Csillag ​Ösvényen 3 csillagozás

Mindig elgondolkozok azon, hogy vajon kik írják a könyvek fülszövegeit? Hiszen egy fülszöveg olyan, mint egy bemutatkozás, egy első benyomás: ha valami nagyon megfog benne, többre is kíváncsi leszek és szinte biztos, hogy elolvasom a könyvet. Na de mi jön akkor, ha valami olyat ígér ez a pár soros kis beharangozó, amit a könyvtől nem kapok meg? Nagyon egyszerű a válasz: csalódás!
Van egy második, kicsit már gonoszabb kérdésem is: ha már valakire ez a megtisztelő és felelősségteljes(!) feladat hárul, hogy fülszöveget írhat, miért nem veszi a fáradtságot arra, hogy elolvassa a könyvet is? Ezt sajnos nem tudom megválaszolni, mint ahogy azt sem, hogyan kerülhetett a könyv hátsó borítójára ez a szöveg, ami ugyan jól hangzik, de semmi köze sincs a tartalomhoz: „Ezúttal nem a más mesékből már olyan jól ismert Marconák és Haramiák rabolják el őket, hanem Angyalok. Ettől a pillanattól fantasztikus utazás szemtanúi lehetünk időben és térben. Vajon a Csillagösvényen milyen kalandok várnak rájuk? S egyáltalán: hol található ez a Csillagösvény? Lehet, hogy önmagunkban? Sikerül-e visszajutniuk a szeretett szülői házba?”
Hah, de most látom csak: még a könyv címében szereplő hely neve, a Csillag Ösvény is rosszul leírva szerepel benne, úgyhogy több szót erre a szövegecskére már nem is éri meg pazarolni…

Nos, miután jól kimorogtam magam és túlléptem azon, hogy mást olvasok, mint amire számítottam, azt kell mondanom: nem is volt olyan rossz! Első könyves szerzőtől meg pláne nem. Nagyon-nagyon tetszett a bemutatott kedves, békés, családi idill, amiben anyukának mindig jut ideje esti mesélésre és jó éjt puszira, eltűnt plüssállatok felkutatására, kertészkedésre és környezetvédelemre is. A legtöbb mese szeretettel, jósággal, kedvességgel teli aprócska, hétköznapi történet – talán ezért is tetszett nekem különösen közülük a leghétköznapibb, legegyszerűbb, a Nagypapa születésnapja című.
Gyerek-szemmel nézni a mesefüzért azonban már nehezebb feladat. Attól tartok ugyanis, hogy nem sokáig kötné le a kicsik figyelmét, mivel érzésem szerint hiányzik belőle egy kis plusz varázs… Olyan, mintha szándékosan elalvás előtti meséléshez lettek volna kieszelve ezek a történetek, amiknek már nem célja felélénkíteni a gyerekeket, sem stílusával, sem pedig tartalmával. Ráadásul a tanító-(ki)oktató jelleg néha túl direkt, túl hirtelen villan fel. Persze, hogy fontos elmondani, hogyan tudunk apróságokkal is vigyázni a környezetünkre, vagy hogyan kell helyesen-figyelmesen közlekednünk az utcán, de ha angyalos csodákat ígérnek és helyettük ilyesmit kapunk, akkor előfordulhat, hogy keserű szájízzel gondolunk majd ezekre az üzenetekre is.

Nem akarok nagyon negatívan nyilatkozni, hiszen összességében, mint ahogy már írtam is, nem rossz ez a kötet és nem is én vagyok a célközönsége, de kisebb-nagyobb hibái azért szemet szúrtak. Az idilli családos hétköznapok miatt azonban nem tudok 4,5 csillagnál kevesebbet adni rá.

„Néha, azokon a napokon, amikor szomorú és elkeseredett vagyok, mert valamiért nem úgy alakulnak a dolgaim, ahogy szeretném, betölti a szobát a már ismerős tavaszi virágillat. Mintha puha, selymes szárnyacska érintene meg lehelet finoman. Ilyenkor eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül. Az angyalok mindig segíteni fognak, soha nem hagynak cserben. A jókedvem visszatér, és újból az élet napos oldalát látom.”

Hitem szerint szól ez a bájos mesekönyv, pont így tanítottam én is a lánykámat arra, hogy az angyalok körül vesznek minket, vigyáznak ránk, és ha kérjük, akkor segítenek is. Ezek a mesék reményt adnak, és megtanítanak arra, hogy nem vagyunk egyedül, hogy merjünk kérni segítséget (akár az angyaloktól is), hogy vigyázzunk egymásra és a Földünkre, hogy fontos a közösség, a család megtartó ereje. Minden kicsi gyermek megérdemelné, hogy ezeket az egyszrű és mégis nagyon fontos üzeneteket hordozó meséket hallgathassa.