Meseország ​mindenkié 700 csillagozás

Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

A tizenhét kortárs szerző friss meseátiratai a különféle marginalizált csoportokhoz tartozó szereplőikkel azokat is megszólítják, akik nehezebben találják a helyüket a világban. Megerősítenek abban, hogy bár nem vagyunk egyformák és különböző utakat járunk be, de ha megérkezünk, a kapu mindannyiunk előtt nyitva áll.

„Az ember varázslatos isteni kreatúra, a szivárvány színeinek sokféleségével és a szabadság felelősségével megajándékozva. A legfőbb feladatunk, hogy megtanuljuk elfogadni egymást. Nem lehet elég korán kezdeni a gyakorlását. Erre valók a mesék, gyerekeknek és felnőtteknek.”
(Bódis Kriszta, író, pszichológus, dokumentumfilmes)

„Ennek a mesekönyvnek minden gyerekszobában ott van a helye, ahol fontos a világ sokszínűségének megértése, ahol a gyerekek körül nincsenek tabuk, s ahova a szülők úgy lépnek be, hogy tudják, a gyerekükön keresztül nemcsak a jövőt formálhatják, hanem a jelent is.”
(Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő)

Eredeti megjelenés éve: 2020

Tagok ajánlása: 9 éves kortól

A művek szerzői: Molnár Krisztina Rita, Gangl Eszter, Lakatos István, Tompa Andrea, Gimesi Dóra, Kiss Judit Ágnes, Kertész Edina, Ruff Orsolya, Kovács Brigitta, Finy Petra, Csehy Zoltán, Harka Sára, Pengő Edit, Tóth B. Judit

Tartalomjegyzék

>!
180 oldal · ISBN: 9786150098401 · Illusztrálta: Bölecz Lilla
>!
180 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150089287 · Illusztrálta: Bölecz Lilla

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Poszeidón / Neptunus


Kedvencelte 18

Most olvassa 52

Várólistára tette 244

Kívánságlistára tette 323

Kölcsönkérné 13


Kiemelt értékelések

Mesemondó IP>!
Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

A műmese ritkán szokott az én műfajom lenni, de egyszer-egyszer felbukkannak olyan kötetek, amiket muszáj elolvasnom. Ez is ilyen volt. Csodaszép könyv, igényes kiadás, jó kézbe venni, nagyon szeretem az borítóját és az illusztrációkat is. Meg nyilván a koncepciót. A népmesék irányából ugyan, de én is sokat foglalkozom a mesék és a reprezentáció témájával: ki lehet hős a meséinkben, ki jelenik meg egyáltalán pozitív szereplőként, és hogyan tudnak a mesék elfogadásra, empátiára tanítani? Egy csomó olyan téma bukkan fel a könyvben, amik a hagyományos népmesékben is előkerülnek, csak sokkal kevesebb teret kapnak: válás, mozaikcsaládok, örökbefogadás, bántalmazás, kisebbségi kultúrák, és LMBT+ identitások. Nagyon színes, bájos első lépés ez a könyv a mesék újraálmodásának világába. Egyáltalán nem célja, hogy „leváltsa” vagy „modernizálja” a meséket, nincs benne semmiféle ítélet a hagyományos népmesék ellen – bevallottan csak hozzáadni akar a már létező mesék tárához azzal, hogy „nézzétek, ilyen is lehet.” Az egyes történetek között mindenféle hangulatú, stílusú és minőségű mese található, különféle hátterű szerzők tollából. Ki-ki válogathat közöttük ízlés szerint. Csak a kedvenceimet emelném itt ki:
Molnár Krisztina Rita „Rubinpiros madár” meséje egy lenyűgözően gyönyörű, költői verzió Kaineusz mítoszára, változtatás nélkül, csak a szerző szavaiba felöltöztetve. Nagyon szép kezdés a kötethez, elvarázsolt.
Gangl Eszter „Avarbarna” című Hófehérke-átirata nagyon bájos, és tetszett, hogy az olvasóra hagyta: vajon máshogy gondolkodunk-e a meséről, csak azért, mert a szereplők bőrszíne és neme más, mint a Grimm verzióban? Csinos, nem didaktikus mese kerekedett belőle.
Nagy kedvencem lett a kötetből Gimesi Dóra verziója „Óriásölő Margaret” ír népmeséjére. Az eredeti verzió az én új könyvemben is szerepel, ezért mostanában pont sokat foglalkoztam vele, és azt kell mondjam, hogy ez a verzió iskolapéldája annak, amikor egy újramesélés/átirat hozzáad az eredeti történethez, és még szebbé teszi.
Szintén nagyon megérintett Finy Petra „Panna élni megy” meséje, mert híve vagyok az olyan meséknek, amik idejekorán megtanítják felismerni a bántalmazás jeleit, és megerősítik, hogy a bántalmazó kapcsolatokból ki lehet lépni.
Végül pedig szívem csücske lett Pengő Edit „Az elrabolt királykisasszony” című meséje, mert szeretem, hogy megmutatta, a házasságnál és az elvárásoknál sokkal fontosabb, hogy az embert olyan család vegye körül, akik szeretik és elfogadják. spoiler
Arra érdemes figyelni, hogy mesemondóként úgy érzem, a meséknek széles a korosztályi skálája, akad közöttük néhány amit kifejezetten felnőtt mesének éreztem.
Klassz könyv, ennyi.

