A ​Bang-Jensen ügy 2 csillagozás

56 nyugati ellENSZélben
Nagy András: A Bang-Jensen ügy

Mi történt Nyugaton, főként az ENSZ-ben az ’56-os forradalom idején és azt követően? Kik és hogyan képviseltek bennünket? Kik és hogyan az ellenfeleinket? Miket mondtak, miket hallgattak el emberek – és főként miért? Hol kereshetőek az ENSZ-beavatkozás hamis illúzióját keltő felelősök, és milyen fórumokon terjedt az információ és a dezinformáció? Áldozatok és felelősök emlékműve ez a hatalmas munka; a forradalomé és mindenekelőtt azé a dán diplomatáé, aki sajátjaként kezelte a „magyar ügy”-et, és aki ebbe halt bele. „Átlőtt halántékkal, ballonkabátban, az őszi parkban. Mint egy pesti szabadságharcos, mintha nem ötvenkilenc őszén, hanem ötvenhat októberében, mintha nem New York-ban, hanem Budapesten.” Bang Jensen igazi dán volt, mint Hamlet vagy Kierkegaard; és magyar is – tiszteletbeli magyar.

>!
Magvető, Budapest, 2005
400 oldal · ISBN: 9631424812

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

jaspi>!
Nagy András: A Bang-Jensen ügy

Nagy András: A Bang-Jensen ügy 56 nyugati ellENSZélben

A magyar történelem egyik fontos és eltitkolt epizódja. Fontos olvasmány!


Hasonló könyvek címkék alapján

Hollai Imre: Út az elnökséghez
Kati Marton: Halál Jeruzsálemben
Linda Polman: Nem tettünk semmit
Hantos János: A Magyar Vöröskereszt 100 éve
Herencsár Lajos – Schottner Krisztina – Vasali Zoltán: Bevezetés a nemzetközi intézmények és szervezetek világába
Alapvető tények az ENSZ-ről
Jávorka Edit (szerk.): Ajánlások a fejlesztési kritériumok információs bázisára az iparvállalatok részére
Dunay Pál – Gazdag Ferenc: Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete
Deák Péter (szerk.): Biztonságpolitikai kézikönyv
Vargyai Gyula: Tengelytörés – „Szövetséges” államok a keleti fronton 1941–1944