Szumida 21 csillagozás

Nagai Kafú: Szumida

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ​eltűnő, régi Edó fényei. A Szumida folyón úsznak a régi dereglyék, a házakból még szól esténként a samiszen hangja, vándormuzsikusok is járnak az utcákon, hagyományos hajviseletű gésák sürögnek a teaházakban, s a kubaki színházban a nézők lelkes kiáltozása kíséri a játékot. Nagai Kafú (1879-1959) a századfordulón a japán naturalizmus egyik apostola volt, Zola híve. De az emberi rútság ábrázolását műveiben hamarosan a szépség kultusza váltotta föl. Megjárta Amerikát, évekig élt Párizsban, majd a modern kultúra japáni fellegvárában, a Keio Egyetemen volt az irodalom tanára. Műveinek letisztult, festői modernsége nincs ellentmondásban azzal, hogy kiolthatatlan szenvedéllyel ragaszkodik a hagyomány világához, őrzi szépségét, kedves számára a vigadó negyedek túlérett, dekadens hangulata: szinte valamennyi regényének hősei között akadnak gésák, a legjobb művének tartott Bokutó kidan (A folyó keleti partja) egyenesen egy nyilvánosházban játszódik, rajongója a kabuki színháznak, sok… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 1989
134 oldal · ISBN: 9630748185 · Fordította: Kolozsvári Papp László · Illusztrálta: Ando Hirosige

Enciklopédia 6

Helyszínek népszerűség szerint

temető


Kedvencelte 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

>!
zsálya P
Nagai Kafú: Szumida

Szép és szomorú – a felnőttéválás örök buktatóiról mesélt nekem a Szumida folyó. Nagai Kafú kisregénye illékony képekben írja le a középiskolás Csókicsit maradosó megannyi kételyt. A szűnni nem akaró vágyódást fiatal szerelme, a gésatanonc O-Ito iránt, az elvásárok árnyékában elnyomott álmokat, a szülői szeretet és túlféltés vakságát, a fájdalmat, amit a közösségből való kirekesztettség érzése jelent. Van egy ilyen mondásféle, hogy kamasznak lenni nem könnyű, de japán kamasznak lenni még nehezebb. A Szumida ezt ismét eszembe juttatta. A kisregény egyszerű cselekményével is izgalmas betekintést ad az Edo-kori japán mindennapjaiba. Maga a kiadás igényes, jól válogatott, hangulatidéző fametszetekkel.

>!
Kormocska
Nagai Kafú: Szumida

Igazából egy röpke betekintés az egész regény egy régi Edó-kori család életébe, annak is főleg az ifjú főszereplőjébe. Egy beteljesületlen szerelmet dolgoz fel a mű, két ember eltávolodását egymástól. Nagyon szép, költői képekkel dolgozik az író, sok leírással és természeti ábrázolással. Az utószóban olvasható, hogy készült volna hozzá folytatás, ám végül soha nem íródott meg. Ez nem is baj, aki olvasott már japán regényt pontosan tudja, hogy attól kerekek és egészek, hogy pont nem azok, sokszor az olvasó fantáziájára bízzák a befejezést.

>!
misevy
Nagai Kafú: Szumida

Festői kis regény a 20. század eleji Japánból. Érzékletes tájleírások, gyönyörű lélekrajz. Az egészet pedig megkoronázzák az illusztráló metszetek, amik szinte aláhúzzák a könyv hangulatát.

>!
Annamarie P
Nagai Kafú: Szumida

A fülszöveg sokkal festőibb és hangulatosabb, mint a könyv.
Ami nagyon érdekes volt számomra az a könyv végén található „Rögtönzés” nevű kis szösszenet, ami tulajdonképpen arról ír, hogy a szerző a Szumida nagy sikere után, a félbemaradt szerelmi történetnek egy méltó befejezést akart adni. De az eltelt 8 év alatt annyira megváltozott a regény helyszíne, valamiféle letűnt, távoli világ maradványaivá csökevényesedett, hogy Nagai Kafú (Nagai Szókicsi) képtelen volt visszahelyezkedni könyvének világába. (?)