off

2 hozzászólás
Molymacska>!
Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

Meseország mindenkié című kötettel akkor találkoztam először, amikor pályázatot írták ki. Akkori dolgaim mellett sajnos nem körvonalazódott bennem egy konkrét mese off, így nem is adtam le pályamunkát. Folyamatosan követtem a mesekönyv alakulását, hiszen több ismerősöm is aktívan részt vett benne: nem csak bele írtak mesét, de próbáltak érzékenyíteni is embereket, hogy az LMBTQ és a mese nem ördögtől való dolog.
Amikor megjelent, nagyon örültem neki, ellenben mivel nincs gyermek rokon a közelben (legközelebbi is Németországban), ezért gondoltam, nem vásárolom meg a kötetet, majd lesz a könyvtárban. Egy könyvmoly sose gondolkodhat így, mert látjuk, mi lett belőle, így a második nyomásból már én is vettem magamnak egy kötetet. Az én olvasásom után anyukám koordinálásával több barátnőjének és rokonunknak kölcsönadja majd (mert hát ki gondolta volna, hogy ennyi felnőtt érdeklődik a mesék iránt?)
A könyvet a hírneve okán erős polarizáció fogadta: sokan azt mondták, csak jó lehet ez a könyv, és aki nem szereti, az nem elfogadó, mások viszont csak bedarálnák, és elégetnék, mert ilyen könyvet nem olvashat senki. Közben ez a könyv (mint minden irodalmi könyv) nem egyértelműen jó, vagy rossz. Nyilván nem tökéletes alkotás, hiszen olyan nincs, és nyilván vannak hibái is, de az összképet nézve mégis nagyon jó, könyvet kapunk.
Az első és legnagyobb hibájának én azt tartom, hogy a mesék csúszkálnak a korosztályok között: van, amelyiket már óvodások is olvashatják, másokat inkább alsósok, megint más mesék felsősöknek vagy kamaszoknak szólnak, és igen, van benne felnőtt mese is. A kiadói ajánlás az alsós korosztályt célozza meg, és valóban, azért a legtöbb mesére (alulról, vagy felülről, cipőkanállal, vagy péklapáttal benyomkodva) jellemző is. Ám sajnos csak a legtöbbre: nincs egy koherens szerkesztői vízió, vagy kép arról, hogy ezek a mesék kiknek a kezében fognak landolni, és így vannak nagyon kilógó mesék, amik, ha idő előtt olvastatják a szülők, akár még károsak is lehetnek (és itt nem a téma, szigorúan csak a korosztály miatt, mert egy felnőtt mesét nem fog érteni egy alsós gyermek). Legjobb példa erre Lakatos István, amúgy zseniális meséje, ami még felnőttként is elég rémisztő, egy hatéves számára pedig szinte biztosan az.
Mivel korosztály szerint nagyon változatos, így nyilván a téma lehet az, ami összetartja a kötetet: igen, csak nem az LMBTQ téma. Nyilván az is van a kötetben, én, ha mindent számolok, akkor is 7 mese jön ki, ami a kötet 17 meséjéhez képest is 41%, és ebben benne vannak az olyan történetek is, ahol lehet értelmezni egy egyszerű barátságnak és LMBTQ kapcsolatnak is. A másik fele érzékenyítő mesék: olyanok, amik más komoly témával foglalkoznak. Vannak olyan mesék, aminek a gyökere nagyon mélyre nyúlik, más viszonylag modern feldolgozásban adja át számunkra azt az értéket, amit fel kívánt dolgozni egy történeten keresztül. Mindegyik mese egy (de inkább több) fontos értéket vagy problémakört dolgoz fel, és ezekkel rajzol ki egy történetet. Nem mindig van tanulság, nem is didaktikusak a történetek, és a legtöbb mesében azért több apróbb dologról szól egy-egy történet. Van, amelyik inkább elbeszélés szintű, kedvesen és lágyan csorog, más inkább mesésebb, megint más inkább novellákra hajaz.
Mivel nagyon erőteljes témák vannak, nem mindegy, hogy a szerzők hogyan nyúlnak ezekhez a témákhoz. Még bőven a pályázat kiírása után írt @Sam_Wilberry egy nagyon jó cikket, amit itt olvashattok link aminek lényege az érzékenyítő mesékre való reflektálás. Abban az érzékenyítést születés-gólya párhuzamhoz hasonlítja, és ez nagyon tetszett nekem. Így amikor elkezdtem a kötetet, arra gondoltam, milyen kis finom, gyöngéd mesék lesznek benne.
Ez pedig a második számú csalódásom, hogy sok szerző macsétával hatolt be az őserdőbe, és szétcsapott maga körül mindent. Voltak nagyon heves és szókimondó mesék, ahol azt éreztem, egy picit finomíthattak volna rajta. Volt, ahol a környezet, amibe írta (állatmese például) az viszonylag jól felfogta LMBTQ téma súlyát, de néhol nem volt ilyen háló, és azt éreztem, hogy ez aztán tényleg túlzás volt. Egyrészről nyilván azért, mert kevés hasonló mesét olvastam (ha olvastam hasonlót), és így elsőnek ez sok volt, másrészről pedig, mert ezek a kérdések a mindennapjaimban is néha újdonságot hoznak. Több mese szólt a transzgender személyekről, ebben a témában pedig, őszintén viszonylag kevés irodalmat olvastam, így nyilván az, amit adott az adott mese, sokkal intenzívebb olvasásélményt is adott.
Másrészről több szerző is nagyon jól adagolta az érzékenyítést, a problémák szintjét, és többször volt olyan érzésem, hogy egy olyan csomagolást kap, amitől sokkal inkább befogadható. Nagyon tetszett ezekben a mesékben, hogy mint egy párnás talpú kiscica surrant bele a mondanivaló az amúgy kalandos, érdekes történetbe.
Az előszóban kicsit szó esik a mesékről: hogyan keletkeztek, hogy minden mese az elődeiből építkezik, és egy nagy, kulturális katyvasz gyakorlatilag. Bár ez nem kerül szóba, de szinte egyértelmű, hogy ezek műmesék, vagyis bizonyos alap kulturális egységből dolgozva egy szerző írt egy mesét. Érdekes ebben a kötetben, hogy akik jártasak a mesékben, sokszor azt észlelhetik, hogy van egy fő mesefeldolgozás, meg mellette rengeteg más mese beolvadása is. Van, amikor ezek tudattalanul törnek be a mesébe, például a narráció formájában, vagy szófordulatok, mondatok leírásában, máskor viszont egyenesen történetszálak, csomópontok eredeztethetőek más mesékből.
Műmesékhez kapcsolódik, hogyha mese szóba kerül, 99%-ban az emberek oly’ perverziója jön elő, hogy Grimm mesék, néha Andersen. Ezek a mesék nagyon érdekesek, irodalmi szempontból, és nyilván én is ezeknek egyfajta átdolgozásán nőttem fel, de ezek a mesék mára… nem a legfrissebbek. A mesék lényege, hogy az aktuális kor problémáját dolgozzák fel, egy olyan szimbólumrendszerben, amit ért a célközönség (ezért is van az, hogy néha igen durva sokkot okoz egy-egy szimbólum megfejtése. Köszönöm @viharmacska hogy bevezettél Hamupipőke cipőjének rejtélyébe, de az egyetemen sokkolóbbnál sokkolóbb mese dekódolást is láthattam). Azt pedig senki sem gondolhatja (ugye?), hogy kétszáz éve semmi sem változott? Nyilván nem csak a társadalom, de maga a nyelv, kommunikáció is sokat változott.
Emiatt a műmesék előnye szinte egyértelmű: modern kérdésekre és problémákra tudnak reflektálni, és ebben az esetben ez teljesen így van. Nem mindegyik téma olyan, ami most jelent meg a 21. században, sőt, a legtöbb témának vannak nagyon mély gyökerei is (gyász, szegénység), mégis a modern kori feldolgozása, problémamegoldása már inkább modern eszközökkel írták le a szerzők (ami számomra nagyon pozitív élmény volt). Olyan meséket olvashatunk, amik mind nyelvezetben, narratívában, mind pedig történetben érezhetően a mai gyerekeknek szólnak.
Ami számomra érdekes volt a kötettel kapcsolatban, hogy a benne lévő mesék nagyobb része (gyakorlatilag öt kivételével) főszereplőként egy nővel dolgozik, sokszor pedig történetben szembemegy az alapvető női társadalmi elvárással (mint főzés, mosás, házasság), hanem kicsit más irányba kanyarodik, és az önmegvalósításról szól, esetleg a fiúsabb vagy nemfüggetlen tevékenységekről. Emiatt szinte végig úgy éreztem, hogy ez egy feminista kötet is, ami gondolatiságában segít átadni az egyenlőséget.
A kötet, mivel antológia, rengetegféle mesével van tele. A számomra legjobbak (nem fontossági sorrendben): Gimesi Dóra: Óriásölő Margaret, Horváth Noémi Rebeka: Picur Panna nagy kalandja, Harka Sára: Kincső és Karola, Kasza Kriszta: Trivadar, a háromfülű nyúl. Ezeket a mesék el tudnám képzelni intézményesített keretek között (iskola) való feldolgozásra is, mert összetettek, alkalmasak arra, hogy hosszan beszéljenek róla a gyerekek. Mind szövegében, mind témájában mindegyik kellemes, és nem teljesen hoz le az életről, ha olvasod. (igen, sajnálatos módon vannak kicsit negatívabb hangulatú mesék is, elsődlegesen a probléma bemutatása okán)
Olyan mesét viszont nem szívesen mondanék, mely nem nyerte el a tetszésemet, mert az már teljesen ízlés kérdése lenne, és egy más környezetben, teljesen más olvasóközönségnek (lehetőleg a megfelelő korosztálynak) alkalmas lehet egy-egy téma átbeszélésére, akár szülőkkel is. Mindegyik bekerült mese szerintem olyan, amelyiknek helye van nyomtatásban, mert értékes, és jó alkotások. Ha engem kérdeznétek, nem mindegyik mesét ebbe az antológiába választottam volna be, de nem volt olyan mese, amire azt mondtam volna, hogy egyáltalán nem érzem létjogosultságát.
Az alábbiakban a mesékről egyenként írnék:

Molnár Krisztina Rita: Rubinpiros madár Első mesének egyszerre volt „durván gender” és nagyon antik történet.
A történet Kaineusz történetét meséli el, vagyis, hogy megszületett Kainiszként női alakban, majd Poszeidón teljesítette egy kívánságát, és így férfi lehetett, nagy csatákkal, majd pedig az utolsó csatáját láthatjuk.
Én most is nevetek magamon, mert az eredeti történetet nem ismertem (nem vagyok túlságosan jártas a mesékben, az antik korban pedig szinte egyáltalán nem), így amikor elolvastam az „eredeti” történetet, akkor leesett az állam. Nem hittem volna, hogy ilyen kevés dolgot megváltoztatva is lehet modernizálni egy mesét, mert valljuk be: a lényeg, a fordulópontok gyakorlatilag az antik mítoszban is megvan: nemváltás, csata, kentaurok, madárka. Ilyen szempontból ezt a mesét támadni szerintem értelmetlen lenne.
Az már más kérdés, hogy hogyan adta elő ezt a szerző: igen, voltak benne olyan félmondatok, amik számomra erősek voltak spoiler, ezeket én picit finomítottam volna, de alapvetően így sem hiszem, hogy tényleges probléma lenne. Az viszont nagyon jó benne, hogy ez eredeti történet felnőtt részeit nagyon jól tudja elkenni, úgy elmesélni, hogy megmaradjon gyerekmese szinten.
Ami nekem feltűnt, hogy egy nagyon modern nyelvezete van, sőt továbbmegyek, a narratívája is nagyon modern spoiler. Visszamegy egy régmúltban lévő, álarchaikus mesélési módba, de közben a szöveg végig nagyon kortárs nyelven szól. Ha ez az álarchaikus narratíva kicsit természetesebb lett volna, akkor sokkal jobban tudtam volna a mesével is együtt rezegni.
Elsőnek nagyon durvának hittem, hogy bele a lecsóba elvet követi a mesekönyv, de hogy az eredeti történetet is megismertem, csak kalapot emelek a szerző előtt. Jó átdolgozás, tetszetős.

