A ​szécsényi rendház historia domusa I. 0 csillagozás

Nagy András: A szécsényi rendház historia domusa I.

A ​szécsényi historia domus az 1332-ben alapított ferences kolostor egyik legfontosabb dokumentuma, ugyanakkor pedig a 18. századi történetírásnak is jeles alkotása.
A szalvatoriánus rendtartományban (Provincia Hungariae Sanctissimi Salvatoris Ordinis Fratrum Minorum Regularis Observantiae – 1629-től Strictioris Observantiae), melynek Szécsény is kolostora volt a 18. században, a rendtörténetírás komoly múltra tekint vissza.

A historia domus előszavából és záró soraiból, valamint abból, hogy az író, Nagy András következetesen vezette az előző bekezdésben említett feljegyzéseket is, arra következtethetünk, hogy ezt a munkáját mintegy monográfiaként írta meg, még akkor is, ha buzdítja rendtársait a folytatásra. Ezt kéziratának szerkezete is alátámasztja.
     A szerző a kolostor bemutatását a helység, jelen esetben Szécsény történetének leírásával kezdi, a kolostor és a templom legtágabb értelemben vett jelenének bemutatásával folytatja, végül a kolostor… (tovább)

>!
372 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638715715 · Fordította: Boros Gyevi Imre

Hasonló könyvek címkék alapján

Alessandro Manzoni: A jegyesek
Kovács Imre Endre – Legeza László: Premontreiek
Pokorny Emánuel: A Szent Erzsébet-szerzet tekintettel budapesti kolostorára, templomára és női kórházára
P. Boros Fortunát O. F. M.: Csíksomlyó, a kegyhely
Nemes András: A soproni ferences-bencés templom és kolostor
Kőváry László: Erdély régiségei és történelmi emlékei
Kristina Krüger (szerk.): Szerzetesrendek, kolostorok
George Zarnecki: Kolostorok, szerzetesek, barátok
Theocharis M. Provatakis: Meteora