>!
Georginanéven P
Nagai Kafú: Szumida

Maximális pontot érdemlő, rövidségében velős írás, pazar fordítással.
A japánokkal kevesen vetekedhetnének, a tömör természetbe ágyazott emberlélek kifejezésében. Itt is jönnek a páratlan japán táj elemei, ahogyan az évszakoknak megfelelően viselkednek; mellettük/velük párhuzamosan kapjuk az emberi lelkek éppen hasonló rezdüléseit. Fellegekbe ágyazott tépelődések, életbeli lépéseken morfondírozás. Japán emberekre jellemző fegyelem, az előírt, elvárt viselkedések mögött megbúvó, önmarcangolás. Az egész kötet hangulatában, és képi világában számomra egy nagy haiku, amiben minden benne van: a világ, és benne a tipródó ember megannyi fájdalma.

>!
Ashtray_Heart
Nagai Kafú: Szumida

Hangulatos kisregény, nagyon magával ragadóak a korabeli Edóról szóló leírások. Főszereplője egy tizenéves fiú a felnőtté válás küszöbén, ami eleve egy nehéz időszak, hát még a Meiji-ben, amely a Japán történelemnek egy nagyon ellentmondásos, indentitás kereső korszaka: Japán ekkoriban kereste és próbálta meghatározni önmagát, egy nyugatos ország volt Kelet-Ázsiában. Csókicsi édesanyja mindenképp azt szeretné, hogy a gyereke iskolázott legyen, ám a fiú színészkedni szeretne, hogy elvehesse gyerekkori szerelmét, akitől elszakadtak egymástól, mert a lány gésának tanul. A regény Csókicsi önmagával vívott belső harcait jeleníti meg, így sok minden nem történik, inkább csak lelki síkon. Leginkább olyan, mintha egy festményt nézne az ember – hangulatok, benyomások, esztétikai élmény.

>!
Bellatrissa
Nagai Kafú: Szumida

Valamiért Az ifjú Werther szenvedései jutott róla eszembe. Értem, mit akart a könyv mondani, de nem igazán sikerült megszeretnem. Láttam, hogy többen írták, hogy miért nem hosszabb. Nekem ennyi elég volt belőle.

>!
DTimi
Nagai Kafú: Szumida

Jó, jó, de túl rövid. (Amúgy éppen ezért nem is igazán szeretem a novellákat, kisregényeket, ha jó akkor túl rövid, ha rossz úgysem olvasom el).
Szeretem ezt a stílust, de szeretném sokkal hosszabb ideig olvasni. :D Az író egy utószóban úgyan elmeséli mi lett volna a második rész ha megírja de én ezt nem igényeltem annyira mint ha a jelen történetet bővebben kidolgozza.

4 hozzászólás
>!
takiko
Nagai Kafú: Szumida

Hm, hát azt nem mondhatnám, hogy mély nyomokat hagyott bennem, de nem volt rossz sem. Érdekes bepillantás abba az időszakba, amikor Japán megindult a nyugatosodás útján, és a régi, hagyományos világot kezdte felváltani a modern. Egy olyan ember számára, aki ismerte a régi Tokiót, biztos nem lehetett kellemes látni a változást. Ami tetszett, az a könyv végi jegyzet magától az írótól. Így legalább nem kellett találgatni, hogy „mit gondolt, amikor írta”, mert leírta ő maga.

>!
szantochris 
Nagai Kafú: Szumida

Már nem most volt mikor olvastam ezt a könyvet. Emlékszem itt szúrtam ki a moly-on és tudtam, hogy ez kell nekem hónapokig vadásztam antikváriumokban, míg végül megtaláltam egy hibátlan állapotú kiadásban. Szuper jó könyv, mikor olvasod, mindent ki tudsz zárni. Nem a történet olyan érdekes ebben a könyvben, hanem a benyomások. Minden-minden impresszió. Hallod ahogy csordogál a folyó, amin tükröződik a hold fénye,látod ahogy állnak a hídon a főszereplők.