Gangl Eszter: Avarbarna Ez a mese annyira jó lehetett volna, és úgy rontották el, mint a Disney a Mulánt: jól indul, erősen folytatódik, majd a lezárással az egész gondolatiságát elcsapja. Mulán fanoknak spoiler
Avarbarna története Hófehérke átdolgozás, amiben Avarbarna barna bőrű, és fiúsan viselkedik, és az apja azt akarja, hogy Avarbarna mégis lányosan viselkedjen, majd pedig, mivel átnevelés nem sikerül, el akarja távolítani off
A mese két dologgal foglalkozik: az egyik a barna bőr, a másik pedig a nem a nemedhez való viselkedés. Elsődlegesen a barna bőrről szeretnék írni. Nagyon érdekes, hogy ez csak pozitív keretek között jelenik meg (anyuka nagyon szerette, hogy ilyen színű a lánya), de nincs a bőrszínnel kapcsolatos konfliktus. Ez egyrészről nagyon merész, mert behoz egy teljesen felesleges szálat (hiszen a bőrszín kérdés nem kapcsolódik a történethez). Ha viszont jobban belegondol az ember, akkor nagyon érdekes, hogy behozta, mert jól rámutat arra, hogy attól még, hogy neki más bőrszíne, ugyanolyan főszereplő karakter, mint akárki más. Kicsit ebben a kontextusban úgy éreztem, mintha a bőrszín a hajszínhez lenne hasonlatos: attól még, hogy a főszereplő vörös vagy fekete még ugyanúgy át tudod érezni a helyzetét. (nyilván ez a valóságban sokkal összetettebb kérdés, amihez csatlakozik a kultúra is). Úgy éreztem, ez az egyszerűsítés nagyon jót tett a mesének, mindkét oldalról (ha barna ha nem barna) érdekes, átérezhető a történet.
A nőként férfias viselkedés nagyon érdekes motívum benne. Itt már van konfliktus, és azt éreztem, hogy a szerző túlságosan ragaszkodik az „eredeti” meséhez, és mindenképpen annak a vonalát szeretné követni. Ez néhol furcsa is volt, hiszen erdőben lévő szövőlányok elsőre inkább mulatságosak, sem mint komolyan vehető szereplők (érdekes, belegondolva a Hófehérke történetébe, a törpék ott se „nagyon komoly” szereplők). Alapvetően viszont tetszett, hogy női karakter kicsit megmutatja, hogy ő lehet fiúsabb, igenis érthet mondjuk a favágáshoz, és hogy ez nem ördögtől való dolog.
Ami nem tetszett benne, az a vége. Itt is, mint az eredeti történetben, találkozunk a herceggel, felköhögi a mérget, és ásó, kapa. Ami nekem elég erős volt úgy, hogy a mese eddigi része folyamatosan azt közölte veled, hogy légy önazonos, fejezd ki önmagad, nem baj, ha más vagy, mint a többiek. Erre megjelenik a herceg, oszt' ugyanúgy viselkedik, ahogy meg van írva a mesében. Én itt legalább annyival finomítottam volna, hogy megismerkednek ÉS ásó, kapa, főként, mert a hercegről vajmi kevés dolog derült ki (ezzel is szépen lehetett volna egyes dolgokat kifejezni/átadni)
Ami nekem még furcsa, hogy picit a fő történetszál ki nem fejtése miatt erre a mesére simán rálehetne sütni a transz címkét, miközben alapvetően mégsem az. off
Ami érdekessége volt a mesének, hogy bár Hófehérke történetét írja át, azért elég sok más motívum is megjelenik: Aranyhaj például nagyon erősen látható, de olvasás közben több mesét is felfedeztem (csak most pont ez jutott eszembe :D ), ugyanúgy, ahogy az előző történetben a szófordulatok voltak „magyar népmesések”. Nagyon érdekes volt így olvasni, mert ezek a beemelések még jobban mutatták meg a mesét (mint egy kulturális katyvaszt gyakorlatilag)
Itt is úgy éreztem, hogy picit a szöveg finomítása, picit jobban kidolgozás, picit más írásmód, és tökéletes mese lenne. Olvasható, nem rossz, jó a koncepció, de nem a szuperlatívuszokban beszélünk róla szint.

Lakatos István: A boszorkány meséje Nem titkolt célom volt ezt a mesét olvasni, mivel imádom Lakatos István munkáját, és a bevásárlólistáját is olvasnám szerző. Mikor megtudtam, hogy ő is írt a kötetbe, nagyon megdöbbentem, és amikor elolvastam ezt a történetet akkor még nagyobb volt a döbbenet.
Ez a történet a Jancsi és Juliska sztori ELŐTT játszódik, és megmutatja, hogyan lett a boszorkányból ténylegesen „boszorkány” aki gyerekeket akar elejteni. Alapvetően egy nagyon erős gyásszal birkózik meg, miközben a kiközösítés is meg-meg jelenik a sorok között.
Ez a történet eltér a kötetben szereplő többi történet közül (úgy is, hogy a többit még nem olvastam): egyrészt nem mese átdolgozás a szónak szorosan vett értelmében, másrészről a főszereplő felnőtt, éltes korú nő (Ez Lakatos Istvánnál gyakori beficcenés), harmadrészről valljuk be, a főszereplő egy antihős.
Nekem nagyon tetszett, ahogyan építkezik, ahogyan pontról pontra egyre feszültebb lesz a hangulat, ahogy haladunk, úgy látjuk, hogy a főszereplő boszorkánynak egyre jobban elborul az elméje, Nagyon sötét a mese, gondterhelt: nincs minden kimondva, de érezni a meséből, hogy ez igenis szomorú, hiszen igenis a gyászról szól, egy ember elvesztéséről. Közben pedig látszik a kiközösítés, hogy segítséget sem kap a közösségtől, sőt, még jobban magányosságra kárhoztatják.
Ez az a mese, amit én felnőttként szívesen olvasok, de nem adnám gyerekeknek. Nem biztos, hogy ebből a gyermek is megértene mindent, és amit megértene, hogyan raktározódna benne. Szerintem ez a mese gyermekkel csak akkor olvasható, ha van mellette egy felnőtt is, aki segíti értelmezni (és nem mellesleg szerintem ez idősebb korosztálynak is szól, tehát nyolc és mondjuk felette, de alatta nem ajánlanám).
Felnőttként lenyűgöző, csodálom Lakatos Istvánt még mindig, de ez inkább felnőtt mese. Elegánsan lépjünk is tovább.

Tóth B. Judit: A Jégkirály Jégkirálynő átdolgozás egy nagyon érdekes formában.
A történet Mamutról és Bögréről szól, a két teljesen ellentétes lányról, akik mégis együtt élnek, kiegészítve egymást. Ám hideg tél köszöntbe spoiler, ami nem akar múlni, és a főszereplők kalamajkákba keverednek, ahogyan annak lennie kell.
A Jégkirálynő története valójában a barátság erejéről, és a kitartásról szól, és ezt erősíti ez a mese is. Mamut kitartó, és végig úgy érezheti az olvasható, hogy Bögrével alkotnak egy egészet, hogy annyira szoros a barátságuk, amennyire csak lehet. Itt vetődik fel az első érdekes lehetőség: ha úgy nézzük, Bögre és Mamut kapcsolata egy LMBTQ kapcsolat: semmi szexuális töltet nincs benne, de kimondja a mese, hogy nem testvérek, hanem barátok, hogy együtt élnek, hogy számítanak a másikra. Lehet így is értelmezni, úgy is, nekem szimpatikus a LMBTQ kapcsolat is, mert nem erősen mutatkozik meg, hanem kedvesen, egy mély nő-nő közötti kapcsolatban.
A másik dolog, hogy nagyon apró dolgok jelennek meg benne, akár csak egy-egy szó szintjén, aminek erős érzékenyítő hatása lehet. Például ott a külső is: mamut duci, Bögre túl vékony, de kiderül, hogy Bögre zsidó (Mamut hívja a rabbit, nincs e ott), és aminek nincs valós hatása a történetre, mégis öröm, hogy belekerült. off
Innen emelném ki a segítő személyt, aki ebben az esetben egy hajléktalan volt. Nagyon érdekes volt ez az elem, mert pont jól fejezte ki a szerző, hogy ez megmaradjon mesei elemnek, de már érezzük, hogy ennek van a valóságban is párja, ami nem feltétlen jó. Közben pedig nagyon érdekes a hajléktalant szembeállítani a Jégkirály manóival, hiszen a hajléktalan önként segít, akkor is, ha alig van valamije, míg a manók akkor se segítenek, ha tudnának (talán azért, mert jég vonta be a szívüket?)
Szép történet, ami gyerekek és felnőttek számára is olvasmányos, érdekes. Jól dolgozik a szavakkal, nagyon jól evez az érzékenyítés, és a kalandos mese között.

Tompa Andrea: Vaslaci Ezt a mesét nem ismerem, vagy legalábbis nem ebben a formában (én a Pöttöm Pannát véltem felfedezni, de biztos vagyok benne, hogy van közelebbi mese is hozzá). A történet szerint egy idős házaspár a nagy hóban talál egy gyermeket, a gyermek pedig erősen és sokat dolgozik, és így felvirágzik az életük. De közben jön a bíró, aki nem mindig igazságos, de vannak titkai…
Itt is többrétegű a történet: egyrészről van egy teljesen meseszerű rész, ahol gyakorlatilag (szinte) a semmiből (mert a teljes semmiből nem lesz ám semmi),felépítik újra az életüket, és a teljes szegénységből egy viszonylag jó életmódba helyezkednek. Itt fontos benne a kitartás is, amit Vas Laci képvisel, a leleményesség, na meg az, hogy mindent tisztán, és becsületesen csináljon. A becsület többször visszatér a mesében, nemegyszer úgy, hogy egy mellékszereplő nem becsületes.
A történet másik része pedig a gyermek fogantatása. Egyrészről spoiler másrészről pedig spoiler Érdekes volt ilyen szempontból, hogy mennyire magyar volt: a magyar valóság, magyar nyomorát írta meg a mese, és kapott egy rózsaszín szalagot, hogy nem legyen annyira szomorú.
A nyelvezete érdekes, hiszen tájszólásban lett leírva. Nekem furcsa volt, megmondom őszintén, bár teljesen olvasható, érthető. Egyszerűen csak a hangulata lesz így más, az ízes beszédtől tényleg egy picit mesei vidéki világot láthatunk meg. Nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, szerintem érdekes volt.
Nem volt rossz, meglepő, érdekes, vidám a szomorúságban.

