, ez az illetékességünk a végsőkig megmarad és érte a végsőkig harcban is kell állnunk.

42

>!

Ferenc bátyám, én gazdálkodó ember vagyok, én eddig a földdel, a terméssel foglalkoztam, az eget kémleltem, hogy jön-e eső, a termőföldet tapogattam, hogy elég zsíros-e, a szénát szagoltam, hogy elég friss-e, az állatok fejét simogattam, hogy elég jól vannak-e. De nem néztem körül. Mert hát van ezeken kívül is világ, nem igaz? Vannak emberek is, könyörgöm. Nők. Nők! Mademoiselle-ek és madame-ok. Fräuleinek és Frauk.
És kik tartsák fent az élet folytonosságát, ha nem a nők, ugyebár.
Nélkülük, egy szó mit száz, nem lehet és nem is érdemes élni, egy ilyen megrögzött gazdálkodónak, mondjuk ki, agglegénynek se, mint amilyen magam vagyok, erre kellett rájönnöm.

184-185

>!

Pár hete még az eljegyzést tervezgettem. Ma be sem csöngethetek az ajtajukon. Állás nincs, pénz nincs, fuccs az eljegyzésnek. Megmondta az apja: Jöjjön vissza, kérem, ha majd rendeződik magánál a helyzet! A helyzet, de szeretem ezt
a szót. Nincs olyan, hogy a helyzet. A helyzet én vagyok.

136

>!

Ez szokássá vált nála, összehasonlítja a söröket,
amerre jár: íz, jelleg, vízminőség, kiállítás. A tapasztalatait fel is jegyzi, hely, időpont, rövid jellemzők. A Jelen eddig valahogy kimaradt. Eltöpreng egy darabig, hogy talán nincs is jobb név egy sör számára, mint a Jelen. A pillanat. A most. Ő is ezt keresi, szeretné kiélvezni az utolsó cseppig. A Jelen persze ebben az
esetben nem az időbeliséget jelöli, hanem egy állatot. Szarvas.

144

>!

Percről percre, napról napra élt, az életét leginkább küszködésnek, araszolásnak látta, amelyben minden lépéséért, minden megtett méterért keményen megküzd.

80


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Fejős Éva: Egyszer az életben – Mozaikregény 2020
Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés
Grecsó Krisztián: Jelmezbál
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Fábián Janka: Az utolsó boszorkány történetei 1.
Bächer Iván – Molnár Gál Péter: Helyek
Budai Lotti: A hercegnő haragja
Riley Baker: Utóirat: Elvittem az autót!
N. Tóth Anikó: A szalamandra mosolya