Az egyik legjobb könyv amit valaha olvastam. ( Magyarán ez volt az első tagja annak a négyesfogatnak, amiket legjobb olvasási élményeimnek tekintek, a másik három a Mephisto, Majmok bolygója, Álmok palotája)


Népszerű idézetek

>!
Georginanéven P

S Csókicsi azon kapja magát, hogy minden különösebb ok nélkül kezdi fölidézgetni magában ezeket az egyforma teleket – az ideit és a tavalyit, a tavalyit és az azelőttit –, s ahogyan így araszol visszafelé évről évre a messzi múltba, úgy érti meg a saját tapasztalatából, hogyan vész oda a boldogság azzal, hogy fölcseperedik az ember.

58. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · gyerekkor
>!
Georginanéven P

Aztán a holdkorong elszakadt a fáktól, és az estharmattól nedves folyóparti cseréptetők, a víz áztatta cölöpök, a dagály kivetette moszatfoszlányok a partszegélyen, a hajók oldala, a bambuszkarók, minden-minden valamiféle halványkék fényben kezdett ragyogni a holdsugárban.

27-28. oldal

Kapcsolódó szócikkek: holdfény
>!
Georginanéven P

Akármerre fordul, nedves, fekete, földes sikátorok kacskaringóznak, mintegy azzal fenyegetve, hogy zsákutcába torkollnak. A gyászos küllemű, girgegurbán sorakozó viskók látványát megtetézik a mohlepte zsindelytetők, a reves lábazatok, a díbdáb oszlopok, a szennyes deszkakerítések, a száradó rongyok és pelenkák, az ízetlen süteményt és olcsó háztartási cikkeket kínáló kirakatok; néhol egy-egy pompázatos kapu magasodik, a gyárak bejárata. Csupán a régi templomok emelik a magasba cseréptetős oromzatukat. A düledező szentélyek mögött pusztuló temetők derengenek. A lélektáblanyalábok és a zöldes mohafoltok lepte sírkövek jó részét már elnyelte egy régi tavacska vize, voltaképpen egy tócsa, melynek immáron a partvonala is elmosódott. A sírokon se virág, se semmi. Nappal szokatlan kuruttyolástól hangos a tó, melyben vízzel átitatódva, lábon rothad a múlt esztendő elszáradt növényzete.

106-107. oldal

Kapcsolódó szócikkek: temető · templom · város
>!
takiko

Hiszen a tréfa az élet maga az Edó gyermekének! Az Edó gyermeke, ha mégoly szomorú és elkeseredett, ha legyőzhetetlen nehézségekkel kerül is szembe, mindig megereszt egy-egy karzatnak szóló tréfát, hogy ezzel enyhítse mélyen titkolt szorongását, ha mégoly csekély mértékben is. Hát nem ékes bizonyság erre az a sok szájról szájra járó vidám költemény és vers, amit könnyű szerzőink haláluk pillanatában alkottak?

121. oldal

>!
Annie_Rider

Csókicsira fölfedezésként hatott, hogy a tanulás és a boldogság közt nincs semmi összefüggés.

>!
Cicu

„Hát ilyen az ember! – tűnődött. – A korral még az emléke is feledésbe merül a kamaszkori gyötrelmeknek és szorongásoknak, az ember hajlamossá válik a moralizálásra, és személytelenül bírálgatja az ifjú nemzedék minden cselekedetét, hát ez az!” Csókicsit az a fájdalmas felismerés tölti el, hogy áthidalhatatlan szakadék tátong az idősek és fiatalok között.

106. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Arthur Golden: Memoirs of a Geisha
Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
Barbara Lazar: A Virágszamuráj párnakönyve
Kiharu Nakamura: Kiharu, a simbasi Gésa
Kimura Rei: Pillangó a szélben
Shan Sa: A gójátékos
Arthur Golden: Die Geisha
Rebecca Blackhorse: Japán juhar
Arthur Golden: Memorias de una geisha
Mineko Iwasaki – Rande Brown: Die wahre Geschichte der Geisha