Gimesi Dóra: Óriásölő Margaret Azt hiszem a legjobb és legmodernebb gondolatiságában ez a mese, és ha ezt az egyet olvassák csak a gyermekek (vagy a szülők a gyerekeknek), akkor az már megérte. Ha csak ez a mese lenne benne, akkor is megérné ez a könyv.
A történet arról szól, hogy van egy dalnok férfi, és egy szolgálólány, akik találkoznak. A szolgáló kalandokban akar részt venni, a dalnok dalolni akar, így közös céljuk lesz, együtt kalandozni a nagyvilágban. Közben a kaland nem úgy alakul, ahogy gondoltál volna, egy szigetre kötnek ki, ahol vannak óriások, és idős néni, aki folyton csak visszakérdez. Milyen furcsa teremtmények!
Ami tetszett a mesében, hogy két főszereplő esendő, és így próbálnak mégis sikereket elérni. Sokszor a mesékben úgy érzem, hogy a szereplők már alapvetően fel vannak ruházva a főszereplővérrel, hogy ők elpusztíthatatlanok, mindent sikerre kell vinniük, és ez a mese szembeáll ezzel, hiszen a szereplőket hagyja, hogy hibákat kövessenek el, hagyja, hogy kicsit esendőek, emberiek legyenek. Ez hihetetlen erőt ad a történetnek.
Közben arról szól az egész történet, hogy a sárkány, a bennük rejlő negatív gondolatok, elvárások, problémák, gúnyolódások megtestesülése. Nagyon egyszerű mese a maga módján: győzd le a saját negatív érzéseidet, és sikeres leszel, megtalálod önmagad. Ehhez még nagyon jó szereplő az idős néni, aki valójában segít rávezetni a szereplőket, hogy mi lehet a baj. Sokszor egyszerű miértekkel is nagyon sok problémát fel lehet fedni.
Ez a mese valójában végtelenül egyszerű, de közben mondanivalója eléggé nehéz, feldolgozni biztosan nem könnyű elsőre. Persze, légy szabad, ne hallgass másokra, de a mesében is látható, hogy ez nem is olyan könnyű dolog. Szól arról, hogy fogadd el önmagad, de arról is, hogy tekints másra, és ne a külső alapján ítéld meg az embert, mert téged is úgy ítélhetnek meg, és az mégse olyan szuper.
Nagyon jól megszerkesztett, kedves mese, aminek gyönyörű mondanivalója van. Egyszerűnek hangzik, a mese nem is túl bonyolult, de ahogy belemélyed az ember, úgy hánt róla le egyre több réteget. Ha iskolai foglalkozás és Meseországos mese, akkor ez a mese a legtökéletesebb rá.

Szűcs Edit: Az őzike agancsa Nagyon aranyos mese, közben viszont nagyon erős a mondanivalója, ami engem kicsit megijesztett.
A történet szerint Koni (aki unikornisos mesékben szokott szerepelni névként) nagyon szeret a bak őzekkel játszani. Ám telik az idő, és valahogy csak nem nő ki az agancsa, mint más bakoknak, így új utat keres magának, hogy agancsa legyen. Közben várjuk a Tavasz-tündért is, aki segítséget hozhat Koni bajára, de nem sokat tudunk róla, és az szinte rosszabb, mint a semmi.
Elsőre ami eszembe jutott, hogy ez egy transz mese. Mármint nem olyan ajh de cuki, a lány is lehet fiús, és a fiú is lehet lányos mese, hanem olyan erősen, a képedbe világítva transz mese. Kiderült, én ehhez túl konzervatív vagyok, mert ez az erős kifejeződés engem nagyon zavart: hogy Koni (később Konor) nem csak máshogy akar viselkedni, máshogy élni, hanem konkrétan fiú akart lenni. Ez az elején (agancstémában) még nem annyira zavart, de amikor továbbmenve már kerüli az anyukáját, mert ő nem fogadná el így… Ezt egy picit lehetett volna árnyalni.
Alapvetően nem is az a bajom vele, hogy transz mese, hanem hogy nagyon erősen (szinte semmit sem elfedve, kendőzetlenül) adja ezt át, csak azzal, hogy állatmesékben vagyunk. Tény, hogy az állatmese jellege azért tényleg sokat segít az árnyaláson, és egy ideig szépen tud evezni a cuki kis Bambi és az önmagunk elfogadása érzésen, de a végére ez számomra eléggé felborul. A spoilerben pedig egy felnőtt tartalom következik: spoiler Ezzel szemben viszont érdekes a nőiség megítélése is, van néhány odaszúrása a szerzőnek erről, amin nagyot mosolyogtam.
Ami nekem a mesében tetszett, hogy az alapvető mesei mítoszokat kezdte modernizálni: a tündér csak akkor tesz jót, ha te hős vagy? Na nehogy már! Igenis megérdemli mindenki, hogy magához hűen éljen, és nem elvárható mástól, hogy rászorul a segítségre, és még neki kell hősködnie. Közben pedig jól bemutatja a hősmítosz átalakulását is, ahol az elsődlegesen nem az a lényeg, hogy mindenkin segítsünk, hanem hogy aki segítségre szorul, azzal kooperatívan együtt dolgozunk azon, hogy mindkét félnek jó lesz. Az erdei állatokkal való téli túlélés számomra pont azt mondja, hogy igen, lehetsz hős is, de közben máskor lehetsz segítségre szoruló is, és ilyenkor van esélyed segítséged kapni.
Alapvetően tetszett a mese, mivel állatmese, sok mindent elbírt, és csak inkább a vége felé lett kicsit túl sok. Egy pici finomítás jó lett volna, de nagyon sok része érdekes volt, és számomra különleges.

Pengő Edit: Az elrabolt királykisasszony Ha az Őzike agancsa sok volt, akkor erre is igaz, de közben ez a mese máshogyan volt nagyon jó.
A történet egy fiúról szól, aki nem igazán tehetséges a vívásban, meg hasonló fiús dolgokban, de egyszer csak, úgy gondolja, mégis meg kellene próbálkoznia valami hősies dologgal. Így elmegy megmenteni a királylányt, akiről kiderült, hogy valójában nem is kell megmenteni, önszántából ment el a sárkányhoz. Ezután megkezdődik új, kalandos életük közösen, miközben valahogy mindenki szeretné őket a „normális” keretek között tudni.
Amit én zseniálisnak tartok, hogy a főszereplő hercegnő aromantikus és aszexuális, vagyis nem vágyik igazán házasságra. z azért fontos számomra, mert az aszexuális emberekről elég kevés információja van az átlag embereknek, őket kevésbé ismerik, és a nagy LMBTQ hangoztatásában valahogy ők kimaradnak (és valójában jól eltitkolható ez, maximum frigidnek hiszik az emberek az adott személyt). Közben pedig nagyon érdekes kérdéskör, hogy igen: lehet valaki úgy boldog, hogy nem akar magának párt, és hogy nem baj egyáltalán, ha valaki így gondolkozik, mert attól, hogy más, még ez is lehet teljesen normális életvitel.
Az is tetszett benne, hogy mindhárom személy kicsit kilép abból, hogy mi az, amit a külvilág rá mér pusztán a születés jogán: a fiúnak fiúsnak kell lennie, a lánynak szépnek, és kedvesnek, a sárkánynak vérszomjasnak. A mese pedig megmutatja, hogy ennél sokkal több is lehet az ember (vagy sárkány). Hogy a személyisége igenis fontos, és hogy önmaga lehessen ugyanúgy fontos.
Nagyon érdekes rész a mesében, amikor a fiú visszakerül a családjához: akkor van egy konszenzus a két fél között, hogy a fiú kifelé „normálisan” viselkedik, ahogy elvárják, amúgy meg tehet akármit. Közben viszont láthatjuk, hogy ez csak mélyíti a problémáját, hiszen a szélesebb közönség felé még mindig meg kell játszania magát, még mindig másképp kell viselkednie, és emiatt sokkal nehezebb lesz az élete is. Nagyon jó volt benne, hogy a két világot (látszólag elfogadó, és teljes mértékben elfogadó) összehasonlította, megmutatta a valódi különbségeket benne (ezzel sokkal sokrétűbbé varázsolva a mesét).
Ami negatívum volt, hogy a szerző a fiúról nagyon erősen ki akarta fejezni, hogy ő transz. Hogy szoknyában jár, lányos dolgokkal foglalkozik, és ő olyan, mint egy hercegnő. Nem kellett volna. Lehetett volna picit finomítani, picit árnyalni, picit nem behozni még ezt is a dolgokba. Mint az Őzike agancsánál, itt is nekem sok volt, hogy rögtön nemet is vált a szereplő (még ha csak viselkedésében is). Ha a szoknya nem lett volna, vagy valahogy máshogy alakul a mese, akkor azt mondtam volna rá, hogy tökéletes. Így viszont nekem túl sok volt.
Érdekes, és értékes mese az elfogadásról, és arról, hogy nem mindig olyanok vagyunk, mint aminek kinézünk.

Kiss Judit Ágnes: Róza a bálban A történet egy Hamupipőke adaptáció, amit nagyon szeretek, mert ezzel az egy történetívvel is nagyon sok mindent lehet kifejezni. Ebben a történetben a főszereplő lány anyukája meghal, apukája inni kezd, a lánynak pedig hirtelen kell felnőnie, ahol a bál lesz az egyetlen hely, ahol végre újra kicsit gyermek lehetne.
Az alkoholista apa szála nekem nagyon érzékeny volt: nem tudom, hogy milyen korban érdemes erről már beszélni, írni, így azt sem tudom megmondani, hogy ez túl sok lett volna, vagy sem. Nekem érzésre igen, közben viszont azt is éreztem, hogy ezzel foglalkozni kell, hogy fontos téma,és hogy a gyerekek igenis beszéljenek erről a problémáról. Ilyen szempontból, érzetre számomra nagyon hasonlított: Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek című meséjére (vagy novellájára?) aminél szintén a gyerekszemszögből láthatunk ilyen borzalmakat.
Közben nagyon érdekes a többi, inkább mesésebb része is. A felnövés, ahogyan dolgozik azon, hogy a bálba mehessen, hogy a bálban elfedi azt, hogy ki is ő valójában. Hiszen úgy elmenni egy bálba, mint egy félig felnőtt, meggyötört kislány, nagyon nehéz, de úgy elmenni, hogy egy idegen, akit senki se ismer, és akárki lehet: nos az teljesen más.
Az is érdekes benne, hogy a bál valójában nem változtatta meg az életét: nem lett senki hirtelen a párja, senki sem emelte ki abból a szegénységből, amiben él. Közben viszont mégis változás állt be, hiszen önmagát tudja erősíteni, hogy ő valójában hercegnő és ez erőt ad ahhoz, hogy tudja folytatni az életét, az útját.
Érdekes érzékenyítő mese, nagyon fontos témáról.

Horváth Noémi Rebeka: Picur Panna nagy kalandja Ha van nagyon aranyos mese, ami teljesen levesz a lábamról, akkor az ez. Übercuki, a cukiságmérő már kiakadt, és ez így tökéletes.
A történet Pöttöm Panni feldolgozás off, ahol Panni apukája egy mesét mond, és ennek a mesének nincs befejezése. Ezért Panni útra kel, hogy majd ő segít befejezni a mesét, és segít a hercegnek is megtalálni a kis tündéreket.
Ami nagyon jó benne, hogy felhívja a figyelmet a pöttömségre: többször volt olyan rész benne, amikor úgy éreztem, Panni méretei miatt is nehéznek érzi a mindennapi életet, én pedig alacsony lányként teljesen jól rezonáltam ezzel a problémával. Panni kitartásával és lelkesedésével pótolja hiányzó centijeit, és így a hátránya végül előny lesz.
Emellett nagyon jó benne, hogy a mesében egy mese van: hogy Panninak kell megfejtenie a mesét, és kell útnak indulnia. Közben pedig a végén mégis ad lehetőséget a herceg: nem kötelező hozzámennie, csak egy ajánlat, Panni azt is mondhatja: nem. Ez nagyon jó, szerintem a modern meséknek talán az egyik bája is lehet, ahogyan a valóságban is van választásunk, úgy a mesékben is legyen.
Ami miatt nagyon aranyos a történet, hogy tipikus kislány szereplője van: olyan, aki nem tud titkot tartani, aki mindig csacsog, és cuki, aki tenni akar, és hatalmas képzelete van. Ehhez jön hozzá az a fajta kicsit mesés, kicsit újító szöveg, amiben a kacsalábakat a forgó palota alól lecseréli a cicaláb, és ilyen cukiságok. Nekem ez egy momentum is olyan jól tudta Panni személyiségét, és a történet gyermekiségét.
Ez a történet szerintem már óvodásoknak is olvasható, felépítése, gondolatisága is befogadható nekik. Nekem nagyon tetszett, ez a másik mese, amit mindenképpen kiemelnék az antológiából. Csodás, és mindenkinek legyen olyan lábon forgó palotája, amit csak szeretne!

Harka Sára: Kincső és Karola A szerző miatt erre a mesére is kíváncsi voltam, és bevallom, nem csalódtam benne.
A történet A koldus és királyfi modernizált, lány verziója. Kincső gazdag, polgármester lánya, míg Karola szegény, folyton dolgoznia kell. Egy napra helyet cserélnek, és kicsit kipróbálják, milyen a másik élete.
Ami tetszetős volt benne, hogy egy alapvetően általános problémával foglalkozott: a szegénységgel. Nyilván ezzel foglalkozott már más mese, és regény is, mégis azt éreztem, hogy ez a mese a mostani gyerekeknek szól, és nagyon érthető, nem csak a szöveg, de a helyzet miatt is. Önmagában talán egyszerű is maga a mese, de közben roppant jól hozza a mindennapokat, a helyzeteket, amiket más gyerekek is átélnek.
Az is érdekes volt, ahogy a szegénységhez nyúl a szerző: több családot mutat be, több élethelyzetbe nyerünk pillantást. Nem tudjuk, valóban miért szegények, okokat nem nagyon keres a szerző, sokkal inkább megmutatja, hogy létezik ilyen, és rengetegféle szegény ember van. A néni, akihez megy vasalni, például lelkileg szegény nő, aki nem tud empátiával fordulni mások felé.
Külön öröm volt, hogy a végén próbált egyfajta megoldást is találni a szerző. Nem csak a problémát mutatta be, hanem volt egy út (egy nagyon kezdeti út), ami picit utat mutat, kicsit azt mondja, hogy te is tehetsz valamit. Nagyon tetszett, hiszen az így alapvetően negatív, kicsit borongós hangulatú mese végül csak bevilágítja a reménysugár.
Nagyon jó mese, mindenképpen a legjobbak között van szerintem, és ez is olyan, amit akár iskolában, intézményesítve is feldolgozhatnak a gyerekek.

Kasza Kriszta: Trivadar, a háromfülű nyúl Nagyon aranyos állatmese a nem mindennapi Tivadarról, és az erdő furcsa életéről.
A történet szerint Tivadar három nyuszifüllel született, és emiatt az erdő nem szívelte túlságosan, az erdei iskolában gúnyolódtak rajta, és nem kedvelték igazán. Aztán Tivadar három, éles fülével megmenti a tűztől az erdőt, és hősiessége miatt elkezdik elfogadni őt.
Nagyon tetszett benne, hogy a fő irányvonal a furcsaságot járja körbe: már az elején is látszik, hogy mindenkinek vannak furcsa tulajdonságai, ami a másik számára különleges, mégis így él együtt vele. Ugyanígy Tivadar is furcsa, mégis a plusz egy fülével ugyanolyan kis nyuszi, mint más.
Emellett Lajhár Jenő karaktere is érdekes, hiszen ő a legfurcsább az erdőben (hiszen egy cirkuszból szökött. Bár a valódi kérdés inkább, hogy hogyan), és aki a messzi tájak állatait kicsit ötvözi a mesével. A tudása, hogy látott már mást az erdőn kívül nagyon érdekes, de az állatok nem fogadják el (rögtön), hiszen ők nem láthatták, honnan tudhatják mégis, hogy ez nem mese, kitaláció? Érdekes benne az ellenségeskedés, ami végül is csak az egyszerű tudatlanságra vezethető vissza.
Ami különösen tetszett, az az elbeszélésmód: már az elbeszélőnek (a teknőcnek) is egy külön története van, és a stílusa van, méghozzá erős, mesélős stílusa. Nagyon aranyos, ahogy szóviccekkel van telepakolva a mese, ahogyan megismerhetjük az erdőt, és közben nem csak Tivadart. Hozzám ez az elbeszélésmód áll nagyon közel, így nyilván nekem ez a mese különösen tetszett.
A mondanivalójának általánossága miatt nagyon jó ez a mese, szintén azt mondanám, hogy a legjobbak között van, és hogy igazán érdekes, aranyos, de tanulságos mesét olvashattam.

Kertész Edina: A kacskaringós szívószál Érdekes mindennapi történet a mostoha apáról, és egy zöld boszorkányról.
A történet szerint két kisgyerek jött haza a kirándulásról, de az anyukájuk nem várta őket ott a pályaudvaron. Egy néni talál rájuk, üzenet hagy az anyukának, majd jó boszorkány módjára elviszi a házába, ahol macska is van.
Nagyon érdekes, hogy egyszerre nagyon mese, de nagyon valóságos is. A gyermek szemszögén keresztül látunk mindent, így az ő fantáziájával színezett világot látjuk. A gonosz férfi egy medve, a néni egy boszorkány, és minden jó lesz, mint a mesében.
Közben viszont ott van a mese súlya is: a mostoha, aki nem szereti a gyerekeket, aki alkoholista, aki veszélyes. Nem direktben az alkoholizmusról szól a történet, de nagyon érdekes, ahogyan puha cicaléptekhez hasonlóan oson be ebbe az amúgy nagyon aranyos történetbe ez a súlyos téma. Mellette pedig ott vannak más problémák is: elfoglaltság a munka miatt és a magány is (mind az anya, mind a néni szemszögéből).
Nagyon jó mese, kifejezetten tetszett, hogy ilyen jól mutatja be a problémát. A legtöbb antológiában szereplő mese sokkal durvábban, hirtelenségben kezeli a problémákat, de ez nem, és emiatt volt számomra különleges. Legjobbak közötti mese, különleges és szép.

Ruff Orsolya: A nagy Alfredo Nagyon szép történet az ifjabb és idősebb generáció összetartásáról.
A történet szerint egy fiú mindig láthatatlan, otthon is az anyukája folyton elfoglalt, és valahogy nem érzi igazán jól magát. Aztán felmegy a padlásra, és ott talál mindenféle érdekes, cirkuszi holmit, amiről kiderül, hogy valójában a papájáé. Így indul el egymás megismerése, és a fiúcska újra láthatóvá válása.
Nagyon érdekes ebben a történetben, hogy végig a nagypapáról van szó benne: látjuk, ahogy csak fekszik, de nem tudjuk, valójában miért. Aztán megtudjuk, és mégis valahogy jobb lesz szimplán azzal, hogy a titkot felfedik, és az unokájának mesélhet az életéről. Igazából külön-külön egyik se jó, hiszen az unokája eddig is vele volt, és a titok se ilyen izgalmas, ha nem adhatja át másnak, ám így együtt mégis érdekes volt.
Valójában a mese kicsit ösztökél arra, hogy ismerjük meg a családunkat: rengeteg minden lehet benne, hogy a nagymama nem szeret velünk beszélni, ahogyan sok-sok dolog lehet amögött is, hogyha valaki morcosnak látszik. Közben az idősebb generációban rengeteg történet lakozik, tapasztalat, amit átadhat a fiataloknak.
Nem kiemelkedően jó mese, de kellemes és értékes.

Kovács Brigitta (Efi): Légy szerencsés, Batbaján! Egy újabb Hamupipőke átdolgozás, most egy férfival a főszerepben, aki különösebb nem is lehetne.
A történet szerint Batbaján bálba készül, de a mostohája nem engedi, így egyedül kell intézkednie arról, hogy eljuthasson oda. Közben segítsége is van: Csádé, a kisegér, és Tupka, egy ősi rokon szelleme.
Ha úgy nézzük, mint Hamupipőke átirat, nem lett a legjobb. A motívumok stimmeltek, a mese kerek volt, de mégsem volt igazán jó, mert néha igen erőltetett lett egyes momentuma (sőt, nem is értem, miért pont takarítania kellett). Valahogy nyilván összeállt, de közben megvolt benne az a furcsaság, hogy oh, jajj, de hát ezt nem is kellene megcsinálnia!
Ha viszont onnan nézzük, hogy Batbaján cigány, akkor már más képet látunk. Nagyon tetszett benne, hogy próbáltak betörni a cigány kultúra elemei is, nyilván a nevek is, illetve gondolom a szakáll is innen eredeztethető. Jó volt úgy olvasni, hogy kicsit ismert történetet, hogy valaki teljesen más szereplő van benne. Mindenképpen izgalmas elképzelés volt, ami nagyon tetszett.
Az is érdekes, hogy a végére (a kötetben első) meleg szálat is láthatjuk, és érdekes volt számomra a felvezetése is: látható volt a rózsaszín ingből, abból, hogy nem járt lányok után, mégis jó érzés volt Batbaján megérkezése Zeke mellé. Harmonikus volt, olyan kellemes olvasni. Külön öröm, hogy nem úgy kezdődött az ismeretség, hogy akkor most ásó, kapa, hanem beszélgetéssel, egymás megismerésével, egymásra hangolódással.
Nagyon jó mese, érdekes témákkal, a megvalósításon lehetett volna javítani, de egyáltalán nem volt rossz olvasni. Hangulatos, érdekes, szórakoztató.

Finy Petra: Panna élni megy Nagyon rövid mese Pöttöm Panna mese utáni életéről, ahol Tündérkirálynő lett, majd újra csak egy egyszerű Panna.
A történet arról szól, hogy a Tündérkirály feleségül veszi Pannát, de rosszul bánik vele, a király öntelt, egoista, csak magát tartja fontosnak, így Panna elsorvad mellette.
Érdekes volt, hogy a mese megmutatja: van kiút a rossz kapcsolatból. Valójában a Pöttöm Panna mese is erről szól (mármint az "eredeti"), de itt sokkal érdekesebben, modernebben mutatja meg a problémát: itt Panna nem az agresszió elől menekül, hanem a párja ostorozásától, megfelelési kényszertől.
Kicsit befejezetlen számomra a mese: értem én, hogy segítsen magán Panna, mert más nem mindig tud, de olyan suta ez. Ezeket a szavakat tudjuk, de mégis…. hogyan? Egy pici útmutatás, egy kicsi történet még jó lett volna, legalább annyira, hogy Panna történetének végét láthassuk.
Szép mese, és nagyon rövid, tanulságos.

Csehy Zoltán: Házasodik a herceg Verses mese egy házasodni kívánó hercegről, aki végén megtalálja párját.
Érdekes volt a rímekbe szedve a mese, engem kicsit meghökkentett, de közben nagyon tetszett is. Az alap történet nem túl nagy szám: párt keres, a végén pedig kis humorral feloldva meg is találja, egy férfiban. A vers vége kacagtató, kis derűs szöveg, amin önkéntelenül is nevet az ember.
Nem nagy dolog, egyszerű, de mégis nagyszerű.

Nehéz néhány szóban összegezni ezt az antológiát. Jó volt? Számomra persze! Voltak benne mély gondolatok, érzékenyítés, nem csak LMBTQ témában? Hát hogyne! Voltak benne új, még ismeretetlen, de tehetséges szerzők írásai? De még mennyire! Ez a kötet alapvetően nem tökéletes könyv, ezt nyilvánvalóan látható, és nem is kell tökéletesnek lennie, hiszen ez egy mozgalom, egy új irány, első hangadó könyve. Majd amikor a huszadik hasonló antológia jelenik meg, akkor látni fogjuk, mennyivel minőségibb lesz, de hangadó-indító kötetnek ez is egy korrekt antológia.
Ellenben még mindig tartom magam ahhoz, hogy én nem feltétlen adnám minden mesét gyerekeknek is. Egyszerűen néhány mese nem nekik való, úgy éreztem. Hogyha ajánlanom kellene, akkor a gyerekek között 6-8 éves korosztály lenne a legtöbb meséhez a megfelelő korosztály. Én ellenben szívesen ajánlom kamaszoknak és felnőtteknek is, mert ezek a mesék annyira újak és újítóak, hogy ebben számunkra is van olyan formai vagy tartalmi változás, ami miatt érzékelhetően élvezetesebb lesz a kötet.

26 hozzászólás
meseanyu P>!
Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

Ha nincs Dúró Dóra és a botrány, talán el sem olvasom a könyvet, mivel antológiákat nem zsűrizünk, és az egyéb zsűrizendők miatt ezek mostanában nálam háttérbe szorulnak. De férjem, a harcos forradalmár kifejezett kérésére megvettem és el is olvastam. Irodalmilag változatos minőségű alkotások, de az biztos, hogy a szándék nemes, és semmi olyan nincs a mesékben, ami miatt ki kellene átkozni ezt a könyvet. Inkább kisiskolásoknak ajánlanám, Lakatos István meséjét meg csak felnőtteknek, na az nagyon para, viszont roppant érdekes szemszögből mutatja be a Jancsi és Juliskát. Nekem a legjobban azok a mesék tetszettek, amelyek fiús lányokat vagy lányos fiúkat mutattak be. Az ilyen történetek szerintem nagyon kellenek kis hazánkba, ahol sajnos még mindig nagyon erősen patriarchális szemlélet uralkodik, és a gender szitokszó.

9 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

Ezek a mesék arról szóltak, amiről szoktak, királylányokról, királyfiakról, vándorlásokról, boldogságkeresésről, családról, szegénységről, gazdagságról, gonoszságról, irigységről, árvaságról, szomorúságról, boldogságról.

Egyik sem taglalta sem a melegséget, a nemváltoztatás lépéseit sem tudtuk meg belőle, sőt hálószobákba sem kukkanthattunk be.

Olvashatunk mesehősökről, akik hol a sárkánnyal küzdöttek meg, hol a külvilággal, hol pedig magukkal, a saját érzéseikkel, A mese azért mese, mert abban a gyerek lehet bárki, aki csak szeretne. Megküzdhet viharokkal és boszorkányokkal, de el is fogadhatja a őket, ha rájön, hogy a boszorkányok jók is lehetnek.

Olyan mesehősök vannak ebben a könyvben, akik eltérnek az átlagostól valamiben, olyan gyerekek, de felnőttek is magukra ismerhetnek, akiket valamiért csúfoltak, akiket kivetett magából az iskolai és akár családi közösség, azért mert ducibbak voltak, azért mert más érdekelte őket, mint a nagy átlagot, vagy azért, mert fiú létére a lányos játékokat szerette, vagy fordítva.

Bántalmazottak, akik családon belül tapasztalják meg az erőszakot, idősek, akik úgy érzik, hogy már terhére vannak a családjuknak. Én azt mondom inkább, hogy egy csoda ez a könyv, hiszen ilyen témákról mesékben eddig nem olvashattunk. A gyerekek nem hülyék, mindent látnak, mindent hallanak. Miért ne lehetne ezeket a témákat mese formájában, mese segítségével megbeszélni velük, ha igénylik. De az is lehet, hogy meghallgatják a mesét, és a gyerekek természetességével tudomást sem vesznek arról, hogy az egyik mese végén a két királyfi tetszik meg egymásnak. Játszanak tovább, mint bármelyik más mese végén. Hiszen ez csak egy mese a sok közül, a későbbiekben viszont teljesen természetesnek tekinthetik azt, hogy az emberek hogyan élnek, kit szeretnek.

Nem lesz belőle homofób, rasszista, mert a mesékkel szívta magába az elfogadást, a toleranciát, a mások, a másság tiszteletét.

A közös ezekben a mesékben, hogy a történetek végére a mesehősök egytől egyig önmaguk lehettek és nem tartottak semmiféle külső ítélettől, bátran vállalták önmagukat, és boldogan éltek.

Sajnos mi még nem tartunk itt, de én azt javaslom azoknak, akik nem szimpatizálnak ezzel a könyvvel és a könyv meséivel, egyszerűen csak lépjenek tovább, és olvassanak olyan könyveket, ami érdekli őket.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2020/10/nagy-boldizsar-sz…

catnipthief>!
Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

Erre szokták mondani, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja.
Nyilvánvalóan én is fel kellett, hogy üljek a hype-vonatra, és lecsaptam az azt hiszem, már harmadik újranyomásra, mert kevés könyv volt a tavalyi évben Magyarországon, ami ennyire kicsapta volna a biztosítékot.
Szóval, az LMBTQ hívószó már önmagában megadta a löketet, hogy az otthoni, nyomorodott lelkű guminácik felelevenítsék Hitler-papa korszakos ötletét, és nyilvánosság előtt megsemmisítsenek egy könyvet, amit más élethelyzetű, más hátterű, máshogy gondolkodó emberek hoztak tető alá, azzal a tiszteletre méltó szándékkal, hogy az eljövendő generációk esetleg szélesebb látókörrel és több empátiával forduljanak ehhez a várhatóan katasztrofális állapotban majd megöröklendő világ felé.
Mondjuk legalább ezek az alávaló fasiszta férgek „konzervatív-keresztény, radikális jobboldali” "politikusok" még tüzet gyújtani is ostobák, ezért aztán inkább daráltak.
Szóval ha másra nem, arra mindenképpen jó volt ennek a kötetnek a megjelenése, hogy fellebbentse a fátylat arról, hogy valójában mekkora árok van Magyarországon kiásva az egyik meg a másik „oldal” közt, hogy meglátszódjon, mekkora nulla az otthoni, ún. „politikai vitakultúra”, és hogy az okosabbja rádöbbenjen végre, hogy mennyi buta, idegbeteg és megvezetett, csőlátású emberrel is kénytelen egy országban akolban létezni.
Külön poén, hogy a kötet megjelenése idején még az L-betűs könyves cég dolgozója voltam, a koronás hónapok alatt ráadásul raktárosként, úgyhogy első kézből megtapasztalhattam, hogy míg az Írók Boltja, és más, függetlenebb, és nem csak a profitot, hanem, gondolom én naívan, valamiféle népnevelési szándékot is a lobogójukra tűzve árulták a kötetet, vállalva azt, hogy
kopasz bunkók esetleg beverik a kirakatot, meg matricán a bolt ablakára felnyalják, hogy ettől a könyvtől bu meleg lesz a kölköd, addig az amúgy majdnem monopol helyzetben levő L-betűs nagy hemihümizve csak bizonyos késéssel, és kizárólag online árusította a kötetet, aztán amikor már a tudom is én, hányadik újranyomás fogyott el noperc alatt, akkor egy ilyen simulékony és visszataszító külön beragasztvánnyal kezdték csak szórni a könyvet a boltjaikban. Mindezt nagyjából napra pontosan egy időben azzal, hogy valami súlytalan, csuhás kiadó részesedést „vásárolt” az L-betűsben. Röhej.
Tanítani való volt az is, amikor felmondtam, és egy HR-es csajszi kijött elbeszélgetni velem, megfirtatva a felmondásom okait, én pedig többek közt ezt is szóvá tettem, miközben a háttérben turbómagyar raktárosok buziztak önfeledten, magasról fütyülve arra, hogy egyébként van a közvetlen környezetükben is meleg dolgozó. A csajszi meg, miután mindezt előadtam, válasz gyanánt éppen úgy tátogott rám bután, mint a főbérlőm aranyhala itt szemben.
Ez nem Berlin, 1943. Ez sajnos Budapest, 2020.
Aztán talán majd ez a honlap is bemutatja a szőnyegalásöprés művészetének csimborasszóját azzal, hogy nemsoká majd letörlik ezt az értékelést, mert szegény bizonyosok politikai érzékenységét megsértem vele. Mint ahogy amúgy már megtörtént néhány itteni írásommal.
Pedig én úgy gondolom, hogy azért is olvasunk könyveket, meg beszélünk róluk, hogy felnyissuk egymás szemét, ne pedig lezárjuk. Na, mindegy.
De ha mindez a felháborító körülmény nem lett volna, ez a kötet baromi hamar tűnt volna el a süllyesztőben, mert bár az illusztrációk szépek, de maguk a mesék sajnos csak ilyen jól-rosszul, így-úgy, dagályosan meg manírosan megírt, és komolyabb koncepció nélkül egymás mellé pakolgatott mesék halma. Fontos mondanivaló, gyatra kivitelezéssel, de csinos külsőben. Kár érte. Meg ezért az egész helyzetért, ami körbeveszi.

11 hozzászólás
anemona P>!
Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

Nem értettem a könyv körüli nagy felháborodást, és most, hogy végigolvastam, még kevésbé értem, és méginkább biztos vagyok abban, hogy a leghangosabb bírálók egy sort sem olvastak belőle.
Semmi baj nincs ezzel a mesekönyvvel.
A világ állandóan változik. Erről természetesen lehet véleménye mindenkinek, de attól még így van.
Vannak lányok, akik nem akarnak szoknyát hordani és férjhez menni, és vannak, akik igen.
Vannak fiúk, akik nem akarnak kardozni és sárkányt ölni, és vannak, akik igen.
Vannak, akik elégedettek a külsejükkel, és vannak, akik megváltoztatnák.
Vannak, akik fiúkba szerelmesek, és vannak, akik lányokba.
Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a gyerekek lennének azok, akik nem tudnak ezekkel a tényekkel megbírkózni.

1 hozzászólás
Amrita I>!
Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

Mindenek előtt előrebocsátanám, hogy Meseország szerintem is mindenkié. Az érzékenyítés fontos, lehet és kell a gyerekeket felkészíteni arra, hogy a világ sokféle, sokféle ember lakja és ez az élet természetes része. Hogy neki magának is van választása. Ezekkel a dolgokkal alapvetően mélységesen egyetértek.

Viszont soká gondolkoztam, hogy illik-e véleményt írni róla. Illik-e ugyanúgy bírálni valamit, mint egy bármilyen másik könyvet, vagy elnézőbbnek kell lenni vele, amiért úttörőnek számít a témaválasztásában és ráadásul ennyi támadás érte. És arra jutottam, hogy igenis szükség van erre. A téma jó, a téma fontos, de ha csak a téma és a könyvet ért támadások miatt elhallgatnám, amit gondolok róla, akkor az egy éppolyan megkülönböztetés lenne, mint amit elkerülni igyekszik. Ráadásul nem is lenne fair. Kimondottan nem örülnék, ha egy általam fontosnak tartott témában írt könyvet illedelmesen kerülgetnének, csak mert fontos dologról szól.

Úgyhogy töredelmesen bevallom, hogy nekem ez a könyv sajnos egyáltalán nem tetszett. Egy csomó problémát reflektorfénybe helyezve önti-önti a feltételezett gyerekolvasóra a sok szomorúságot, annyit, amennyivel egy átlag gyerek ilyen töménységben, egyszerre biztosan nem találkozik. A kötet első meséje rögtön erősen szorongáskeltő, amire Lakatos István története még rátesz egy lapáttal. Ez az egyik problémám. Jó történetek, erős történetek de mindkettő 16+ .

Más mesékkel az volt a bajom, hogy nem élt a mese, a szöveg csak hordozója volt annak a problémának, amit (egyébként teljesen érthető fontossága miatt) a szerző mindenképpen szeretett volna elmondani, de csak erőltetett lett, unalmas.

Óirásölő Margaretet kiemelném, egyébként ismertem, meg is örültem neki,voltak benne gondolatok, ami miatt azt gondolom, hogy érdemes lenne kamaszokkal közösen beszélgetni róla. A pár közös küzdelme, egymás segítése, a rendhagyó fiúalak. Ugyanakkor azt hiszem, jobban szeretem annak a változatnak a Margaretjét, amit a Móra Kiadó Népek meséi sorozatának valamelyik kötetében olvastam. Érdemes lenne mellé tenni ezt is, akár összehasonlítva feldolgozni a kettőt.
Valahogy… nekem igazibb az a hős, aki azért száll harcba, hogy megvédjen valakit, akit szeret, mint aki csak le akar győzni egy óriást, hogy nevet szerezzen. Itt a két szereplő közül nekem egyértelműen a srác volt az igazi hős, nem Margaret.
Szóval nekem mindkét változatban más a követendő példa, érdekes gondolatébresztő óra lehetne belőle.

Összességében az volt az érzésem, hogy nagyon ki akartak mondani egy csomó mindent, ami fontos, de a mondanivaló többségében agyonnyomja a meséket és ahol nem, ott sem adnám gimnazistánál fiatalabb gyerekek kezébe. Érzékenyítés témában nekem Lucy Daniels eszköztára alkalmasabbnak tűnik kisebb gyerekeknél, ahol a történet középpontjában egy bármilyen gyereket érdeklő, hétköznapi téma áll, barátság, kisállatok, és csak háttérként, teljesen természetesen kezelve említi például, hogy az egyik kislány főhős elvált szülők gyereke. Ez is a világ része, az örökbe fogadás, a válás, de nem erről szól a mese, cserébe sokkal-sokkal több benne a keresetlen derű, béke és humor.

Amire a jelen formában szerintem alkalmas a kötet, hogy egy-egy, a pedagógus által választott mesét irodalomszakkörös középiskolások feldolgozzanak, együtt gondolkozzanak és beszélgessenek róla. Kisebbek kezébe nem adnám, nagyon maximum felső tagozattól felfelé, de akkor is válogatva, tanárral együtt feldolgozva, nem magukra hagyva a történetekkel a gyerekeket.

8 hozzászólás
olvasóbarát>!
Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

„ Mindenki megérdemli, hogy magához hűen éljen.”

Minden gyűjteményes kötet, bármilyen műfajú nem egységes színvonalú. Ebben a kötetben olvashatók írások ismert és általam is kedvelt szerzőktől és kezdő meseíróktól is. A tartalma változatos, klasszikus mesék újraírt változatai szerepelnek benne többségében. Vannak sikerült és kevésbé megszólító írások.

Több mesében van vágyakozás valami másra, mint ami megadatott a történet szereplőjének. Van sárkány és királylány, de egészen más szereposztásban, van talált gyermek, örökbefogadott, szegény és apjával egyedül élő, félárva. Narcisztikus személyiséggel élő és tőle elmenekülő is, Finy Petra Panna élni megy című meséjében.

Nekem legjobban Gimesi Dóra Óriásölő Margaret című meséje tetszett, amelyben a fiú és a lány együtt lesz eredményes, miután megtalálták magukban azokat a tehetségeket, amelyek számukra a boldogulást jelentik. Tompa Andrea ismert meseelemeket megjelenítő, Vaslaci története is sok megválaszolandó kérdést vet fel.
A másság több mesében szerepel és az elfogadása számomra, egy sérült gyerek nagymamájaként különösen fontos.
Egyre több jó, átfogó értékelés születik a kötetről itt a molyon is, ezért részletesebben nem írok róla, nem szeretnék ismételni, de mindenképpen meg szeretném megmutatni két, számomra hiteles, ismert személyiség véleményét a mesékről.
Boldizsár Ildikó: https://www.facebook.com/photo…
„Mérgező az a társadalmi közeg, amely arra kényszeríti tagjait, hogy tagadják meg önmagukat” – Áfra János a mesebotrányról https://www.debreciner.hu/cikk/3700_mergezo_az_a_tarsad…

1 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!
Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

Soha nem volt még ilyen nehéz kiemelnem egyetlen jellemző bekezdést egy értékelésemből. Olyat, amely tömören és kereken képviselheti az egészet.
Ezért úgy döntöttem, inkább meg se próbálom. Ez se nem tömör, se nem kerek, se nem képvisel, viszont legalább hangzik valahogy:
„Amennyiben a nyúl is, a teknős is megtalálja a hozzá hasonlító, példaértékűen viselkedő, jutalomban részesülő szereplőt, akkor mindenki jól jár. Nemcsak azért, mert magukban örülnek, hanem azért is, mert a legtöbb ember hajlamos úgy viselkedni, ahogyan a „róla szóló” történetekben rendszeresen látja. És én azt szeretném, ha a körülöttem élő emberek közül minél kevesebben igyekeznének másoknak ártani.”
(Meg azt, hogy ha valaki beszélgetni szeretne az értékelésről, akkor előbb olvassa végig az egészet.)
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/12/30/legyen_min…

3 hozzászólás
robinson P>!
Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

Itt-ott a szóhasználata, irodalmiatlansága jobban zavart. Ez szerkesztői hiba inkább. Van talán 3-4 mese, (Vaslaci, Panna élni megy, Tivadar, a háromfülű nyúl) ami kiemelkedően jó, de néhány túlerőltetett, kifacsart. A Boszorkány meséje már-már horror…szóval a kötet jó szándéka oké, a kivitel döcög, nagyobb a füstje, mint a lángja. A grafikák végig igényesek.


Népszerű idézetek

selfmadehell>!

– […] Mindenki megérdemli, hogy magához hűen éljen.

83. oldal, Az őzike agancsa · Szűcs Edit

1 hozzászólás
Zhatria>!

Sírj csak, nyugodtan! A könnyek gyógyítanak, erőssé tesznek.

153. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sírás
Denevra>!

– Hány mesét tudsz?

– Sokat.
– Hősökről?
– Hősökről is. De tudd meg, hogy a legtöbb mese nagyon hasonlít egymásra: a hős útnak indul, kaszabolás, vér, kaszabolás, vér, csók, esküvő. Unalmas. ….
– Én tudok egy mesét, ami nem unalmas. …
– Miről szól az a mese? …
– Még nem tudom, még nem kezdődött el. …
– És ki lesz benne a hős?
A lány kihúzta magát.
– Hát én.

60-61. oldal

Bea_Könyvutca P>!

– Úgy vagyok jó, ahogy vagyok! Éppen így, három füllel! Én vagyok a legboldogabb nyúl a világon!

130. oldal, Kasza Kriszta: Trivadar, a háromfülű nyúl

Zhatria>!

– Semmi sem lehetetlen! És csak az igazán nagyok elég nagyok ahhoz, hogy kicsik legyenek.

102. oldal, Horváth Noémi Rebeka: Picur Panna nagy kalandja

Bea_Könyvutca P>!

– A nagyságot nem az mutatja, milyen magas és erős valaki.

108. oldal - Horváth Noémi Rebeka: Picur Panna nagy kalandja

Bea_Könyvutca P>!

No de még valami. Remélem, ti sem bánkódtok a tükörképetek miatt. Szeplős a fületek? Világít az orrotok? Vagy a ti teknőtök is megrepedt? Ne is törődjetek vele! Ez csak azt jelenti, hogy ti is különlegesek vagytok. Úgy higgyétek, hogy ezt én mondom, Berci Bácsi, Zafír-erdő legbölcsebb állata.

130. oldal, Kasza Kriszta: Trivadar, a háromfülű nyúl

Kapcsolódó szócikkek: tükörkép
anemona P>!

– Honnan tudhatom ezután, hogy kit szeressek, kicsi fecském, áruld el? – kérdezte még Pöttöm Panna elgondolkodva, amikor már messze jártak a tündérek birodalmától.
– Hát, esetleg válassz olyasvalakit, aki nem önmagát szereti benned, hanem téged akar igazán. Nem jöhetek mindig, hogy megmentselek, meg kell tanulnod magadon segíteni!

167. oldal, Panna élni megy · Finy Petra

Denevra>!

– Na, bíró uram, kié a gyermek? Aki szülte, vagy aki felnevelte? Mit mond a törvény?
De a törvény nem mondott semmit, mert egészen megkukult.

59. oldal

BeerSeeGirl P>!

De tudd meg, hogy a legtöbb mese nagyon hasonlít egymásra: a hős útnak indul, kaszabolás, vér, kaszabolás, vér, csók, esküvő. Unalmas.

60. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Lázár Ervin: Százpettyes katica
Aytül Akal: Léggömbök a magasban
Benedek Elek: Székely Tündérország
Tandori Dezső – Tandori Ágnes: Madárnak születni kell…!
E. Román Kata (szerk.): A csillag nyomán
Gianni Rodari: Mesék a jövőből
Anna Sakse: Mesék a virágokról
Fazekas László (szerk.): Kincskeresők
Michael Ende: A varázslóiskola
Lev Tolsztoj: Mesék